Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-25 / 25.szám

alakult, —• mindazoknak, akik a népszanatóriumi alap öregbítése körül lelkesen fáradtak, kitüntető oklevelet küld, mely Vorth Géza rajz művész genialis műve és azt szinbolizálja, hogy a magyar nők áldozatkézsége, buzgalma tette lehetővé a népszanatórium építését. Az egyesület irodájában (kigyótér) most készülnek a névre szóló diszes oklevelek és azok expedíciója legközebb megtörténik. Módunk lesz majd annak idején közölni azok nevet, kiknek József királyi herceg aláírásával ezen oklevelek városunk és megyénk hölgyeinek elküldettek. — TŰZ. Csütörtökön este kilenc óra tájban mozsár lövés riasztotta fel a város lakosságot, özv. Hercog Árminné dunautcai házában volt a tűz, hol a szemét domb gyulladt meg, s attól az ott lévő ól. A tűzoltóság mivel nagyobb tűz volt jelezve három géppel vonult ki, munkája azonban vajmi kevés akadt. — Hevenyfertőző kórok kimutatása Esztergomvárm. területén márc. 1. felében az alábbi hevenyfertőző kór esetek fordultak elő : Hasihagy máz : Dunamocs. Fültő mir igy lob: Bátorkesz. Torokgyik : Sárisáp, Kesztölc, Pilismaróth, Bátorkeszipuszta. Vörheny: Sárisáp, Bény, Párkány. Kanyaró; Esztergom város, Tokodi üveggyár, Pilismaróth, Táth, Piszke, Nagysáp, Sárisáp, Ebed, Bátorkeszi-puszta, Karvaipuszta, Párkány, Kőhidgyarmat, Kisujfalu, Szölgyén. Hókhurut: Esztergom város, Leányvár, Tokodi bányatelep. Roncsoló toroklob: Esztergom város, Lábatlan, Kernend, Szölgyén. CSARNOK. j\sszony . . . Nem ismerem az asszonyokat, ne is haragudjanak érte . . . * Thales, Bias, Simonides, vagy- melyik görög bölcs, minél tovább gondolkozott az istenség fogalmán, annál megfoghatatlanabb volt az előtte. Én is ugy vagyok az asszonyokkal. Szeretem, imádom, de nem ismerem őket. A régi .szapiensek és más ujabbkori teoretikusok diszkötésben ragyognak szobámban, s nincs nap, hogy azokba ne tekintenék; — elolvastam Plutarch, Pittias. Euripiades, Oettinger, Hegel, Kant s más világbölcsek műveit, Ovidius „Amores"-ét, „Beneida amores^-ét, „ Ars amandi"-ját, de, ha fenyegetnek a „bécsi vas-szűzzel", hogy mondjam meg. akkor is szótlan leszek annál a kérdésnél, hogy mi az asszony ? A ki, ha jó, türelmes mint az angyal, szenvedni mosolyogva tudó, mint a vértanú, gondoskodó, mint a jó anya, hűséges, mint a feleség és engedelmes, mint a gyermek; s a ki, ha rossz, keresztülmegy a hét főbűnön és csinál belőle hetvenhetet; a kinek pálcalova van, s ha arra valakit ráültet, azon azt ugy meglovagoltatja, ugy ugratja karakoliroztatja, az egész „haut ekole"-t végigjáratja vele, hogy egy cirkusz lovas se jobban; — a ki az egyik udvarlót a másikkal eltünteti, mint a hogyan szokták a szoba falán az egyik freskót a másikkal befesteni, — és a kiktől minden nemes és jó származik, a kikből az Amazonok és Erinniák kerültek ki . . . Kérdeztem másokat: tán megmondja; más. Az egyik poéta volt; azt mondta, hogy olyan drága valaki, a kinek bűvköre kis világot képez a számunkra a nagy világban, s feledteti, hogy micsoda felfordult planétán élünk. A másik, a ki gonosz humorista volt, azt mondta, hogy olyan valaki, a ki arra van teremtve, hogy, a mit a férfi hazudik, azt legyen, aki elhigyje, s hogy festői szempontból a képek különböző osztályába tartozik. Farsangkor divatkép, s hogy némelyik egész éven át az. Mikor szeret, történeti kép: minden vonásból lehet olvasni, mi történt? Ha férjhez megy: csatakép: Ha színésznő, építészeti kép: „házakat" csinál. Ha százezer forintja van: tájkép, igen szép kilátással. Nagy része zsánerkép, tömérdek kelmedrapériával, s csak egy igen kicsiny része — csendélet. Csak azt nem mondta, hogy — oltárkép. A harmadik, a kit kérdeztem, csalódott uri ember volt. Ő ismert egy tizenhat éves leányt, — menyasszony volt. Ilyenkor még a sziv uralkodik az ész felett, titkos szimpátiák, magyarázhatlan erők működnek a lélekben . . . Ezek a magnetikus erők és költői rokonszenvek azt mondták a szép leánynak, hogy négy lovon járni szebb dolog, mint gyalog, ezüst tányérról enni nagyobb boldogság, mint fajanszról: és kezet nyújtott egy gazdagabb kérőnek, aki véletlenül nem ő volt. Hogy csalfák, csapodárok, a hűség kínzói, hiuk, külfényért élők-halók, személyükben rossz ízlésűek, könnyelműek, esküre, fogadásra feledékenyek és soha egészen meg nem szelidithetők. A negyedik ellenkezőleg beszélt. Angyalok ! Hivek állhatatosak; a hűség jutalmazói, végnélküli a türelmük, bámulatos az önfeláldozásuk, bocsánatkérésben szelídek, szerelmük, bátorságában oroszlánok, s a mit náluk nem értenek s szeszélynek hinak, az csak azért rejtelem, mert nem tanulmányozzák eléggé őket; a mi hibájuk mégis van, az mind csak a férfiak bűnének rájuk vetett árnyéka. Mindenik mást mondott, és én ebből nem tudtam meg, hogy mi az asszony ? Majd megfigyelem magam őket. Sok házban megfordultam. Fiatal ember minden ajtót nyitva talál. Nem is kell a kezét a kilincsre tenni: magától megnyilik az. Sokszor lett volna okom, hogy büszke lenézéssel gondoljak Attilára, kinek hajdan nem sikerült a ködös Lutecia istennőt meghóditania. De a mit megtudtam róluk, az csupán annyi volt, hogy a szivük (és ez a szerencse ! gyúlékony anyagból van, csak azt nehéz eltalálni, hogy mitől gyullad meg ? Némelyiknek elég egy szikra, mely egy sötét szempárból reá pattan, másnak erősebb tüz kell. Jellem, szivnemesség, gondolkodó figyelem. Van olyan is, aki csak az oltár gyertyáinál engedi magát meggyújtani, de van olyan is elég, a kit meggyújt — a gyémántvillogás. Azt is tapasztaltam, hogy a ki gazdag ember hirében áll, az háttal áll a napnak az asszony szí vek ellen folytatott párharcban. Közben láttam szép asszonyokat, kik nem szerették az urukat, akik pedig a férfiszépség és nemesség ideáljai voltak; s láttam ismét másokat, a kik valósággal bolondultak a rútért; a kihez képest a ootrdámi harangozó: Kvazimódó még Apolló lett volna; láttam asszonyt, a ki a színházban, ha lőttek, elájult s mikor jött a rettenetes Abbadon angyal, akit az Apokalipszisz szavai megidéztek, az ég iszonyatos dörgése közepett, mely minden szívhez megtalálja az utat, egykedvűen nézett a lobogó égboltozatra, mintha az a taszító, recsegő hang, mely megreszketteti a földet, csak olyan hang volna, mint a hegedű vagy a zongora szava. S mindig nagyobb talány volt előttem az asszony. Pedig láttam őket hányszor szenvedély ben, mikor a minden indulatok árja ura! kodik a szivén, melyben igaz az ember; indulatban, mely mindent kimond; mikor a hölgy arca égett, szemei villogtak, hajfürtjei, mint fekete kigyók, vonaglották körül az arcát: olyan volt, mint valami szép Démon, a ki eljött a kárhozatra el ígérkezettekért. Láttam ébren álmodni nőt, aki félig asszony, félig gyermek és feleség volt s láttam hideg Galateákat, a kiknek szivében férfi képe meg nem fordult soha; — láttam egy második Aliszt, a ki a szeretőjét az életével védi, egy másik Türandó hercegnőt, a ki az udvarlóit halálra kínozza; — a látottak magukkal vitték lelkemet ismeretlen, kalauztalan régiókba, eltévelyedtek vele az eszmék csillagforgásai közé ;• de mennél tovább vitték, annál világtalanabb volt bennem a gondolat és mindig nagyobb rébusz volt előttem az asszony, a ki sokféleségével olyan, mint az ezeregyéjszakai halacska: nyomtalanul kisiklik az ember keze közül., Asszony ... Ugy érzem e gondolatnál, mintha egy nagy pusztaság közepén állnék, melyen keresztül szakadatlanul fuj a szél. Valami végigzúg a szivemen is — valami fáj ... Nem!'. . . Sehol és semmiben se lehet megismerni az asszonyt, a ki olyan, mint a kaleidoszkóp : százféle változata van ; mint a virágnyelv: százféle — és mindenki másképeri érti; mint a sziaszi lepel ismeretlené : a kérdezőnek ezer feleletet ád, — kinek az ezer közül mi beszél el legtöbbet? . . . Baross Kálmán.