Esztergom és Vidéke, 1905
1905-06-10 / 47.szám
lehetséges, hetenkint kellene a tantermeket felsúrolni. Állami iskoláinkban két vagy háromszor történik ez évenkint. Ez kevés. Poros is a levegő, a mi ártalmas a tanulókra, tanárokra egyaránt. Romlott és szennyezett a levegő a rosszul szellőzött és túlzsúfolt lakásokban. E levegő nagyon árt a tüdőnek : látjuk, hogy a zárt falak közt dolgozó emberek, mint a gyári munkások, szabók, vargák, mily nagy kontigensét adják a tuberkulózisban szenvedőknek. De elvégre pásztor mindenki nem lehet. Szellőztessük szobáinkat mennél gyakrabban, de közvetlenül lefekvés előtt is. Hálószobánknak lakásunk legszebb, legtágasabb, ablakos helyiséget válaszszuk, mert az alkóv rossz. Egy szobában ne aludjunk tul sokan, mert a kilehelt sok szénsav, a bőr párolgása rontja a ^levegőt, megfogy az oxigén és gyengül a tüdő. Nyáron nyitott ablaknál aludjunk. Tévednek azok, kik azt hiszik, hogy a szoba romlott levegőjét fenyőillat vagy más aromatikus anyag szétpermetezése által megjavíthatják, sőt ellenkezőleg: ez anyagok foglalkoztatván szagló érzékünket, nem érezzük a romlott levegő rossz szagát. Munka után tehát ki a szabad levegőre, a kávéház, a korcsma füsttől illatos légköre nagyon káros. Jegyezzük meg, hogy a friss levegővel életerőt szivünk magunkba. A gyakori tüdőhurut szintén előkészíti a talajt a tuberkulózis számára. A hurut meghűlésből származik, tehát edzenünk kell a testet a meghűlés ellen. A víz a legpompásabb edző szer; saját magának ellensége, ki nem él vele. Mosakodjunk meg naponta derékig hideg vizben. Nyáron ajánlatos a naponkénti fürdés. • A hideg lemosások mély belégzéseket váltanak ki, a mi egyértelmű a tüdőnek erélyesebb veniillaciojáDélután megnéztük az uj iskolát és a nyerges-ujfalusi cementgyárat- Sátory ur szives rendelkezése folytán már vártak ránk a vezetők, kik megmutatták a gépeket. A gyár modern berendezését igen érdekesnek találtuk. A gőzzel hajtott gépek könnyű szerrel törték a nagy köveket, melyek az utolsó malomból finom liszt alakjában kerültek elő. Legjobban siettünk a forró kemencék mellől, hol a téglákat égették. Miután a gyárat megtekintettük, megvendégelt a jó házigazda, ki ismételten kimutatta rokonszenvét az ifjúság iránt. Vacsora alatt tisztviselői kiséretében meglátogatott, mire lelkesen megéljeneztük őket. Több vendégünk volt Piszkéről is. Esztergomból velünk jött a Fiedler bácsi kedves nejével; közben járásának köszönhetjük, hogy a gyártulajdonos úr megvendégelt. A kitűnően sikerült est, melyet a fák árnyában töltöttünk, elfeledtető egész napi fáradalmainkat. A vonatot az utolsó percben értük el. Tiz óra után már itthon voltunk és kimerülve siettünk szállásunkra, hol csakhamar nyugalomra tértünk. Egy kiránduló. val, megoltalmaznak a meghűlés ellen, emelik és fokozzák a vér nyomását, a vérkeringést, ennek folytán a vérnek nagyobb mennyisége jut a tüdőbe, élénkül a gáz és az anyagcsere. Szoktassuk gyermekeinket már első életévüktől kezdve a hideg viz használatához. Tehát ne felejtsük : a nap, a levegő, a vizi Bővebb magyarázatra nem szorul, hogy a rossz táplálkozás, a kicsapongó életmód, a lelki megrázkódtatások sora az egész testnek, tehát a tüdőnek egészségét is aláássa, John Samu dr. HIREK. — Vaszary Kolos Komáromnak. Vaszary Kolos bibornok hercegprímás aranymiséje alkalmából 6000 korona költséggel fényesen restauráltatta a komáromi szent Rozália-templom belsejét, melyben 1885. június 3-án elő szent miséjét tartotta. Azon évben ez a nap Szentháromság ünnepe volt; erre való vonatkozással az újjáalakítás alkalmával a Szentháromság szobra lőn a főoltárra helyezve. A templom kupolája alatti fülkékbe a hercegprímás védőszentjeinek, szent Kolos, szent Ferenc, szent Benedeknek művészi kivitelű szobrai emeltettek és szent Teréziáé, kit a hercegprímás mint édesanyjának védő szentjét kiválóan tisztel. A szentélyben márványtáblák örökítik meg a főpap első szentmiséjének és áldozatkész tettének emlékét. A templom uj oltárainak és szobrainak ünnepélyes megáldása áldozó csütörtökön ment végbe ; az első szentmise ötvenedik évfordulóján, szombaton f pedig hálaadó istentisztelettel ülték meg az aranymise napját, melyen az összes iskolák növendékei testületileg megjelentek. — Az uj érseki helynök. A hercegprímás általános helynökévé dr. Rajner Lajos praelátus kanonokot nevezte ki, aki már át is vette a hivatal vezetését. Rajner Lajos, aki rövid káplánkodás és tanári működés után a hetvenes évek elején a hercegprimási udvarhoz, mint szertartó neveztetett ki és abban közel két évtizedet töltött, egyike a legalaposabb képzettségi egyházi férfiaknak. Nagyon termékeny iró és jeles egyházi szónok. Sokoldalú tudományáról tanúskodó cikkei, sűrűn jelentek meg Zádori János szerkesztése idején a Magyar Sión hasábjain, de más folyóiratokban is. Önálló munkái közül az, amelyet a püspök választásról irt, különösen figyelemre méltó. A főkáptalan gyakran nehezebb megbízásokat ruházott vállaira. Több nevezetes emlékiratot szerkesztett, amelyek fontos egyházi kérdésekkel foglalkoznak. Előkelő szerepet játszott az országos kath. autonómiai kongressuson, amely a szűkebb szervező bizottságba is megválasztotta. — Bárczy László pénzagyigazgató ünneplése. A budapestvidéki m. kir. pénzügyigazgatóság tisztviselő kara Bárczy László pénzügyigazgató tiszteletére abból az alkalomból, hogy a király miniszteri tanácsosi cimmel tüntette ki, folyó évi június 17-én délután 3 órakor Budapesten a Hungária nagyszálló külön termében társas ebédet rendez, amelyre a vármegye törvényhatósági bizottsági tagjai és közéletének kiválóságai is hivatalosak. — Halálozás* A szomszédvármegye egy derék férfiának haláláról vettük a következő gyászjelentést: Özvegy Zanoletty Károlyné szül. Menich Terézia mint hitves, Zanoletty Mária férj. Podhragyay, Zanoletty József, Zanoletty Gizella mint gyermekek, Podhragyay Ádám mint vő, Podhragyay Károly, mint unoka fájdalmas szívvel tudatják, hogy forrón szeretett férj, atya, ipa, illetve nagyatyjuk Zanoletty Károly kéményseprő mester, Ipolyság nagyközség birája, Hontvármegye bizottsági tagja hosszas szenvedés után folyó hó 6-án este 10 órakor életének 61 , boldog házasságának 39. évében, az utolsó halotti szentség felvétele után, jobblétre szenderült. A boldogult hült tetemei f. hó 8-án délután 5 órakor fognak az ipolysági róm. kath. sírkertbe örök nyugalomra kisértetni. Az engesztelő szent mise áldozat pedig ez év június hó 9-én reggel fél 8 órakor fog a Mindenség Urának bemutattatni. Ipolyság, 1905. év június hó 6-án. Vegye kegyelmébe az Úr! A boldogult fia, Zanoletty József, lapunk jeles tollú munkatársa. — Kmetty Károly törvényjavaslatai. Kmetty Károly dr. egyetemi tanár, városunk kiváló országgyűlési képviselője, legközelebb két törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé. Az egyik az ország címeréről és a nemzeti színéről rendelkező 1848: XXI. t. c. kiegészítését célozza, a másik az 1867: XII. t. c. tizenegyedik szakaszának hiteles magyarázatát tartalmazza, a törvényjavaslatok szakavatottan magyarázzák a hírneves jogtudós közjogi felfogásait ezekben a jelenleg igen aktuális időkben, mikor a kérdések tisztázása égető politikai szükség. — Bírói kinevezés- A király Kamrás József kecskeméti törvényszéki jegyzőt a komáromi kir. törvényszékhez albiróvá nevezte ki a járásbírósághoz kirendelt Gefferth Elek aljárásbiró helyébe. — Nyilvános kÖSZÖnet. Nemesszivű adakozók a májusi ájtatosság költségeire a következő adományokat szentelték. Schlick István praelátus 40 kor., Bleszl Ferencné 10 kor., Mészáros Károlyné 10., Grósz Ferencné 10 kor., Tillmann Fáni 10 kor., N. N. 20 kor., Zubcsek Mihályné 10 kor., Tónai Pálné 10 kor., Királyi Angella 10 kor., Marosyné 5 kor., Laczkó Pálné 10 kor., Simor Terézia 70 kor., Frey Ferencné 10 kor., Nagy Róza 20 kor., Mihalik Jánosné 10 kor., Mattyasóvszky Lajosné 10 kor., Vaszary Lászlóné 10 kor., Nedeczkyné 5 kor., Usztanekné 6 kor., N. N. 20 kor., N. N. 20 kor., azonkívül sokan gyertya- és virágadományokat küldtek. Midőn ezen összegeket nyilvánosan közzé teszem, íogadják a nagylelkű adakozók e helyen is hálás köszönetemet. Isten fizesse meg. M. Remigia főnöknő. — Az érettségi vizsgálatok eredménye. A főgimnáziumban közelebb lefolyt érettségi vizsgálatok eredménye a következő: 36 tanuló tett érettségi vizsgálatot. Ezek között jelesen érett 5, névszerint: Hoffmann Alajos, Lasztovicza Győző, Mikla Sándor, Német István és Zacskó Béla. Jól érett 17 tanuló, névszerint: Chrenkó József, Csárszky József, Faul János, Gremsperger Ferenc, Horváth Ferenc, Német László, Pavetits Lajos, Szántó Mihály, Szászy József, Tamássy László, Tiefenthaler József, Tomcsányi Boldizsár, Trinkl Kálmán, Varsányi Ignác, Wilheim Ármin, Zachradka József és Zsiga László. Egyszerűen érett 11. Három tanuló egy-egy tárgyból 3 hó múlva teendő javitó vizsgálatra utasíttatott. — Tüzérek gyakorlata, A pozsonyi v. hadtest tüzérsége július 31-étől aug. 26-ig Magyar- és Német-Szölgyén mellett kiszemelt lőtéren nagyszabású lőgyakorlatot tart. — Alaktalanságok. Bizonyos körök azt fogják mondani, hogy a kákán is csómot keresünk, de mi azt hisszük, hogy a közérdeket szolgáljuk, mikor a járdák nivellirozásának némely botrányos fogyatkozásaira rámutatunk. Igy a Széchenyi-téren a Spanraft-féle ház sarkán három járdakő oly fölületes gondossággal van elhelyezve, hogy a mellett, miszerint a szépérzéket sérti, veszélyes a járó kelőkre, kik minden pillanatban megbotlanak. Ezt az aszfalt-vállalkozók hagyták ott. A másik deformitást a hírneves világítási vállalat követte el. Nem elég, hogy az akasztófaoszlopok tövénél a földet sehol el nem egyengette és szerte-széjjel kis dombok disztelenkednek az akasztófák tövében, most, hogy egyes girbe-gurba fákat kicserélt, a fák tövében 1—2 láb mély süppedés keletkezett, melybe a járdaköveket egyszerűen behajigálták. Az igy keletkezett gödrök egyikébe a kispiacon tegnap előtt egy éltes vidéki földmives belelépett s kis hija hogy lábát nem törte. Nos, kérdjük a hatóságokat, hogy arra valóban senkinek sincs gondja, hogy ezek az anomáliák rövid uton megszűnjenek? r. A Budapest, VII., Garay-utca 48. sz. a lévő villamos gépekkel berendezett orgona-gyár tulajdonost változtatott annyiból, hogy a Rieger-testvérek egyik érdemes tagja, Rieger Ottó cs. és kir. udvari orgonagyáros tulajdonába ment át és ezen névre a budapesti kir. kereskedelmi törvényszéknél jegyeztetett be. — Örömmel üdvözöljük a gyártulajdonos Rieger Ottó úr intézkedését, hogy a budapesti orgonagyárat jóval nagyobbította és az orgonaépitészet legmodernebb kellékeivel rendezte be és ezen gyárában 30, kizárólag magyar munkást alkalmaztat, akik már igen nagy kiképzettséggel bírnak az orgona-építészetben és ennek fejlesztésén a gyár tulajdonosa buzgón és szakavatottan fáradozik és ezen fáradozásaiért dicséretet érdemel. = Orvosikörökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc-József keserűviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc-József keserüvizet. NYILTTER.* 3356/1904. Btő. Másolat. Ő Felsége a király nevében! •*Ä komáromi kir. törvényszék, mint bünteti" felebbviteli bíróság rágalmazás vétségével vádolt Csepreghy Gyula elleni ügyben, melyben az esztergomi kir. járásbiróság 1904. évi augusztus hó 4-dik napján 1904. B. 243/10 sz. a ítéletet hozott, ez ellen az ítélet ellen a főmagányádló Gerenday József részéről bejelentett és írásban is indokolt felebbezés folytán az 1904. évi október hó 22-ik napján Zsindely Ferenc kir törvényszéki biró mint elnök, Kövér Lajos és Dr. Kéri Miklós kir. törvényszéki birák, ugy ifj. Német Pál jegyző részvéte mellett tartott fellebbviteli tárgyaláson következő ítélet hozott: A kir. törvényszék az első bíróságnak ítélet megváltoztatja, Csepreghy Gyula vádlottat a Btkv. 258 §-ába ütköző rágalmazás vétségében, — melyet az által követett el, hogy Gerenday József főmagánvádlót több mint két személy előtt uzsorásnak, komisz uzsorásnak, illetőleg közönséges uzsorásnak nevezte, — bűnösnek kimondja, s ezért a Btkv, 258 és 92 §-inak alkalmazásával 30 (harminc) korona fő, és 10 (tiz) korona mellékpénzbüntetésre itéli, mely pénzbüntetések beA gyermekek kiválóan fejlödnek vele és nem szenvednek emésztési zavarban. Kitűnően • -bevált hányás, bélhurut hasmenés stb. esetén. A bel- és külföldön sok ezer orvos ajánlja. Legjobb táplálék egészséges és gyomorbajo s gyer mekeknek. Kapható gyógysze rtárakban és drogériákban. Diet, tápláló szerek gyára KUFEKE R. Wien I, és Bergedorí-Hamburg.