Esztergom és Vidéke, 1906

1906-09-06 / 71.szám

ESZTERGOM es VIDÉKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... ti kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyllttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA Laptulajdonos kiadók: Di 1 . Píokopp Gijnla és Brennef Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek ős hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Glosszák. Szept. 5. A beiratások megtörténtek. Hol­nap-holnapután elhangzik a „Veni Sancte" is. És kezdetét veszi a va­lóságos szorgalmi idő. Sok gondolatot hord ilyenkor ma­gával a hidegülű szellő. Egyet-ket­tőt már elmondtunk — de ez a ciklus kimerithetetlen. Megnyíltak a budapesti tudomány­egyetem kapui is. Eennyi csak sab­lon. Hanem, ha megszámláljuk, hogy hány nő iratkozott be hallga­tónak, ez már nem sablon. Ez ku­riózum. Mennél magasabb számot fog mu­tatni a statisztika: annál nagyobb lesz örömünk. Minden tudományos pályára lépő hölgyben egy volt rab­szolgát látunk, akit most Magyaror­szág földje szabaddá avat. Egyszóval a nőkérdés ismét ak­tuális szeptember elején is. Ha csapnivaló fráter lennék és az akadémiai tagságra pályáznék, szimpliciter leszedném a polcról a nagy Larousse E és F köteteit, meg a suplemen-X és az emancipáción, enseignement, feunne meg doktor es se cikkelyekből kalapálnék egy jeles tudós disszertációit. Gyulai Pál úr UJ Versek. Mese. Volt. . . 'Volt egyszer egy legendás Legény. é*gy hisztériás, átmos dalia. Szomorú, harcos, kincses és szegény, ózústátmú jffold s egy JQobold fia, dalos Legény. Volt. . . Volt egyszer egy legendás Lányka. 9$Cesések voltak szent tüzvágyai. Csodaszerü, mint a hajnal álma. Szeretett volna fennen szállani, j£ dalos Lányka. ez a Legény, legendás Legény, Szerette a Lányt, Szerette szegény. £s ez a Lányka, legendás Lányka, dalos Legényt nagyon utálta . . . Sámsoni-dal. T2i a hajam, csigás hajam, Sfflíilyen fényes, milyen 'hosszú. örvendve konstatálná, hogy immár kezdek jó irányba térni a „balirány­ból". Én azonban nem vagyok aka­démikus-jelőlt. Sőt még egyetemi hallgató se. Csak : bohém. Aki tudja ugyan, hogy tudatlan, de gondol­kozni szeret. Főképen a saját sza­kálára. . . . Nos, most az egyetem ka­puja előtt látok olyan lányokat, a kik csúnyák, de nagy eszűek. Fe­leségül bizony nem veszi senki. Primadonna sem lehet. Nincsenek idomok, lábak. Kóristánénak sem alkalmas. Nincs hangja. Mi legyen hát az ő lenyes elmebeli tehetségé­vel ? Apáca, bába, tanítónő, óvónő, telegráfkezelő, postás, stenografus, gépírónő, vagy könyvelő, valami szappankereskedésben ? Vagy mi le­gyen hát ? Ennél többhöz van joga. Kitűnően maturázott. Gondolkodása, elmebeli tehetsége elsőrendű. Legyen orvos. Nézzük csak végig ezeket a nő­diákokat munkájuk közben. Több­nyire rövidhajú, pápaszemes, inkább rutaeska, mint csinos leányok. Fe­jők holmi gimnázistácskákat juttat az ember eszébe. Fehér kötényük alatt alig rejlik asszonyi test for­mája. De azt meg kell hagyni, hogy Tli a szemem, szikrás szemem, 9díint ég, lobog, " mint a bosszú. . . . Csigás hajam egy vad J^sszpny Leoílózta fenn a hegyen. ős a szemem, szikrás szemem, JQszúrfa más —.- az se tegyen. Csudafesítel bénán élek. J^tmodozom déli verőn. Pedig sokat dolgoznék még. — Lenn a hajam : nincsen erőm. Hesperus s&z utolsó éjjel ... Irta): Vesper. Ködös, deres, rekedt éjjel, utolsó szep­temberben toporzékol a vihar. Cseörgeő Huba magára veti rövid daróc-posztó bo­hémkabátját. Neki vág az éjnek. Imbolygó léptei belevesznek a dagadó homályba. Mindjárt elhagyja a falut. Minél közelebb ér az utolsó házhoz, annál jobban inga­doznak léptei. Mi célja lehet Cseörgeő Hubának, en­nek a fantaszta poétának ily későn, ily szokatlan időben erre járni ? Ni már elérte az utolsó házat. Egy fe­gyönyörűen preparálnak. Egy-egy végtag akárcsak a Heitzmanból plasztikusodott volna meg. Ami pe­dig a sokat hánytorgatott szemér­met illeti: ott eszeágába se jut sen­kinek, hogy a deákok nők s a ka­daver férfi. Minden természetes ott. Az ember elfeledkezik, hogy kurió­zumot lát. Boncolóterem. Punktum. De hiszen ennek jogosultságáról kár is beszélni. Ha a nő megszerezte az ő készségét a tudományban : joga van azzal élni, épen mint a férfi­nak. A sexus mellékes dolog. Épen olyan, mint. a haj szine vagy test formája. Azonban, hogy asszony-fiskálisok legyenek, azt hiszem, nem kívánja senki. Mert ez fölösleges dolog. El­pötiekednek az urak maguk között is. És már is többen vannak, sem mint kellene. És hiába rajtunk lóg a szokások copfja. Ha támadna egy prókátorhölgy, akiről valami új mérő-szisztemával be lehetne bizo­nyítani, hogy bölcsesség dolgában tizenkétszer Eötvös Károly és tizen­ötször Polónyi Géza : már mi mégis csak egy Eötvös Károlyhoz és egy Polónyi Gézához folyamodnánk in­kább. De az orvos, a profeszor, a patikárusnő a legrendinvalóbb, a hér vizsla, habár nem szokása, kivétele­sen rávakkant egyet-kettőt. De elhallgat az is. Cseörgeő megáll a kert mellett. Hatal­mas fák koronái sötétlenek ki a kertből. Csontos testükön végigborzad egy-egy őszi szellő. Aztán megint csend van. Egy elkésett tücsök cirpelését is elnyeli az Ej. Csend. A poéta ráhajtja fejét az alacsony ke­rítésre. Szótlanul, hallgatagon áll ott. Ká­bítja az éj. De erőt vesz rajta valami nagy, névte­len érzés. Zokogni kezd. Emésztő, tépő zokogása nagy réseket hasit a csenden. Hullanak könnyei, mint a nyári zápor. Rémes a zokogása, mint a téli zivatar. Felveri az éjben a sok apró viliit álmából s mintha azokhoz beszélne nagy zoko­gással : — Itt voltam a legboldogabb életem­ben . . . Ahol most jajgatok, itt álltam mo­solygó, derűs, boldogságot sugárzó arccal legelőször életemben ... És legutol­jára .. . Legutoljára ... Itt ... Ő benn állt. Itt előttem. Neki is talán úgy égett a lelke a boldogságtól, mint nekem . . . Fehér­babos, piros ruhájában még mintha most is látnám . . . Egy verset tartott kezé­ben. Egy zötyögős verset. Egy csacska kis dalt. Abból a rossz versből tudta meg, hogy szeretem. Nem az ajkam mondta legtermészetesebb dolog a világon. Teljesen érthetetlen az a kulturagy­velő, aki a pad alatt olvasott por­nográfiák nyomán az ő kis kakas­eszével elitéli a nők jogainak ilye­ténvaló fejlődését. Ez a rabszolgafelszabadulás ép a női nemnek a legnagyobb dicsősége. * Mesélni fogok. Volt' egy leány s volt egy legény. A népdal szerint azt kellene mondanunk: egyik a Tiszán innen, másik a Tiszán túl. De, mi hivek akarunk maradni a mesés valósághoz, tehát azt mond­juk: az egyik a Dunán innen, a másik a Dunán túl. Szegények, na­gyon szegények voltak az isten­adták. Különösen a leány volt sze­gény. Ám azért a legény nagyon szerette. A leány meg csak hazu­dott a legénynek. Az a szegény leány. Hanem egyszer jöttek gazdag emberek. Megtetszett nekik a szép szegény leány. Rövid idő alatt az­tán a leány puccos és préda lett.* Mindig többet és többet költött f& nyes ruhákra, drága ékszerekre. A legény azonban ütött kopott, sőt rongyos ruhában járt tovább is. . . . Az nem tudott soha ily merész szóra nyilni. Bátrabb volt az a balga nóta. Az a csúnya nóta . . . amelynél szebbet so^ sem irok! . . . Akkor talán szeretett ő is. Szeretett. Nem sokáig. A harmadik nap repegette széjjel a dalom — a szerelmem . . . dalban égő, lobogó szerelmem . . . S azóta . . . ? Az élet zord viharja pergeti az idő ho­mokját. Minden megváltozott. Én, ha élni akarok: itt nem maradhatok tovább. Men­nem kell. Hi a Kenyér. Aza durva, az a kegyetlen, az a sós, — édes, tápláló. Ke­nyér : az Isten. Az hí. Az. Senki más. Mennem kell. De mit is keresnék itt ... ? Lada, a szerelem istennője, akit én sze­retek, az a kegyetlen Lány, megöl, meg­gyilkol, ha itt maradok. Szemének egyei­ejtett sugara jobban fáj nekem, mint Lá­zárnak az o sebei. S ezt tudja Lada. Mégse kegyelmez. Mégis üldöz. Most eljöttem ide. Búcsúzni akarok. Ott benn a zárt ablakok mögött rózsás szen­derben édes álmot alszik Lada. Aki tudja, hogy elmegyek, de akinek nem fáj távo­zásom. Engem meg hiába marcangol, hiába tép a keserű bánat ... O azt nem érzi . . . Kelj fel Lada! Nézz ki ablakodon erre a vánnyadt, összeesett legényre. Erre a kopott, poros troubadourra. Aki most el­megy. Akit Te elfeledsz. Aki egyszer visz­„Esztergom és Vidéke" tárcája.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom