Esztergom és Vidéke, 1904

1904-10-27 / 85.szám

Esztergom, 1904. XXVI. évfolyam. 85. szám. Csütörtök, október 27. A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKl GAZDASÁGI EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik V?isári*öp és esíitörtökóis. Előfizetési árak : — — 12 kor. — öl.- - — ti kor. — fii. ávr* — — — — i> kor. — ül. Eítv»'* «Min ára: 14 ül. évr — FM évr« — ­Felelős s/.erkesztő : Dr. PRQKGPP GYULA. Laptulajdguos kiadók : Dr. PRÖ&ÖPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterok és hirdetések küldendők Kossuth L*ajos (azelőtt Buda) 51tca 485. szán). Kéziratot nem adunk viasza. Emberi gyarlóságok. Esztergom. okt. 2Ó. Hiba nélküli ember nem létezik. A legerősebbnek látszó jellemen is tapad gyengeség. Törekvésün­ket a tökéletesség elérésere soha­sem koronázhatja teljeiesen kielé­gítő siker, a íegtöbb amit elérhe­tünk az, hogy a jó tulajdonságok annyira ellensúlyozzák iogyatkozá- sainkat, hogy közfelfogás szerinti kifogástalan jellemüek legyünk. Dacára azonban, hogy minden, tehát a legideálisabb igényeket is kielégítő eredményt jellemünk ne­mesítése tekintetében elérni nem le­het, szüntelen és serényen keli iparkodnunk, hogy jellemünket csi­szoljuk, hibáinkat, vétkeinket, ha még oly jelentéktelennek látszanak is, szigorú kíméletlen kritikával ostorozzuk. Mert csakis a le öleik i­o ismeretesebb és inkább túlhajtott, mint elnéző önkritikával érhetjük el, hogy az ember a legszebb s a többi teremtményektől megtagadott erény és nemeslelküség birtokába jussunk. E lelki tulajdonság megszerzésé­íz „Esztergofn és lie" tárcája. Falusi történet. Jó módii, vagyonos szülők fia volt B. faluban Szabó János. Derék termetű, legénysorba való fiú volt már. Díszére vált a^falu legénységének. Kacsintgattak is rá a falu gazdag leányai, ha házuk előtt elment, vagy ha a többi legények közt mulatott. De Szabó Jánost másfelé vonzotta szive. Oda le a Tabánba, egy kis zsupp- fedeles házba, egy szegény, de szemre- való barna leányhoz, Tóth Ételhez. Amióta megtörtént, hogy a vasárnapi mulatságban Szabó János, a falu legény­ségének eleje, a szegény Tóth Etelt vitte először táncba, azóta tudta az egész falu, beszélték mindenütt lányok, hogy most már igazán szereti ám Szabó János Tóth Etelt. Pedig milyen sze­gény lány! Alig van egyebe a rajta valójánál. De beszélhettek akármit a faluban, ügyet se vetett rá a legény. Csaknem mindennapos vendég volt kedvese szü­leinek házánál. A legény szülei, — ámbár jobb sze­rették volna, ha fiuk inkább gazdag leány körül legyeskedik — nem elle­nezték, ha szegény lánynak udvarolgat. Hadd nyerje el vele boldogságát! Saját hez a test épsége is megkivántatik. Testi fogyatkozások nem zárják ki az élet fenkölt felfogását, de az egészség hiánya többnyire károsan belolyásolja lelkünket. Általánosan ismert mondás, hogy csak ép test­ben lakik ép lélek. Beteg ember­nek, beteg a munkaképessége, be­teg a karektere, önérzete, gondol­kodása, szóval egész lénye. Már pedig beteg emberek társadalmá­nak nemzetet fenntartó képessége elernyed, az állam gépezetének ke­rékküllőiben korhadás ál! be, a nem­zet sorvadásnak indul, mert annak alkatelemei : az egyes emberek sa­ját testi és szellemi épségük kar­bantartását szem elő! tévesztik s a modern élet vásári zajában egy­máson keresztül gázolva, egymást legyűrve törekszenek a boldogulás célpontja felé, a kultúra elektrikus lángiai mellett. Kevesen érik be saját sorsukkal. Az egyik koplal, csakhogy külső­ségekben többnek lássék mint ami ; a másik többet költ, mint amennyi budgetjéből telik, mert összeköttetéseinél fogva lépést akar I magukat úgyis megáldotta az Isten földi jóval. Nem kívánták, hogy még a leány is hozzon a házhoz gazdagságot. Annál különösebb, hogy a leány szülei, főleg Tóthné asszonyom, nem jó szem­mel nézte, hogy a legény mindig a há­zuk tájékát járja. Nem hitt a szavai­nak. Azt gondolta, hogy a legény csak szeretőjének tartja az ő lányát, titok­ban pedig valami jómódú leányt szemelt ki magának. Talán volt is némi alapja Tóthné asszonyom gyanúsításának. A legény még fiatal volt; még sor alatt se volt. A leány pedig egyidős volt a legény­nyel. Mármost, ha a legény berukkol, s mire kiszabadul három év mulva, addigra a lány is megöregszik, túl lesz az eladó koron, s ha a legény mégse tartja meg szavát, hát a lányuk szépen pártában maradhat, mert akkor már nem fog keileni senkinek. Ilyenformák voltak Tóthné asszonyom gondolatai. De azért nem akadályozta meg, hogy a legény házukhoz ne jár­jon. Hisz már nem messze van a kato­naság ideje. Majd akkor, nem is fog beletelni sok idő, főkötő alá adja lá­nyát. Már tudja is kihez ! Az idő egyre közelgett. A szerelmes pár szomorodott szivvel nézett a válás elé. A legény vigasztalta a lányt: „Ne búsulj édes galambom, majd csak lete­lik az a három esztendő. Aztán, ha tö­rik szakad, Isten, ember előtt enyémmé tartani a társasággal. A szerényebb viszonyok közt levők utánozni, elérni akarják a tehetősebb, a magasabb áliásuakat szokásaikban, életmód­jukban, szórakozásaikban s e tö­rekvésükben rendesen a gazdálko­dás egyensúlya meghibban, beáll a deficit, a sok adósság, a gond, a mivel természetesen lépést tart az idegesség, vérszegénység, s ezeK nyomán ezer meg ezer nyavalyája a családnak. Hogy mennyire el van terjedve e kórság már az utolsó falun is, az a szorgos szemlélő fi­gyelmét el nem kerülheti. Gyakran lehet alkalmunk csalá­dok romlását látni, miként jutnak azok a nagyratörés lejtőjén iokról- fokra tönkre. S honnan ered ez a kóros je­.Ál lenség ? Azt mondják, hogy a kul­túra az a. bacillus, mely befészkelte magát az emberek agyvelejébe és ezt az állapotot előidézte. Citálunk arra, hogy a civilizálatlan, vad nép­nél sohasem észlelhető idegesség. S bár ez az utóbbi állítás megfelel a tényeknek, mégis igazságtalan volna a kultúrát okozni az említett modern betegségekért. A kulturá­ö o nak meg van a maga országúba ; a tudomány, művészet, ipar és ke­reskedelem képezik, a kultúra ter­mékeny talaját. Mi köze is volna a kultúrának ahhoz, hogy a napszá­mos, ki egész héten — gyakran koplalva — nehéz munkát végez, vasárnap eldorbézolja egész heti keresetét. Nem a kultúra itt a hibás. Az emberi gyarlóságok és nyavalyák egyéb forrásokból erednek, mások azok az indító okok, melyek a tár­sadalom és egyes emberek romlá­sát előidézik ; az erkölcs sülyedése, az erkölcs hiánya. Ez az a bacillus, mely az emberek egymás iránti hitét, bizalmát megfertőzte, ez ölte ki az igazi barát fogalmát, a fele- baráti szeretetet az emberek szivé­ből, ez az oka, hogy a nő férjének és a férj nejének hűségében feltét­lenül nem bízik, a házastársak egy­más iránti bizalma fölött csak a féltékenység őrködik, — az őrkö­dik egymás erkölcse fölött, amint a pénztáros fölött is, az adósok iránt is a kaució és váltó tartja * I * I teszlek. De te, Etel — tette hozzá — hú maradsz-e hozzám ?“ „Hú maradok, — felelt a lány szo­morúan — s amennyire gyenge erőm­től telik, nem tántorodom el tőled.“ Egy szerelmes csók pecsételte meg fogadásukat. Elkövetkeztek a nehéz napok. A le­gényt besorozták katonának; október­ben be is rukkolt. A leány elkísérte a falu végéig, elbúcsúztak egymástól, s a leány még messziről is könnyes fe­hér keszkenőjét lobogtatta kedvese felé. Viszonzásul a legény pántlikás kalapjával integetett utolsó isten-hozzá- dot szerelmének . . . Idő tellett, idő múlott. A katona-le­gény ezrede egy messze vidéki városban állomásozott. A legény hirt sem adott magáról, s Tóthné asszonyom elérke­zettnek látta az időt, hogy a már rég megfogamzott tervét keresztül is vigye, ha még a lánya akarata ellenére is. Bizalmas körökben, a szomszédasszonyo- mék meghitt társasagában mondogatta is, hogy ő bizony nem fogja a leányát három évig megváratni, mig a legény kiszabadni a katonaságtól. Hanem mi­helyt kínálkozik neki egy szegény, de jóravaló legény, nem fog sokáig gon­dolkozni, hanem hozzáadja. Ez bátorította fel Kovács Antalt, az urasági bérest, aki már régen szemet vetett a leányra, hogy most szülői ál­tal illendően meg is kéresse. Tóthné asszonyom kapott az alkalmon és szi- i vesen mondta ki a legény szülőinek az igent. Megadta beleegyezését Tóthné asszonyom ura is, ámbár ez a beleegye­zés Tóth uram részéről csak forma- szerű volt, mert a döntő szerep az ilyes­mikben Tóthné asszonyomat illette. A leány mindebből mitsem tudott, jólléhet sejtett valamit s aggódva né­zett a következendök elé. Tóthné asszonyom jól előkészítette a dolgot, s egy vasárnap délután, mikor az ura is otthon volt, a belső szobába ; hívta a lányt. A leány, sejtve a törté- : nendoket, remegve ment szülei elejbe. I Tóthné asszonyom mindjárt a dolgon J kezdte. „Édes lányom, Etel — mondta — komoly szóra hívtunk most magunk elé. Tán gondolod is, hogy mért. Nagy, . eladó lány vagy már. Ilyenkor minden jóravaló s ülőnek az a kiván-ága, hogy 'férjhez adhassa leányát. Téged most i egy tisztességes, rendes legény kére- J tett meg; a Kovács Antal, aki béres az uraságnál. 0 is szegény legény, te | is szegény leány vagy. Egymáshoz ille­jtek. Mi már bele is adtuk beléegyezé- I síinket. Hátra van, hogy te is beleadd.“ 1 A leány szorongva hallgatta e sza- j vakat s kérőn nézett szülőire. Engedjék meg, édes apámuramék és édes anyámaszonyék, — mondta — hogy ! nemet mondhassak. Én nem szeretem [Kovács Antalt.“ „Látom már — vág közbe Tóthné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom