Esztergom és Vidéke, 1906
1906-04-19 / 31.szám
ESZTE8G0M es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csíitörtökön. = Előfizetési árak: = Egész évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: DP". Píokopp Gijnla és Brenner 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hóra a kéziratok, előfizetések, nytltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A társadalom legnagyobb baja. Esztergom, április 18. A társadalmi közélet sok sajgó sebtől vérzik. Az emberiség istene : az én, a ki ambíciója útjában áll, az ellenség, a kit ha lehet elnyomni áskálódással, rágalommal, azt elnyomja. A nagyravágyás az emberiség legnagyobb, legveszedelmesebb baja. Mindent az énért, mindent a magamért. Ez a jelszó. Ez üti ki a falatot embertársam kezéből, azért törünk, ezért kapaszkodunk. Ha még a nagyravágyás a szivet csak a képesebb ember kebelében dobogtatná, úgy jogosult volna: a mai jelszó. Ámde javarészt nem igy van ez ma. A tehetős emberek pénze előre tülekedik. Elöljárnak mindenütt. Utánnuk jön egy másik tábor a kiknek nincs meg az a pénzük. Nincs egyebük, mint a nagyra vágyásuk. De ez aztán nagy. Túlontúl nagy, mely lerombol mindent. Előbb az életkedvet, a nyugalmat, később az ambíciót, végül a családi életet, majd magát az ember énjét, mely bármilyen kedvvel indult harcnak, sokszor a leggyáTitok a könyekben. Csatlós Imre és Csornai Bojtos Zsiga párbajáról beszél a város már egy hét óta. Kávéházban a férfiak, a szalonban az asszonyok folytatnak róla diskurzust, elevenen, terjedelmesen. Az ilyen esemény az én kis városomban — soká a beszéd tárgyát képezi, itt nem kellene a riportnak egy gyilkosság alkalmával a rendőrséget megintervivolni, itt minden eseményt tud az utcagyerek is részletesen. Ez az eset, a mi Csatlóssal és Csornai Bojtos Zsigával történt, nem is oly kicsi volt, hogy azt feledni könnyű legyen. Ugy mondom el, ahogy történt. Csatlós Imre hivatalnok a megyén. Magas inteligenciája, jó hírneve, széles körű ismeretsége és remek felesége van. A hársfa utcában laknak az erdő alatt, közel a huszárlaktanyához. Csatlós 8 óra előtt szokott a hivatalba menni s ott marad délig, amikor is hazamegy ebédre, meg egy pár csókra . . . Szereti feleségét, mert szép. A férfiak legtöbbje azért szeret, igy ő sem képezhet kivételt, mert szive azt parancsolja s vább módon meghunyászkodik egy buta fegyver, egy revolver előtt. .. Egy-egy tragédia oly hangosan kiabál előttünk, a szemünk előtt, hogy fölocsudhatnánk vétkes könynyelműségünkből. Nem tesszük. Elolvassuk, elfelejtjük és ha a más gyerekén bársony kabátot látunk, a miénknek selyem mellényt és arany órát veszünk. Ha a szomszéd elmegy, hogy meggyógyuljon a csizi, vagy a révfülöpi partokon, a mi családunk már Osztendébe vagy Karlsbádba megy. Nincs ember, a ki a másik egyszerűségét, egyszerűséggel szárnyalná túl. Mi nem az egyszerűt követeljük, hanem a nagyravágyást szárnyaljuk felül. Nyomoruságainknak az oka az, hogy a pénzzel könnyen bánunk, mert nem ismerjük a munka nehézségét. A munka hiányt, azt megérezzük, arról oly sokat panaszkodunk és jajgatunk, de a munka nehézségét azt semmibe se vesszük, mert a munkának nincsen elég becse. Nálunk vannak emberek, a kiknek könnyen jön a pénz. Nem kell, hogy a fülük búbját megmozgassák, kitermi az édes anyaföld, vagy más dominium ő ennek engedelmeskedik örömmel, akaratlanul. Az asszony — szőke asszony. Kék szemei vannak, melyek beszélnek egy megnevezhetetlen boldogságról. Arcát az ártatlan mosolyok angyalivá teszik s ennek látásáért sokan szívesen, sokan boszúsan epekednek. Aranyszőke haja dus fonatban odailleszkedik okos fejére, a természetes göndör fürtök arra a csábító, édes nyakára. A természetimádók bámulják a hajnalpirt, arról könyvet írnak, ennek a szőke aszszonynak. arcpirját, eltudnák talán örökre nézni, de nem tudnák azt leirni, hogy milyen, csak érzik, csak látják, csak susogják : „rabja vagyok." Tud beszélni, hízelegni, parancsolni mint ahogy azt az okos asszony szokta. Van is irigye elég — már ugy értem, hogy nő irigye. Akit pedig nálunk irigyelnek, az a helyzet magaslatán áll. Ő pedig ott áll. Most, hogy egy egy ezredet ide helyeztek, ide talált jönni Csornai Bojtos Zsiga is a garnizonnal, egy fess és ügyes hadnagy. Csatlós rendkivül örült neki, hisz Zsiga régi barátja volt, együtt deklinált vele a latinban, együtt faragták a kemény padokat. Azóta nem látták egymást, mióta az érettségit letették. Ezek .könnyen költhetnek, van miből. Jó is, ha nem rakják élére a forintokat, tőlük él a kereskedő, az iparos. A középosztály után még sivárabb volna a panaszkodás iparosaink és kereskedőink részéről, mint jelenleg, mert tisztelet a kivételeknek, a kishivatalnok és a proletár világ, ugy is csak hitelbe vásárol, a mi érthető is akkor, mikor a rossz gazdasági esztendők alatt megváltozott drága élelmi cikkekre kell a kicsiny fizetés. A bajt nem látják, vagy nem akarják észrevenni, de főleg nem akarják reperálni. Hirdetik az egyszerűséget, csak azért, hogy annál kirívóbb színben tündököljön a nagyravágyás. Igazán nevetni kell, mikor egyszerű mulatságokon kiírják, hogy a lehető legegyszerűbben jelenjenek meg és a mulatságokon ott fénylik a sok selyem, a sok ékszer. Igazán boszankodni kell, mikor a lapok az ő örökös témájukkal előhozakodnak tavasz táján, hogy a hazai fürdőket pártolja a közönség és az a tapsoló, helyeselő közönség siet ki külföldre, mert oda hajtja a nagyra vágyás. Ezen kellene már változtatni: mert hova-tovább epidemikus jelMost végre a sors, megint egy helyre hozta őket. Imre barátját bemutatta feleségének. Majdnem minden asszony szívesen hallgatja a kard csörtetéseit, majdnem minden asszonynak tetszik a huszárbajusz, a tiszti bojt s a huszártiszt. Neki is tetszett. Örült, hogy Imrének ilyen barátja is van. Ő is örvendett, hogy neki van . . . Maga sem tudta, hogy kicsoda neki Zsiga. Néha arra gondolt, hogy barátja. Igen — igen, a barátja. Na jó, legyen az. Hát a barátja ugy találta, hogy ő még ilyen asszonyt nem látott. — Imre hivatalnok. Nincs mindég otthon. Az asszony tud mosolyogni, művelt, igy hinni is tud, el is pirul néha, naiv is; ez mind nagyszerű jelenség! udvarolok neki! És Csornai Bojtos Zsiga elkezdett neki udvarolni. Tűzzel, figyelmesen, eleganciával és bátorsággal kezdte meg a hódítást s milyen különös, hogy az asszonyok mennek a délibáb felé ! — szaladnak, mint a gyermek, tovább-tovább, mig azt hiszik, elérik. Aztán megállnak, beleunnak s azt tartják, jaj de nagy hiábavalóság délibáb után futkosni. De csak akkor mondják a gyermekek, mikor már elfáradtak. Az aszszonyok is akkor. leget ölt a társadalmi betegség. Még mindig lehet a bajt reperálni. Pénz nélkül, de annál több akaraterővel. Ha egyesületek tudnak alakulni mindenféle jogcímen, miért nem tud liga alakulni a „Természetes Emberek Társasága* cimén, mely annyit tehetne hazafias, társadalmi téren is: hogy munkálkodása folytán eltűnne az a sok panasz, mely az emberek szivét nyomja. És elmondtuk ezeket, mikor tavasz jöttével újra megjelennek azok a hirdetések, melyek a magyar közönséget a külföldi fürdőbe csalogatják, színes üzleti nyelven. A magyar orvosok kötelessége, hogy akikhez beszélni tudnak, beszéljenek lelkükre. Hála Istennek, Magyarországon van elég természeti kincs, vannak fürdőink, mely a beteg embert testben lélekben meggyógyítja. A gazdagot azért, mert hazájának gyarapította a jövedelmét, a szegényt azért, mert amíg magát meggyógyította, erőt szerzett magának arra, hogy újból életerővel kezdhesse meg a munkát; ne kelljen azon panaszkodni, hogy egészsége visszatért, csak a lelke lett beteg, mert adósság gondja őrli. —na. Lehet itt is kivétel, hisz nem minden asszony egyforma . . . Csatlós Imréné megértette a Zsiga szivének titkát, kiolvasta a szemeiből, mi után vágyódik a lelke. Szerelme után. No hát azt oda adja neki. Ő is szereti vad szenvedéllyel, kábult lélekkel, mocsoktalan szivvel. Érezte, hogy a férfi tudja őt boldogítani, akivel az élet játék, öröm, élvezet és igazi boldogság. Ha férjére gondolt, átsiklott feje fölött a mult, nem tudott arra visszaemlékezni, ugy tetszett neki, hogy boldog volt, de csak annyira, ameddig kezdődik az igazi asszony élet, a kötelező szerelem. Most kötelezi valami, hogy szeressen, a Zsiga szava. Most odaborul, most oda fűzi valami a Zsiga keblére A közönség kezdte észrevenni, hogy Csatlóséknál mi történik. Beszélt róla az egész város. S a férj, akit nem hágy érintetlenül a hir, vizsgálni kezdi a valót, akaratlanul vér szökik arcába, akaratlanul feljajdul és elkeseredik. Őrködik, mint a sas a zsákmányra, álmodik borzasztót — mint a gyermek, kit megijesztenek, tépelődik, mint a hitetlen, zavart lesz, mint akit rossz tetten kapnak, féljajdul és azt mondja: boldogtalan vagyok. „Esztergom és Vidéke" tárcája.
