Esztergom és Vidéke, 1906
1906-10-21 / 84.szám
A gyermekek kiválóan fejlödnek vele és nem szenvednek emésztési zavarban. Kíiünöen beuálí hányás, bélhuruf, hasmenés stb. esetén. A bel- és külföldön sok ezer orvos ajánlja. Legjobb táplálék egészséges ÉS gyomorbajos gyermekeknek. Kapható gyógysze rtárakban és drogériákban. Diet, tápláló szerek gyára KUFEKE R. =1—_ Wien I. és Bergedorf-Hamburg. INDOKOLÁS. Molnár Ferencné által a B. T. K. 261 § alá eső becsületsértés vétsége miatt Sallai József ellen az iránt emelt vádbeli cselekmény, hogy ez azt folyó évi július 19-én piszkosnak, cafatnak nevezte, vádlott tagadása ellenében Mocskos Jánosné és Hetter János tanuk vallomásával s ezt kiegészítőlég magánvádlónak eskü alatti előadásával bizonyítva lett, mely kifejezések meggyalázásra alkalmasak lévén, azok használata a rendelkező részben meghatározott vétség elemeit megalkotják, miért is vádlottat eme vétségben bűnösnek kimondani s büntetlen előéletének ugy a tanonca irányában a magányádló által elkövetett s testi sértést is okozott tettlegesség feletti felindulásának figyelembe vételével a rendelkező rész szerint büntetni, folyományaként pedig a költségekben marasztalni s magánvádló kérelmére az ítéletnek hírlapi közzétételét is megrendelni kellett. Esztergomban, a kir. járásbiróság, mint büntető bíróságnál 1906 augusztus 28-án (P. H.) Körmendy s. k. kir. aljárásbiró. *j E rovatban közlöttekért nem vállal felelőséget a Szerk IRODALOM. f A Rózsavölgyi és társa cs. és kir. udvari zeneműkiadó cég kiadásában nemrégiben megjelent a magyar • költészet arany-korának még ma is élő egyik utolsó képviselője : Léva}' Józsefnek Mikes cimű költeménye melodramatikus zenekisérettel. A széles e hazában ismert nagybecsű költeményt Nemes Elemér méltó módon zenésítette meg. Főérdeme ebben a melódrámában a zeneszerzőnek, hogy az érzelmek és gondolatok mély érzése és kiszélesítésével a zenekíséret minden sza kaszban bársonyosan simul a költő ne mes érzelmeihez úgy annyira, hogy a költemény a zenekisérettel valósággal szerves egészet képez. Nem mulaszthatjuk tehát el felhivni ügy a nagy közönség, mint egyes társadalmi körök, iskolák és intézetek figyetmét fent meg nevezett műre, mint olyanra, mely az Ábrányinak „Rákóczi Rodostón" cimű melodrámáján kivül leginkább illeszKedik bele a közel napokban megtartandó Rákóczi ünnepségek keretébe, annak fényét és jelentőségét növelendő. Ára 1*50 f Az Őr. Most jelent meg „Az Őr" 20-ik száma élénk és változatos tartalommal. Minden szám, mely megjelenik egyegy arculcsapása a nemzetiségek féktelenizgatásainak, mit a legfényesebben bizonyít a következő tartalom : Tudomány és szocializmus. Irta Perczelné-Kozma Flóra. A mi imádkozásunk. (Vers.) Irta Haraszthy Lajos. A hercegkisasszony babája. Irta. Király Gizi. Nézz kék szemembe . . . (Vers). Irta Ferke Ágost. A rettenetes ember. (Rajz). Irta Honti Henrik. Consummatum est. (Vers). Irta Hargitai Tihamér. Mesék nagyoknak. Az ördög gyertyája. Ma is ott jártam ... (Vers). Irta Sugár Amiről beszélnek. A versenybirkózás. Irta B. L. Remény. (Vers). Irta Békefi László. Tollheg3TŐI: A király. — Október (5. -— A Népszínház bohózata. — Jön a fejedelem. — Kártyabarlang. — A sajtóról. — Uj világok. — Magyarország sikere. — Meglepetés. — A császár haragszik. Az Őr. Lázitás és üzlet. — Hlinka András és társai. — Hogy viselkedtek a nemzetiségek. — Egy kis körút. — Egy kivándorló. — Az amerikai tót papok. — Elitélt tanitó. írókról, könyvekről. F. 1. K. E. — Uj könyvek. Művészet. Meunier Constantin. Irta Rosznák Nándor. Szinház. A színházak körül. — A Nemzeti magyar szerzői. — A Vígszínház magyar darabjai. Az olvasóhoz. Az Őr postája. Hirdetések. Bő tartalma dacára a legolcsóbb szépirodalmi lapunk, mert előfizetési ára negyedévre csak 2 korona. Tessék a kiadóhivataltól, (Budapest, V. Nádor-utca 6). mutatványszámot kérni. • 7481/906 tkvi szám. ÁiWési hMeíméniji kivonat, Az esztergomi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Paunc Soma végrehaj tatónak Tóth Ferenc és neje Bajza Mária végrehajtást szenvedettek elleni 113 kor., 54 fii., tőkekövetelés, ennek 1903 évi augusztus hó 20 napjától járó 6 %-os kamata ugy ezúttal 16 kor., 50 fillérben megállapított árverés kéreti költség behajtása iránti ügyében az ezen tkvi hatóság területén levő a libádi 58 számú betétben A I. 1 —19 sorszám alatt Tóth Ferenc (nős Bajza Máriával) tulajdonául felvett úrbéri birtokra 3263 korona,- az ugyanott A f 1 sorszám 1866 hrszám alatt ugyanannak tulajdonául felvett öreg hegy dűlői szántó és pincére 86 korona,- a f 2 sor 2311 hrszám alatt ugyanannak tulajdonául felvett fenyős dűlői szántóra 297 korona,a libádi 60 számú betétben A I. 1—3 sor 36, 37, 38 hrszám alatt Bajza Pálné Skulika Rozália, Tóth Ferenc és neje Bajza Mária és kiskorú Farda Borbála tulajdonául felvett 12 népsorszámu ház és beltelki kert áz 1881 : 60. t. c. 156-§-á nak alapján egészben 1052 kor. kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén, az árverés határidejéül 1906- évi november hó 21 napjának délelőtti 9 óráját Libád község házába kitűzte azzal, hogy ugyanekkor a fent jelzett ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. Bánatpénzül a kikiáltási árnak 10o/o-a teendő le. A vételár három egyenlő részletben, egyenlő időközökben három hónap alatt fizetendő az árverés napjától számított 5%-os kamattal. Az árverési feltételek a tkvi hatóságnál és Libád község házánál tekinthetők meg. Esztergom, 1906. aug. 11. Környey Imre, kir. járásbiró. a Horgony-Pain-Expeller pótléka egy régjónak bizonyult háziszer, mely már több mint 37 év óta legjobb fájdalomcsillapító szernek bizonyult köszvénynél, csúznál és meghűléseknél, bedörzsölésképpen használva. Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üveget fogadjunk el, mely a „Horgony" véd jegy gyei és a Richter czégjegyzéssel ellátott dobozba van csomagolva. Ára üvegekben K — .SO, K1.40 és K 2.— és úgyszólván minden gyógyszertárban kapható, — Főraktár: Török József gyógyszerésznél, Budapest. Dr Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz" Prágában. Elisabethstrasse 5 neu. Mindennapi szétküldést. 5 K. sót még több napi kereset! A házimunka-kötőgép társaság férfiakat és nőke keres, akik gépeinkre munkát vállalnának. Egyszerű és gyors munka, melyen egész évben ki-ki odahaza a lakásán végezhet. Előismeretek nem szükségesek. Ha valaki más városban lakik, az nem batároz, mert az elkészült munkát eladjuk. Házimunka kötőgép-társaság Thos H. Whittick és Tsa Budapest, IV. Havas-utca 3—554. Prága— Petersplatz 7—554. Áz annavölgyi bányafelügyelőség az alábbi munkálatokat óhajtja egy vállalkozónak kiadni. 1. Mintegy 2.000,000 métermázsa szén elszállítása az J.3 Kmnyi iparvasuton a helybeli vasútállomásra, a szénnek wagonokba berakásával és az iparvasút íelépitményének fentartásával együtt. 2. Mintegy 30,000 mm. szén fuvarozása tengelyen az annavölgyi bányáról a nyergesujfalusi szénraktárhoz. 3. Mintegy 7000 köbméter hosszfa, támfa és kb. 30,000 folyóméter széldeszka 'fuvarozása a nyergesújfalusi szénraktártól az annavölgyi bányatelepre. 4. Mintegy 30,000 mm. szén fuvarozása a dorogi szénosztályozótól a nyergesújfalusi §zénraktárhoz. 5. Mintegy 1000 köbméter hosszfa és kb. 10,000 folyóméter széldeszka fuvarozása a nyergesújfalusi szénraktártól a dorogi sodronykötélpályához. 6. Mintegy 900 fuvarműszak, kocsissal együtt, regie és szakmányfuvarozásokra. Pályázni kívánók közelebbi feltételek megtudakolása céljából forduljanak az annavölgyi bányafelügyelőséghez. Winklehner lános. Allein echf er Balsam tus der Schutzensil-Aptthtki des A.Thierry in Pregrada bei Rohitsch-Sauerbrunn. bérmentve Minden utánzás és utánnyomás büntethető. Egyedül a Thierry-féle Balzsam valódi, csakis a zöld apáca védjeggyel. Törvényileg védve. Régismert, felülmulhatlan emésztési zavarok, gyomorgörcsök, kólika, katarhus, mellíájás, influenza stb. ellen Ára: 12 kis, vagy 6 dupla üvegnek, avagy 1 nagy különleges üvegnek patentzárral K. 5. •— Franco, Thierry tele Centifolia kenőcs elismert, mint non plus ultra, mindennemű sebek, gyulladások, sérűlésrek, kiütések és gyűlések ellen, ha még oly régiek is. Ára: 2 tégelynek K. 3.60 franco szétküldve, csakis a pénznek előzetes beküldése, vagy utánvétel ellenében. — A; THIERRY gyógyszerész Pregrada, Rohitsch-Sauerbrunn mellett. Brosúrák több ezer eredeti köszönő levéllel ingyen és Raktára Török József gyógyszerész Budapest. D. Leo J. Egger és Vértes L. Lúgos.