Esztergom és Vidéke, 1904

1904-09-29 / 77.szám

Esztergom, 1304­XXVI. évfolyam. 77. szám. Csütörtök, szeptember 29. A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERG0MVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vösárqap és CSÜtÖPtÖkÖH. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: n nr»m/nnn nvn» í» ("hova a kéziratok, előfizetősek, nyílttérit és hirdetések küldendőd Előfizetés, árak' Di\ PROKOPP GIÜlA. ' , ' T . , ... . „ , , . előfizetési arak . Kossuth [fajos (azelőtt ßada) utca E**w Hr — — — — 12 kor. — ül. Laptulajdonos kiadók: FA) Avro — — — — — t> kor. — fii. , 4oo. SZUIÍ}. Ne»»d évr,---------------------3 kor. — üi- Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. ^ M, f t . _ m «.-. .»4«. 4rU- 11 fii Kéziratot nem adunk v.ssza. Vidéki kiállítások. Esztergom, szept. 27. Mindössze néhány esztendeje an­nak, hogy az ország egyes részei­ben megpróbálkoztak kiállításokat rendezni. A kísérlet bevált, az ered­mény aránylag kielégítő volt s az évek folyamán egyre jobban, egyre praktikusabban szervezték egyes vi­dékek kiállításaikat. Nem lehet elvitatni, hogy a nem­zetek életében minő nagyjeientősége van a kiállításoknak, még azon eset­ben is, ha a legszerényebb igények­kel is létesülnek. Magyarországon az utóbbi időkig csupán országos jellegű kiállításokat rendeztek s leg­inkább a fővárosban volt összepon- tositva mindaz, ami az ország meg­annyi részében termeltetett, készít­tetett vagy eiőállittatott. Ez egyál­talán nem volt helyes és célszerű. Ha egyre-másra Budapesten hal­mozzuk össze a tömérdek anyagot, amit az egyes vidékek nyújtanak, ez bénítja, sorvasztja a provinciái életet, melyet amúgy is iassumene- telünek, lomhának tartanak. Nem szabad mindent és mindenkor egy középpontba összehalmozni, hanem ellenkezőleg arányosan megosztani üz „[sztepp és léle" tárcája. Sárgul a levél. Irta: FÜLÖP ZSIGMOND. Terebélyes platánok sárga szegélye húzódott el két felől az utón, melyen a kocsi haladt, — lenyúló széles lombjaik közé csak itt-ott tévedt egy-egy sugár abból a vürlienyes, álmos fényből, mely a haldokló nap korongszélét bágyadt tűzben ragyogtatta. A platánok alatt megállt a kocsi. A fiatal ember lesegitette a kis, filigran- termetü asszonyt az ülésből s kezét kar­jába fűzve, csendesen megindult vele a tó felé. Üres, járatlan volt a tó lejtője, magán a vizen semmi zaj vagy nesz, a szelíd hattyúcsoport is nesztelenül sik­lott tova a csendes partok mellett. Százszinű őszirózsák nyíltak a lejtő mellett, le a csónakháztól egész a nagy platánig, mely hatalmas lombkoszorújá- ■val magasan kiemelkedett a többi fák közül. A tövében régi kőpad állott. A fiatal ember ide vezette a kis asszonyt, ki amikor oda értek, mélyen sóhajtott. Régi emlékek árnya kelt életre lelké­ben, egy boldog, édes múlt emléke, mely lebilincselve tartotta szent igézettel a a többi vidéket s ami hasznosat és figyelemreméltót elles, eltanul egyik a másiktól, azt felhasználja, értéke­síti, esetleg tökélesbiti az ügyesebb, a |^ngébbeket pedig buzdítja, ser- "*jnti, sarkalja, hogy olyant vagy ahhoz hasonlót alkossanak, mint a másik s egyik se maradjon a má­sik mögött. Ha tehát rugékonyságot, eleven­séget akarunk belevinni a vidék éle­o tébe, rendezzünk, szervezzünk ügye­sen, praktikusan kiállításokat s a si­ker, az eredmény elobb-utóbb elér­kezik. Ny. L. A kisbirtokosok érdekeinek védelme. Lapunk múlt számában kezdettük meg közlését annak a nagy hord erejű és életre való többszörös in­dítványnak, melyet Vimmer Kálmán érsekuradalmi intéző a gazdasági egyesület évi közgyűlésén tett, s ameiy a kisbirtokosok érdekének vé­delmét tűzte zászlajára. Alábbiakban adjuk folytatását. »S valóban már Tallián iöldmive- lésügyi miniszterünk tárcája költség- vetésének idei tárgyalásakor, az ősi tűzhely megvédéséről, a közép és kisbirtokos osztály konzerválásáról, a szövetkezetek minden formájának mes asszony szavában sok igazságot kel­lett találnia, de változtatni a dolgon már nem tartotta lehetőnek. Inkább hall­gatott, semhogy alaptalan és hiú érvek­kel szálljon síkra a saját dolga ellen. Az asszony észre is vette ezt. S mig lelkében a fájdalom viharzott, a szivé­ben egy kis sugár a remény fényével derengett. Nem tartotta lehetségesnek, hogy a ki oly nagyon szerette mint ez az ember, az el tudja hagyni csak azért, hogy családjával szemben érzett köte­lességének eleget tegyen, — bárha bol­dogsága árán is. De amikor a félig kérdést rejtő sza­vaira a férfi némán ült mellette s nem volt semmi szava azokra, az a kis su­gár is kezdett lassan lassan elhomályo­sodni szivében s a gyanú nehéz árnya szállt le helyébe. Idegesen, kezdett beszélni újra. — Mondja, — maga nem érzi a csa­pást, melyet rána zúdítanak ?.. Fe­leljen ! ! . . Hiszen csak hinnem keli, hogy szeret ? ! . . Vagy vakon követ mindent, amit elébe szabnak, hogy an­nál nehezebb legyen a fájdalom, a mit nekem szerez vele ? . . Mért hallgat ? Szóljon ! — Eh édes, ne kívánjon most tőlem semmit — tört ki a férfiból, ki igen kényelmetlenül érezte magát. — Igazán j kell minden nagyérdekü és kiváló i fontosságú dolgot a vidékkel. Az | arányos íejlődés, az egyöntetű hala- í dás érdeke is megkívánja, hogy a | vidéken is üde, pezsgő életet, ele- |Ven, zavartalan mozgékonyságot te- | remisünk meg, aminek elérésére J legalkalmasabb az ügyesen és gon- ; dósán szervezett kiállítás. I Ne vonjunk el a vidéktől semmit, ’inkább nyújtsunk segédkezet, hogy szabadon fejlődjék, haladjon, emelked­jék. Támogassuk, istápoljuk, mig i gyenge lábon áll, majd megerősödik, majd vérhez jut a csenevész csemete s , aztán elmegy a maga lábán is. Ilyen- képen lassan bár, de örvendetes és előnyös átalakulások történnek a | vidéken. S hogy átalakuljon, erre égetően szüksége van a civilizátió, a rohamos haladás és fejlődés e kor­szakában. A vidék csak úgy válik önállóvá ha kiállitásokat létesit a maga szü- kebb körében, bárminő szerényebb eszközökkel is, de lokális jellegű mégis. Az ilyen vidéki kiállítások­nak mindenkor nagy hasznát láthat­juk, mert egy-egy vidék bármily kiállítást is rendezzen, nyilvánvaló, hogy erőt és tehetséget érzett ma­gában a kiállítás létesítésére. Amit pedig kiállitanak, az a legjobb, leg­szebb, a legkiválóbb, amit előállí­tani módjukban volt. Jelenleg már oly ponton állunk, hogy egy-egy vidéki kiállítás íelkölti az egész ország érdeklődését, minden­felől érkeznek idegenek, hogy tanul­mányozzák a kiállított dolgokat. így tanulhatnak is a vidéki iparosok és o-azdák. Összehasonlításokat tesznek, Ä i egybevetnek amit nem tudnak, meg- ; tanulják s a leszűrt tapasztalatokat I önmaguknál érvényesítik és értéke- ■ sitik. I A kiállításokra elvitázhatatlanul szüksége van a vidéknek, mert az egész társadalmi életet felfrissítik, uj erőt adnak a petyhüdt, elernyedt idegeknek, pezsdülő életet teremte­nek. Az erők nem forgácsolódnak el, nem húzódnak széjjel, hanem ko­moly, értékes összmunkálkodásban csak jót és értékeset létesítenek, ami az egész provinciának mozgal­masabb képet nyújt. xA közönséget pedig egykedvűségéből, fásultságá­ból fölrázzák és hozzászoktatják az érdeklődéshez, mely célt ha elérik, akkor a vidék hatalmas segítőtársat nyer a publikumban. A jól szervezett vidéki kiállítás nemes, önzetlen versenyre serkenti, kis asszonyt. Némán, — mintha az is­mert kedves hely láttára felébredt emlé­kek tiszteletére történt volna, — né­mán, hangtalanul, szinte megilletődve ültek egymás mellé, szorosan simulva egymáshoz. ; Olyan volt az a kis lehelet-termetű bájos arcú asszony az erős, hosszú életre hivatott férfi mellett, mint mikor hatalmas törzs mellett sápadt fejű liliom nyílik, melynek szelíd, szivreható lágy j vonásai szépen kiegyenlítik a természet erős alkotásának kirívó, széles arányait... Felülről a fa lombja közül zizegve j hullott lábuk elé egy sárga levél. Az asszony rátekintett a férfira. — Sárgul a levél s lehull — mondta I halkan. — Vége lesz mindennek, virág-, nak, levélnek, — ezer meg ezer édes! reménynek ... A férfi csöndesen mondta utána: i — Vége! . . . Az asszony most hirtelen megragadta \ a férfi karját. — Nem fogom elengedni magát ! — susogta szenvedélyesen. — Nem hozha­tok ekkora áldozatot, mert utána kellene halnom. Hiszen tudja azt maga ... A férfi elmélyedve merengett maga elé. Azokra gondolt, a kik ettől a szerel­mes szívtől el akarják szakítani. Az asszony meg folytatta. — Hiszen ha azok, a kik szét akarják :épni boldogságunkat, igazán szeretnék nagát, akkor nem kívánnák a halálomat! 3, kegyetlenek a maga szerettei na­gyon ! . , . Mert nem tudom elképzelni, íogy emberi szívok legyen azoknak, i kik a maga nászát megcsinálták. A férfi megpróbálta vigasztalni az isszonyt. — Ne vegye olyan tragikusan a dol­got, édeském. Végre is még nembefeje- sett dolog. Legalább nem lehet az addig, nig az esküvő meg nem történt. Aztán neg, ha megtörténik is tudhatja jól, íogy mennyire oda vagyok nőve szí­réhez. ■— Épen ezért nem szabadna megtör- énaie ! Két élet boldogságát fogják el­em etni akkor, mikor az e-kii el hang­ák. — Külömben is azt hiszem, hogy naga is érzi azt igen jól, hogy milyen ;ulyos csapás lesz ez mindkettőnkre. A férfi nem tudott felelni rá semmit, /égre is olyan tény előtt állottak már, íogy azon semmiesetre sem lehet változ­atni. Az a rövid hét, mely az esküvőt negelőzte, igen kevés idő volt már ah- loz, hogy az elhat ár ozottat megdÖntse ragy, hogy a végső lépést megakadá- yozza. Tudja jói ezt a férfi s bárha iszinte akart magához lenni, a szerel-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom