Esztergom és Vidéke, 1904

1904-09-29 / 77.szám

2

ESZTERGOM 6a VIDÉKE. (77.

szara.)

1904. szeptember 29

előmozdításáról tett nyilatkozatai és méginkább a múlt hetekben lezajlott nemzetközi szövetkezeti kongresz- szus alkalmával történtek a legszebb reményt kelthetik, mert a kormányköröknek a szövetkezetek iránt az előtt tanúsított rendkívüli tartózkodó álláspontja után esemény számba vehetjük kormányelnökünknek a margitszigeti lakomán mondott köszöntőjét, amelyben a szövetkezés céljaiul a haladást, az igazi szabadságot s a nemes humanismust prok- lamáivá, a szövetkezeti eszme boldogulására emelte poharát.

Mindazonáltal nem várhatunk mindent az államtól, sőt annak beavatkozása a hivatkozott kongresszuson jelen volt szabadnemzetek legjelesebb szövetkezeti vezérférfiai szerint a szövetkezetekre nem is kivánatos s épen azért nem állhatunk továbbra is összefont karokkal tétlenül, hanem meg- kell indítani a kis birtoko- sok érdekében nálunk is a társadalmi tevékenységet, amelylyel azonban nem szabad sokáig késnünk, ha nem akarjuk, hogy a papság és értelmiség elveszítse a vezetés talaját lábai alól, a mint erre igen szomorú példák : a tavaszi délvidéki forrongás s a biharmegyei nyári zendülések. Jól mondja dr. Nagy Emil, hogy : »fogjunk össze mindnyájan, a kiben magyar lélek lakozik, a magyar faj gerincének, a pusztuló kisbirtokos osztálynak megmentésére. Késő lesz a bánat, ha a nép majd más isteneket fog imádni s a régi hagyományok nemzeti forrása helyett kozmopolita vizböl issza a szebb jövő reményét. «

Nálunk a társadalmi mozgalom első lépése, a gazda társadalom szervezése kell, hogy legyen; gazdakörökbe kell tömöriteni a falusi kisbirtokos osztályt, helyre kell állítani a régi patriarchális társadalom szerteszakadt kapcsait, gazdakörök utján terjeszteni kell a gazdasági ismereteket, felvilágosítást nyújtani a jobb gazdálkodási módozatokról, tanítani, oktatni a népet a szövetkezetekben rejlő hatalmas erőről s ha ezt átértette, szervezni kell a hitel-, értékesítő- és esetleg fogyasztási szövetkezeteket, hogy ezekben megszerezhesse az anyagi boldogulás föltételeit, amely főmomentum mellett nem kicsinyelhető a szövetkezetek erkölcsi kihatása sem. Tudjuk, hogy a szövetkezetek emelik a nép értelmi erejét, öntudatosságát, az összetartozandóság érzületét ; a szövetkezeti kisgazda szellemi látóköre tágul, gondolatvilága lassanként megbővül, megtanulja az igazi boldogulás utjának keresését s a létért való harcra nemesedik.

Tapasztalatomból állithatom, hogy a szövetkezet rövid idő alatt átalakítja a közgondolkozást, a tagok vállalkozóbbak lesznek, egy kis üzleti szellem is kezdi szárnyait bontogatni, visszatér önbizalma s a mit a legnagyobb örömmel emelek ki : önbizalmával együtt nő a vezetők iránti szeretcte, ha látja a sikert, s az önzetlenséget.

A gazda társadalom szervezése s a szövetkezeti eszme terjesztése volna tehát azon actió, amelylyel szerény nézetem szerint az esztergom-vidéki gazdasági egyesület működését kiterjeszthetné a megye kisbirtokos osztályának megmentésére.

Ebben nem gátolhatja az egyesületet a megye kicsinysége, sem a tagok csekély száma, sem anyagi ereje, sem a nagy és középbirtokos osztály hiánya.

De nem tagadom felmerülhetnek más nehézségek. így először is sok helyen akadályul fog szolgálni a nép bizalmatlansága. Ezt a bizalmatlanságot csak sok körültekintéssel lehet megtörni, mert igen nagy alapja van. Összefüggésben van ez a közigazgatás bajaival, a melynek régebbi iránya elriasztotta a népet közönbösséggel, zaklatással fenyegetéssel, erőszakoskodással, s igy a kaputos osztályban mindég csak ellenségét látta. Senki sem kereste fel őt otthonában, senki sem kérdezte mi fáj neki, azért megrendült bizalma csak akkor fog vissza térni, ha egyrészről a közigazgatás is védelmébe veszi a népet, jó szóval, tanács csal szeretettel fogja a pártját és sociális feladatok végzésére

nem érthetem aggodalmát! A szivem a magáé, s ha formálisan másénak kell is lennem, semmisem zárja ki azt, hogy ne találkozhassunk többé s hogy ne szeressük egymást!

— Igen ? azt hiszi ? — szólt kipirul- tan az asszony. — Ah, hát maga is csak férfi! Sohasem hittem volna, hogy ilyen is tud lenni. Nem barátom ! Még ennyire nem vagyok. Ha meg akarja csalni a feleségét, csak tegye meg mással, én nem lennék jó erre. De sohase feledje el, hogy most mit mondott !

És felállt, hogy menjen. A férfi keze után nyúlt.

— Lássa — szólt hozzá lágyan — maga nem értett meg engem, édeském. Tudom, hogy a nagy szerelem mondja ezeket a szavakat, de nem érdemiem meg. Gondoljunk csak vissza, arra az elmúlt édes életre, melynek sok fázisait épen e szent hely őrzi meg, hogy boldogan emlékezzünk vissza mindenre, ha erre járunk. Nem tagadhatja meg egyi künk sem azokat az emlékeket, melyek lelkűnkben élnek s melyek közössége láthatatlan kézzel fűzte szivünket egybe. Ne menjen még. A közös emlékeink nem engedhetik ezt, kell, hogy legalább az utolsó találkozásunk boldog legyen. Hiszen a lelkünk, a szivünk óhajtja ezt. S vájjon itt lennék-e én, ha nem szivemre hallgatok. Vájjon tultehettem

volna-e magamat annak az eshetőségnek véletlenjén, hogy e találkozásunk kinos botránynyal végződhetik ? ! . . . Mert én férfi vagyok, s maga nő. A botrány engem nem érintene, de magára zúdulna egészében. S mégis igaztalanul vádol. Ó, pedig higyje el, ha képes volnék rája, széttörnék mindent, mely a mi boldogságunk elé áll! . .

Itt elhallgatott a férfi s felállt ő is. Felállt, hogy annak a szerelmes kis asszonynak, akinek a szive lázasan dobogott, amíg hallgatta a szavakat, — letörölje azt a fényes cseppet, mely széles szempilláján égett.

Odavonta magához. A lelke remegett belé s a szive sajgott, mert figy érezte, hogy erre már neki nem szabad jogot formálni. Az ujjait az a fényes karika örökre összekötötte egy másikkal, ki miatt két élet boldogsága foszlik szét. De a köny, mely az asszonyka szemében rezgett, a lelkét égette. Oda vonta szivéhez és úgy suttogta a fülébe :

— Sohasem fogom elfeledni!

Az asszony engedte. Bár a lelkében valami nagy ürességet érzett, puszta, sivár ürességet s azok a virágok, melyeket a remény édes percei éltettek, lassan-lassan elszürkültek, elhervadtak, semmivé lettek. Mint az az élettelen, sárga levél, mely lehull a porba, nesz se marad utána, csak halk zizegés, —

is időt talál ; másrészről, ha olyan intézményeket létesítünk, a melyek a nép java előmozdítását célzó törekvéseiben a gyakorlatban is feltétlenül beválnak s ha ezen intézmények vezetése ahhoz értő kezekbe kerül. A hol jó vezető nincsen, ott inkább semmit sem csináljunk, mert a vállalat kudarca az illető helyen hosszú évtizedekre visszaveti a nép bizalmát s kompromittálja magát a szövetkezeti eszmét.

Éppen ezért fontos kérdés, hogy lesz-e ezen társadalmi tevékenység megindításában annyi ügybuzgó, a közügyekért lelkesülő, s szabad idejét feláldozni hajlandó egyén, a ki segélyére lesz az egyesületnek, — lesz e annyi önzetlen férfi, hogy minden községre jusson egy vezető a ki irányítja a gazda társadalmi szervezkedést, a szövetkezeti és sociális dolgokat ?

Mert nagyon sok igaz van abban, amit Vaszary Mihály »Szövetkezzünkt című művében az értelmiségnek, az alsóbb társadalmi osztályok sorsa iránti közöny egyik okául emlit, hogy t. i. a mai kor gyermeke rendesen önzővé van nevelve, hiányzik egész társadalmi életünkből az altruizmus. De azért mégis várom a jobbat, bízom abban, bogy ha a gazdasági egyesület a megye minden nagy és középbirtokosát, minden lelkészt, tanítót, jegyzőt és gazdatisztet, szóval a vidék összes értelmiségét meghivja egy értekezletre, ahol bővebben megvitandók lennének a kisbirtokos osztály érdekében teendő lépések, s közelebbről megállapittatnék a gazda társadalom szervezkedése és ennek módozata, talán akadnak majd elegendő számmal olyanok, a kiket a nemes idealismus hevit s vállalkoznak a községek gazdasági és sociális vezetésének babérokat nem termő és fáradságos munkájára.

Ezen reményemben tisztelettel inditványozom, miszerint mondja ki

a közgyűlés:

i. hogy az esztergomvidéki gaz- : dasági egyesület f. év őszén a megyei kis birtokos osztály érdekeinek táhasonlatosan az elfojtott fájdalom csendes sírásához . . .

Aztán végigtekintett még egyszer a vidéken.

Még egyszer és utoljára.

Utoljára, mert érezte, hogy többé nem fogja felkeresni régi tanúit édes emlékeinek. A nagy platán most is úgy terjesztette szét felettük szárnyait, mint régen, virágfakasztó enyhe tavaszszal, lombja ugyan megtarkult itt ott a sárga levéltől, — fakó szürke lett, mint a szerelem, mely kettőjük édes boldogsága volt, — de a régi jó barát bizalmával integetett feléjök.

Az elmúlás fájó gondolata egy percre ránehezedett az asszony lelkére, de azután lassan eloszlott. Kibontotta magát az ölelő karokból s megindult.

— Menjünk! — szólt csendesen a férfihoz, — hűvös van, fázom . . .

A karjába fűzte kezét és szó nélkül, némán indultak a kocsijok felé. Szótlanul, szinte feszesen, mint a kiket csak a köteles udvariasság fűz egymáshoz.

Csak akkor rezzent össze egy-egy pillanatra az asszony, mikor a kavics között, lábuk alatt halkan szétroppant egy-egy sárga levél, — ilyenkor úgy érezte, mintha minden levél széthullásakor az ő lelkének emlékei semmisülnének meg egyenkint . . .

mogatása tárgyában, a megyei értelmiség, az orsz. központi hitelszövetkezet«, a »Hangya«, fogyasztási és értékesítő szövetkezet, az »orsz. tejgazdasági felügyelőség« és a »magyar gazda szövetség* bevonásával, egy a szövetkezeti eszmékkel és sociális kérdésekkel foglalkozó tanácskozást tart.

2. hogy a tél folyamán a kis gazdák anyagi érdekeinek és erkölcsi életének előmozdítására, lehetőség szerint minden községben gazda kört szervez.

3. hogy minden télen, főként a szövetkezésben rejlő önsegély ismertetése céljából, lehetőség szerint minden községben népies előadásokat rendez és végül,

4. hogy a szövetkezeti eszme terjesztése után községenkint, vagy községi csoportonkint hitel-, értékesítő és fogyasztási szövetkezeteket szervez.

Ezek volnának indítványaim, a melyekhez szó szerint nem ragaszkodom ; a t. közgyűlés bölcsesége fogja elhatározni, mit lehet abból megtartani, mit nem ; én csak némi irányt voltam bátor előadni azon meggyőződésemből kifolyólag, hogy a magyar föld s ennek a földnek magyar népe a hazánk ereje, minden erőnek a forrása és látom, hogy ez az erő hanyatlik, pusztul ; meg kell tehát erősíteni a magyar népet s a népnek a haza azon drága földjét, a melyhez ezredéves hagyományaink, s a múltak megszentelt emlékei fűződnek. Vimmer Kálmán.

Mezey Dénes. -JA becsületes és fáradhatlan munkásságnak egy apostola dőlt ki a napokban a fővárosban Mezey Dénesben, ki félszázadot meghaladó időn át állott az esztergomi főkáptalan uradalmának szolgálatában. Ifjú korában karddal az oldalán harcolt a hazáért, s midőn a harctért odahagyta, a nevezett főkáptalan szolgálatába lépett, hol ötven évnél tovább munkálkodott, mint gazdatiszt, majd évek során át, mint főpénztáros. Hosszú élete láncolata a pihenést nem ismerő munkának, melynek oásis családja volt. Tisz- I telte, szerette őt e város lakójának j mindenike, aki egyike volt a város legrokonszenvesebb régi polgárainak.

Munkálkodásának jutalma volt az az óvátió, melyet részére tiszttársai és a főkáptalan 1899 évi május 14-én rendeztek, midőn a főkáptalan szolgálatába való lépésének ötvenedik évfordulóját ünnepelték meg, melyen nemcsak földesurának elismerése, hanem az ország különböző részein a főkáptalani uradalmakban lévő tiszttársainak szeretete és benső ragaszkodása is megnyilatkozott, melyben lélekben a város közönsége is osztozott.

A fökáptalan egy igen meleg hangú leiratban gratulált gazdatisztjei doyené nek, mig a tisztikar egy ezüstből készült pompás Wertheim szekrénykét nyújtott át egy diszalbum kíséretében a tiszttársak aláírásával.

A királyi kegy sem hagyta jutalma- zatlanul amennyiben érdemei elismeréséül, a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki.

A jubileumot követőleg már C3ak rövid ideig szolgált, visszavonult a jól megérdemelt nyugalomba, s a fővárosba költözött családjával, hol f. hó 2G án örökre lehunyta szemét, kiterjedt rokonságot borítva gyászba, mely a halálhírt az alábbiakban tudatja:

„Alulírottak, mint családtagok és rokonok fájdalomtól lesújtva tudatjuk, hogy a felejthetien férj, az áldott jó apa, nagyapa és a szeretett unokatestvér Meze- házi és Tvarosnyai Mezey Dénes 48 as