Esztergom és Vidéke, 1905
1905-12-17 / 101.szám
3 korona, az Uj Időké 4 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest. VI., Andrássy-ut 10. szám. KÖZGAZDASÁG. Szőlőkaró kedvezményes szállításához nem kell igazolvány. E tárgyban a földmivelésügyi miniszter a következő rendeletet küldte a gazdasági egyesületekhez. Értesítem a Cimet, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr folyó év augusztus 22-én 10580. szám alatt kelt átiratával 1906. évi január 1-től beszüntette azon vasúti dijkedvezményt, mely a helyi díjszabás szerinti II. kivételes díjszabás tételeinek alkalmazásával az előirt igazolási eljárás mellett, szőlőgazdasági célokra a szőlősgazdák által közvetlenül szállítandó teljes kocsirakományú szőlőkaró küldeményekre nézve a magyar királyi államvasutak és az alantabb felsorolt helyiérdekű vasutak vonalain az 1899. évi március 30-án 24644. szám alatt kelt itteni rendelettel közölt feltételek mellett hivatalbeli elődje által 1899. január 21-én 80755. sz. alatt kelt rendelettel ideiglenesen engedélyeztetett. Ellenben az igazolási eljárás megszüntetése mellett a m..kir. államvasutak s az alantabb felsorolt helyiérdekű vasutak vonalain az összes szőlőkaróküldeményekre minden megkülömböztetés nélkül, hogy a karókat ki és minő árban szállíttatja, az I. kivételes díjszabás tételeinek alkalmazását engedélyezte. Felhívom ennélfogva a Cimet, hogy a 24644/1899. számú itteni rendelet alapján kiadott igazolványok kiállítását a magyar királyi államvasutak vonalait és a pécs — barcsi vasutat, valamint a baja zombor — újvidéki, debrecen — füzesabonyi — debrecen — hajdúnánási, dunántúli, győr — veszprén — dombóvári nógrádvármegyei, szentlőrinc — szlatina — nasici, szlavóniai, tiszapolgár — nyíregyházai és tiszalök — büdszentmihályi helyi érdekű vasutakat illetőleg folyó év végével szüntesse be és értesítse a szőlőbirtokosokat, hogy az igazolvány 1906. év január 1-től kezdve szállítási kedvezményre nem jogosít. NYILTTER. A legjobb alpesi tejet tartalmazó Kakao és csokoládé kedvelök figyelmébe: floff János-féle Kandol-Kakao a legcsekélyebb zsírtartalmú, azért igen könnyen emészthető, soha sem okoz székrekedést, mindazáltal ritka finom ize mellett kiválóan olcsó. Valódi csakis Hoff János névvel és az oroszlán-védjegy gyei. Csomagok á V» kgr. 90 fillér Mindenütt » »v» » 50 » kapható. * E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk. -m&M «ft* «ft* %É# *í# %É# «É« Tanulónak jó magaviseletű fiú felvétetik Laiszky lános könyvnyomdájában és könyvkötészetében. = #X% Védjegy: „Horgonyí 4 Ä Liniment. Capsici comp., a HorgonyPain-Expellsr pótléka egy régjónak bizonyult háziszer, mely már több mint 36 év óta legjobb fájdalomcsillapító szernek bizonyult köszvénynél, csúznál és meghűléseknél bedörzsöléskópiien használva. » Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üveget fogadjunk el. a mely a „Horgony" védjegygyei és a Richter czégjegyzéssol ellátott dobozba van csomagolva. Ara üvegekben 80 fillér, 1 kor. 40 f. és 2 korona és úgyszólván minden gyógyszertárban kapható. — Főraktár: Török lózsef gyógyszerésznél, Budapesten. o Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz", Prágában, Elisabethstrasse 5 neu. Mindennapi szétküldés. Szétküldési ház kizárólag garantalt tiszta vászonárukban. Gar. tiszta vászon-asztalkendők fehér damaszt székszövés darabja 275 Gar. tiszta vászon-asztalkendők fehér damaszt fehérített „ 3'7o Gar. tiszta vászon-szalvéták fehér damaszt tucatja „ 6*60 tói fölfelé. Gar. tiszta vászon Damast-teritékek üres szegéllyel fehér és szines 6 személyre 1 készlet 7 90 Gar. tiszta vásznak, lepedők, törülközők, kávé- és ebédlő abroszok, valamint mindennemű a vászon szakmába vágó cikkek eredeti gyári áron a legjobb minőségben. Szétküldés direkt magánosoknak utánvét mellett. Minta és árjegyzék azonnal. Vászonszétküldési ház Wilhelm Marburg, Römerstadt, Mähren. rföi i!i»i'ffTnTr&!f»!(»TmTr»Tfvn s Sarg-féle Glycerin szappan úgy felnőtteknél, mint gyermekeknél a leggyöngébb korban a legkitűnőbb tisztító szernek bizonyult. Ismert tekintélyek, mint dr. Hebra tanár Frühwald, Breus Károly es Gusztáv, Schauta & Schandlbauer stb.. a legjobb eredménynyel használják. III. A házimunka-kötőgép társaság férfiakat és nőket keres, akik gépeinkre munkát vállalnának. Egyszerű és gyors munka, melyen egész évben ki-ki odahaza a lakásán végezhet. Előismeretek nem szükségesek. Ha valaki más városban lakik, az nem határoz, mi az elkészült munkát eladjuk. Házimunka kötőgép-társaság Thos H. Whittick és Tsa Prag —Petersplatz 7—554.