Esztergom és Vidéke, 1906

1906-05-27 / 42.szám

ISZTER6IM és VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyedévre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Ptfokopp Gi[ala és Brennei* Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-utca 485. szám. - Kéziratot nem adunk vissza. == A tulipán. A tulipán szereplése egykorú nemzetünk történetével, mely min denha hű kísérője volt őseinknek. Különös jelentőségéről hagyományaink nem szóllanak. Az ornamen tikában találkozunk csupán véle, becsét azonban hova tovább elvesz tette, s ma már jóformán az úgynevezett tulipános ládákon, cifra szűrökön találjuk csak. A lezajlott nemzeti küzdelemben nagy, kiváló szerep jutott neki osz tályrészül, symboluma, jelképe lett a nemzeti törekvések ébredésének, megvalósításának. Intő jelül álli tóttá oda a nemzeti közérzület minden igaz hazafi elé, hogy az általa symbolizált eszméknek, törekvéseknek úttörője legyen. Az ok, mely a tulipánban jelképezett törekvéseket, eszméket szülte, java részben politikai volt, de e mellett szolgálatába szegődött oly társadalmi irányú nemzeti törekvé seknek is, melyek a hazafias célokat egyebekben óhajtják szolgálni. Politikai jellege, tendentiája ma már nincs a mozgalomnak, de annál inkább kiélesedett annak nem politikai tendentiája, mely társadalmi Miért ? Fehér lányszobáknak álmodó csendjében Mért nem pihenhetett soha az én lelkem ? Mért környezett mindig a világnak zaja S veritékes gondok sötét árnya engem? < Mért, hogy a szivemet nem ringatta karján Tiszta boldogságnak verőfénye soha, Mért volt az én rideg, sivár életemnek Minden egyes perce annyira mostoha ? És mért látom mégis a világot mindig A puszta valónál ragyogóbbnak, szebbnek, Miért hiszem mégis, hogy ártatlan lánykák Útjaikon mindig liliomot szednek ? S tavaszujuláskor, falevélhulláskor Az ábrándok útját mégis miért járom, S miért kisért folyton epekedő vággyal Fehér lányszobákról szőtt-font balga álom ? Szvoboda Román. béke szent papján.*) — Emerike, add ide a papirláncot. Úgy. Most meg az aranyszálakat. A gyertyákat is. Gyujsd meg, Emerike. Vigyázz, meg ne gyúljon valami. Nézd, már füstöl ... De ügyetlen vagy. Emerike . . . Én *) Mutatóba szerzőnek szeptemberben „Gyónás

11 címmel megjelenő novella kötetéből. úton törekszik Magyarországot köz gazdaságilag naggyá, önállóvá és függetlenné tenni, mi, hogy minden magyar embernek törekvése, abban kételkedni nem lehet. Ezen kötelességszerű törekvések szülték a szövetkezéseket országszerte, melybe városunk hazafias közönsége a mai nappal lép be. A szövetségbe belépni úgy véljük, minden, hazáját szerető, igaz magyar hazafinak kötelessége, legyen az bármily politikai hitvallású, mert a szövetség által szolgált célok elérésénél, a szó szoros . értelmében vett országos politika, pártszempontok kell, hogy annak keretén kivül álljanak. Szerintünk lehet valaki bármely, létjogosultsággal biró politikai pártnak tagja, s mint ilyen vallhat eltérő nézetet, de a szövetség céljainak elérésénél, kell, hogy mindnyájan egyek legyünk. Tévednek azok, kik a szövetkezésben exclusivitást, véd és dacszövetséget látnak, mert szerintünk az csak védőszövetség, melynek nincsenek nemtelen, másoknak ártani vágyó törekvései, de igenis vannak oly hazafias törekvései, melyeknek jogosultságát tőlünk elvitatni akarni, már azóta mennyi mindent csináltam. Az apádra ütöttél; az is alig mozog, ha valamit tennie kell. — Nem kellett volna ilyen gyertyát venni, legolcsóbb fajtából való ; egyet lobban és vége. — Utóvégre semmi sem tarthat örökké. Te se, én se, a karácsonyfa se. . . Siess. — Egy fél óra beletelik, mig kész leszek vele. Talán hatvan gyertya is van rajta. — Hatvan gyertya ? Igen, eltaláltad. A hat személy közül mindegyikre esik tiz. Tíz gyertya azt hiszem elég a béke megvilágítására ! . . . — Mi az a tiz gyertya? Azt hiszem hatvan is kevés l.enne egyre. — Annak is te vagy az oka, Emerike, meg az apád. — Talán mégse bántanád az apámat ? I Es én ellenem is mi kifogásod van? — Azt hiszem, az embernek sohasem tetszik az, amije már megvan, én is igy vagyok veletek . . . — No, kész vagyok. Most mit csináljak? — Rakd ki a játékokat a gyerekek kora szerint ... Az ajándékokat is pakold ki. — Nini, a gyerekek játékai egyformák! . . . Hogy történhetett ez? igazságtalanság, nemtelen törekvés lenne. A tulipán szövetség célja nem egyébb, mint célravezető eszközökkel való megvalósítása annak a szállóigének, hogy: pártoljuk a hazai ipart. De feladata e mellett minden nemzeti eszmének, mozgalomnak, törekvésnek felkarolása, érvényre emelése. Ezen célok szolgálatában íog állani a városunkban ma megalakítandó tulipán-kert szövetség. Tömörüljünk a mozgalom vezetői köré, lépjünk be a szövetségbe, mely nem kíván semmi áldozatot, csak azt, hogy magyarok legyünk. De ne csak szóval, hanem tettekben is. —n. Pályaválasztás előtt. Közeledünk az iskolai év vége felé s ezzel kapcsolatosan ismét aktuálissá válik a pályaválasztás kérdése. Néhány hét múlva ismét ezer és ezerre menő ifjú kerül ki a középiskolákból. Ezeknek legnagyobb részét az egyetem nyeli el s csak elenyészően kevés az a rész, amely ipari, kereskedelmi vagy katonai pályán" keresi boldogulását. • — Te okos, hát nem tudod ? A béke kedvéért. A Lizi meg a Mádi oly irigyek, hogy menten összevesznek, ha a kis Lenkénél más játékot látnának. Hát azért vettem egyformát, hogy ez meg ne essék. — Legalább most, ha összevesznek, azért teszik mert egyforma a játékuk. — Szamár vagy, Emerike ; mire arra kerülne, már híre-hamva, se lesz a játékoknak. — Sajnos, igy van. Minek is kellett ezért pénzt adni; — Hallgass! Ne rendelkezz! Az apád is csak ezt tudja tenni. —• De nem állhatod az apámat! Mért nem gondoltad ezt meg ezelőtt húsz évvel? — Mért, mért ?,,',.. . Mert akkor is karácsony napja volt. És én a béke kedvéért elfogadtam, mivel apám is úgy akarta és elég veszekedés volt addig miatta. — Jó, jó . . . de hát azóta ? . . — Mit azóta ? Minden évbe egy gyerek született. Minden harmadik évben kettő meghalt. Rá se értem egyébre gondolni. — Még jó, hogy mi megmaradtunk! — No, sok köszönet még nem volt bennetek. — Lásd, ha én nem volnék, ki dajkálta volna sorba a kicsinyeket? — Ha te nem volnál, meg a kanál, akkor hem is tudnánk levest enni . . . Amikor e sorokat irjuk szigorúan ragaszkodunk a statisztika által szolgáltatott adatokhoz, s a kép, a mit igy nyerünk, bizony nem valami kecsegtető. ltjaink legnagyobb része az egyetemre tódul, anélkül, hogy e lépés előtt meggondolnák úgy ők, mint szüleik azt a kockáztatást, amivel jelen viszonyaink között jár a tudományos pályán való boldogulás. Vegyük a legjobb esetet t. i. azt, hogy az ifjú minden akadály nélkül keresztül küzdi magát az évek hosszú során át tartó egyetemi életen s kezében a diplomával kikerül az életbe, hogy mint orvos, ügyvéd, mérnök, vagy tanár existenciát teremtsen magának. Szomorú csalódás vár ezen diplomás emberek legnagyobb részére. A legtöbbje nem rendelkezik annyi anyagival, hogy befejezvén tanulmányait, azonnal önállósítsa magát. Egy része nem is akar önállóan működni, hanem vagy állami szolgálatot keres, vagy valamelyik nagy vállalat — értjük ezt a mérnökökre — kötelékébe igyekszik jutni. Az eredmény pedig semmiképen sem kielégítő. Közhivatalaink nem elegendők az évről-évre jelentkező jogvégzettek befogadására. Ezeknek egy része ügyvédi irodában sinlődik, másik részével állami vagy községi hivatalaink segédhivatalaiban találkozunk, hol mint dijnokok, napidíjasak kényte— Más anya hálát adna az Istennek, ha ilyen egy lánya volna, mint én ! ... — Még hálát is . . . Már tizenkilenc éves vagy és még nem tudtál férjet szerezni . . . Mafla vagy, ügyefogyott! . . . Az én időmben már tizenhat és fél éves koromban jöttek a kérők . . . s mivel otthon igen sok kosár volt, amit nagy apád font, mindegyik kapott egyet. Az apádnak szerencséje volt: karácsony napján állított be hozzánk . . . — A béke szent ünnepén. — Igen. A béke a fő és én hozzá ígérkeztem . . . — Meg már a kosár is elfogyott. — A nagyapád megunta már fonni és ingyen adni, mert pénzért is elkelt volna. — Pazarlók voltatok! — A vessző hozzá a mi ingatlanunkon termett; nem adtunk pénzt érte. Nagyapád meg unatkozott . . . — Jó idők lehettek! Most meg milyen rosz kosárban kell a ruhát a padlásra cipelni ! A múltkor is a kezemben maradt a füle. —- A füle ... az nem baj ... ha jó a feneke. — ... Hova tegyem ezt? — Add ide. Igy ni! — Mindjárt készen leszünk. — Siess, az utcáról már hallom a gyerekek hangját. .Esztergom és Vidéke" tárcája.