Esztergom és Vidéke, 1906

1906-10-07 / 80.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap cs csütörtökön. = Előfizetési árak: = . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Egész évre Fél évre . 6 kor. Egyes szára ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: DP. Pfokopp Gijula és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova & kéziratok, előfizetések, nyilttorek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Egyesületi élet. A mai kor jelszava : a közös célokért való tömörülés. Régi dolog, hogy az egyes, a magára utalt ember manapság hasztalan küzd olyan áramlatok és törekvések ellen, amelyek akár a megszokás, akár a tömeg által befogadtattak. Az egyes ember hasztalan próbálkozik anyagi ekzisztenciáját biztosítani olyan uton, amelyen a gazdagabbak, az erősebbek járnak. Angliában s később Németországban már régen felismerték az egyesült erővel való törekvések szükségességét s a törzs asztaltól kezdve egész a mágnások klubbjáig szárnlálhatatlan egyesületben tömörülnek az egyes néprétegek, hogy közös anyagi és erkölcsi célokat érjenek el. Nálunk Magyarországon még messze vagyunk attól, hogy a polgárság az egyesülés révén tényleges eredményeket tudjon elérni. Ebben a tekintetben hatalmasan megelőzte a „burgoiset" a proletariátus, amely az egyesülése révén számottevő factora lett a főváros társadalmi és gazdasági életének s máris annyi előnyt és kedvezményt vivott ki a munkásosztály javára, hogy az „Esztergom és Vidéke" tárcája. gagyura áldomása. Bagyura Máténak egy félkilás kavicsos földnél, meg egy rozzant szalmafödelű viskón kivül, — ami a falu végén várakozik tisztes megadással a végeigyöngülés utolsó óráira, nem igen adatott meg a kerek világon egyéb földi javakban való bővelkedés. A földbe krumplit ültet, amit az asszonya kapálgat, maga meg nyáron által a kőművesek körül szokott dolgozgatni. . Mikor az idő kinyilik, a márciusi vásáron kinéz magának egy tizenöthúsz forintnyi erejű lovat, ami bizony nem hires, s ezzel keresi meg a télire szolgáló fekete kenyérkét. A ló mindig szürke, mit igen gyakran az élemedettség is okoz, de azért is, mert lóban ez a legkedvesebb szine az öregnek. Meg a mesterséghez is legjobban alkalmatos. A mész fehér, a malter is szürke s a leszálló kőpor sincs ártalmára a jámbor állat külső mivoltát illetőlég. Valamikor — még máig is sajnálkozással emlegeti — volt egy hires szürke lova, melynek tomporára a katona stambilia is qda. vala sütve, ennek Árva volt a neve. Ezóta aztán sohsem kérdezi meg az újonnan vájelentékeny eredmény sőt siker számba jöhet. Tanuljunk tőlük és fejlesszük minden erőnkből kaszinóinkat, klubjainkat, olvasó köreinket és egyleteinket, mert manapság csakis ezek a helyes és megfelelő bázisai annak, hogy egyesült erővel közös célokat érhessünk el. Már meglevő egyesületeink két nagy hibában szenvednek. Az egyik az, hogy egy nagy részük politikai és felekezeti célokat szolgál. Vannak politikai kaszinóink és katholikus köreink, ifjúsági önk. köreink, kath. legényegyleteink, zsidó nőegyleteink és keresztény hölgyek egyesületei, szocialista, ilyen meg amolyan politika párti földmives köreink stb. stb. Természetes, hogy ezekben az egyesületekben s körökben nem fejlődhetik ki az a szellem, amely a tagokat közös anyagi és erkölcsi célok elérésére ösztönzi. Ezek a körök tehát ahelyett, hogy egymással karöltve dolgoznának, egymással rivalizálnak, s inkább a forma kedvéért, mint szükségből hébe-hóba a jótékonyság gyér fügefalevelével takargatják tartalmatlan voltukat. Pedig az ilyen társadalmi egyesületek csakis úgy tudnak a társadalomnak hasznára válni, sárolt paripa nevének mikéntiségét. Árva lesz az addig, mig az őszi vásár el nem választja őket egymástól. Mert mikor a kőművesek között elfogy a dolog, s a kőműves legényeknek a körmükbe való fúvása sem változtatja meg az időjárás forgatagját, Bagyura is elbúcsúzik hűséges társától. A legutóbbit, egy csontpókos vénséget a múltkoriban adott el s ennek a történetét históriázta el nékem az öreg. Máté régi ivású, öblös beszédű ember, kivel goromba szavai miatt nem mindenkinek ajánlatos szóba ereszkedni; nem mintha bántani akarna vélük, dehogy, csak a beszédet szereti úrfélékhez nem illő kifejezésekkel megcifrázni. Erről azonban nem tehet, mert igy van hozzá szokva. Kint a mezőn akadtam össze Mátéval. — A fene egye meg — kezdte a históriát — hogy jártam a mult vásárkor. Az Árvát vittem be, mondok minek tartsam haszontalanságba ? Az idén kevés takarmány volt, gyéren kölletett a pára. Egyszer mégis gyütt rá vevő. Cigány vót, — az ördög lukassza ki a borit, mindjárt gondoltam, hogy rosszul járok véle. — A vevő szándékot hamar megláttam rajta, mert, hogy vagy kétszer végig ha egymással karöltve dolgoznak s a tagok anyagi jólétének emelését tartják szem előtt. A békés együttműködésnek megölő betűje a politikai és felekezeti szempont, mert szenvedelmek, egyéni hiúságok lesznek úrrá a kedélyek felett, s egyes emberek, a vezetők érdekét, hiúságát szolgálják s emellett a felekezeti és társadalmi békét ássák alá. A másik főhibája a mi társadalmi egyesületeinknek, klubbjainknak, köreinknek stb. az, hogy a politikán kivül kizárólag mulatságok rendezésével foglalkoznak. A legtöbb ilyen körhelyiség egész esztendőn keresztül — néhány vasárnap kivételével — kong az ürességtől, élet csak farsang idején van bennük, amikor rohamos egymásutánban követik egymást a táncmulatságok és műkedvelői előadások. A bál még csak hagyján, mert a mulatság, a tánc szép és kellemes dolog. De a sok mulatság mellett nem lehetne-e népszerű, művelő hatású felolvasásokat tartani ? A művelt külföld minden olyan egyesületében, melynek kevéssé iskolázott tagjai vannak, elsősorban arra helyezik a fősúlyt, hogy a tagok műveltségét előadások és felolvasások révén emeljék. S értelme valóhúzott — má, hogy a lovon —• a szijustorral: ócsárolni kezdte. Osztán, hogy a farkát is meghúzta, meg a szeme felé is integetett, hamar tisztában álltam az emberemmel. Jó lát az mondok, meg szelid is, csak testben hiányos, mert szűken járt ki neki az abrak. Még a lábát is felemelte a cigány, de majd meg járt vele, mivel igen kényes volt a hátulsó felére. — Két és fél pengő forint veszteségre csaptam el, hát mondok, legalább áldomást fizessen. Lesz aszondja, lesz, csak menjek. Be is vitt egy sátor alá, aztán hogy az asztal mellé ültünk, sert parancsolt a cigány. No' nem panaszkodhatok, ittunk jócskán, a ló árát is megadta becsülettel ; kupec cigány vót' azért még is becsapott a zsivány. Hát, hogy én nem igen szoktam ehöz a fene italhoz, a serhő', jó kedvem került tőle. Neki is a fejibe mehetett, vagy mi, mert kösönködtünk, oszt' aszongya : húzzak vele ujat. Gyere no' — mondok, megeszlek, cigány ! — Tetszik ösmerni ezt a mesterséget, én megfogom az ő középső ujját, az meg az enyémet. A csizmámmal megkapacsoltam az asztallábát, oszt húztuk. Láttam, hogy erőlködik a cigány, a szemei is düledtek kinjába', de én csak húban csak ennek van. Hasznát a tag csak igy veszi az egyesületnek. Nálunk azonban ezt a fontos célt majdnem teljesen szem elől tévesztik s a tagok műveltségét hébe-hoba „élőképek és szini előadások" révén igyekszenek emelni. Az intelligensebb körök egyesületeiben pedig egész esztendőn át kártyáznak. A községek szociális feladatai. Ki tagadná, hogy a -községeknek szociális feladatai vannak. Kik vannak hivatva ebben a vezérszerepre, irányító működésre ? Az értelmiség. Társadalmi érintkezéssel indul a munka s a népnek látnia kell, hogy javát akarjuk. Ha ott állunk munkába és becsületes munkánknak saját javára eredményét látja a nép, már megnyertük a nép bizalmát, irányithatjuk anyagi boldogulását, de kezünkben a szellemi átalakítás lehetősége is. Egy helyesen vezetett gazdakör, a legbiztosabb intézmény a község népének tömörítésére és ahol együttes munkálkodással vezethető, az anyagi boldogulásra. És. midőn egy község vezető emberei, pap, jegyző, orvos, földesúr és tanitó erre vállalkoznak, ugy kezükbe került, kezükbe van a község szellemi életének irányítása is. zom. Bomolj meg, gondoltam, mér' jutott eszedbe. Egyszerre csak, mikor legjobban svungba' vótam, eleriszt a cigány én meg hányat; fortélya vót a gazembernek. Egy nehézséges almáriumba dőltem bele, ami puharakkal vót téli rakva. A sátor hátulja meg hitvány ponyvából lehetett, mert almáriumostól kigurultam rajta. Ez nem érvényes, mondok, még egyszer hagy menjen. De a korcsmáros azt mondja: elíg vót, fizessek a puharakér'. Nem addig van a', mondok, az fizessen, aki oka vót a bajnak. De aszongya én fizessek, mert én törtem őket össze. Nem én az öregapámnak se'. — Addig kösönködtünk, még egy. röndér is gyűtt oda. Az a gazember cigány megneszelhette a röndért, mert mire körül fordulunk, má se' hire, se' hamva. No egye meg a kánya, magam maradtam a gúzsba. — Hát hogy nem tudtunk kiegyezni, elmentünk egy nagyházba. Arra felé van ahol a paksust igazítják, de most másik úrhoz mentünk, ennek haragosabb vót a képe. — A röndér kezdi neki magyarázni az esetet s hogy az se' igazságosan beszélt, hát én is bele szóltam. Nem ugy vót az — mondok. De a haragos úr fölugrik, oszt a vén Istenemet szidja; hallgassak,