Esztergom és Vidéke, 1906

1906-09-06 / 71.szám

A csizmája sarka már egészen fére volt. A legény igy aztán megunta a leányt. Nem járt többé utána. Tudta, hogy nem megy hozzá feleségül. Mondom, megunta a leány után való járást. Mint a nyájas olvasó is megunta ezt a jámbor mesemondást. Szóval Esztergom kezd elhidegülni régi ideáljától, Párkánytól. Mert mig ő folyton rongyosabb lesz, ideálja, Párkány mindig jobban cicomázza magát. Megszerezte már a szolgabiróság és járásbiróság ékköveit. A napokban kapott csak ismét egy ékszert: a csendőrséget. S most az adóhivatal gyémántgyűrűjére vágyik. Lám ez a grisette mily könnyen elfeledi Esztergomot. Mindig cifrább és cifrább lesz. Mi meg rongyosodunk. Debrecen elöl jár. Még pedig nem csak a főispán verésben, hanem a vaskalap fejhez nyomásában is. Az iskola igazgató tanácsa 1747 —905. számú határozatában kimondotta, hogy növendékeinek nem szabad társadalmi életet élni, nem szabad férfiakkal künn az életben érintkezniök. A református felsőbb leányiskola tanári kara kiadta e rendeletet: „Kimondotta a debreceni ev. ref. felsőbb leányiskola igazgató tanácsa 1747—905. sz. határozatában, hogy leánynövendékei oly háznál nem lakhatnak, a hol fiu tanulók, is vannak vagy ahova ilyen fiatal emberek étkezni járnak. Ezért növendékei csak oly családoknál fogadhatnak lakást, hol háziasszony nyiszajön Érted. De már akkor, tudom, késő lesz . . . Késő . . . Kelj fel Lada. Jöjj ki ide hozzám. Susogd a fülembe: nem fogsz elfeledni. Susogd a fülembe : a lelked arra jár, amerre én. Jer Lada, jer . . . Itt elálltak szavai. Zokogni kezdett újra. Őszinte férfizokogással ... A fehér vizsla újra vakkantott egyet-kettőt. Cseörgeő Huba, az erős legény elgyengült. Összeesett. Az éjszaka vihara lázálommal telve toporzékolt. Huba magába szita. Szenvedett. ' * — Eljöttél Lada . . . ? Kijöttél hozzám . . . ? Meg akarsz gyógyítani . . . ? Lásd, beteg vagyok. Nagyon beteg vagyok. Megkínoztak a Vágyak. Látni akartalak még egyszer. Csak egyszer. Utoljára. Te megérezted, Lada. Kijöttél hozzám. De vigasztalj. Ne légy Te is olyan szomorú. Ne csinálj úgy, mintha szeretnél. — Megéreztem, Huba, hogy itt vagy. Valami súgta nekem: kelj fel, menj ki s öleld magadhoz először és utoljára a te mártírodat. Én kijöttem hozzád, Huba. Mert szeretlek. Mert imádlak. Ezt én nem mutathattam neked. De hidd el, én szenvedtem veled. Mert én is szerettelek. Nagyon szerettelek. Ne menj el, Huba. Legyünk inkább tovább igy elválasztva egymástól. Csak ne menj el. — De hi az Isten: a Kenyér. Tovább itt nem maradhatok. Majd visszajövök Érted. Megvársz ugye ? Lada, ugye nem feledsz el engem ? — Érted élek. Neked élek. Ölelj meg, latkozatot ir alá arra nézve, hogy a tanári kar által részletezett lakás és ellátásra vonatkozó feltételek megtartására magát kötelezi, annál is inkább, mert a nem ily családoknál elszállásolt növendékeket a tanári kar kötelezheti szállásuk elhagyására". Hát ezek a pedagógus pacsirták lefőztek benneteket debreceni leányok ! Leíőztek benneteket szülők ! Tisztességben megőszültetek, de ily reverzálist még nem irtatok alá — saját leányaitok ellen ! Hallatlan ez az eset, most amikor már a feminizmus hullámai végre betörtek Dévénynél s megrengetik a Kárpátok alját. Hát hogy haladjon igy párhuzamosan iskolai nevelés a társadalmi neveléssel ? Hát mikor és hogyan ismeritek akkor meg az igazi életnek a képét: az élő férfit, kivel majdan birkózni fogtok az élet küzdőterén ? Feleljenek meg erre a vaskalapos pedagógus pacsirták ! (y - ö.) Dijnokszociálizmus. A címet tudatosan irtam rosszul. De igy kellett irnom, mert különben azt se tudnák, miről is van szó. Dijnokszociálizmus nincsen. De nincs suszterszociálizmus, doktorszociálizmus és ujságirószociálizmus sem. Hanem van egyszerűen: szocializmus. Ez azonban nem mondja azt, hogy nincsenek doktorszociálisták, suszterszociálisták avagy dijnokszociálisták. Most pedig, hogy a dijnokok helyzetük nyomorúságán javítsanak, határozott törekvéssé lett a dijnoki karnak szocializmusa. Mert úgy IáHuba. Ölelj meg. Csókolj meg. Igy. Égjen él a lelkünk ezen a tűzön. Csókolj. Ölelj. Nagyon. Jobban. Még jobban. Igy. Ettől a lángtól forrjon össze a szivünk. S aki közénk akar állni, hogy elválasszon : égesse meg a láng. Morzsolja össze az egymáson fekvő két sziv. Két szerelmes sziv. Ölelj. Igy ... Csend. Nagy csend. Zúgásos, felhős komor éjjel. Lázálomban fekszik a kerítés mellett Cseörgeő Huba, a beteglelkű poéta. Még most is öleli magához azt az oszlopot, melyhez lázálmában annyit beszélt. S mely annyira követelte, hogy ölelje, csókolja őt. Hogy szeresse őt. Amely annyira fogadta, hogy hű lesz hozzá, hogy nem feledi el. Az oszlop. Megsajnálta az Ég a szenvedő poétát: könnyezni kezdett. A komor felhőket hűvös szél hajtotta, verte. Nagyszemű, hideg eső locsogott már csak Huba fülébe nagy vallomásokat. Alája csurgott az eső hideg vize. Összeázott. Felébredt. Igy is próbálta ölelni a kemény Ladát, az oszlopot. De nyomta az ajkát a csókja. Kemény volt. — Hát hol vagy, Lada ? Elmentél ? Ah, persze. Esik az eső. Megázott volna. Megfázott volna. Azért ment be. Felkelt. Összegyűrt, összeázott, sáros köpenyét megigazította. — Isten Veled, Lada. A szavad, a csókod, az Ígéreted erőt ad izmaimba. Isten Veled, Lada . . . ! Imbolygó, nehéz, fáradt léptekkel tovatom, minálunk nemcsak, hogy a szociális törekvéseket nem ismerik, de magának a szocializmus névnek elentőségével sincsenek tisztában. Hogy most ijesztő rémként fenyeget a „dijnokszociálizmus", azt nem úgy kell: értelmezni, mintha a dijnoki kar eddigi helyzetével elégedett lett volna és mintha most tört volna elő a „dijnokszociálismis" réme. Nem ! De igenis úgy, hogy ezek az emberek már sokféle uton igyekeztek helyzetükön, mely a valódi szellemi proletariátus nyomora, segíteni. Sokféle eszközzel igyekeztek észrevétetni magunkat. Rimánkodtak. Könyörögtek. Minisztereket jártak sorba. Küldöttségeztek. Felírtak. Szóval mindent, de mindent felhasználtak, csak azt nem. hogy fenyegessenek. És most azt teszik. Ah ! És mivel ? Azzal, hogy bizony, ha velük már senki se törődik, majd segítnek ők maguk a bajon. Azzal, hogy szocialisták lesznek. Vörösek;. A legvörösebbek. És kezet fognak a „kőmivesszociálistákkai" meg a „tanitószociálistákkal". Igen mert már ilyen csodabogár is megtermett. De nem is olyan csodálni való ez! — Az a dijnok oly csekély és szánandó napidijat húz, hogyha bizony nem all a íeje felett valami kövérerszényű, háromtokás nagynénje, akkor éhen veszhetne legmagasabb felügyelőjének, az államnak jóvoltából. Igen. Ezek a szegény ördögök legmagasabb állami védnökség alatt vesznek éhen. Alávetik magukat főnökeik és följebbvalóik sokszor embertelen kizsákmányolásának. Odaadják magukat teljesen azért az egynehány garasért és az eredmény az, hogyha kopogtatnak a kegyelmes urak ajtaján — szépen továbbtessékelik őket. „Majd az utánunk következők!" S ők igy kijártak már vagy 4 kormányt. Legtöbbet még Tisza István —

; ígért nekik is részben, — tett is. Ők pement a csuszamlós úton. Még senki se járt az utcán. A nap pirja ott messze, keleten már fellépett az ég peremére. A szürke felhőket véres pirral öntötte le. Pirultak a felhők a nagy hazugságon, amit Huba valónak képzelt. * Elment Cseörgeő Huba. Boldog volt nagyon. Hisz szereti őt Lada. Nagyon szereti. Dolgozott sokat, mig távol volt. Az az igéret, azok a nagy csókok isteni erővel szították munkára agyát, izmait. Derék ember lett belőle. •* Vissza ment Ladáért. Olyankor épen, mint mikor utoljára volt ott. Rideg éjfélkor. Vig muzsika, nagy dinom-dánom hallatszott a házból. Mintha lakodalom lett volna. — Óh, az én tiszteletemre rendezték ezt a dinom-dánomot. Ni, ott van Lada. Fehérben. Menyasszonyi ruhában. Engem vár igy. Az a férfi ott az oldalán nem a vőlegénye. Én vagyok az. Én. Persze hogy én. Odalép Ladához. — Ugye Lada, megtartottam a szavam? Eljöttem Érted. S most az enyém leszel. Enyém. S beszél sokat. Elmondja az utolsó éjjel történetét. Lada fogadását. Körülveszik őt a vendégek. Kiváncsian hallgatják. Aztán sajnálni kezdik. Szegény Cseörgeő Huba megőrült. Kocsiba csalogatják őt. * Viszik. dig, akik szenvedések és nélkülözések árán küzdöttek végig a „darabontharcot" — a mai kormánytól akartak és vártak sokat. És most azzal biztatják őket, — hogy nem érünk mi ilyesmire rá. Szegény dijnokaink most kesereghettek, dühösködhettek, ^üthetitek a fejeteket a falba, miért is voltatok oly hű és engedelmes szolgák a „küzdelem" idején. Miért is adtátok a hazafit! Különben pedig annak a piros csokornak a gombolok lyukában furcsa a hatása. Még a bikák is arra az egyetlen szinre haragszanak. Meg hát mások is. Vigyázzatok ! Ne mázoljátok hát* magatokat egyszerre olyan nagyon, nagyon izzópirosra. Meg ne tűzzetek fel egyszerre olyan nagyon vörös csokrot oda a gomblyuktokba. Legyetek hazafiak. De legyen meg köztetek a szociális-összetartás. Értsétek meg a többieket is, akik veletek küzdenek egy célért! Egyesüljetek velők. A tömegerőtől félnek legjobban l Arra tegyetek szert valahogy! Arra 1 De maradjatok meg tovább is hazafiaknak, mert nem a nemzet nyomorúságtoknak oka. HÍREK. Öngyilkos esztergomi művész. Az Esztergomban született és itt sokat tartózkodó (Franki) Faragó József rajzolóművész Münchenben agyonlőtte magát. Évek óta élt a külföldön, még mielőtt Németországba költözött, mielőtt itthon aratta sikereit, megjárta Amerikát, nyughatatlan művészvére hajtotta uj földre, uj emberek közé. Ezeknek az embereknek veszedelmesen élesszemű megfigyelője és kérlelhetetlen, gyilkos szatirájú ábrázolója volt. Indiszkrét fényképész, aki megleste az intim pillanatokat, a világ előtt gondosan titkolt pongyolát és kérlelhetetlenül lefotografálta. Karrikaturáiból hiányzott az édeskés humor, a kedélyes burzsoafelfogás. Amit rajzolt, igazi torzkép. Kiragadása, fikszirozása, torzitása a legjellemzőbb vonásoknak. Uj és frappáns volt az ő művészete és hihetetlen módon mégis siker kisérte itthoni működését. Nálunk még nem ismerték fel-minden grafikus művészetnek azt a hatalmas lendületet adó tulajdonságát, hogy igazán demokrata művészet, közvetlenül a nagy tömegek lelkéhez férkőző. Nálunk még kategóriákra szokás osztani a művészetet és noha éppen Faragó Józsefnek nem volt sok oka a panaszra, bizonyos, hogy nem találta elég tágasnak itt a tért és ment ki a külföldre. Párisi tartózkodása alkalmával felkereste őt lapunk főszerkesztője. Egy feltűnően világos padlásszobában lakott. Különben igen kedvező kondicióban élt. De innét hazajött. Itthon ismerte az embereket, az eseményeket és a viszonyokat és a nap, a politika legkitűnőbb karrikirozója lett. Egy-egy politikai kép-tipusa állandóvá lett. Polónyi, Ugrón karrikaturáic most is utánozzák és különösen nagy sikert ért el Bánffy tiz szobráról rajzolt karrikaturáival, amiket albumában is kiadott. Jelentős sikerek után ment ki Berlinbe, ahol szívesen fogadták az előkelőbb élclapok is rajzait. De magasabbra törő lelkét ez sem elégítette ki és a fiatal művész ott sem találta meg, amit keresett, a nagyarányú diadalokat, a hirt és az ünneplést. A művészi csalódások mellett szinte búskomorrá tette Faragót feleségének a mult évben bekövetkezett halála. Faragót ez a csapás egészen lesújtotta és amióta feleségét Berlinben eltemette, megszűnt a