Esztergom és Vidéke, 1904
1904-10-27 / 85.szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. (85. számü 1904. október 27 ébren úgy, ahogy a bizalmat. Hol van manapság a felebaráti tisztességbe és becsületbe vetett igazi, feltétlen hit és bizalom ? Kísérjük csak figyelemmel a törvénykezési rovatot. A sikkasztások és lopások egész lajstroma tárul elénk ; a rendőri sajtóiroda évenként szárazon közli a lopás-rablási statisztikát és mert a törvény a legtöbb esetben elégtételt szerzett a társadalmi renden elkövetett bűncselekményekért, a társadalom csakhamar napirendre tér felettük, ahelyett, hogy keresné, miképen lehetne a társadalmi rendet erkölcsi utón helyreállítani. A folyót nem állithathatjuk meg folyásában, a rosszat csirájában kell elfojtani s ez csak úgy lehetséges, ha a gyermekeink ártatlan, szeplőtlen leikületét szebb és nemesebb eszmékkel tápláljuk, mint a mai családok és a mai iskolák, s csak egy jól és célszerűen nevelt uj generáció keltheti uj szárnyra az erkölcstelenség fertőjébe sülyedt nemes, tiszta érzést, becsületes felfogást, felebaráti szeretetek a vallástiszteletet s a gazdasági egyensúly vezérszellemét : az önérzetes, szerény munkában megedzett férfias akaraterőt. Ennek kiküzdése a jövő iskoláira vár. Kernv. A villára világításról. Esztergom okt. 26. j Azok, kik messze vidékről sereg- lettek ide a hires párkányi vásárra, azzal a hírrel térnek majd haza, j hogy Esztergomban villamos világítás van. Már szinte bizonyos aggodalomteli türelmetlenséggel várta közön-1 ségünk a villamvilágitási telep üzem- j be helyezését, aminek a szerződés | értelmében már október elsején kellett volna megtörténni. Váratlanul, meglepetést idézve gyultak ki hétfőn este fél hat óra tájban az utcai villamos izzók a város egész területén, majd mire az esti harang meg- kondult, az ivlámpák legtöbbje is szórta már a villamos fényt. Egyik másik izzó megkötötte magát s időnként kialudt, ugyanígy az ivlámpák, melyek közül több egyáltalában nem fungált, mig azok, melyek égtek hol teljes fényben pompáztak, hol meg alvó félben lévő mécsként pislogtak, mi azonban a kezdet nehézségeinek és a téves áramkapcsolásnak tudandó be. Mi természetesebb, minthogy nyakunkba vettük a várost, keresztül kasul járva annak utcáit, tereit, hogy a próbavilágitásról véleményt mondjunk, hogy a járó kelők hangulatát observáljuk. A párkányi vásárról haza felé tartó emberáradat csoportokba oszolva barangolta be az utcákat, majd a kiváncsiak nagytömege járt kelt azokon. Szokatlanul nagy élénkség uralkodott utcáinkon, s a társalgás témája a villamvilágitás első próbája volt. Ha a járó kelők véleményét adnánk közre az első estéről, úgy kétségtelenül kedvezőtlenebb lenne a kritika, mint a mit villamos sétánk alkalmából, a közvetlen tapasztalat alapján szereztünk. Alapos bírálatot mondani most még, két este után, mig az üzem a rendes kerékvágásban nincs, nem lehet. Csupán észleleteinket adjuk az alábbiakban anélkül, hogy végleges bírálatot mondanánk, amit későbbre tartunk fenn, s amennyiben a kritika bonckését villogtatjuk kezünkben, az egyelőre s főleg a tanács intézkedése ellen van irányítva. Mindenekelőtt magáról a világítás- ról szóllva, ami a 25-ös gyertyafényű izzókat illeti, azok fénye kellemes és szép. A tizenhatos gyertyafényű- eké, természetesen már gyenge, mig a szerződés szerinti legújabb szerkezetű ivlámák, a várt hatásnak az elő este nagyon is megette maradtak. Összehasonlítást téve a 25-ös izzók és a régi világítás között, azok a petróleum lámpánál jóval intensi- vebb fényt adnak, erősen koncurál- nak azonban velük az Auer-égős gazolin lámpák, nem ugyan az utóbbi világításban, hanem miként azok akkor égtek, midőn városunkba behozattak, melyek akkor valóságos kis napok voltak, mig az utóbbi időben már pislogó mécsekké fajultak. Vagyis, az Auer égős gazolin lámpák a 25-ös izzók elhelyezésével, ha nem szebb, de oly világítást adnak. A 16-os izzókról nem szóllunk. Ami az ivlámpákat illeti, azok kedden este már pompásan világítottak, bár csak felváltva, mert egyszerre mind nem égett. Terek, utcakeresztezések megvilágítására az ivlámpák alkalmasak, arra azonban, hogy kezdve az ároksortól, ki a primási palotáig vonuló útszakaszt egyformán megvilágítsák, drágaságuknál fogva nem alkalma- sak. Mert azzal az egy két ivlám- pával azt a hosszú útvonalat egyfoj-" mán megvilágitari akarni, nevetséges gondolat, ahhoz legalább is három- szor-négyszer annyi kellene, ezt azonban mi meg nem győzzük. Az az egy-két ivlámpa mely mintegy 200- 300 lépésnyi távolságban van egymástól, teljesen felesleges, főleg abban az elhelyezésben, miként jelenleg van. Ott, hol égnek, harminc, negyven méter körzetet világítanak be, s azontúl az ivlámpák között a nagy távolságnál fogva már gyér a vílágitás. A próbavilágitás igazolta, hogy az ivlámpákat az útvonalról el kell távolítani, mert a jelenlegi távolságokban elhelyezve, az útvonalat meg nem világítják, többet elhelyezni pedig nincs módunkban. A főtéren, piacon nagyobb forgalmú utcák keresztezésénél, exponáltabb helyeken volna még gyakorlati értelme, a jelenlegi elosztásban azonban nincs. Hogy csak egy példát mondjunk. Az erdő- mester háza előtt van egy ivlámpa, ettől 230 lépésnyire a Taxner-féle ház előtt van a másik, ettől 300 lépésre a harmadik a kaszárnya előtt, mig ettől ismét 220 lépésre a pósta köz előtt a negyedik. Első sorban is szembeszökő, hogy ha az elsőtől a másodikig 230, lépés a harmadiktól a negyedikig 220 lépés van, miért van a harmadik lámpás a másodiktól 300 lépés távolra, s miért van a negyedikhez 220 lépés közelben ? A pósta köz előtti ivlámpa elhelyezése célszerű, mert ez nemcsak a Kossuth Lajos utcán világítóié és fel, hanem a pósta közbe is bevilágít. Hogy az első miért van az erdőmester háza táján s miért nincs a Szél-utca irányában, hogy abba is bevilágítana, nem tudjuk, de még kevésbbé azt, hogy miért van a másodiktól a harmadik 300 lépés távol, és miért ván a negyedikhez a harmadik 220 lépés közel, vagyis a kaszárnya előtt, mikor, ha a harmadik ivlámpa a másodiktól a rendes beosztás szerént 230 lépésre lenne, vagyis oly távolban, miként az elsőtől a második, akkor ezen harmadik ivlámpa ép a Kossuth Lajos, Klastrom-utca és Sissay köz keresztezésébe esnék, s igy az ivlámpák egymástól nemcsak egyforma távolra lennének, de utca keresztezésnél lenne, ahol négy irányban világítana. Vagy legalább ha az ivlámpa a gymnásium előtti, I a főapát utcának lenne irá- ínyában, hogy azt is megvilágítaná. A gáznál mindég az lett han goztatva, hogy azzal nem lehetne az egész várost egyenlően világítani, s most midőn ez módunkban I áll, nem tesszük meg. i Ha egy vidéki városunkba jön, ezen a mucsai féle beosztáson méltán fennakad. De fenn akad azon az adózó polgárság is, mely az áldozatért jó, helyes és célszerű beosztású világítást akar. De nemcsak az ivlámpák legtöbbje van a gyakorlati érzéket arcul csapó asszonyom, — hogy a te eszed mindig csak azon a katona szeretődön jár. De azt ugyan hiába várod, mert az téged el nem vesz. Kern hozzád való legény ő ! Fárjhez mész Kovács Antalhoz ! Ha most nem szereted is, majd hozzá törő- döl! Egy szegény leánynak nem szabad válogatni a legényekben!“ „Hadd már békében a lányt — szólt közbe Tóth uram. Nem látod, hogy egészen odáig van már ? Elég volt neki mára“ „De hiszen — pattogott Tóthné asz- szonyom — a leányt akkor kell adni, mikor kéretik. Bezzeg ha én akkor nem mentem volna férjhez, mikor kérettek, még most is pártában lehettem volna !“ „Édes anyámasszony — könyörgött a leány — engedje meg, hogy inkább sohse menjek férjhez, mintsem Kovács Antalhoz kelljen mennem, kit sohse szerettem,“ Tóthné asszonyom is belátta, bogy erre a napra elég volt a lánynak. Majd — gondolta magában — puhítja máskor is, s mégis az ö akarata szerint fog cselekedni a lány. Ezért békén hagyta. A leány sírva töltötte el azon éjszakát s szomorúan gondolt sorsára. Tóthné asszonyom, amint föltette magiú ban, nem is hagyta annyiban a dolgot. Addig kell verni a vasat, mig tüzes — gondolta — s nem győzte lánya előtt eleget dicsérni Kovács Antalt, az urasági bérest. Hogy a legény mennyire szereti őt, milyen szépecskén eléldegélhetnének, s hogy milyen rosszul teszi, hogy mindig azon a katonaszeretőjén jár az esze, ahelyett, hogy a jó, kínálkozó alkalmat sietne felhasználni. így mentek a szegény leány napjai. Mikor már látta, hogy a zaklatásoknak nincs elég ereje ellenállni, elhatározta hogy buját-baját megírja katona kedvesének. Meg is irta a levelet ilyeténképpen. Kedves János ! Tiszt éltetlek és kívánom, hogy e soraim jó egészségben találjanak. Kedves János, én nyugtalan vagyok. G-ondold csak, az édes szüleimék mindenáron férjhez akarnak adni a Kovács Antalhoz. Tudod, aki béres az uraságnál. Már itt is volt a piros keszkenővel, de nem fogadtam ám el. Ezért szörnyen haragusznak rám édes szül eimék. Mindig csak zaklatnak, sohse hagynak békében. Egyre csak a Kovács Antal visszaadott piros keszkenőjét hányják a szememre. Én váltig ellenkezem, de Hát én mégis csak gyenge lány vagyok. írj kedves Jánosom, egypár vigasztaló sort, inert még hozzá találnak kényszeríteni ahhoz a Kovács Antalhoz. Hej pedig, én csak téged vártalak ám a babos keszkenővel ! Tiszteltet és csókoltat a te hü kedvesed — Tóth Etil. Ment a levél, ment messzire, Szabó János kezébe, hirt vinni kedveséről. A legény nem irt választ. Bejelentette a katonáéknál, hogy nagy beteg az édes anyja, azt szeretné meglátogatni. Kapott is három napi szabadságot. Szabó János, amily gyorsan tehette, sietett haza falujába, Este volt, mire haza ért. Egyenesen a leány szüleinek háza felé tartott. Bent Tóthné asszonyomat magához vonta a belső szobába. Itt elmondta a katona-legény, bogy azért jött ily váratlanul és ily szokatlan időben, mert komoly szót akar váltani. Ő elveszi a lányt, mihelyt kiszabadul a katonaságtól. Már nincs is olyan sok liija az idejének. Hallotta, hogy a Kovács Antalhoz akarják erővel odaadni a lányt, pedig a lány se szereti őt. Kéri Tóthné asszonyomat, ne adják a leányt máshoz. O katona becsületére ígéri, hogy megtarja szavát. Tóthné asszonyom csak hallgatja a katona legény szavát, s a végin gúnyosan mosolyog. „Már én csak abba vagyok— mondja — hogy egy szegény, földhöztapadt lányhoz szegény legény való, öcsém uram fog találni magához való lányt a faluba 1“ A katona erre mitse szólt, hanem hirtelen megoldotta mellén a katona mundért, odavonta az asszonyt a mécseshez és mellére mútatva szólt neki: „Olvassa kigytdmed !“ Tóthné asszony csaknem odáig volt a bámulattól. Nem is csoda. Leányának, Tótli Etelnek a nevét látta a legény mellébe nagy, öreg hetükkel besütve. Nem is szólt egy szót sem, hanem szemét lesütve hallgatott. A legény pedig hirtelen rendbe szedte magát, s azon fenyegetéssel, hogy kuruc világ lesz akkor itt ha a leányt mégis máshoz adják, sarkon fordult és távozott. Eelheviilésében még csak Isten hozzádot se mondott kedvesének. A leánynak feltűnt, hogy édes anyja egy idő óta sokkal barátságosabban bánik vele. Nem emlegeti már a Kovács Antal nevét, sőt azt sem bánja, ha Szabó Jánoshoz megy férjhez, mihelyt kiszabadul a katonaságtól. Az a mellbe besütött név mindenről meggyőzte Tótlmé asszonyomat. A leány szive repesett az örömtől Meg is irta az örmhirt kedvesének, aki már úgy számlálgatta a napokat. Majd eljött a szabadulás ideje is, s a |j legény haza jöhetett falujába. Boldogan fi borultak egymás karjába. Nemsokára je meg volt a kézfogó, új borra pedig a je lakodalmat is megtartották nagy ünnepé- - lyességgel. Mikor a legény nagy pará- -. dévai hazavitte menyasszonyát a szülői í házba, a ki a faluban látta őket, min- -j denki ráhagyta, hogy mégis csak össze- -< illő pár ez. Bizony össze is illettek éa e< máig is boldogan élnek . . . Tóthné asszonyom pedig még sokszori« elgondolta magában, hogy hát mégis csak ú igazán, szívből szerette ám az a gazdag;?, legény az ő szegény leányát, s büszke volt erre a gondolatra. Galambos Dezső.
