Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-30 / 26.szám

teni szándékolt nyári vendéglőt, aminek megvalósitásával nemcsak egy érezhető hiány lesz pótolva, de segitve lesz a gőz­hajóval utazó közönségen is, mely az in­gadozó vízállás szülte bizonytalan járatok folytán, sokszor órákig kénytelen étlen, szomjon a hajó érkezését várni. De elő­fogja segíteni az építkezés a szigeti híd­feljáró kiépülését, amivel városunk minden tekintetben nyerni fog. — áz ipariörvény módosítása. Az ipar­törvény revíziójának munkálatai serényen folynak a kereskedelemügyi ministerium szakosztályában. A minister a kamarák útján szélesebb körű adatgyűjtést indított a készítendő törvényjavaslat némely intéz­kedéseinek indokolása céljából. A kérdé­sek a kereskedelmi és ipari alkalmazottak munkaidejére vonatkoznak különösen, hogy a főbb kereskedelmi ágakban mikor nyit­ják és zárják az üzleteket, mennyi a déli és esetleg egyéb napközi szünet, mennyi a segéd munkaideje. Huszonhárom fontosabb iparágra nézve azt kérdezi a minister, hogy hány órát tesz a munkások, segé­dek és tanoncok szokásos napi munka­ideje és hány órát tesz a munkaközi szü­netek tartama. — Ebzárlat Miután a városban ujab­ban ismét veszett eb garázdálkodott, a rendőrkapitány Szenttamás, Kisléva,* Vizi­város és Szentgyörgymező kerületekben, március 26 án kezdődő és 40 napig tartó ebzárlatot rendelt el, mely idő alatt az ebek otthon megkötve tartandók, az ut­cára pedig pórázon vezetve, avagy száj­kosárral ellátva bocsájthatók ki. A falra­gaszokon közzétett hirdetmény figyelmez­teti az ebtartókat, hogy a rendelkezés át­hágása 200 koronáig terjedő pénzbüntetés­sel fog sújtatni. Célszerű lenne és a kö­zönség nagy megnyugtatására szolgálna, ha a zárlat a város egész területére kiter­jesztetnék, és ha ebet szájkosár nélkül utcára vinni, még pórázon sem engedtet­nék meg a zárlat tartama alatt. — Zárlat feloldás- A sertés vész meg­szűnése folytán a Köbölkút községére el­rendelt zárlat e hó 26-án feloldatott. — A magyar gazdatisztek nyugdíjügyi kongreSZUSa. A Gyakorlati Gazdatisztek Orsz. Egyesületnek igazgatósága legköze­lebb megtartott választmányi ülés, illetőleg a gyakorlati gazdatiszteknek mult évben lefolyt országos kongresszusa utasítása folytán az általánosan kötelező gazda­tiszti nyugdíj ügy tárgyában f. év május 21 én megtartandó országos kongresszust hiv össze a fővárosba. A kongresszusra meghivatnak mint legközvetlenebbül ér­dekeltek : Magyarország földbirtokosai és a gazdatiszti osztálynak magyar honosággal biró tagjai — tekintet nélkül arra, hogy oklevelesek vagy nem oklevelesek; de felkéretnek a minél nagyobb számban való megjelenésre magyar törvényhozók is. A kongresszus tárgyát a Morza-féle általánosan kötelező gazdatiszti nyugdíj­ügyi tervezet képezi, de egyszersmind, mint küiön vitatételek tárgyaltatni fognak az emiitett szervezetből kiemelkedő egyes kiválóan fontos kérdések is, igy: a gaz­datiszti nyugdíj ügynek törvénybe való iktatása, kapcsolatosan a gazdatiszti tör­vény revíziójával, tehát a gazdatiszti ügy kérdésének megalkotása; — a nyugdíj­ügy jogkörébe való felvétel a vármegyei gazdasági egyesületek által ; — a meg­levő magán- nyugdijalapok ügye tekintet­tel a földbirtoknak holdankinti 25 fillér áldozatára; — az özvegyek nyugdijkér­dése és a serdületlen árvák nevelési pót­léka stb. A tételek előadóiul jelesebb szakerők kéretnek fel. Felhivatnak egyút­tal az érdekeltek, hogy a fentiekhez ha­sonló tételekül használható indítványaikat f. é. ápr. 15-éig a Gyakorlati Gazdatisztek Országos Egyesülete igazgatóságához (Budapest, XII. Baross-tér 14. sz.) küld­jék be. NYILTTER. Rövid használat után nélkülözhetlen. Igen al­kalmas utazásoknál. Egészségügyi hatóság által megvizsgálva. Bizonyítvány kelt Bécsben, 1887. jui. 3. nélkülözhetlen fogkrém Elsőrangú hygienikusok elismerik, hogy egész­ségünk fenntartásánál nem nélkülözhető a fogak és szájüreg gondos ápolása. Nevezetesen gyo­morbetegségek háríthatók el ez által. Erre nézve legsikeresebb szernek a „Kalodont" bizonyult, mely az antiszeptikus hatást, a fogaknál szük­séges mechanikus tisztítással kitűnően egyesíti. I. * Ezen rovatban foglaltakért nem vállal felelő­séget a Szerk. Hegvételre kerestetik birtok. Budapest-Bécs között vagy a Du­nántúl egy fővonalán, circa 2000 hold terjedelemben. Feltétel: jó vagy adaptirozásra ér­demes kastély, szép park, néhány száz hold erdővadászattal, gyorsvo­natállomás. Ajánlatokat kér: Serény Gyula Ferdinand Budapest IV. Angol-királynő szálloda. Tanulónak jó házból való fiú felvé­tetik Laiszky János könyvnyomdájában. = Megvételre kerestetik kastély-birtok közel Bécshez, — rosszabb esetben Budapesthez — (utóbbi esetben csak budai oldal) kevés mezőgazdaság­gal, saját vagy bérelt (bérelhető) vadászterülettel. Ajánlatokat kér: Serény Gyula Ferdinand, Budapest IV. Angol-királynő szálloda. mm Köhögés I Kik abban szenvednek, használ­ják a rég ismert csillapító és Ízletes Kaiser-féle mell karamellákat 2740 jegyz. hitelesített bizonyít­vány igazolja annak biztos ered­ményét köhögés, rekedtség, katarus és elnyálkásodásnál. Csomagja 20 és 40 fillér. Va­lódi csak a „Három fenyő" véd­jeggyel. — Raktár: ROCHLITZ ARTHUR hercegprímást udv. és vármegyei gyógy­tárában a „Sas a-hoz Esztergomban. Jónak, a jobb az ellensége. Tényleg a legjobb az eddig használatban levő" szappan, Bzóda, por, stb. anyagoknál vászon és pamut fehérnemfiek mosására, a, Schicht által újonnan feltalált mosókivonat, „Asseydicséret" védjeggyel, a fehérnemU beaztatására. Előnyök: 1. Az eddig szükséges volt mosási időt a felér* csökkenti. 2. Fáradságot a negyedére. 3. A szóda használatát teljesen fölöslegessé teszi. 4. Minthogy tisztábbá, tehát fehérebbé is varázsolja a fehérneműt. 5. Ugy a kezeknek, mint a ruhának teljesen ártalmatlan, amiért az alant jegyzett czég kezességet vállal. 6. Rendkívül kiadósága folytán olcsóbb,minden más mosószernél. Nélkülözhetetlenné válik minden háziasszony és mosónőnél egy egyszeri kísérlet után. Mindenütt kapható „szarvas" vagy „kulcs" Az jeggyel legjobb, legkiadósabb s ennélfaga legolcsóbb szappan. Minden káros afknfrászekfSI mentes. Mindenütt kapható! BEVÁSÁRLÁSNÁL KÜLÖNÖSEN ARRA ÜGY ÉL­JÜNK, HOGY MINDEN DARAB SZAPPAN a ^„SCHICHT" NÉVVEL ÉS A FENTI VÉD­JEGYEK {EGYIKÉVEL LEGYEN ELLÁTVA. Schichí György, flussig a legnagyobb guar a maga nemében, az európai szárazföldön. mm. évi rendes közgyűlését saját helyiségében, 1905.^évi április hó 8-án d. u. 4 óra­kor fogja megtartani — melyre a t. részvényesek meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A jegyzőkönyv hitelesítése iránti intézkedés. 3. a) Az igazgatóság jelentése ; b) a zárszámadások elő­terjesztése a felügyelő bizottság • jelentésével ; c) a mérleg megállapítása és a felmentvénynek medadása ; d) a tiszta nye­remény felosztása. 4. A könyvvezetői állás végleges betöltése iránti határozat. 5. A tiszti lakbér illetmények megállapítása. 6. Egy megüresedett igazgatósági tagsági hely betöltése. Párkány, 1905. március 29-én. Elnökség. Kivonat az alapszabályokból: 17. §. A közgyűlésen csak oly részvényes gyakorolhatja szavazati jogát, kinek részvénye a közgyűlés tartását megelőző év végéig nevére átíratott s az. szelvényeivel együtt a közgyűlés megkezdése előtt annak tartamára az intézet pénztárnál letétetett. 18. §. Minden részvény egy szavazatra jogosit: 10 szavazatnál többet azonban senki, sem saját személyében, sem mások által képvi­selve, sem másoknak képviseletében, sem mindhárom módon együtt nem gyakorolhat. Felkéretnek a t. részvényesek, hogy a munka torlódás elkerülése végett, részvényeiket, legalább a közgyűlést megelőző napig letenni szí­veskedjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom