Esztergom és Vidéke, 1905

1905-12-17 / 101.szám

Esztergom, 1905. XXVII. évfolyam 101. szam. Vasárnap, december 17. ESZTER6IH es Í1BEKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA'-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész érre . . 12 kor. Negyed érre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: M Píokopp Bijufa és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (bova a kéziratok, előfizetések, nyíltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. ===== Tiszti értekezlet a megyénél. Esztergom, dec. 16. Esztergom vármegye csonka tisztikara értekezletre készül, hogy a megüresedett állások betöltése felett tanácskozzék, hogy megállapodásra jöjjön. Hát ez szép dolog ! Aki a viszonyokkal kevésbé ismerős, az a kollegiális szellem kultiválását fogja abban látni, mi azonban nem. A régi jó időkben a megye tisztikarának akarata egy volt, akár volt tiszti értekezlet akár nem. Az öszszeség az egyesért, s az egyes az összességért, ez volt jelszava. Az idők azonban változtak s velük az emberek is és a testületi szellemet felváltotta az én kultusza, mely céljai elérésénél legkevésbé sem respektálta a szerzett jogokat, nem ismert igazságot, nem méltányosságot. Ha a lefolyt utóbbi egy-két évre visszatekintünk, látni fogjuk, hogy azok alatt sok mindenféle változások történtek a tisztikarban anélkül, hogy azokat értekezlet, barátságos érintkezés, az eszmék kölcsönös kicserélése előzte volna meg. Ha visszapillantunk az utóbbi évek közgyűléseire, látjuk, hogy a „Esztergom és Mke" tárcája. Leány fejek. Egy sarki házban, az erkély felett Gyakorta látok két leányfejet; Az egyik szőke, tengermély szemű Olyan fenséges ! s olyan egyszerű! Az egyik szőke. Dús selyem haját Aranypók szőtte, napsugáron át; Arcát az ég pirral hinté tele S legszebb csillagját rejté el bele. Az egyik szőke. Bájos szőkeség! Veled tele a föld, a menny, a lég ! Te mosolyogsz rám minden erkély felett, Minden leányfej a te szép fejed. Ismerlek rég ! Oh nem mint idegént; Tündéri lényed gyakran megjelent Egy virágszirmon, vagy ha dal fakadt, Szirén voltál hullámzó ár alatt! Vad erdőkön mohos sziklák tövén Csábos lényed suhanni láttam én; Követtelek; már-már célnál valék — S im — rám meredt a sziklaszakadék! Láz-álmaimban téged űztelek ! — Rád ismertem, hogy megismertelek. — Kezed kezembe most, s ah — nem tudom — Ugy érzem most is, hogy csak álmodom . . . Ballá Miklós. tisztikar egy része azokon bizonyos irányú céltudatos törekvéseket fejtett ki, melyekről ki sem vitathatja el, hogy ezek a tisztikar testületi szellemén résrütöttek s az egyéni érdekek utait egyengették a messze, esetleg a közel jövő felé. A titkolt célok elérésére kapóra jött a politikai válság, mely a tisztikart még inkább két táborba osztotta, s amely az őszi közgyűlésen nyert betetőzésével elérkezett ama bizonyos holt ponthoz, melynél megállapodva, szárnyaszegett reményekkel tekint vissza arra az útra, melyet befutott s amelynek kiengesztelése akar lenni ugylátszik a tiszti értekezlet. > Kérdjük, hát az utóbbi évek változatos eseményeinek elintézése előtt miért nem volt szükséges értekezlet tartása ? A válasszal jobb lesz adósnak maradni, mert bármily diplomáciai furfanggal lenne is az szövegezve, kirína belőle az önös célok felé való jogtalan és méltánytalan törekvés. Szép a kollegialitás és szükséges, de ne használjuk azt fel az egyes, hanem a korporatió javára, s ne kultiváljuk csak akkor, ha előnyt, hasznot hajt, hanem minden időben, még ha az egyénre c&z a njásik. Nyomasztó, ködös hangulat uralkodott a szobában. Szinte hozzáillet ahhoz a borongós őszi naphoz. Különös, álmos tunyaság vett erőt az emberen, mintha valami nehéz, fáradságos munkában merült volna ki. Odakünt ólmos, hideg eső paskolta a fák tar galylyait, melyek csupaszon lengtek az időnként reájuk zúduló csipős szélben. Fiatal, fehérarcú asszony ült az ablaknál s bámult ki a nedves, sáros világba, elmélyedt gondolatai borús árnyat vontak homlokára, melyet széles puha haj koszorú övezett körül. Összekulcsolt két kezével, réveteg, bámuló szemével, fájdalmasan lezárt ajkával mintha valami néma imádság áhítatos szavait mondta volna gondolatban. A férje mellette állott. Gyöngéden simogatta selyemhaját, mint a gyermekét, akit szeretnek. Szép, acélos vonásain a bánat és gond árnya ült s látszott rajta, hogy szeretne valami kedves, valami kellemes hangulatot teremteni abban a nyomasztó ködben, mely az ő szivét is rabul ejtette. De bármennyire igyekezett is, nem volt képes reá. Az asszony egyszer, inkább magának momentán nem is kedvező. Ez az igazi kollegialitás. A kollegialitás, a testületi, baráti szellemnek a tisztikarban való meghonosítása volt önzetlen célja főispánunknak akkor, midőn évekkel azelőtt maga köré gyűjtve a tisztikart indítványozta, hogy hetenként egyszer adjanak találkát, gyűljenek össze barátságos eszmecserére. Ha ezeket az összejöveteleket nézzük, látjuk, hogy azok látogatottsága a szerint változott, amint azt bizonyos célok elérése, jónak, szükségesnek, célszerűnek találta, nagyon másod, vagy utolsó rangú kérdés levén a kollegiális szellem űzése. Kivánatos és óhajtandó lenne, ha a most megtartandó tiszti értekezlet visszavarázsolná azt a régi kartársi szellemet, mely hajdan a megyeházán honolt, mert az csak emelné a tisztikar iránti tiszteletet, becsülést. —u. Egyesületi élet. Klubbok, kaszinók, körök és egyletek tekintélyes számban vannak mondva a szót, — csendesen beszélni kezdett. — Nem szeretsz, Sándor te engemet ! Sohasem is szerettél. Akkor sem, mikor esküvel akartad bizonyítani azt nekem s akkor sem, mikor legnagyobb boldogságodnak mondottál . . . Csak ámítottál, csaltál. Láttad, hogy én imádtalak s azt hitted, kárpótlásul inkább jobb lesz hazudni azt, a mit nem igazán érzesz. — De édes, légy okos és ne képzelődjél örökké. Hiszen azt tudod jól, hogy a tied vagyok, a te boldogságod az én szeretetemből fakad s nekem nincs más boldogságom, mint a te jóságod, hűséged és szerelmes ragaszkodásod hozzám ? Az asszony csak folytatta. — Akkoriban, mikor még hinni tudtam neked s bizni mertem benned, azt gondoltam a földi üdvösséget fogom feltalálni melletted s édes Istenem olyan nagyon elszámítottam magamat, hogy csak most látom, mennyire fájó és hazug minden. — Csak képzelődés az egész! Csúnya, rossz álom, a mit ki kell űzni a lelkedből. —- Csúnya, rossz álom ?! Igazán szépen tudod palástolni azt a sok hazugságot, ami a mi kettőnk életét körülveszi. Hiszen ha nem szeretnélek, talán én is mamindenfelé, de ez a szám még mindig kicsiny arrra, hogy jelentékeny szerepet játszón ami társadalmi életünkben. Pedig a kor tanulságai azt követelik, hogy ezek a társadalmi egyesületek minél nagyobb számban legyenek s környezetükre minnél nagyobb befolyást gyakoroljanak. A mai kor jelszava: a közös célokért való tömörülés. Minden városban és minden faluban néprétegek élnek, amelyeknek hasznára válik, ha egyesült erővel törekednek a közös célt elérni. Az már régi dolog, hogy az egyes, a magára utalt ember manapság hasztalan küzd olyan áramlatok, törekvések ellen, amelyek akár a megszokás, akár a tömeg által befogadtattak. Az egyes ember hasztalan próbálkozik anyagi ekzisztenciáját biztosítani olyan uton, amelyen a gazdagabbak, az erősebbek járnak. Angliában s később Németországban már régóta felismerték az egyesült erővel való törekvések szükségességét s a törzsasztaltól kezdve egész a mágnások klubjáig számlálhatatlan egyesületekben, körben, szövetkezetekben tömörülnek az egyes néprétegek, hogy közös anyagi és erkölcsi célokat érjenek el. Nálunk Magyarországon még messze vagyunk attól, hogy a polgárság az egyesülés révén tényleges eredményeket tudjon elérni. Ebben a tekintetben hatalmasan meggamra tudnám erőszakolni ezt a közönséges kibúvót, de mikor arra gondolok, hogy sokszor egész estéken át távol vagy tőlem, hogy sokszor mélyen elgondolkozva, szótlanul ülsz mellettem s hogy nincsen nap, a melyen elő ne törne lelked mélyéből egy-egy hosszú sóhaj, — ó akkor nem a képzelődés nem az álom világítja meg a helyzetet, akkor érzem, tudom, hogy nem az enyém vagy . . . A férfi mosolyogni akart, de nem tudott. Valami komoly hang szólalt meg bensejében, mely arra sarkalta, hogy azt a kétségeskedő, vergődő asszonyt meg kell nyugtatnia. A beteges képzelődésnek, mely komoly következményekkel járhat, mielőbb végét kell szakítania. Oda vonta magához feleségét és szelíden, csendes hangon, kissé feddőleg mondta. Ne legyen olyan gyerek! Tudom, hogy kire gondol megint, pedig higyje el, nincs oka kételkedni bennem. Örökös képzelődésével csak az idegeit rontja s az én igaz szeretetemet teszi kockára. Ha szeret, akkor soha sem szabad olyant gondolnia felölem, a mi nem igaz s a mit nem érdemel meg épen magától, az a másik! Az asszony kissé meg rezzent, a mi-