Esztergom és Vidéke, 1904

1904-03-27 / 25.szám

Esztergom, 1904. Vasárnap márczius 27. A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Meáielenik Vasárnap és csütörtökön. JÍLŐFIZETESI ÁRAK : EC«M évr — — — — 12 ker. — Iii. Fal évre — — — - — 6 kor. Nsgyed é?r# — — — — 3 kor. Este« »tarn ám: 14 fii. ül. fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: íhovaakéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendőt Kossuth Lr^jos (azelőtt Buda) utca 485. szám. ~JH Kéziratot nem adunk vissza. Huszonöt év. Március 26. Valamint az ember életében huszonöt év jelentős idő, azonképen a közintézmények, nevezetesen az egyesületek, társulatok életében is. Az az egyesület, mely negyedszázados pályafutásra tekinthet vissza, fényes bizonyítékát adta életképességének, annak, hogy élete szükséges és hasznos. Menten minden külsőségtől, szerény, csupán egy évi jelentés keretében ülte meg egyik egyesületünk gyümölcsoltó Boldogasszony napján fennállásának negyedszázados évfordulóját. Az elmúlt év nyarán volt huszonöt éve, hogy most kopár hegyeink tul bő termést ígértek. Isten áldását mindkét kezével osztogatta. S ha a közügyekért lelkesülő polgáraink gondossága megnem teremti vala a szövetkezés eszméjével az eszközöket és módot, a közgazdasági visszahatásnak szomorú és káros következményei tették volna tönkre a szőlős gazdák legszebb reményeit. Ekkor alakult az esztergomi borászati egyesület, melynek célja nem az egyéni érdek cultusza volt, hanem megmenteni a polgárság egyik fő jövedelmi forrását a közgazdasági viszszahatás káros következményeitől. Hogy mennyire felelt meg hivatásának, céljának, arról az alábbiak számolnak be, de, hogy megyénk közgazdasági viszonyaiban jelentős tényezőként szerepelt, s fontos hivatást töltött be, arról szőlős gazdáink tanúskodhatnak legjobban. El kell ismernünk, hogy azok a keretek, melyek között ezen egyesületünk mozog, nem nagyszabásúak, ennek oka azonban nem az intézményben, a vezetőségben, hanem a viszonyok mostohaságában keresendők. Ha az alábbi jelentést átolvassuk, csak elismeréssel kell adóznunk a vezetőségnek, mely a csapások és rosszra fordult viszonyok közepette is úgy tudta irányítani a kormányt, hogy hajója biztosabb révbe evezhetett s e mellett hasznos munkát is végzett. A jelentést, mely a huszonöt év történetét foglalja magában, egész terjedelmében az alábbiakban közöljük. * Tisztelt Közgyűlés ! Mielőtt a közelmúlt 1903-ik évről alantabb következő tételekben b „Esztergom is lile

1

' tára ^SZŐKESÉGNEK 11. Ah nem, bocsáss meg érte, én Igaztalan vádoltalak! . . . Ah nem hazudhat ez a szem, Igazat mond csak ez ajak. De annyi volt a szenvedés, Hogy nem csoda, ha kétkedem, S a mit gyönyörnek mondnak itt Az oly kevés jutott nekem. De most már másként lesz, ugy-e ? .. Tavasz nyomán el jő a nyár S virágot nyit a rózsatőn Szerelmed, e hő napsugár! . . . Sirius. Zinocska. CSEHOV ANTAL elbeszélése. (Folytatás és vége.) Mikor lefeküdtem, Zinocska szokásához képest bejött a gyerekszobába megnézni, hogy rendesen levetkeztem-e s nem felejtettem-e el imádkozni? Ránéztem szép, boldog arcára s magamban nevettem. A titok nem fért belém és kikívánkozott. Éreztem, hogy legalább célozgatnom kell rá, hogy gyönyörködhessem a hatásban. — Tudom ám, — mondtam nevetve, — hihihi! — Mit tud maga ? — Hi-hi! Láttam, hogy maga a fűzfa mellett Szásával csókolódzott. Kimentem maga után és mindent láttam . . . Zinocska összerezzent, elvörösödött s megtámaszkodott az asztalhoz, amelyen egy pohár viz és egy gyertya volt. — Láttam, mikor maguk csókolództak, — ismételtem én nevetve s nagy élve-1 zettel nézve a Zinocska zavarát; — aha ! megmondom a mamának ! A megrémült Zinocska mereven nézett reám s meggyőződvén, hogy én csakugyan mindent tudok, kétségbeesetten kapta meg a kezemet és remegő suttogással szólt: — Petya, az alávalóság . . . Az Istenre kérem magát . . . Legyen férfi . ne szóljon senkinek . . . Jóravaló emberek nem szoktak spionkodni . . . Ez alávalóság . . . kérem magát . . . Szegényke, ugy félt anyámtól, mint lenne szerencsénk zárszámadásainkat becses bírálata elé terjeszteni 5 kérjük megengedni, hogy szövetkezeti működésünk eme lefolyt huszonötödik éve után, röviden öszszegezhessük multunknak éhné nyeit és jövőnkre nézve is némi tájékozást nyújtsunk. Városunkban hajdan a borkereskedés biztos és hálás foglalkozás volt, t. i. mig hegyeinken és vidékünk halmain jó borok teremhettek, a közlekedési viszonyok sem voltak oly fejlettek, mint jelenleg, és igy hazánknak félvidéke, — sőt Austriának is egy része a mi borainkra volt utalva s hajlandók voltak azokat megfelelő áron is fizetni. A számos uj vasútnak létesítése folytán az egész országban, különösen annak déli részeiben, ahol az éghajlati viszonyok a bortermelésre kedvezőbbek, nevezetesen Versetz és Fehértemplom Temes vármegyében, magaslottak ki nagytömegű, zöldesfehér, erős, józamatú olcsó boraikkal annyira, hogy vidékünkről a vevőket elhódították és itt a borok kelendősége évrőlévre csökkent! Ehhez járult még az 1878-iki év, az ő nagybőségű termésével, hogy a borok árát teljesen lenyomja és sok termetőt kétségbe ejtsen : termésének elhelyezhetése végett! Az előre látható nagytermés szülte polgártársainkban, jóakaró szándékkal azon eszmét, hogy szőa tűztől, mert először is anyám igen erényes és szigorú asszony volt, másodszor pedig az én röhögésem megszentségtelenítette az ő első, tiszta, poétikus szerelmét s ezek után elképzelhetik az ő lelki állapotát. Az én jóvoltomból Zinocska egész éjjel nem aludt s reggel a teázáshoz ugy jelent meg, vastag kék karikák voltak a szemei alatt. Reggeli után Szsásával is találkoztam s meg nem állhattam, hogy el ne dicsekedjem őneki is azzal, amit tudok. — Tudom ám! Láttam, mikor tegnap mademoiselle Zinával csókolództál. Szása rám nézett és csak az mondta: — Ostoba vagy. Ö nem volt olyan kislelkü, mint Zinocska s ennélfogva a hatás nem sikerült. Ez még jobban ingerelt. Ha Szása meg nem ijedt, ebből az következik, hogy ő nem hiszi, hogy én mindent láttam és tudok. No megállj, majd bebizonyitom én neked! Zinocska az egész délelőtt, amig tanultunk, rám se nézett és sokat hebegett. Ahelyett, ho$y rám ijesztett volna, a kedvemben igyekezett járni s nem panaszkodott rám apámnak, mint máskor. En pedig amennyire csak tőlem vetkezzünk 1 Adjuk össze filléreinket és készíttessünk annyi hordót, a mennyit csak eltudunk helyezni ; megjegyzésre méltó az is, hogy az uj hordók ára 4 forint volt, ( mig az ujboroké 2—3 forint hektoliterenként ! j Feladatunknak tartottuk termelő, társainknak az ujborok elhelyezé, seben segítségükre lenni, s azonI túl Esztergom borainak gondos kejzelése által, minden telhető módon fogyasztókat szerezni és biztosítani. I így alakultunk 1878 nyarán »Esztergomi borászati egylete céggel, korlátolt felelőséggel szövetkezetté : '150 alapító taggal, a kik közül (sajnos) már csak 94-en élünk és 56-an a jobb életre szenderültek. Engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy ezen elhunyt érdemes tagtársaink emlékének ez alkalommal is meleg érzelemmel adózzunk ! A 30,000 forint alaptőkével megkezdtük működésünket, de mivel ebből hordókra s egyébb berendezésre 10,000 forint szükségeltetett, a megmaradt 20,000 forintnak elégtelensége végett kellett a helybeli intézetek bizalmát is kikérni és a szükséges kölcsönhöz fordulni. A mi üzletünk azonban nem hasonlítható más, helybeli társulatokéhoz, amelyek oly szerencsések, hogy 25 évi működésük után fényes anyagi gyarapodásnak örvendhetnek, mert a »bort oly különös termény, a mely nemcsak évről évre telt, igyekeztem a titkot kiaknázni: nem tanultam meg a leckéket, cigánykerekeket hánytam a tanuló szobában és gorombaságokat mondtam Zinocskának. Egy szóval: ha megőriztem volna magamban azt a széliemet mai napig, a legraffináltabb szédelgő lehetett volna belőlem. Nos, elmúlt egy hét. A mások titka roppantul megfeküdte a lelkemet. Éreztem, hogy bármibe kerüljön is: ki kell fecsegnem és gyönyörködni hatásában. S ime egyszer egy ebédnél, mikor vendégeink is voltak, én roppant ostobául elkacagtam magamat, ravaszul néztem Zinocskára és igy szóltam: — Tudom ám . . . hihihi! Láttam.. . — Mit tudsz ? — kérdezte anyám ? S ekkor én még ravaszabbul néztem Zinocskára és Szására. Látni kellene azt, hogy mennyire megrémült Zinocska s milyen mérges szemeket vetett rám Szása. Összeharaptam ajkaimat és nem folytattam, Zinocska lassan elhalványult, összecsikoritotta fogait és nem evett aztán egy harapást sem. Es aznap, a délutáni tanulásnál a Zinocska arcán nagy változást vettem észre : most az szigorúbb, hidegebb volt, mintha márványból lett volna, szemei furcsán néztek egyenesen rámszögezve, s becsüle-