Esztergom és Vidéke, 1905
1905-07-20 / 58.szám
— Hevenyfertőző kórok a megyében. Esztergomvármegye területén június Il-ik felében az alábbi hevenyfertóző kórok fordultak elő. Kanyaró: Dömös, Bajna, N.Sáp, Sárkány, Gyiva és Kicsind. Vörheny: Esztergom város és Párkány. Roncsoló toroklob : Ebed és Szölgyén Hasihagymáz: Dilma-Mocs Fültő mirigylob: Párkány. Hókhurut: Esztergom város, Csolnok, Kicsind és Párkány. — Állategészségügy. Fámádon a sertésorbánc fellépett. — Az alsónémedi-i ref. egyház híveinek hőn ápolt vágya valósult meg, midőn ujjonnan átalakított templomában orgonát állított be a vallásos buzgóság és az egyház iránti szeretet. Gazdag és szegény sietett letenni önkéntes adományát az Ur oltárára. A zenei és technikai tekintetben kifogástalan szép orgonát ötezerkétszáz koronáért állitá be Rieger Ottó cs és kir. Budapest VI1. Garai utca 4?. sz. orgonagyáros. A nyilvánosság terén is őszinte elismerésemet s szives köszönetemet fe jezem ki e szép zeneműért. Örömmel konstatálom különösen azon saját tapasztalatomon alapuló tényt, miszerint orgonánkat, illetve annak alkatrészeit mind jóravaló szakértő magyar iparosok készítették, s e tény tanúbizonyságul szolgál arra nézve, hogy a magyar ipar az orgonagyártás terén is kifogástalanul megállja a helyét. Lelkész társaim s a ref. egyházak figyelmébe jó lelkiismerettel ajánlom fentebb megnevezett orgonagyáros uraL Varga. LászD ev. ref. lelkész. CSARNOK. Falun. Nagy most a csendesség. Mintha kihaltak volna az emberek, nem látni senkit. A sudártornyú falu fehér házikói közt egyedül bolyongok. Szokatlan ez a némaság. Mindenütt zárva a pitvarajtó, nem látni embert az udvaron, csak egy-egy tyúk, apró csirkék fürödnek a porban nagy élvezettel. Fenn, az eresz alatt, a galambházban búg a fészken ülő tojó s kacéran turbékol a him. Még a házat őrző kuvasz is árnyékba vonult; ott gubbaszt a szénaboglya mellett s minden életjele az, hogy olykor a szemtelenkedő légy után kap, vagy a fületövét vakarja. Üres a falu. Apraja, nagyja künn a határban. Ott van most az élet ! A faluvégen, törpe bokrokkal szegélyezett magaslaton, szelíden hajló lombok alatt bársonyos fűre heveredem. Körül nézek. Tekintetem nem talál akadályt, elém tárul a pompázó táj minden gyönyörűsége. Az égen itt-<>tt egy-egy kicsi felhő darabb úszik s májasán mosolyog az ég^ azúrja ... A szemhatáron túl ibolyakékbe mosódik a vidék. Távol mozgó alakok láthatók. A gazda sűrű barázdákat von az ugaron, mellette haragos-zöld vetés-tábla díszlik . . . Ott, a tarka vadvirágokkal hímzett libapáston vidám gyermeksereg cenéz. Amott tarkáilik a kendő, a vándor szellő ide-oda hajtja a kasza, kapa pengését. Csillan a szerszám a munkás kezekben s ha nem látnók, hogy tiszta idő van, azt kellene hinni, hogy egyet-egyet villámlik az ég. Mert fellegtelen, mintha sohse akarna elborulni. Tikkasztó forróság nehezedik mindenre, csak koronként egy-egy ponton keveredik fel a forgószél — melyet a falusi nép boszorkányszélnek is nevez — s a lekaszált virágot felkapva körbe-körbe viszi a magasba, mintha követné ... a tovatűnt, elszállt illatot. Mert nem messze innen kaszálnak. Sarjút kaszál kilenc, hajlékony ügyességű szép szál magyar legény, a kiknek játék csak a munka. Pedig nagy verejtékcseppeket sajtol homlokukra a huzamosabb munka; de épen az a jótékony izzadás hüsiti napsütötte bőrüket, vérüket. Ritmikus taktusban, csendes lélekkel suhogtatják széphangú kaszájukat s követik egymást sorban, mint a^ repülő vadludak... Ki hallotta már azt az édes összhangot: midőn 8—10 kaszás megáll a kaszált rendek parallel barázdáin s egyszerre, ütemszerűleg köszörülik kaszájukat ? Suhog a vas, sivít a penge. Csodás valami az! Azok a lágyan csengő hangok felköltik lelkünkben a drága ifjúság szendergő, szelíd ábrándjait s mindent, a mi kedves . . . ! Nem hiába, a kaszálás magyar népünknek egyik legkedvesebb, legönérzetesebb „virtusa." Hiszen büszkén dalolja: „Vagyok olyan legény, min te, Vágok olyan rendet, mint te, Ha nem hiszed, gyere velem, Fogd meg az én kaszanyelem !" . . . Valami mélabús hang rezeg át a levegőn. A távol kék ködéből idelátszik a szomszédfalu piros zsindelyes tornya. A harangszót elkapkodja a kóbor-szellő. Vagy temetnek valakit, vagy esküszik valaki; szebb időben nem is tehette volna soha ! Olyan harmonikus melódia keletkezik, midőn a kukoricásból pirosarcu lányok ajkán fölcsengő nóta összeolvad a harang búsan búgó szavával . . . Még a fájdalmat is regényessé teszi a közeli füzes halk suttogása s tán arra válaszol a dalosajku fülemüle, meg a füzesmentén csobogó patak, mely bizonyosan malmot hajt, mert kopog a csillegő rezgető fája és simul alá a puha fehér liszt . . . De nini, hogy száll alá a nap ; már csak egy arasznyira van a láthatártól; hatalmas tányérja mindinkább ereszkedik a távol kéklő hegyek mögé. Mintha kifáradt volna. Forró sugaraival szakadatlanul ütötte a föld tikkadt gyepét. Utolsó sugarai ékes ruhába öltöztetik a tájat; pírja biborszint kölcsönöz az ég felhötelen kékjének s szemérmes pirulással tömjénfüstszerű ködpárnaágyba hanyatlik, de még egyszer visszanéz és bearanyozza a kis torony bádog tetejét. Fenséges a nyári alkonyat falun ! Szivárvány árnyban indul hazafelé a munkás nép. Most csendül csak a dal szívből igazán. Vidám, kackiás lányok sietnek előre. Ä kanyarulatnál rozsdás hátú nyul baktat keresztül az úton. Nem siet, szinte tudja, hogy nincs veszedelem. Messze van még az ősz. Fürge nádiverebek rebbennek keresztül a légen, sietnek a tanyára ; a nem várt suhanásra felriad a röghöz laputó pipiske is. A madarakkal elül a szél is, e legnagyobb szárnyas-állat. Az egész nap lágyan ringó galyak, a milliárd apró levelek mozdulatlanul pihennek kusza ágaikon. Csak a nyárfalevél re meg, mint a rossz lelkiismeret. Csöndesül a határ. Édes illatot árasztanak a vadvirágok, kelyhet nyitnak a friss, üde harmatcseppnek. Zümmögnek az aranyos bogárkák, e gV' e gy dongó búg, aztán az is elül valamelyik árokszéli farkasalma virágra, vagy az árván tengő ballangóra. A hazatérő nyáj kolompja belekong a buzakoszorús lányok kedves trilláiba. A pásztor furulya sír,.zokog, mint a bánat. Lassankint élénkül a falu. Pattog az ostor, fürge nótázó gyerkőcök, leánykák előtt tipeg a libanyáj. Kullognak a szekerek, nyílnak a sövényes kapuk; kong a kolomp, nagy porfelhőt verve lépked a tehéncsorda. Nyikorognak a kútgémek . . Kürtöl a kanász is, rá nagyokat csördít, sivítva, röfögve futnak szét a malacok . . . Füstölögnek már a kémények, mint valami ködfátyol sűrű gomolyokba száll a füst. Lassan-lassan szürke félhomályba vész a látás. Az apró házak ablakaiban kigyúl a mécses. A nyitott pitvarajtókon át belátni a lobogó tűzre, — Ízletes étel zubog, sistereg. Barnapiros-arcú gyerkőczök kuporognak a pirosló tűz körül. Igy Csutora Gergőéknél. Peti gyerek, egy körüldrótozott, ménkű nagy cserépfazék födelét emelgeti, melyből sustorgó gőz csap fel magasra. A kópé, nem győzi várni a vacsorát, hát kicsempész néhány félig főtt kolompért a kalapjába. Kínálgatja az öcscsét, de Ferkónak nincs gusztusa krumplizni; a falnak dőlve nagyokat bóbiskol. Szebbet, meg jobbat tud ő álmodni . . . Aztán el is hallgat minden. Egy-egy eltévedt kis madár repdes, nem találja puha fészkét. Az estike is becsukja virágtölcsérjét — mintha éji tolvajoktól féltené szirmait. A későn nyugvó feketerigó füttyög még egyet-egyet mély fuvolahangon ; pedig minő pici torokból jő az a csodálatos méla hang. De bezzeg neki bátorodik a haris, kuvik, a bölömbikamadár is, amaz sipítván, emez lekottázhatlan hangon kiabál . . . Végre megjelennek a nyárest iparlovagjai, a denevérek s tétova ^röpködéssel kuszálódnak a levegőben. Fönn, a csillagos égbolt ragyog . . . Majd lassan, ünnepélyesen bontakozik ki az éjjeli ködből a tele hold s ezüstfényt hint az est fakó hállóköntésére, rezgő sugarai bújósdit játszanak a fák és viskók árnyai közt. Sejtelmes fény ül a tárgyakra és a lélekre. Megbővül, lebilincsel. A félhomályból derengő világosság támad, akár olvasni írni lehetne. Olvasni: merengő lelkünk emléklapjain ; irni : jövő reményeink hótiszta papírján. Most harangoznak. Cseng-bong a harangszó estimára és imádkozik minden. Falun de szép az élet.. . . est, az éj: de szép! Tuba Károly. IRODALOM. f A „Zenélő Magyarország." zongora és hegedű zeneműfolyóirat most megjelent XII. évfolyamú 14. füzete a .következő zeneműujdonságokat közli: I. Beleznay Antal két új magyar dala : a) „Ha leszáll a vadgalamb,, — és „Nyári estén." II. Tilzer Harry „Automobilos kaland" kupié, szövege Falk Richárdtól III. Mayernik Károly „Cantó Napolitanó" olasz szerenád. Ily gazdag tartalommal jelenik meg e minden zenekedvelőnek kiváló fontos zeneműfolyóirat minden egyes füzete. Előfizetési ára: egész évre (24 füzetre) 12 k. Egyes füzet 60 fillér! Előfizethetni a most megkezdődött III. évnegyedre valamint az előző évnegyedekre is a „Zenélő Magyarország" (Klökner Ede) zeneműkiadóhivatalában Budapest VII. Józsefkörút 22/24. — hol egyúttal minden zenemű a legolcsóbban megrendelhető. NYILTTER. Rövid használat után nélkülözhetlen. Igen alkalmas utazásoknál. Egészségügyi hatóság által megvizsgálva. Bizonyítvány kelt Bécsben, 1887. jul. 3. nélkülözhetlen fogkrém Elsőrangú hygienikusok elismerik, hogy egészségünk fenntartásánál nem nélkülözhető a fogak és szájüreg gondos ápolása. Nevezetesen gyomorbetegségek háríthatók el ez által. Erre nézve legsikeresebb szernek a „Kalodont" bizonyult, mely az antiszeptikus hatást, a fogaknál szükséges mechanikus tisztítással kitűnően egyesíti. I * E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerkesztő. Tanulónak jó házból való fiú felvétetik Laiszky lános könyvnyomdájában és könyvkötészetében, ===== Hirdetések LiveLnek. Saját termésű ó- és új- fehér-, Pfr* vörös- és siller-borok = nagyban és kicsinyben kaphatók ===== Brenner Józsefnél, Esztergom. <D * 1 • - 1- —— Csak . AH LKA SUCHARD.S"/ különlegesség.
