Esztergom és Vidéke, 1905

1905-06-10 / 47.szám

Erőszakkal el lehet ugyan momentán fojtani az elégületlenséget, de csak annyira, hogy az később annál nagyobb vehementiával törjön elő, s mely még az ingadozókat is az izgatók táborába kergeti. Kíméletlen, durva fellépéssel, mint azt a történelem is mutatja, még sehol célt nem értek, régi és igaz az, hogy az actió reactiót szül, különösen ott, a hol a műveltség még bölcsőkorát éri, s hol a Krisztusi szeretet még nem töltötte be az emberiség szivét. Egyáltalán, ha azt akarjuk, hogy a socialismus lángja ne csapjon fel magasra, el kell távolitanunk minden gyúanyagot, s üdvös intézkedésekkel kell megelőznünk a katasztrófát. Törődnünk kell a szegény ember helyzetével, érezni bajával, megkell akadályoznunk, hogy e?yes foglalkozási körökben a munkások ereje túlságosan kiaknáztassék, asocialista agitatioval szemben terjesztenünk kell az igazi erkölcsi világ felfogást, a keresztény szeretetet, a Krisztusi türelmet és megbocsájtást az elvadult materialista tanok ellenébe, sikra kell szállni az ideális felfogással, fegyver ellen csak fegyverrel, eszmék ellen csak eszmékkel lehet harcolni. A socialismus nemzetközi, s a hova behatol, elsősorban a hazafiságot igyekszik kiölni, mert tudja azt, hogy a kinek szivében a hazaszeretet örök lámpája világol, azt ferde tanokkal ideális mezbe bujtatott önös érdekek harcosává felavatni nem lehet. Hogy e kór egészen kiölessék a társadalom rétegéből, egy uj nemA legnagyobb szerencsétlenség ért, a mely csak embert érhet. Végtelenül szeretem és a kik szeretnek, a kikhez jó voltam a kiknek bánatában én valaha osztozkodtam, mindazok sirassanak meg, mert hiába minden igyekezetem én nem birok a szivemmel ... Herczeg Szerén. ä\ mi kirándulásunk. Óh természet, óh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled ? Mily nagy vagy te ! Mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. — (Petőfi). Szerencsétlen flótások vagyunk, annyi bizonyos! Már több, mint egy hónapja készültünk kirándulásra, de átkozott balsorsunk mindig közbehozott valami akadályt : egyszer a torna, másszor ének- vagy szinpróba gátolt, de ha ez nem történt meg, az eső bizonyosan nyakunkra jött. Legutóbb azonban alighanem megfeledkezett rólunk, mert sikerült egy napot csípnünk, melyen nem voltunk elfoglalva, s az eső nem esett. Fel is használtuk az alkalmat kirándulásra! Kora reggel kellett kelnünk. Aggodalmunk, hogy elalszunk, nem teljesült. A nap még nem kelt fel, a verebek sem csiripeltek még, midőn kis csapatunk elhagyta a még alvó várost. Öröm sugárzott mindnyájunk arcáról. Jó tanáraink, kikkel szemben az iskolában a legnagyobb tisztelettel viseltettünk, jóságos arcuk biztató tekintetével, bizalmas szavaikkal hasonló bizalmasságra bátorítottak. Nem titkoltunk előttük semmit: kitártuk szivünket, mint a, zedéket kell nevelni, melynek zsenge szivébe apránként kell belecsepegtetni, a magyar nemzeti állam eszme varázsitalát, fogékony lelkébe belenevelni az önzetlen, a kiirthatatlan hazaszeretetet. Egy nemzedék, a mely nemcsak halni, de élni is tudjon a hazáért egy nemzedéket, a mely ne csak lelkesülni, de tenni is tudjon a közért, egy nemzedéket melyet tetteiben ne az önérdek vezessen s a sanda gyanú legyen a rúgó, de az egymás iránti szeretet vezessen, egy nemzedéket kell nevelni, amelynek fiai.az evangélista szavai szerint egy akarattal lesznek együtt, s a mely kor után: „buzgó imádság epedez százezrek ajakán." Azonban egy ilyen nemzedéket, sem a társadalom, se az iskola nem nevel. Ily nemzedéket csak a család képes nevelni. Anglia nagyasszonya azt irja : „Ha a sociális kérdést egy napon megoldják, ez a női erénynek lesz köszönhető, a szeretetnek, az igazságnak, a kölcsönös megbecsülésnek és a felebaráti szeretetnek." A mig egy ily uj nemzedék nem lép a küzdő porondra, addig csak gyógyítgatjuk a sebeket, de meg nem gyógyítjuk soha. Maga a társadalom, az egymással való érintkezés, de még a családi élet levegője is oly beteg, hogy még azok is, a kik hinni és bizni tudnak, a kiknek szivéből a mindennapi élet harca még ki nem ölte az igaz keresztény bizalom és hit magasztos elveit, még azok is íélve lépnek az önző tömkelegbe; s látva a társadalom ezer nyitott sebét, melynek nincsen sehol ir, se balzsam, a mindennapi élet gondját, baját, az emgyermekek szülőik előtt. Olyannak képzelhettük kis körünket, mint egy nagy családot, melynek minden tagját a szeretet kapcsa fűzi össze. Trombitaharsogás és dobpergés kíséretében mentünk az állomáshoz. Az uton eltörött dobverőnk, s így otthon kellett hagynunk e rekedt hangszert. Már megijedtünk, hogy balsorsunk irigyli örömünket s megint üldözni kezd. Vonatunk Tátra ért, midőn az első sugár beszűrődött vasúti kocsinkba, örömmel üdvözöltük őt s mindnyájan az ablakhoz mentünk, hogy a nap felkelését lássuk. Szépségétől áthatva énekeltük a „Gaudeamus ..." kezdetű dalt, melyet a vonat robogása sem tudott elnyomni. Legtöbben még az uton előszedték az elemózsiás csomagot és a kulacsot, melyeknek tartalmát megosztották társaikkal. Másfél órai utazás után Piszkére értünk, hová a kirándulást terveztük. A kőfaragók épen akkor gyülekeztek műhelyeikbe, mikor csapatunk a templomba vonult. A hivők, kik misénken jelen voltak, áhítattal énekeltek velünk. Bennünket is áthatott a tudat, hogy nem a mi templomunkban, hanem egy, már magyar község templomában dicsérhetjük a jó Istent, ki oly szép napot adott számunkra. Mise után szereztünk egy dobot s most már trombitaharsogás- dobpergés mellett mentünk a vendéglőbe. A falu gyermekei is talpon voltak s tankönyvvel kezükbe kisérték esztergomi kollégáikat. Szerény reggelink után elindultunk a bányába. Utunk felén egy kis csermely folydogált, partjain a régi Piszke romjai beriség egymás iránt mindinkább lángra lobbanó gyűlöletet, s az őserdők rengeteiben bujkáló vadokra emlékeztető kenyérharcot, szinte rettegve menekszünk az örök igazság templomába, a hol a szent irás szavai szerint mindnyájan egy akarattal vannak együtt. Menjünk mi is igaz keresztényi hittel és bizalommal a Názárethi iránt, nyissuk ajkunk zsolozsmára, s megtisztulva a múlttól, s bizalommal eltelve a jövő iránt zengje ajkunk az igazakkal: „Jöjj el szentlélek Isten! Áraszd reánk teljesen, Mennyből fényességedet!" Lé vay Sándor. Tanítások a tuberkulózis elleni védekezésről. ii. Megbarátkozván e gondolattal, kutassuk most azon körülményeket, melyek a tüdő ellentálló képességét az esetleg belekerülő bacillusokkal szemben fokozzák. Olyan ember nincs, kinek tüdejében gümőbacillus életében meg nem fordult volna és még sem esik mindenki ebbe a betegségbe. Tehát vannak olyan tüdővel biró emberek, kik nem adnak hajlékot e veszedelmes vendégnek. Vannak viszont olyanok, kik már kisebb ellentálló képességgel t>iró tüdővel születnek. Ilyenek elsősorban a tuberkulotikusok terhelt gyermekei, kik ennélfogva különös gondot fektessenek tüdejük ápolására. De: jegyezze meg magának minden egészséges ember is, hogy könynyebb a tüdőt egészségben tartani, mint azt egészségessé tenni. Egészségünk legjobb barátai: a napi, a friss levegő és a hideg viz. Tartsa magát mindenki érdemesnek arra,hogy a nap minél többet süssön rá. voltak, valamivel lejebb az egyik oldalon fák, a másikon pipacstól és búzavirágtól tarka ^gabonatáblák állottak. E szép helyen megpihentünk. Csapatunk legkisebb tagja gyönyörű hangjával elénekelt néhány szép dalt, mit mi hálával fogadtunk kedves társunktól. Folytattuk utunkat. A bánya közelében egy atyafi futott (jobban mondva: dülöngött) utánunk és felajánlotta vezetését, mert szerinte rossz útra tévedtünk. Két társam és én ismertük az utat jól, tehát nem vettük igénybe szívességét. Egy darabig követett, de aztán visszafordult és lovai után szaladt, melyek már megunhatták a várakozást. A bánya előtt Rádl Dezső ur volt szives fogadni bennünket. Beléptünk a meredek szikla falak közé, egyes kőtömegek előrenyúltak, mintha ránk akarnának szakadni; fönn a nyílás peremén apró kocsik hordták a homokot. „Hol kell leszállni a bányába?" kérdezték egyesek. „Hiszen benne vagyunk", felelém. A bámulat lerítt arcunkról. A legtöbben olyannak képzelték a kőbányát, mint a kőszénbányát s azért kérdezték, hol kell leszállni. Most, hogy látták a meredek, csupasz falakat, t melyeknek magassága miatt a tiszta égnek csak kis része látszott bámulva néztek körül. Istennek e szabad templomában levett kalappal elénekeltük a hymnust. A munkások, kik jobbára hazafias tótok, ez ének hallatára letették szerszámaikat és fedetlen fővel hallgattak minket. Megnéztük a robbanásra szánt sziklákat Nyáron erre bőven nyílik alkalom. A nap sugarainak erősítő hatása szembeszökő. A növények üde zöld színüket klorofill-tartalmuknak köszönhetik. E klorofillt is a nap képzi. Éjjeli foglalkozást üző egyének arca sápadt és elesvén a napsugár éltető hatásától, vérükben kevés aZ emberi klorofill: a vas. A napkurát sikerrel alkalmazzák külön e célra szolgáló sanatoriumokban, és intézetekben, — de a napot monopolizálni nem lehet: mindenkinek van hozzá jussa. És végül vegyük tudomásul, hogy a napfény néhány óra alatt megöli a tuberkulózis-bacillust. Napsütötte lakást válasszunk tehát magunknak, mert a sötét és nedves szobában a baktériumok sokáig maradnak életben, sőt elszaporodnak. A levegő a tüdő kenyere, melyből mennél többet és mennél frissebbet jutassunk neki. Több levegő jut tüdőnkbe, ha mély légvételeket veszünk, torna, futás vagy bármely sport észszerű, óvatos gyakorlása közben ; friss levegőt szívunk akkor, ha a város füstös kéményerdőiből kimenekülünk a szabadba. Art a tüdőnek a poros, füstös és romlott levegő. Különösen az ásványi por apró, hegyes tűi és szemcséi, fölkarolva a hörgők nyálkahártyáját, előkészítik a talajt a tuberkulózis számára, éppen azért kőfaragók, szobrászok, üvegköszörüsök között gyakori a baj. A poros levegőt lehetőleg kerüljék ki\ az utca porát öntözés által kötjük meg, ha mégis porfelhőbe jutunk, csukott szájjal lélegezzünk, arcunk elé kendőt tartsunk, de semmiesetre se beszélgessünk, mert igy a por közvetlenül kerül tüdőnkbe ; a száraz söprés is felveri a port, tehát nedves für• észporral történjék az. Szobáinkba az ablakon keresztül és a lábbelivel, földet érő ruhával (slepp !) kerül a por; különösen az iskola tantermeiben van sok belőle. A viaszkkal bevont padló megkötné a port; ha ez nem és a töltényeket is. — Igazán csodálatos az emberi elme találékonysága, amely oly apró jószágot oly erőre képesít. Majdnem hihetetlen, hogy ama kis töltény felrobbantsa az erős sziklát. A vendég szerető háziúr, ki bennünket fogadott, letelepített egy árnyas helyre, hol szalámival, szalonnával és borral szolgáltak. Megköszöntük szívességét és visszatértünk a faluba. Visszatérésünk alkalmával egy dombon megfújtuk a trombitát. Harsogása felriasztott egy nyulat, mely a lejtőről lefelé futott. A szegény nyuszi néhány bukfencet is hányt, közülünk is egyesek ugyanazt tették.. Üldözőbe vettük ugyanis őt, egyik-másik azonban elesett s tüskén, bógáncson keresztül gárulva követte a megrémült vadat. Elfogni természetesen nem sikerült. A faluban nagyon szivesen fogadtak, alig győztünk a meghívásoknak eleget tenni. Egy vendégszerető házban süteménynyel és borral kínáltak meg. Megnéztük Sziklayné őnagysága gyönyörű kertjét is. Igen csinos tavak halakkal, magas és különös fák fészkekkel, sziklák, forásokkal stb. egymást érték..Fájó szívvel hagytuk el a [gyönyörű helyet, melynek bájairól elragadtatással kell nyilatkoznunk. Ezután ebédelni tértünk. Egy társunk leejtette a gulyással telt tányért, s igy az abrosz, meg a nadrágja élvezték a magyarosan elkészített ételt. Szerencséje, hogy nem volt nagyon forró, de hiszen ugy is kapkodott eleget. Hiába, nincs kirándulás ilyfajta baleset nélkül!