Esztergom és Vidéke, 1906

1906-12-06 / 97.szám

ESZTERGOM es TIDEKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. 1 • Előfizetési árak: ===== Egész évre . .12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: DP. Pnokopp Gijaia és Bpennei

1 Fepenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (nova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők] Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A tanitók. Esztergom, dec. 2. Ezek ma a legaktuálisabb egyének a megélhetést kérő nemzeti tényezők között. Mozognak. Mozgalmuk mindnagyobb hullámokat ver fel s ha itt-ott ki is csap medréből .... visszatér és hullámaiban marad. A magyar nemzet alkalmazottjai között ha volt és van elhagyatott, úgy a magyar nemzet tanítósága az. Szinte csodálni, bámulni kell ezt az intelligens kart, amiért négy évtizeden át oly megadással viselt páratlan önmegtagadást tanúsítva munkálkodott egyedül a nemzet javáért és érdekeiért, hogy bevezesse gyermekeit a tudás birodalmába. És a hála? 01y ellátás, mely a megélhetésre kevés, nagyon kevés, a meghalásra pedig sok, hacsak épen nem elégséges. Büszkén vallom, hogy vérbeli tanitó vagyok, de keresztül is mentem a tengődésnek azon nyomorúságos napjain, amelyek közül, oh de hányszor, hivatásom tüze, a kötelesség tudata tartott vissza, hogy pes vi a iia Csatlós JstVáii házassága. Kikapós menyecske hírében állott a Csatlós István fiatal felesége. De micsoda gondolat is az ; a hatvanon tul, fiatal aszszonyt vinni a házhoz. Mert István gazda öregségére keveredett abba a nyavalyába, amitől ugyan meg nem hal az ember, legföllebb . . . szarvai nőnek. Ez pedig nagyon alkalmatlan fejdísz. A kalapot is bajos a fején tartani. Nem engedi a tulajdonos által nem, de mások által annál inkább látható alkalmatlan kinövés. Különben Csatlósnak a kalapviselés nem sok galibát okozott, mert Zsófi hordta azt. . . . Csatlós uram egész mostanáig nőtlen életet élt. Házi teendőit két huga és egy szolgalegény látták el. Szép háza-, földje és marhái voltak. Nem szenvedett semmiben hiányt. Hogy szép szál öreg ember volt, az már igaz. Öreg embernek nagyon is megjárta. Piros arc, fehér haj, ép fogak_ Meg nem rogyott termet. De hát ezzel is csak úgy van az ember, mint a teljesen megérett gyümölcscsel. Ma még élvezhető. Jó is. Meg, mint a teljesen kinyílt virággal. Ma még virit, más megélhetést, legalább annyiramennyire biztositó életpályára ne lépjek. És nem léptem, mert a tanitói hivatás magasztossága, a nemzet iránt tartozó kötelességem viszszatartott. És igy vannak a tanitók tízezrei. Ám a kenyérinség a küzdelem egyik kiinduló pontja. Ne csodálják, ne ütközzenek meg rajta. Hisz ők is emberek, kiknek családjuk van s nem, hogy családjukat, de önmagukat sem tudják fentartani abból a fizetésből, mely ma már egyenlő a szolgai munkát végző egyének fizetésével. S minő különbség van egy tanitó és egy szolga, vagy szolgai alkalmazott között! S mit vár a nemzet, a társadalom egy tanítótól ! Mi a tanitó? Egy ember, kiben a nemzet kívánságából eredő várakozások majd mindegyikét a tanitó működésében találja elérkezettnek és elérkezhetőnek. Nemzeti, vallási erő forrása. Szülő helyettese, képző, nevelő, sok irányú nemzetgazdász .... de ki tudná mind elősorolni mindazon feltételeket, a miket egy tanítótól joggal megkívánhatnak s mégis az anyagi gondok által űzött szegény lélekillata is van. Holnap, legkésőbb holnapután azonban, az érett gyümölcs megromlik. Összeaszik, élvezhetlenné válik. A virág meg összezsugorodik, szintelen, szagtalan gaz lesz. No hát igy járt a mi ismerősünk is . . . Csatlós bátya nőtlen korában el-eljárogatott a falu végén lévé csárdába. Jó bort mértek. Szép asszonynak, szép lánya mérte. Melyik férfi nem megy oda, ha két ilyen dolog együtt található. Elpityizálgatott a többi öregekkel. Azért otthon jól ment minden. Nem jött utána zsörtölődő némber soha. S azt ő sokért nem adta. Akkor ment mikor akart. S addig maradt mig, neki tetszett. A korcsmárosné özv. Pántlikás Kati sem volt ugy külsőre nézve megvetni való fehérnép. De a lánya, az igazán — a hogy a többi mondta —• istentelen szép volt. S hogy tudott a vendégek kedvébe járni. Különösen az öregféléknek. Ki volt oktatva jól. Tudta, hogy a legény csak tüzes pillantással s csókkal, öleléssel fizet s a bor árával adós marad. De az öregje ? Annak derogálna, hogy adós maradjon. S ha epedő szemeit ráveti egyikre-másikra, nem nagyon nézi, hogy a forintból mennyi jár vissza. Az anyja — mikor esténkint lenyugodgodtak — volt néha éjfél után is — tanítgatta a leányát. idomító, kinek hasznát elismerik, de fáradságát, ügybuzgóságát, önfeláldozását nem méltányolják. Téved azonban az, ki a tanitók mozgalmát csak a kenyérinségre vezeti vissza. Nagyon téved. Csak kizárólag a tanítóság nagyon jelentéktelen része küzd s csak is azok, kik Marx hivei. A zöm, á példás buzgósággal működő tanitók magasabb eszmék hivei, kik a mozgalmat tervszerűen nemcsak azért indították meg, hogy ellátásuk tekintetéből legyenek kielégítve, hanem azért is, hogy tekintélyük minél fokozatosabban emelkedjék és a nemzet irányításában az eddigeléig hatásosabban befolyjanak. És e tekintetben a magyar tanitóság páratlan az egész világban ! Nem fél a tehertől, de a teherviseléshez arányítva jól megérdemlett támogatást kér arra nézve, hogy ami az iskolában, az legyen az életben is. A nemzeti és hitvallás erkölcsös művelődés gazdasági jólét fejbsztője azok között és azokkal is, ahol és akikkel közösen munkálkodva mintegy betetőzi népiskolai munkásságát. Ezért nemcsak nem zárkózik el, hanem áthatja is, hogy a tanitói kar, ha szükség van „Zsófikám angyalom. Szépséges leányom. Ne hallgass a csalogató szóra. Idevaló legény féle el nem vesz. Lenéznek. Csak mulatni szeretnének veled. Aztán ott hagyni. Úrfélére se hallgass. Csapodár az mind. Engem is megcsalt az apád. Ur volt. Nagy úr. Szép lány voltam. Csalogatott. Hitegetett. Hittem neki. S mikor elérte célját, otthagyott. Verj3 meg az Isten ! De ne verje meg mégsem, mert gyermekem atyja volt. A tied. Meghalt már szegény. Isten nyugtassa őt. Gyűlölök mindenkit, mert nem adhatok neked törvényes nevet. Ne hallgas hát senkire. Majd eljön mindennek az ideje. Ezek itt mind lenéznek bennünket. Csak egy van köztük. Az a jóképű gazdag Csatlós. Hej ! ha azt megszerezhetnénk, uraddá tehetnénk. Csak névleg lenne urad. Inkább te volnál az úr a házban. Mi az a néhány esztendő ? Ilyen öregnek meg a házasság ölö méreg. Gondold meg és légy okos. Csak tőled függ, hogy Csatlósné lehess." Ilyen épületes dolgokkal tartotta leányát éjeken keresztül. Nem csoda aztán, hogy Zsófi ezentúl többet forgolódott az öreg legény körül. Nagyon tanulékony és okos „ártatlanság" volt a szentem. Ő is hamar belátta, hogy ez a három „szeszsziós" gazda nem megvetendő falat. rá, értelmi minősége fokozatosabban emeltessék arra a színvonalra, hol az egyetemi tananyag elsajátítása, nevezetesen a paedagógiai és szociológiai bölcselet lép előtérbe. Mozgalmának tehát gyönyörű perspektívája van, s velük szemben elismeréssel kell adóznunk. És én hiszem, lesz idő, talán nem is oly messze, midőn az anyagi ellátás olyan lesz, hogy aranyifjúságunk közül még azok is reá fognak lépni a tanitói pályára, kik a tanitói pályától és pedig joggal azért irtóztak, mert azon igen helyesen gondolkozva, megélni csodálatos művészet. Nélkülözést, keserűséget nem minden ember tud legyőzni egyszerűen azért, mert hiányzik benne a lemondás és önmegtagadás. Hogy ez utóbbi a magyar tanítóságban is megrendült, azt látjuk, tapasztaljuk. Miért ? tovább bizonyítani felesleges. És igaz az is, hogy ideje volt, mert mostohább gyermeke nem volt a hazának, mint a tanitó, az a tanitó, ki végső eredményében még is csak olvasottá tette a nemzetet, amelynek értelmi szinvonalat tehát emelte. A nemzet érdekének és értékének szempontjából is szivemből üdvözlöm a tanitók mozgalmát. Én hiA legnagyobb előnye meg az volt, hogy remélhetőleg nem sokáig rontja a levegőt e siralom völgyben. S egy szép, fiatal s gazdag özvegy mily boldog lehet „aztán". Egészen beleélte már magát a Csatlósné szerepébe. S az öreg körül fonták-fonták a láthatatlan és mégis erős hálót. Zsófi a többit is szivesen kiszolgálta, de a Csatlóst legszívesebben. S ezt az öreg is, meg más is észrevette. Jól esett neki. Hisz tudjuk az öreg kecskéről azt a mondást . . . Mi különös volna hát ebben. S mikor észrevette a lány szives, lángoló pillantásait, furcsa gondolatai támadtak. Az ősz hajszálak tövei alatt. Nagyon gyakran járogatott oda. Nem az ital kedvéért csupán. Beszélgetni. A két nő értett hozzá, hogyan kell a lábáról levenni. A falubeliek csóválgatták fejőket. Két nővére meg szóvá is tette egy nap a dolgot. Akkor már olyan „stádiumban" volt az öreg, hogy holmi apró-cseprő ajándékokkal is kedveskedett a jövendő megrontójának. „Hallja-e" — szólt hozzá egy nap az öregebbik nővére — „tán csak nem akar valami bolondot elkövetni kigyelmed azzal a leányzóval. Ha ugyan még az . . . a beste lelke-"