Esztergom és Vidéke, 1905

1905-06-25 / 51.szám

ESZTERGíM es VIDÉKI r r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Mepjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gijala és Bpenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Adós városok. Magyarországon talán az ujjainkon számlálhatjuk meg azokat a városokat: a hol ne lenne pótadó. Egyes városokban valósággal rettenetes terheket ró ez a lakosságra és a helyett, hogy a teher könnyítetnék, a városok háztartásainak, kiadásainak budgetje évről-évre növekedőben van. Tudjuk mi azt, hogy a kultúra, az ipari intézmények létesülésé, építkezések és beruházások pénzáldozatokba kerülnek és, hogy társadalmi adakozások utján sem a babiloni tornyot, sem egy népiskolát nem lehet felépíteni, de azt is tudjuk, hogy állam érdeket végző tisztviselőket nagyszámban tartanak a városok, melynek ellenében az állam mit se reprezentál, ezeknek fizetése a városok háztartását terheli. Mennyi pénzt mentenének meg a városok, ha a városi tisztviselőkkel végeztetett államügyek alól a városi tisztviselőket felmentenék és ezek helyett az állam tartana hivatalnoki kart. Azt is látjuk, hogy a városok nagyrészében még mindig a konservativizmus vezet szerepet a gazIglófüred. Valamikor Igló királyi és bányaváros rézbányái ; ma egy, iglói polgárokból alakult részvénytársaság tulajdonát képező, ritka bájos fekvésű fürdőhely. Kétágú szük völgy, királyi fenyvesekkel, melyekből a nemes bányavárosnak 14000 holdacskát juttatott a Gondviselés. S bizony reájuk fér. Mert a réznek az ára lement; a napszám meg drágult, fel kellett tehát hagyni a bányaműveléssel. A szepesi fold sovány termése pedig alig adja meg a mindennapi szükségeseket. Ha tehát zabocska, burgonya terem is, miből kerüljön Ankának viganóra s honnan vegyék az iglói urak azt a néhány ezer forintot, amely a makaón évenként gazdát cserél ? A völgy egyik ágában, a nyugatiban a fürdő épületei és parkja, mig a másikban, az éjszakiban a Kis Iglóhuta, valamikori bányamunkások kedves falucskája húzódik meg. De, hogy a bányaművelés, vagy husz év előtt megszűnt, a tótocskák nyakukba vették a világot s kitutajoztak a nagy, a szabad Amerikába, honnét most annyi dálkodásban. Egyes városok maguk állítottak maguknak takarékpénztárakat és egyes alföldi város házi pénztárainak a takarékpénztári üzlet 60—70,000 korona évi tiszta hasznot hajtott. Vannak egyes városok, amelyek ásványvíz forrásaikat, fürdőiket kitűnően, üzletszerűen tudják felhasználni, de vannak városok amelyeket a természet megáldott bőséges forrásokkal, festői szépségekkel, de a mely vidékről csak az szerez tudomást, a ki a Pallas Lexikonban véletlenül reá bukkan: valamely város természeti szépségének dicsőítésénél. A gazdálkodás egészségesebb szellembe való terelése helyett, klikk rendszerek működnek, csinálják az állásokat rokonoknak, egyeseknek kegyeket osztogatnak, a mig egymást szapulják, nem érnek rá egy keveset az üzlet után nézni. Egyegy állás szervezésébe belemennek szó nélkül, áldoznak reá ezreket, de rögtön szűkkeblűén húzódnak vissza, mihelyt valami üzletszerű vállalkozásba kellene a polgárok pénzét fektetni. Nem vád, nem rágalmazás ez és, hogy e népszerűtlen tárgyat érinttenger pénzt küldözgetnek hazafelé, amenynyi azelőtt a legtótabb képzeletet is felülmulta. Azóta ennek a községnek férfi-ember lakója alig van. Csak asszonyokat, aggokat s gyerek népet látni benne. Ellenben a házacskák minden évben csinosabbak, a . földecskék terjedelmesebbek s az itthon maradottak napról-napra boldogabbak lesznek. De utóvégre is nem az a feladatom, hogy az iglóhutai tótocskák sorsának szemléltető képét adjam ; de az, hogy a banalitásokat kerülve, némi fogalmat nyújtsak arról, hogy mi az a hamisítatlan magyar fürdőgazdálkodás. Ez a szó : „gazdálkodás" viszásan csenghet annak a fülében, aki valami balneológiai ismertetést vár tőlem : ellenben talán nem egészen tanulság nélküli lesz azok részére, akik uton útfélen szidják honfi társainkat, ama hazafiatlan maguktartásáért, hogy inkább mindig külföldi fürdőhelyen keresik a gyógyulást vagy a szórakozást. Még élénk emlékezetemben van Pólya Lajos, e helyen kedves Írótársamnak egy, jóakaratulag zsörtölődő levele, melyben ugyanezen hibám miatt szemrehányásokkal illet. Akkor is voltak ellen indokaim, most is vannak. De a mostaniak ujabb, közvetlenebb tajük, teszszük ezt abból az alkalomból, mikor uton-utfélen panaszokat hallunk a városok háztartásáról: a mely panaszok nagy részben, igazak. A váddal szemben, hiába fogja rá a bürokratizmus szemüvegén vizsgáló ember, hogy mindezeket csak újságírói felületesség mondhatja. Ezeknek konstatálásához nem kell valamelyes pessimizmus, nem szédületes szakszerűség, vagy valami koncetrikus képzettség, ezt éppen úgy tudja a legtalentumosabb újságíró, vagy igen jó hivatalnok, mint valami falusi bakter. És az is bizonyos, hogy e sokszor tárgyalt kérdést a retorika bármilyen színes virága meg nem oldhatja; ha a városok nem lépnek a cselekvés mezejére. Ideje is volna. Tanuljunk a külföldtől, a hol egy-egy barlang látogatására annyi embert tudnak csődíteni, hogy nálunk búcsújáró helyeken nincs annyi ember. Es ha már van valamelyes idegen forgalmunk, ne engedjük, hogy ott kizsebeljék a látogatókat, egyes telhetetlen vállalkozók. Fürdőink s természeti szépségeinket hirdessük ország-világnak, nem egyszer, nem pasztalati tényeken alapulnak s igy meggyőzőbbek lesznek. Előre kell bocsájtanom, hogy még a Tátravidékben alig láttam fürdőt, üdülőtelepet, nyaralóhelyet, vagy szanatóriumot, amelynek fekvése, úgy a természeti szépségek, mint a hygienia szempontjából Iglófürednél alkalmasabb volna. Mintha akkor, mikor a völgyben az első patak morajlása felhangzott, mikor ezeken a hegyoldalakon az első fenyőfa tört az ég felé, mikor ezeken a vadvirágos, bársonyos réteken először taposott emberi láb, az Úristen keze mutatta volna a beteg lelkek s törődött testek gyógyulását. Ez áldó kéz nyomát látta tavaly az orvosi kongressus is, mely bejárva a Tátravidék összes gyógyhelyeit, úgy nyilatkozott, hogy e helynél hydroteropiára, de különösen egy téli szanatórium berendezésére alkalmatosabb völgyképződmény a Tátramentén nincsen. Lássuk már most, mi módon törekszik igló Füred részvénytársasága arra, hogy ezen istenáldott he? lyet közkedveltté tegye. A részemre megküldött prospektus szerint, Iglófüreden az előidény május 15től június 25-ig tart. Én június 1-én érkeztem ide ; de még akkor mindenütt napszámosok, mesteremberek dolgoztak. Az utak, terek tisztátalanok, az egyes szobák berendezettének voltak. A prospektus szekétszer, hanem mindaddig, mig a figyelem városainkra reá nem irányul. A külföldi forgalom éppen annak köszönheti nagy eredményét, mert vállalkozásaiban kitartó, szivos, nem riad vissza, ha vállalkozásaiban mindjárt nem is mutatkozik a szerencse. Nálunk egy csapásra akarnak meggazdagodni, nálunk inkább a ritka forint kell, mint a sűrű krajcár. Nagy hiba ez. Nagyon nagy. De csak rajtunk áll* hogy szakítsunk a szokott rendszerrel. Az uj rendszer, az üzleti vállalkozás szebb jövőt jelent, de egyben a városok adóssága is kevesbedik és ezen az uton a polgárok jóléte is biztosítva lesz : kik hivatva lesznek városaik jóléti intézményeit a legmagasabb fokra emelni. —t. Néhány szó a csavargőzös társulatról. Esztergom, jun. 23. Midőn jóval évekkel ezelőtt a csavargőzös társulatot a város polgárai megalakították, őket nem a befektetett tőke jól jövedelmezősérint szabad választásom van közös étkezés (table d' hőte), pensió és étlap szerinti étkezés között. Külföldi tapasztalatok alapján, természetesen a ponsiót (lakást és étkezést étlapos árban) választottam. Azonban — agyon nagyságoltatva — azon édes hangú gondnoki választ kaptam, hogy még most pensióban nem lehet részem, mert a vendéglős igy meg úgy . . . hanem majd a főszezonban. Étkeztem tehát étlap szerint, melyen naponkénti veres fonálként húzódott végig a foghagymás disznóhús és a podlupka nevezetű, kétségkívül tót nemzeti főzelék. A prospektus szerint az előévadban, úgy az étlap szerinti, mint a table d' hőte árak 20°/o-al olcsóbbak. Eltekintve attól, hogy a 20°/o levonását a fürdővendégek általános forradalmával lehetett csak kivívni, az egyedül uralkodó vendéglős az elfogyasztott italok és a kenyér árából már semmi szin alatt sem volt hajlandó a levonásra. A derék gentleman ugyanis a saját javára még mindig abban a tévhitben él, hogy a százalék levonáshoz csak a harapnivalók után van jogunk s ez úton meg tudtuk, hogy a kenyér nem harapnivaló s hogy a bor nem szerepel az étlapban. Természetesen a mindig kedves és udvarias gondnok úr velünk együtt szidja a korcsmárost, de panaszainkra csak azt a reményt nyújtó választ .Esztergom és Vidéke" tárcáin