Esztergom és Vidéke, 1906

1906-07-19 / 57.szám

egyház tanítója — hanem egy gróf úré, aki jobban fizet. Mégiscsak tanitó volt. Furcsa: ezt a kétnapos éhségsztrájkot mindjárt észrevették. Hát a tanitók éhségsztrájkját mért nem veszik észre ? Mert ők kényszerűségből éheznek, s hozzá még dolgoznak is ! Mint örül most a tanitók lelke, hogy hallották beszélni Prohászkát. Régi reményük ismét fényre gyúlt. Apponyi nem szánja el magát ? Nem hiszem, hogy lenne egy képviselő is, aki ne szavazná meg a tanitók fizetésemelését. Mért nem tesz hát javaslatot Apponyi ? Ő is, mint elődjei Ígéretek zsacskóba zárt szelével akarja kielégíteni a tanítóságot? Pedig a mostani kormánynak tudnia kellene, hogy a tanítóságnak köszönhetik elsősorban, hogy többségben vannak mert választások alatt senki sem exponálta magát úgy mellette, mint épen a tanítóság. Szép hála tőlük ! Hagyják koplalni a magyar kultúra önzetlen terjesztőit. Mit szólnának hozzá, ha aztán egyszer ők is kimondanák az erőszakos gyomorsztrájkot. Biztosan nem esnék meg a szivük rajtok. Vagy attól sem félnek, hogy a tanitók soraiban is felüti íejét a vörös szocializmus ? Akkor aztán későn lesz ám a fizetésemelés ! Mindez csak Tárcaírói a szocialista tanítóról jutott eszembe most, mikor két és íél nap nem evett. Hej, sok tanitó ... — Mi bajod van Sándor ? Ugy remegsz Fázol ? Hát nem melegít, nem tüzel e két kar, e lihegő kebel, e lázas ajk ? Sándor, félsz ? Én öntsek beled erőt ? A férfibe ? — Nem tudom, mi az Corynnám, fojt valami ? Nem hevít drága két karod., mint máskor! Nem ad üdvöt ajakad, mint máskor. Valami fojt. Valami éget. Emlékezel? Ma egy éve ? . . . Meghalt két leány !. .. Elhalt a szó az ajkon. — Lesüté szemeit a lány. Ez a harmadik lány: a Végzet!.. . Ölelő két karja nem ölel többé . . . Csókos ajka hideg — nem csókol már .. — Sándor' Nem bírom tovább ! Eddig bírtam. Tűrtem ! Szenvedtem ! Most már nem bírom tovább ! Megöl. Megfojt. Érzem : a mellemre ült s szorítja a tüdőm. Hah ! Hogy is kezdjem ?.'..» S megtörölte izzadt homlokát. Szenvedett. Sándor megszánta őt. — Ne emészd magad Corynnám. Ne bántson téged a mult emléke! Hagyjuk őket. Hisz oly nagyon szeretlek, hadd pihe njenek ! . . . S egy könycsepp gördült le a férfi fekete szeméből . . . — Eh! Mit! Örüljünk mi az életnek! Vesszen, ami veszett! Ne búsulj Corynnám, Örülj! Nézz a szemembe ! Igy ! Olyan halvány az arcod . . . Mért olyan halvány ? Ugy remeg az ajkad . . . remeg a karod . . . remegsz! ... Miért remegsz . . . A férfi annál erősebben ölelte magához . — Hagyj ! Eressz ! Nem érdemellek én Téged. Te oly jó vagy! ... Ez bánt! ... Ne légy jó . . . Kinozz ! S én megcsókolom a korbácsot, mellyel sújtani fogsz. Örülni fogok a vércseppnek, mit a korEgy néhány szó a nökérdésröl. Valamikor, az ősidőkben a nő végzett el a létíentartásra minden munkát. A férfi csak lopta a napot: lustálkodott. Szegény asszony kora reggeltől napestig fáradt a — férjeért és gyermekeiért. Amint haladt a kor, úgy kezdett előtérbe lépni a férfi. Átvette a vezetést; kivette a nő kezéből a szerszámot és — maga kezdett dolgozni. S ezzel együtt háttérbe lépett a nő. Lett belőle „anya". Szoptatta, nevelte gyermekeit. Egyéb semmi sem volt. Azóta megint nagyott lépett a világ. Az életfenntartás nehezebb, bonyolódottabb kérdéssé vált, melyet bizony a teremtés koronájának a csúcsa: a férfi nem tudott egyedül végezni. Viszszaesésbe kell kerülnie ismét, mint már annyiszor, a társadalomnak. Lassan, lassan mindjobban előlép a férfi mellé a nő. Kezdi megunni a már évezredessé, sőt egyedülivé lett hivatását: az anyaságot és odaáll a férfihez, hogy vele vállvetve dolgozzék. Ez az áramlat feiverte az egész nyugatot. A legégetőbb, napi kérdéssé váltak a női kérdések tisztázása; a nők társadalmi s jogi helyzete. A hullámok, miket a mozgalom felver, át-átrándulnak erre a tulipántos országra is, de csak sajnos, — megpihenni. A magyar közvélemény tudomást sem vesz a mozgalomról. Hiszen minálunk, aki feminista, szocialista és nem ortodox konzervatív, az lázító, aki felakarja forgatni az állam helyes rendjét! Természetes, hogy ezt a nagyfontosságú ügyet csakis „elölről" kezdhetjük: a neveléssel. Hiszen a női munkabírásban és képességben nem hivők is kénytelenek bebács szíja serkentett ki hófehér testemből !.. . — Corynnám ! Mi lelt téged ? Az előbb még vig voltál ? Felkacagott keserűen a lány. — Az elébb! . . . Az elébb! . . . Aztán leütötte a fejét és igy folytatta: Jól mondád, Sándor, ma egy éve ! . . . Igen! Ma egy éve! . . . Még éltek ők... ketten — emlékezel rájuk ?! Oly szépek voltak! Ugy szerettek téged ! . . . Aztán egy reggel mindkettő fehér lett és hideg . . . Megderm észté . . . őket a fagy, a halál fagya . . . Nem ! Az . . . én . . . kezem! . . . Sándor! Halld! Én öltem meg őket! Én csempésztem az urnába két fekete golyót! Mindkettő feketét húzott! . . . Én! . . . Hallod?! . . . A férfi elsápadt ... Remegett . . . Csend lett . . . — Akkor őket szeretted ! . . . suttogá csendesen a lány . . . — Akkor őket! Igen! Most is őket! Mindig csak őket szerettem! Téged?! Hahaha ! Téged csak birni akartalak ! Legyőzni ! . . . Ezt elértem! . . . Nekem sohasem kellettél másra! . . . S tüzet szórt a reszkető szeme ! Megfeszült minden izomdarabja. Úgy álll ott, mint egy: Vád ! Egy élő, egy hatalmas Vád . . . A leány felugrik ... A férfire akarja vetni magát, de nem bírják reszkető lábai. Sikolt és összerogy ... Undorodva nézi, mint vonaglik lábai előtt. Nem emeli fel . . . Nem segit rajta . . . Rúg egyet a testén, a hófehéren, az alabástrom testen . . . S elrohan . . . Kint zúg a vihar! Omlik' a zápor . . . veri, paskolja dühösen a tetőt . . . Gabriella. ismerni, hogy minden nembirás a nevelés következménye. Ugy nő fel a leány, mint aki tudja, hogy két kezes, esze munkájára alig lesz szüksége az életben. Nem tanul dolgozni; nem gondolkozni. Egyedüli célja, vágya, törekvése, hogy férjhez menjen s ezzel megszabaduljon még attól a kevés „robottól is, mit munkának hívnak. Be kell mindenkinek látnia, hogy a nőkérdés megérett arra, hogy többé ne kérdés legyen, de tett és mikor egybeül a nevelést intéző bizottság, akkor mi történik? Mit törődnek azok a kegyelmes (sokkal inkább félkegyelmes) urak a szociális kérdésekkel? Mit a nőkérdés lassankéntimegoldásával? Ahaladással ? Nekik jobb az az édes maradiság — az a kellemes, langyos —• semmi, mint a munka, a tett! Az „Országos Tanáregyesület" ezidei gyűlése szóvátette a két nem együttes neveltetését. De csak szóvátette ! Tovább még gondolni sem mert reája! Hiszen ez alapja volna a nőkérdések megoldásának. Brrr! ... Ez az, amitől ők fáznak! Felnyitni a szemeiket a leányoknak is, még abban a korban, mikor eddig csak álomra volt idejük. Nevetséges ! Pedig igy a leány nem lenne puszta játékbábu, puszta piperetárgy a férfi előtt. Tudatára ébresztené a nevelés az egyenrangúságot ! Az egyenlőséget! — Mikor a férfi kikerül az iskolából, meglett ember. Önálló és munkabíró. Reménye, ereje, bizalma viszi a küzdésre. S a leány ? Ha el is végezte ugyanazokat az iskolákat, mint egy hasonlókorú férfi: semmi! Egyáltalában semmi! Tudja, a nevelés, a társadalom beleoltatja azt a tudást, hogy ő nem önállóságra, munkára van teremtve, mint az a félisten — a férfi ! Ebből ered azután az a mérhetetlen sok szociális keserűség; a rengeteg nyomor, szerencsétlenség. Ha meghal a családapa - — vége mindennek! Az anya csak apa mellett tudja felnevelni övéit. S az 5—6 kicsiny poronty bizony előbb-utóbb elveszne, ha az emberbaráti intézmények, meg egy csekély százalékát az állam nem venné pártolás alá ... Odafenn elvetették az együttes nevelést, pedig mennyi jót, mennyi ujat, mennyi haladást fűztünk már ehhez. Minek értené meg; továbbra is a nő a férfit s a férfi a nőt — igazán ? Csak maradjon minden a régiben ! Minek nékünk haladás is ha — szociális? S jaj volna annak a szerencsétlen honatyának, ki a magyar-nemzet Parlamentjében (a 38 milliósban !) szociális kérdésekkel merne a színtiszta nemzeti politika fényes tükörét megzavarni! . Értesítőink. 4. Érseki nönevelö intézet. Az esztergomi érseki nőnevelő-intézet polgári iskolájába az év elején 172 növendék iratkozott be, kik közül helybeli 86, megyebeli 48 volt. Nyelvismeret szerint csak 23 volt tiszta magyar, a magyarnémet nyelvet tudók száma 116; a magyar-német-francia nyelvet tudók pedig 33-an voltak. A statisztika a szülők foglalkozására nem terjed ki, pedig ez megfontolásra érdemes adatokat szolgáltathatnak Az érdemsorozat — az ideit a tavalyival összevetve — azt mutatja, hogy vagy a növendékek hanyatlottak, vagy az osztályozás szigoritatott meg. Mi inkább az utóbbit hisszük és helyeseljük, nem lévén barátjai az elnéző, vagy palástolgató osztályozásoknak. A növendékek ugy is sokat mulasztanak s- ennélfogva érthető is, ha az osztályzatok gyengébbek. 172 növendék közül éppen csak 20 nem mulasztott. Nem tudjuk, hogy mi az oka eme nagyszámú mulasztásnak. Az intézeti épületnek egészségesnek kell lennie, mivel internátus is egyúttal. A termek és egyéb helyiségek szintén mintaszerűek. A kertet is átengedték a növendékeknek, — holott a többi intézetekben a kert úgyszólván hiányzik . ... Az értesítő az egészségügyet illetőleg nem szói semmit, pedig egy kisebb felvilágosítást nyújtó rovatot megérdemelne ez az ügy. Kiváló figyelmet érdemel az értesítőnek „Ünnepségek" c. rovata. A növendékek egy magyar darab mellett német és francia színmüveket is adtak elő, melyek ugyan a növendékek műveltségét minden kétséget kizárólag emelik, de akkor ezek mellett bővebben elővehettek volna hazafias szavalatokat stb. Az ünnepébyek egyes magyar számai igy többnyire vallásos célokat szolgáltak, melyek mellett azonban a nemzeti célok sem lettek volna elhanyagolandók a nemzetnek épen az iskolaév alatt lefolyt válságos idejében. Mindez azonban ha máskép is van, az értesítő szűkszavúsága miatt tűnik fel eképen. Pl. tudjuk, hogy az intézetben milyen nagy szerepet tölt be a Mária Kongregáció, ezt azonban az értesítő csak sejteti, hogy van ... Amennyire ismerjük, becsüljük és ajánljuk az intézetet, mely nemcsak városunkban, de az egész országban szép hírnévnek örvend; ép annyira szeretnők azt a jelentésből kifolyólag is megismerni, becsülni és ajánlani. HÍREK. — Á hercegprímás Esztergomban A hercegprímás aug. 5-én székvárosába érkezik és hosszabb ideig itthon marad. — EskÜVŐ. Dr. Goldner Fülöp közéletünk agilis tagja, f. ho 8-án vezette oltárhoz Beer Angéla úrasszonyt. — A Ludovica-akadémia növendékei f. hó 16-án érkeztek városunkba összesen 260-an, a katonai lőgyakorlatok megtartására. Július hó 22-én távoznak városunkból, bizonnyára sok kedves emlékkel gazdagodva. — t VÖrÖS lÓZSef- F. hó 17-én, éjjel 1 órakor dőlt ki élete javában Vörös József, kereskedővilágunk egyik legtekintélyesebb oszlopa. Az egész Esztergom hihetetlennek tartotta a gyászhírt, mert ritkaság? hogy élete delén egy ép és egészséges embert döntsön sírba a halál kíméletlen kezekkel. Ez a gyász nemcsak a Vöröscsalád gyásza, hanem az egész városé. Mert mindnyájan szerettük őt. Vörös kereskedése nemcsak a legrégiebbek, hanem a legforgalmasabb kereskedések közé tartozott. Bizalommal viseltetett iránta az egész város. Számos gyászlobogó hirdeti e gyászt városunkban. Ott leng valamennyi pénzintézet homlokán, melyeknek életében tevékeny részt vett. Legtöbb egyletünknek szintén derék és munkás tagja volt. Érthető tehát az egész város részvéte most, midőn kétheti szenvedés után elköltözött tőlünk. Családja az alábbi gyászjelentést adta ki: Özv. Vörös Józsefné, szül. Einczinger Anna úgy a maga, mint gyermekei, valamint a nagyszámú rokonság nevében is, mélyen szomorodott és fájdalomtelt szivvel tudatja, hogy a felejthetetlen, hőn szeretett, jó férj, apa, testvér, vő és sógor, Vörös József fűszerkereskedő f. hó 17-én éjjel