Esztergom és Vidéke, 1906

1906-07-19 / 57.szám

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ====== Előfizetési árak: ===== Egész évre . . 12 kor. Negyed évre. . 4 kor. Fél évre ... ft kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dp. Prokopp Gijula és Brenner 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők] Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Glosszák. Esztergom, 1906. jul. 14. Me| állandó színházról mer áb­rándozni egy-két merész lélek, eb­ben a kultúra-szomjas városban. Ál­landó színházról! Hátha olyan nagyon szomjúhozzuk a kultúrát, vájjon mért nem isszuk meg, mintakorinti máslást, mikor előttünk van. Mikor csak kiüríteni kellene a poharat. Alig egy hónapja, hogy a mozgó Uránia holdvilágos csillagos éjnél búcsút mondott a kapufélfának. S most majdnem ugy jártunk megint. A szombati gabarett-hangversenyt 20-an hallgatták végig. Vasárnap már 40-en voltak. Szép szám. Im­ponáló szám. Égy egész város! Aztán meg mi szomjazunk a kultúrára. Nekünk kell állandó szin­ház. Pedig a verebet se tudjuk megbecsülni — hát még a kanárit! Nem tudom volt-e már másnak is alkalma megfigyelni, egy érde­kes kisvárosi idillt — vagy csak nekem. A város egyik terén min­den este látható az ívlámpa pazar fényénél egy Ipsze. Valószínűleg szabó, vagy fodrász segéd úr. Ez az Ipsze mozdulatlanul áll 9 órá­tól 12-ig egy emeletes ház előtt Rózsasors. jj[ vágyak, a% éjjefek álma Ébresztették a szerelmed. jj[ csök tü\e, mámora, lá^a Sújtotta lányra tebenned. Bfo^ám tapadót ajakaddal, 9Jíiní nyitó ró^sa a% ágra .S a% ágai a s^ét a viharral 3j[iába rá\la . . . hiába! {£)e hunylak a vágyak ! . . . J^ró^sa J2em forr már tü\%eí. Ű£ ágra S a s^éí, a vihar lesodorja {Porba . . . piszokba . . . a sárba ! . . . Pártos Zoltán. Mi imponál legjobban a fér* fiban a nőnek? Kérdés a hölgyekhez. Tisztelt Hölgyeim: öregasszonyok, fia­talasszonyok, mem^ecskék, eladólányok, leányok és bakfisok ! Önöknek adom fel e kérdést. botjára támaszkodva. Fejét görcsös merevséggel tartja felfelé. Csak néha-néha mordul egyet. Később veszi észre az ember, ha vizsgálja, hogy az emeleti ablakból hajol ki hozzá szive Jucikája, a dézsatün­dér. O lenéz. A legény meg fel, mégse mozdítja, 37° alatt hátra hajtott nyakát. (Aztán meg az or­vosok azon törik fejüket, hogy mi az oka a nyakszirtmerevedésnek.) Ok boldogok, mert egymás sze­mébe néznek sóvárgó, vágyteli kintettel. Szinte látni, mint örül az Ipsze, ha megcsendül az an­gyal hangja fenn a magasságban. De ne zavarjuk őket tovább ! Hát ez már csak ideális szerelem ! Igy van Esztergom is a kul­túrával. Hosszú, vágyteli tekintettel néz szemébe. Minden áron fel akar emel­kedni hozzá. Akar. Csak akar. De nem bir közelebb férkőzni sehogy sem. Lassan már nyakszirtmere­vedést kap. De az ő Kultúra kisasz­szonya csak a magasból néz le reá. Nem tud sehogyse hozzá fér­kőzni. Hát tisztelt Érdekeltség ! ha nincs szárnyunk: másszunk íel létrán Kultúra kisasszonyhoz ! Mi férfiak, vének és fiatalok, foglalkoz­tunk már sokat a nővel. Irtunk róluk, megénekeltük mindenféle szerepben, jogo­kat követeltünk a számukra, jajkiáltáso­kat adtunk a szájukba, védtük, oltalmaz­tuk, magasztaltuk, emeltük, gyámolitot­tuk — vádoltuk és megtámadtuk őket, megírtuk a természet és lélekrajzukat. Szó­val a nőknek egész mivoltjukban már nin­csen egyetlen egy pont se, mely meg ne lenne támadva akár jó, akár rosz oldálá" ról, mint a lexikonbeli ember, melynek minden egyes porcikáján új és új beteg­séget demonstrálnak. Ne csodálkozzanak hát tisztelt Hölgyeim, ha arra kérem önök*et, hogy most foglal­kozzanak Önök velünk csekély viszonzás­képen s feleljenek erre a kérdésre : Mi im­ponál legjobban a férfiban a nőnek r Ezt csak önök tudják megmondani. S higyjék el, mi oly kíváncsiak vagyunk rája. Meg aztán könnyebb az Önök izlése szerint alakítani természetünket, ha véleményü­ket ismerjük. S ez csak az önök haszna, tisztelt Hölgyeim. Tudom, hogy erre a kérdésre általános­ságban felelni nem lehet, mert száz közül talán hárman sem mondanak egyformát. De épen erre a háromra vagyunk kíván­csiak. Azaz: mit mondanak legtöbben ? Egyik nőnek a férfi testi szépsége im­ponál. Másiknak ereje. Harmadiknak ügyes­Bizony, ha Thalia papjai misét mondanak : nekünk kell arra áldo­zatot vinni, mert ők ,,a Szentlélek malasztjából meg nem élnek." Szombaton a bécsi állatkertben elefánt született. Ezt szinte csoda­számba veszik a tudósok, mert tudvalevő, hogy az elefántot fog­ságban még sosem látogatta meg — a gólya. Nálunk is efajta csuda történt Esztergomban. Hosszú, kinos vajú­dás után megszülte az idő méhe az Omnibuszt, mely Párkány-Ná­nára, szaladgál. A bécsi hirt a szél­nek eresztette a világsajtó. Hát az esztergomi csudát elhallgatják a vi­láglapok? Ezt nagyon csudálnám. Mert fogadni mernék, hogy két­szer is éri családi öröm addig azt a bizonyos bécsi elefánt-mamát, mig nálunk Esztergomban még egy ilyen esemény történik. Sőt töb'bet mondok. Addig az elefánt könnyen szülhet mamutot is, mig nálunk villamost vezetnek Párkány-Nánára. Ami eszme nálunk születik: azt szét is tépi blombiro­zott. vasfogával az Idő. sége. Negyediknek modora, társalgása, szellemessége, derültsége, vig kedélye, szolid viselkedése, bátorsága, ideális lelke, karaktere, különös, istenadta tehetségé, szerelemben való állandósága, csapodár­sága. Stb. stb. A legtöbb nőnek más-más imponál. Épen ezért vagyunk kíváncsiak: mi az ami leg­többnek tetszik bennünk. Válaszokat akár névvel, akár álnévvel kegyeskedjenek a mai naptól szerkesztő­ségünkbe küldeni, s mi sorrendben lekö­zöljük e rovatban azokat. A válaszok le­hetőleg 40 sornál hosszabbak ne legyenek. Egő kíváncsisággal várjuk : mi az, amit csak a hölgyek tudnak rólunk, ami ben­nünk legjobban imponál nekik ? • Vesper. Ez aztán ötlet. Szocialista ötlet. Gyomor-sztrájk. Már az a bizonyos váci államfogházbeli sztrájk. Ame­lyet végigcselekedtek, vagyhogy nem cselekedtek Marx hivei. Hires gyerek ami Tarcai bará­tunk. Az első nyilt szocialista pe­dagógus, a bögötei néptanár. Bár iskolájában eredményt nem ért el, mostani sztrájkja rekord. Vi­lágrekord. Azonban meg kell hagyni, hogy Gedeon úr is ügyes gyerek. Csak nincs fogalma arról, hogy a kultur­államokban, az államlogházakban mily tisztességgel bánnak a lakók­kal, még ha szocialisták is azok. Gyomorsztrájk. Egész uj. Sose hallottuk még. Ja : az orosz rabok­nál ! De ott nem sikerült Trepovt megtörni. Ám Gedeon úr megtö­rött. Megtörte őt az uj, a modern Dániel, három társával. Nem ugyan az égő kemencében, hanem az ál­lamfogházban. Rettenetes rekord! Péntek esté­től hétfő délig nem evett sem­mit a négy szoci. Hogy Tarcai bírta a koplalást, azt értem, mert eddig tanitó volt s ott megkellett szoknia. De a többi . . . ? Ám igaz, hogy ő nem volt az g\ harmadik leány. Mindenki kétszivűnek hitte. Mert tudták róla, hogy kettőt szeret. Egy férfi, aki két leányt egyformán — szeret! Hiszen ha mindkettőt egyformán — csalta volna, nem is csúfolták volna igy. De nem csalta őket. Nem hazudott egyiknek sem. És mind. a kettő szerette őt is. Rajongtak érte. De a két leány is szerette és nem gyűlölte egymást. Szerették a férfit, a kö­zös Eszményt. Versenyeztek, ki tudja for­ré£b^ szeretni, de nem győzték le egy­mást soha. És megnyugodtak ebben. Egy­szer aztán eljött a Végzetük. Jött egy harmadik leány, aki közébük akart állni. A férfi nem szerette Őt. A lányok gyűlöl­ték és megvetették. És féltek tőle. Az a harmadik leány pedig ezalatt szőtte a há­lót, főzte a tervet. Ugy tett, mintha ő nem törődne a férfival, csak a két lánnyal. Azok hittek néki. Aztán — meggyűlöltette egymással a kei leányt. Mar nem nyu­godtak meg abban, hogy mindketten sze­ressék ugyanazt a férfit. Már meg tudták volna ölni érte egymást. S az a harmadik leány, a Végzetük, ment tovább a megkezdett uton. A két szerető leány már élethalálharcot vi! Ott áll előttök a fekete urna. S benne két go­lyó. Aki a feketét húzza végez magával. Húztak. Egyik sem mutatta meg a másiknak, mit húzott. Csak mindkettő elsápadt. Meg­remegett. S a harmadik, a Végzetük, csak nézte őket. Bámult, mintha nem értené a dolgot . . . Másnapra mind a két lány — hideg volt, mint a márvány. Szivük nem dobo­gott, szerelmük nem lángolt . . . Kihűlt a két csókos ajk . . . Elhervadott a két nyiló virág ... S az a harmadik, a Végzetük, az örült, mert győzött! . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom