Esztergom és Vidéke, 1906

1906-08-02 / 61.szám

ESZTERGOM es mm A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ... Hllőfizetósi árak: Egész évre . .12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél évre . . . <i kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajtfnnos kiadók: Dr 1 . Prokopp Gijala és Brennei« Fepeno. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők] Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Glosszák. Esztergom, 1906. aug. 1. Az arábiai teve ára ä 100—200 K. A 200 koronással már végig le­het menni a Szaharán. A legdühö­sebb számún sem fojtja meg. Egy hektoliter vizet elvisz a gyomrában. Eszem ágában sincs egyelőre a Szaharára menni. De menazsériát sem akarok nyitni. Csupán a pár­kányi országúti por ad aktualitást a tevekérdésnek. Amennyiben ez az út egy kihasított Szahara-darab. Az­zal a különbséggel, hogy kétpúpú teve egyáltalán nem jár rajta. Égy púpú néha-néha vetődik rá, — : de az meg nem teve. Inkább cigány. Már hangász. Névleg: Vilmos pri­más úr ő eminenciája, az ő félbe­maradt Eifel-tornyával. Hanem félek, hogy az oázis mel­lől tevéim elszabadulnak, tehát foly­tatom utam azokkal. No igen. Amint lekerülök Mária Valériáról (már a hídról) s rálépek a Szahara-szalagra, azt veszem észre, hogy felhők kö­zött járok. Sűrű, fojtó, viharzó fel­hők között. Villámot is látok. Meny­dörgést is hallok. Nagy sokára ve­Kőszikla-ének. Vakon hazudtunk. * Ijesztő, hamvas, nyirkos éjnek árnyán, Elomló cönkök kékes, sivár lángján Áporgott Péter nyűtt tekintete. Didergő szolgák Körükbe vonták. Arcukat rozsdás fény hintette be Kaifás udvarába'. A jerihóij vad olajfa ága Beburkolódzott elpirulva, félve Ezüst lepelbe a rémes éjbe'. A szent lótosznak kékvirágú ágán Pihent a Cserebüly haligatag árván. Kaifás főpap, mint a bűnöst szokta, Az élő Istent vallatóra fogta. Ezalatt künn a renyhe szolganép Pétert vallatta fáradsággal ép. — „Ismered-e a názáreti Istent?" A kakas szólt. És Péter letagadott mindent. — „Hisz' véle láttunk tegnap délelőtt!" De Péter tagad: „Nem ismerem őt!" szem csak észre, hogy teli vagyok nációkkal. Már hallucinációkkal. S hogy a felhő nem párafelhő, hanem porfelhő. A villámlás egy lyukon át­tört napsugár. A menydörgés meg kocsirobaj. S én magam nem va­gyok bőszült léghajós. Inkább jám­bor kőműves. Igen, igen! Mert sok légvárat építek. Nos, hogy tovább megyek, beka­nyarulok a Fő-utcára. Remegek, hogy elér engem is Szuhay Mátyás sorsa. Már, hogy agyongázolnak a robogó kocsik. De itt egy másik természeti tünemény vonja el fi­gyelmem. A napfogyatkozás. Fekete szemüveget teszek fel, hogy a Napba nézzek. De úgy sem látom. Cserbe­hagy a fizikám. További kutatás után meggyőző­döm, hogy Párkányban Napkeltétől­nyugtáig napfogyatkozás van. De ezt a napfogyatkozást nem égi, ha­nem földi testek okozzák. Csak egy lepedő. Egy por lepedő, mely lus­tán, mozdulatlanul nyugszik a Du­nától egészen a Bachl-birtokig. Nohát tisztelt nemes és nemzetes szomszéd uram, Párkány, hallgas­son egy kicsit ide. Ha mi eszter­—• „Nem szereted hát Jézust, Péter, > [mond csak ?" S Péter kiált : „Tán seregébe rontsak ? Megteszem. Miért ne ? Meg se bánom. A Názáretit gyűlölöm, utálom. Eddig se szerettem Jézust soha! Ha nem igáz: verjen meg Jehova!" Itt elhallgat. És csendbe fúl a porta. De krekekéz a kakas fásult torka. És ekkor Jézust durva, kérges szóigák Meggyűrve, törve a pitvarba hozták. Jézus Péterre nézett. Az megremegett és a szive vérzett. A kék parázstól elűzte a lelke. A szomorú éjt, a sötétet kereste. Nagy könnyei lehulltak az avarba . . . . . . Kit legjobban szeretett: megtagadta ! Meg. Megtagadta. Sirt. Sírt nagy zokogással, hosszan, mélyen. Siratta gyöngeségét, mely rá szégyen. A gyöngeségét. Az erős kőszikla. Ő. Péter. A kőszikla. Én Életem: Te Lány. Én Mesterem: Te Lány. Én Istenem : Te Lány. Én Mindenem : Te Lány. Én rongyos koldus. Én gyáva, összetört Alak : Hát hogyne sirnék, hogyha megtagadta­Én megtagadni Téged ? [lak ! ? gomiak beleszólni bátorkodunk a dologba, ez még nem fülemüle-pör. De, ha a párkányi kocsik nálunk öntözött utcákon járnak, mi is igényt tarthatunk arra, hogy a fiókszaha rát átváltoztassák önök is ország­úttá. Mert mégis csak tüdő kell ah hoz, hogy valaki Párkányon végig mehessen. Különösen fiatalember nem teheti ezt. Mert ennek az il­lemcsőszök mindjárt a nyakába ci­tálják a spanyol etiquette e törvé­nyét : Nem illik poros cipőben járni. Oh ezek az illemcsőszök. Ezek a lelki baktériumok és piócák ! Akik órák hoszszán rúgják az illemsza­bályokat — s mégse tudják. Ezek. Ezek. Ennek a porbeli Napfogyatkozás­nak megszüntetésére technikai esz­közökkel is rendelkezünk. Tessék öntözni az utcákat. Vagy legalább is a Fő-utcát a hídfőtől a város végéig. Ez lenne rendje a dolognak. Oly forgalmas községben ezt nem lett volna szabad ily soká nélkü­lözni. Én hiába glosszázom azt a po­ros utat, ha önök nem öntözik: po­ros marad. A képviselőtestületnek Magát az Üdvösséget ? Magamagát. Óh jaj ! Bután, gyáván és elvakultan Szikrázó szent szerelmem eihazudtam. Esküdtem : Nem szeretlek ! Nem ! Néni! Esküdtem: Hogy kiégett már a lelkem ! Hogy nem szabad több dalt papirra lop­[nom. S a földhöz vágtam, mit adtál : a kobzom. És hallgatott a nóta. Hej, hej . . . hanem azóta ! Az élet, hogyha daltalan : goromba. Többet sírtam, mint csecsemő koromba. Megláttalak. És most itt állok roskadt, rezgő térden, Előtted Te Lány, bánva bűnöm, vétkem. .— Nagy messziről jött ,e csúf Legény. Ha hazudott is, hű volt a Szegény. Bocsáss meg Néki. Bocsáss meg nékem. Kérlek összerogytan, Aléltan, hulltan, sirva, féligholtan. Leborulva a csúnya, sárga rögre. Bocsáss meg. Itt maradok mindörökre. Itt. Előtted. Itt. A lábad előtt. Lépj rám. Rám, a kősziklára bátran. Mig rajtam állsz : nem állsz a sárban. Csitt... Csitt ... Csitt ... Lépj rám ... Es nézz körül éberen ... Mily szép az Élet. Rajtam. A kősziklán. Az új Péteren. Hesperus. egy előkelő tagja, halljuk, hogy akar lépéseket tenni e dologban. Tehát rajta! Vagy öntözzék az ut­cákat Párkányban is, — vagy ho­zassanak elegendő mennyiségű te­vét, hogy átgázolhassunk a fiók­szaharán. -* Vala egy városkában sok csúnya lány között egy szép is. Vala ugyan­ott több fiatalember is. Kérdem az egyiket; ki az ideálod ? Hát a szép (mondjuk) Bükky-lány. Kérdem a másikat: Te kit szeretsz? Hát a szép Bükky-lányt. A harmadikát: Hát Te kit imádsz ? Hát a szép Bükky-Iányt. Valamennyi fiatalember ezt az egyet szerette. Nem akarok ebből regényt irni, csak azért mondom, mert ez a Glosz­szám is Párkány Őnagyságába sze­relmes, mint a másik. A la kecske és a kés. Ez a kulturpuszta sok érdekessé­get rejt magában. Ebben a tulipános magyar világ­ban, elkövetődött Párkányban egy plakát, német nyelven irva. Egy szó sem volt rajta magyarul. Válaszok a „Uli imponál legjobban a nőben a férfinak?" cimű kérdésre. A sok humoros válasz után talán el se hiszik, hogy komolyan beszélek. Pedig nagyon is. Igen komoly az én első és — hiszem s kívánom — utolsó szerel­mem története. Szükséges, hogy ezt a szerelmet egy-két lakonikus vonással le­írjam, ha felelni akarok a feltett kér­désre. Gyerek voltam még. Rövidnadrágos elemista. Iskolából jövet egy nagy, diszes temetéssel találkoztam. Egy hintóban apró lányokat láttam. A legnagyobb, ki 5 éves lehetett, keservesen zokogott. Én is el­mentem velük a temetőbe. A siró leány vonzott. Az atyját temették. Én is sirni kezdtem. S a siró leány iránt érzett rész­vét, szimpátia, szerelemmé, naiv, gyerek­szerelemmé változott bennem. Aztán nem láttam 17 éves koromig, de mindig előttem állt képzeletben. Egyszer aztán, mikor a leány az első polgárit végezte, találkoz­tam vele (jun. 17-én). Itt az első pillantásával lángralobbantotta szivemben a szerelemnek régen pislogó zsarátját. Verset is irtam neki, ártatlan gyerek­verset. De két heti ismeretség után többé nem találkozhattunk. Ő bizonyos befolyások következtében unszimpátiát ér­zett irántam. S ezt megtörni nem tudtam. Még most se tudom. Á „Esztergom és Vidéke" tárcája.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom