Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-15 / 22.szám

es r r A ..VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ——.Előfizetési árak = Egész évre .-. . 12 kor, Negyedévre. . 3 kor. Fél évre . . . 6 kor. Egyes számára 14fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdoiios kiadók: Dí. Píokopp Gijula és Brenner

1 Ferenc, Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. . A mai nap a magyarnemzet diadal ünnepének legszebb napja. E napon lobbant lángra a honszerelem, hogy izzó és szenvedélyes érzelmeivel utat törjön az eszmék szabad áramlatának .... és utat tört, legyőzvén minden akadályt, mely szabadsága érzelmei megnyilatkozásának gátat emelt. A'honszerelem lángra lobbanása varázsossá tette a kebleket és ellenállhatlanul ...vetélte magát belé a nemzeti, akarat szentségének elismeréseért a véráldozatba. Minő tüneményes- megnyilatkozása volt a nemzetnek az egy akarat, melyet a nemzet elévülhetlen jogaival vértezett. Ä szabadság, az egyenlőség, az állami függetlenség tudata a csatáksorozatainak síkjaira állította fel a nemzetet, s'ott küzdött a sötétség aszott alakjai ellen, kik üdvösségüket a szabadság letiprásában találták volna fel. De üdvösségük pokollá változott és lépten-nyomon a megaláztatás, a vereség lett osztályEsztergom és Vidéke" tárcája árVa szirom. Ami kincsem volt — melyet vissza- kértél — — Ah! nekem drágább minden drága kőnél! . Megváltam tőlük . . . Éretted! . . . úgy akartad — És vissza küldtem a „hervadt virágokat•*! . . . Csak egy szirom maradt itt . . — talán véletlen — Mely vissza sirja társait szünetlen ... Szivemen hordom . . . s biztatom . . . becézem: Óh! ne epedj! . . . még vissza adja nékem Szép párjaidat: 0 1 . . . édes álom képem1- . . , Baross Kálmán. Xé&y eV után. Irta: Szölló'sy Géza. Egyedül ült szobájában a szép fiatal asszony, Marica, mint valami rabmadár az aranykalitkába zárva. Nem üldözte férje fürkésző, féltékeny tekintetével. Egyedül volt. Apró formás lábaival az előtte leterített perzsaszőnyeg csücskét emelgette. .... Ölében hófehér zsebkendője feküdt, melyet csak az imént tett oda. részük a nyomorultaknak, kik egy nemzetet akartak elföldelni. S mikor nem bírtak velünk, nyakunkra zúdították a muszka hatalmasságot, mely ha nem is aratott fölöttünk fegyvertényes győzelmet, Világosnál megadásra kényszeritett bennünket. Világos! Te szomorú, te gyászkapuja a magyar nemzet borult napjainak! E kapun keresztül jutottunk az elnyomatás évtizedeibe, sebzett, de nem megalázott szívvel. De nem tartott, sokáig, nem is tarthatott sokáig, mert a nemzet' halhatatlanainak, szelleme folyton éberül őrködvén a haza sorsa fölött, két évtized után is igazságot szolgáltatott a nemzetnek, amiért nem egyszer ment keresztül a vérkeresztségen. És ma áll a nemzet! Őseink szelleme lengi át egész valóját, tanúbizonyságát óhajtván tenni, hogy a mint akkor, úgy ma is szívvel, lélekkel, a honszerelem izzó hevével emelné fel karját és az ellen vérébe merítve acélját, szenvedélyteljesen kiáltana oda: ne bántsd a magyart] Ne bántsd a magyart! Ebben a két szóban egy népnek történetét lehet egybefoglalni. Népnek, mely Alig várta, hogy férje elutazzék, hisz akkor, volt boldog, midőn nem kellett színészkednie. Amint a házuk elől a fogat elrobogott, átengedte magát fájdalmának, nekidőlt a nagy faragott szekrénynek és úgy zokogott. — Ma négy éve ! Igen ma esküdtem hűséget . . . szerelmet nem, soha, mert sohasem szerettem . . . úgy kényszeritettek hozzá . . . szerelmet csak hazudtam. — Rebegte akadozott hangon s bánatos, nagy fekete szemeivel az egymásba nyiló szobákon nézett keresztül. . — Mit ér a pompa, mit a gazdagság,! . . . Ridegek a falak . . . minden, minden idegen, csak az nem, ami tőle van, amit megmenthettem emlékeim közül, melyekről ő mit sem tud, mert már megsemmisítette volna . . . E tárgyak nélkül nem birnán elszenvedni az életet, ezek vezetnek vissza a múltba, hozzá! ... , hozzá. De már nem birom tovább, éget a ruha, a levegő, megfojt a fájdalom . . . Kivette kebléből Endrei arcképét melyet fehér keblén viselt elrejtve egy kis aranyszivben. Elnézte hosszan, keserűséggel, könnyeiben fürösztötte, csókjaival árasztotta el. Ha férje, az az önző, mord ember meg tudta volna, talán azonnal megölné. keletről jött, nyugoton telepedett le, és anélkül, hogy ősei nemzeti jellegét, erényeit, dicsőségét és hivatását elveszítette volna, erősen és szilárdan áll. S honnan az erő, mely mindezt fentartotta a magyarban ? Honnan másból, mint azon kegyeletszerűségből, amit oly lángoló hévvel szolgálunk valahányszor azokról emlékezünk, kiknek a haza fogalma nem érdek, hanem egy oly eszme volt, melyért munkálkodni, küzdeni, ha kell, meghalni kötelesség. Ezek a nagy szellemek ime körülöttünk vannak. Dicsőítő beszédekkel, hazafias dalokkal társalgunk velük. Lelki szemeink előtt elképzeljük őket a maguk valóságában és haj! lehetetlennek kell találnunk, hogy ha hív a haza, mi magunk is olyanok ne legyünk, mint ők; a félistenek. Eskünk száll az ég felé zálogaként hazafias érzelmeinknek. Megpezsdül bennünk a vér és nemzeti büszkeségünk abban a szent áramlatnak medrében találja fel önmagát, amelyben a nemzet összes rétegei korosztály különbség nélkül róvják le a megemlékezés kegyeietjét az oltárnál, melynek felirata Mily kegyetlenül tépte szét arcképei közé kevert képét, melyről véletlenül úgy nyilatkozott, hogy ez volt ám csak a szép ember Alig mondta ki, már a kép négy darabban feküdt a parkettás padlón, pedig azt mondta, hogy már nem él, . meghalt. Igen meghalt az ő számára. Nappal keblén hordta képét, éjjel pedig az ágy egyik lábába rejtett üregbe dugta, de vele volt mindig, úgy, mint nem feledte egy percre sem. Fájt lelkének kimondhatatlanul, ha férje magához szorította azokkal . a karokkal és simogatta éj korom haját kezeivel, melyekkel nemrég legkedvesebb emlékét tépte el. Egyideig csak odahajtotta bánatos fejét vállára s megcsókolta, ha kér.e, mert szánta, de ellenszenve gyűlöletté érlelődött. Ha férje csókjára szomjazott, megtagadta és csak a közelgő vihar birta rá, hogy megtegye. Megtelt szive keserűséggel s alkalomra várt, mely épen. jókor jött férje távoztával. Régen küzdött, hogy felkeresi Endreit, hisz ha csak látja, már is megkönnyebbül, ha kipanaszkodhatja magát, kÖnynyebben viseli sorsát. laconicus és sokat mondó: a haza minden előtt! Bertalan Vince. Az Esztergomi Takarékpénztár r. t. közgyűlése. Helyi pénzpiacunk e magasan kiemelkedő orgánuma, az immár 60 éves Esztergomi Takarékpénztár f. hó 12-én tartotta saját helyiségében LX. évi üzleti eredményét tárgyaló rendes évi közgyűlését. Bár a lefolyt rosz év, melyet különösen az időjárás kedvezőtlen volta tett azzá, a mezőgazdasággal szoros kapcsolatban álló ipari és kereskedelmi életet is érzékenyen megrázkódtatta ; mindazáltal a régi, reális alapokon álló szervezetre nem vetett számbavehető árnyékot. A közgyűlés lefolyásáról szóló részletes tudósításunkat a következőkben adjuk. Dr. Feihtinger Sándor kir. tan., a közgyűlés elnöke üdvözölvén a nagy számbán egybegyűlt részvényeseket, annak megállapítása után, hogy az, érvényességének tekintetében semmi kívánni valót sem hagy maga után, d. e. 10 órakor megnyitotta a közgyűlést. Bleszl Ferenc titkár előterjeszti az igazgatóság mindenre kiterjedő figyelemmel és gonddal készült jelenFelkelt helyéből, hogy kikészítse ruháját, de akkor jutott eszébe, hogy haraggal vált el tőle négy évvel ezelőtt. Megállt fele utján és gondolkozott. — Nem! ő nem haragudhatik, ki ugy tudott szeretni, mint ő, nem tarthat haragot szivében ; én pedig csak szerettem mindig. Kisirt szemekkel izgatottan járt kelt, mig homályosodni kezdett. Fekete csipkeruhájába öltözött s miután fekete kalapját hajára tűzte, fogatért küldött. Gyors lépésekben sietett le a lépcsőkön, erősen lefátyolozva. Egyedül jött le anélkül, hogy valaki kisérte volna. — Hajtson a Várba, Főút 33 elé! szólt a kocsisnak, s elvágtattak. Eddig nem félt Maricá, úgy cselekedett, a mint a legtermészetesebb volt, a mint a szive parancsolta, de minél közelebb ért a házhoz, annál inkább erőt vett rajta valami gyermekes félelem. Meggondolta, hogy a mit tesz, még sem szabad. Halvány arczába vér szökött és az izgalomtól reszketni kezdett, de elindult s bármilyen erőfeszítésébe került is, a kocsit nem akadályozta meg útjában. A kocsis a ház előtt hirtelen leugrott s kitárta a hintó ajtaját. Marica reszketve mondta, — szóljon fel az első emelet 10. szám alá s mondja, hogy Endrei urat egy barátja kéreti, ha azonnal jönne, itt várja hintóval.