Esztergom és Vidéke, 1906

1906-11-01 / 87.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁ'-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. == Előfizetési árak: Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Di

1

. Prokopp ßijala és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nein adunk vissza. Kolos napja. Esztergom, okt. 30. Őszinte tisztelettel, igaz lelkesedéssel és odaadó hűséggel fordul a város és megye minden lakosának tekintete Budavára felé, hol 0 Eminenciája, csendben üli meg névünnepét. Fáj szivünknek, fáj székvárosának, melynek díszpolgára, fáj megyéjének, melynek örökös főispánja, hogy fiúi hódolatának itt, a prímások ősi székhelyén nem adhatja tanújelét. O Eminenciája nemcsak azon magas közjogi állásánál fogva, melyet a viszontagságos időkben oly bölcs tapintattal tölt be, de, mint Egyházának jelese, mint Hazájának hű fia, kinek az a magasztos Teladat jutott osztályrészül, hogy nemzedékek lelkében lobbantotta lángra s szította a Nemzet történetének tanításával és megismerésével a hazaszeretet tüzét, ő tudja legjobban, hogy mire érdemes sok vihart, dúló csatákat látott székvárosa, melynek minden rögét hősi vérrel öntözte meg a hazaszeretet. Nem kételkedünk benne, tudjuk, hogy fáj az ő atyai szerető szive„Esztergom és Vidéke" tárcája. iké r^tragé diák. Irta: Drozdy Győző. Az alkony felnyitotta nagy szürke szemét. Nem mindenütt oly szép az alkony, mint az osztrák főváros mulatságos Práterében, közvetlen a Duna mellett. A 10l-es kaszárnya előtt. A város felől ibolyaszínű, biborköntösben jelenik meg. A Dunán tul pedig ijesztő, kénszinű, csipkés selyemruhában halad az alkony. Mint Szahara nomád asszonya. De a keleti égbolton tunya ködgomoly bámészkodik a csillagos égre. S mintha megirigyelné birodalmát: vad rohanással ráhasal a tájra s elrabolja kincses színeit. Hideg illatok szállnak a rezgő vak levegőben. Mintha Persia, vagy Tripolisz rószáskertjei fölött állnék. Erről jöhetett a büszke, akaratos Mátyás dacos, zsoldos légióival. Tán itt kelt át a dunán . . . Igy ábrándozom a nagy kaszárnya betegszobájában. Ágyam szemben az ablakkal. Fekszem mozdulatlanul, törötten, betegen. nek is, hogy közöttünk nem lehet, hogy árvaságunkat ő is tetézte, de tudjuk azt is, hogy az nem az ő elhatározásának következménye, hanem a bölcs hazafinak megnyugvása. Ez az a tudat, ami megnyugvással tölt el bennünket, ez az, mi élteti bennünk azt a hitet, hogy O Eminenciája székvárosa iránt azért mindenkor érdeklődik, aminthogy megmutatta ezt a közelmúltban, a törvényszék kérdésénél. Kisérje lépteit az Ég áldása, koronázza munkálkodását, törekvését siker, hogy azt a magasztos célt, melyet Egyháza dicsőségére, Hazája igaz boldogulására törekvései elé tűzött, úgy érhesse el, amiként az lelkének, szivének hő vágya, óhaja, amihez adjon a Mindenek Ura hoszszú kort, s ahhoz erőt és egészséget. Egyhangú lelkesedéssel kiáltja e napon valláskülönbség nélkül székvárosa és megyéje kicsije, nagyja : O Eminenciája, Vaszary Kolos Hercegprímás sokáig éljen ! —a. Társas életünk. Jelen soraimmal válaszolni óhajtok és kíbőviteni akarom némileg Kihalt a villamfény. Beáit az éj. Négy önkéntes feküdt a szobában, meg egy ápoló. Nagy csend. Nem hallatszik csak az álom ang\ alainak szárnysuhogása. Hozzászoktam az éjjeli munkához, nem tudtam aludni. Fakult, unalmas, szokatlan történetek kergették egymást agyamban. Tán ép szerelmes bárdokról gondolkodtam. Ép legörgetett agyam egy nagy mesét. Halkan susogtam. Vége. Nincs tovább. Ekkor szomszédom egy visszafojtott sikoltására összerezzentem. Délután hozták őt le. Egy levelet kapott. Rájött a szívbaj. S most ismét. Az ápoló lázasan, rémülve szökött a beteg ágyához. Felcsavarta a villanyt. Én is felugrottam. Az ápoló rongyot tett a beteg habzó szájába. Megtette a legsürgősebb intézkedéseket. A szegény fiú egy percig hánykolódott. Arca eltorzult. Fekete és halovány lett. Ajkai beteg, kék vértől duzzadtak. Szinte meg akartak pattani. A zsebkendő mellől kilátszottak ragyogó fehér, éles fogai. Elhomályosult nagy fekete szemei fennakadtak. Oly rémesen égtek, ritka, szabbateus lánggal. Mintha egy meteor akadt volna meg az égen. Hánykolódó karjai végre leestek. Lábát kinyújtotta. Rémes hörgése megszűnt. Az ápoló más megvilágítással azon sorokat, amelyek néhány héttel ezelőtt látván napvilágot, társas életünk más, helyesebb irányba való fejlesztését célozták. A sorokban kifejezésre jutott azon eszme, hogy hagyjunk fel társas köreinkben a kártyajátékkal és a farsangban rendezni szokott műkedvelői előadásokkal, hanem ahelyett tömörüljünk és közösen műveljük magunkat. „A tudomány hatalom" mondja Baco, mely mondását a XIX. és XX. század eddigi vívmányai csakugyan beigazolták. A tudományt minden irányban művelni, — nem mindig a realisztikus élet rögeihez ragaszkodva — nemes és felemelő dolog. Iskolai tanultságunk fogyatékosságát, általános műveltségünk hiányait mindenki saját magán tapasztalhatja. Bizonyító példa erre az, hogy ha p. o. a külföldön valamely esemény adja magát elő, rögtön térképéit szaladunk, hogy magunkat tájékozhassuk. Hány intelligens embert találhatunk, aki pl. nem tudja, vájjon Abbázia hazai, avagy osztrák fürdő-e ; hacsak esetleg ott nem járt. Földrajzi ismereteink még csak hagyján ; azonban népismei, biológiai, egyáltalában, ha természettudományi ismereteinket vesszük szemügyre, • ugy látjuk, hogy sokszor mily középkori sötétségben leiedkivette a szájából a kendőt. Szemét lecsukta. S aludt tovább. Megnyugodtunk. • Perszehogy nem jött álom a szememre. Az ápoló hozzászokott ilyesmihez. Idegei hamar megnyugodtak. Nemsokára elaludt. Hosszan, mélyen gondolkodtam szomszédom nagy, misztikus történetén. Az utcáról beszöktek a gázlámpa sárga sugarai. Szomszédom arcát rémesre festette a fény csoda ecsetével. Úgy féltem tőle. Haja vörösen fénylett. Arca vonásai finomak és lányosak voltak. Bajuszát még nappal is csak keresni lehetett. Mosolygóképű gyerek volt. Igazi férfi szépség. Honnét kaphatta szegény fiú e betegséget ? Ezen méláztam meddőn. Felédredt. Megijedtem. Nem mertem megszólítani. Alkalmat kerestem, hogy ő szólítson meg. Felültem. Befáslizott lábam oldozni kezdtem. Észrevett. — Kedves szomszéd, mily kegyetlen rosszul aludtam. Oly gyönge, összetört, lágy vagyok, mintha átkos betegségem gyötört volna újra. — Igy szóllitott meg. Közben nehéz lélegzeteket vett. •— Hiszen hosszú még az éj. Kipihenheted magad. Hogy rosszul voltál: tényleg tapasztaltuk. De vigasztaljon a tudat, hogy egy-két nap múlva hazakerülsz. zünk, ami legtöbbször épen az elfogult iskolai nevelési rendszerből származik, amin annál is inkább kell segítenünk, mivel a XX. század meghozza a természetismének diadalát, sőt csupán ennek adja az igazi tudomány nevet, mint ezt az amerikaiak és a japánoknál látjuk. Ha a természettudományi ismeretekből akarunk valamit elsajátítani, úgy a földismén kell kezdenünk, mert az mindegyikkel vonatkozásban áll amiben pedig tapasztalat szerint igen "gyengék vagyunk, noha ép e téren kellene önművelődésünket fokoznunk, mivel életünkhöz a geológiai hatások, a topographiai viszonyok szolgáltatnak legnagyobbrészt kapcsolatokat. Ép ezért tömörülnünk kell és a hosszú téli estéken át általános műveltségünk — mondhatjuk szépséghibáit — javítgatnunk, foltozgatnunk. Mert ha Esztergom város közönsége nem is alakított még tudományt terjesztő színházat (olyan Uránia-félét), egyesületeket (lyceumokat), rnint legtöbb nagyobb városunk, pl. Kassa, Temesvár, Eger, Pécs, Szeged, Győr stb., de a kezdetnek alapjait mindenesetre leteheti. Van ugyan városunkban történelmi és régészeti társulat ez azonban szakszerű és egyoldalú keretekben mozog, úgy, hogy előadásai a szorosan vett lyceális jelleget fel nem Öltik. Ugyan, ha nem sértenélek meg, kedves Raniszan, mond: régi betegségben szenvedsz? S nem tudod, mitől, hol kaptad? — Kérdem nem minden részvét nélkül. — Nem olyan régi, de boldog annak a históriája. Hanem ami azután következett : az már gyilkos, poklos és halálos. Hallgasd: elmondom. Látom részvétedet, őszinte és nyilt leszek. — Ugyan kedves Raniszan, ne gyötörd magad. Hátha az a történet csak a magadé ? S hátha a kellemetlen visszagondolás újra megfoszt nyugalmadtól ? — Nem, kérlek. Jól esik ha elmondhatom. — Lekötelezel bizalmaddal. Nagyot sóhajtott s beszélni kezdett egy régi történet szines jelzőivel, poétikus nyelven. — Feltörő siheder valék másfél év előtt. Akkor maturáztam. A nyár legnagyobb részét nagybátyám kastélyában töltöttem, ki igen kedvelt. Tudták, hogy gyerekkorom óta rajongón s ,titkon szeretem a szomszéd kastély tündér Ilonáját. Egy álom-angyalt. Egy habtestű szűzi gyermeket. Ki, hogyha megjelent lázas éjszakán vad álmaimban: őrjöngve, riadva rettentem fel. A legszebb világ hűs rózsáit csodáltam virágos, ifjú gyermekarcán. Szava, mint a hegedűszó, zokogva, fájón, sirva bűvölt. Ha szén szeme fátylas bágyadtsá-