Esztergom és Vidéke, 1904
1904-07-28 / 60.szám
Esztergom, 1904. XXVI. évfolyam. 60. szám. Csütörtök, julius 28. / es A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMV1DÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelek Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak : E$Aie érr — — — — 12 kor. — Wl. Pét évre — — — — — 6 kér. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. Ejjy** utáni éré: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PR0K0PP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterefc és hirdetések küldendői Kossuth I;ajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). —£>• Kéziratot nem adunk vissza. A város lejtmérezése. Esztergom, július 27. Bármennyire is legyen valaki pessi- mista, el kell ismernie, hogy városunk, bár lassú, de a haladás utján van. Nagy időközökben ugyan, de ^ mégis létesülnek oly monumentális j alkotások, melyek maradandó jelle-1 güek. Ilyenek a többek között a nagy j kaszárnya, a lőrinc utcai bérpalota, | a gimnázium, ilyenül említhetjük fel az általános kövezési munkálatot, a villamos üzemet, de ide sorozhatjuk a vízvezeték ügyét is, mely komolyan kezd előtérbe lépni, s amelyek mind, egy rövid évtized alatt létesültek. Ha egyébre nem is vagyunk figyelemmel, az eddig felsorolt létesítmények már maguk elegendőek arra, hogy kérdjük, s mindez meg-; történhetett a város lejtmérezése, általános szabályozása nélkül ? A válasz, hogy megtörtént, de megtörtént az a furcsa dolog is, amit a kaszárnya környékének rendezése alatt ismerünk, s amely munkálattal a kaszárnya nívója utólagosan, vagyis az épület elkészülte után állapíttatott tulajdonképen meg, s csatornáztunk mi már helyenkint úgy, hogy utólag vagy feljebb, vagy ftz „Esztergom é$ Iliié" tárcája. lejebb kellett azt szállítani, az uj körülmények, a helyzet és viszonyok megváltózta folytán. Itt van az általános kövezés. Egy kínálkozó alkalom, hogy a Kossuth Lajos utcát szabályozzuk, rendezzük, ámde nem lehet, mielőtt az csatornázva nincs. Ha a város lejtmére- zésén már átestünk volna, könnyű szerrel lehetne a város e fő útvonalát csatornázni, melynek egy része már el is van látva földalatti csatornával. Ott a vízvezeték kérdése. Esztergom arról, hogy valamikor vashidat kapjon a nagy Dunára, még csak álmodni sem mert. Lehet, hogy amily gyorsan és váratlanul létesült a vashid, oly rohamosan fog közeledni a megoldáshoz a vízvezeték kérdése, ha Varga József és a város úgy akarja, s kimerné elvitatni, hogy a vízvezeték létesítése elé nagy akadályt fog gördíteni a lejtmérezés hiánya. De ki vonná kétségbe, hogy a város helyes fejlődésének, az egészségügynek nagy rovására van a lejtmérezés hiánya. Az építkezéseknél bár kötelességének tartja a szak- bizottság és illetve a tanács a szoba padlózatának magasságát egészségügyi okokból a lehető magasra megállapítani, mégis inkább kell számolnia a meglevő positiv viszonyokkal, mint a felette kétes jövőjű lejtmérezési munkálatok szülte még ismeretlen adatokkal. A példáknak egész végnélküli láncolatát tudnánk felsorolni, melyek mind azt igazolják, hogy a lejtmérezés kérdése elodázhattam Ez kiinduló pontja és alapja a jövő helyes irányú fejlődésének. Ott, a hol a város, mondjuk egy évtized alatt sok száz ezret, fél milliókat forgat, az a tiz húsz ezer korona, mely a lejtmérezéshez szükséges, könnyen előkerül. Ha a város általános lejtmérezése a nagykaszárnya építése előtt már meg lett volna, már magánál az úgynevezett környék rendezési munkánál megtakarította volna a lejtmérési munkálatok költségeinek java részét. Ezért hát ne késlekedjünk, fontoljuk meg a kérdést — s cselekedjünk. — r. Vagyon és tekintély. E kettő után töri magát az emberiség. A régi időben a tekintély együtt járt 2 vagyonnal, a mennyiben a kedvezményezett, kiváltságos osztályhoz tartozóság nemcsak nagyobb tekintélyt adott, hanem egyúttal vagyoni kedvezményekkel, előnyökkel is járt. Később a kettő elvált s csak ritkán járt együtt. A gazdaságilag fejlett országokban pedig azt látjuk, hogy a rang követi a vagyont, s tekintélye, befolyása a rangnak és puszta tehetségnek csak akkor van, ha egyúttal vagyonra is támaszkodik. Az emberiség gondolkodásában a nyers anyagiasság kezd túlsúlyra emelkedni, mely lassankint lerombolja a régi ideálokat, hogy helyükbe a vagyont ültesse. A felfogás ezen átalakulása aligha válik javára az emberiségnek, a mennyiben állandó elégedetlenségnek forrása. Láthatjuk ezt hazánkban is, hol a munkások az utóbbi időben állandóan forrongnak nem azért, mintha azt képzelnék, hogy munkaadóik helyzete valami rózsás, hanem mivei gondolkodásukban az anyagiasság emelkedett túlsúlyra s ebből kifolyólag maguknak, a munkaerőnek kívánják lefoglalni azt a befolyást és tekintélyt, melyet eddig a vagyon, a tőke élvezett. Ez aligha fog valaha is sikerülni’ mert nem arra kell törekedni, ho£-y kié legyen a túlsúly, az elsőség, hanem hogy a vagyon, a rang és tekintély között összhang uralkodjék, s mindhárom a maga helyén megfeJVŐTÁK ÉDES ANYÁM . . . Édes anyáin a szememre dobja: Mért nem járok én el a templomba ? A templomba hejh minek is járnék — Olyan vagyok, mint egy sötét árnyék. Nem tudnék ott úgysem imádkozni, Nem is fog az Isten megátkozni! Barna kis leány szép szeme tíizébe — Elveszett a lelkem üdvössége. mért is néztem . . . Mért is néztem szép fekete szemedbe ? I Nem volnék igy megátkozva, megverve ... Az a szempár, az az égő tekintet Jaj, de mélyen tekintett ! ! Nyugodalmam mindhiába keresem, Eltűnt a te két ragyogó szemedben . . . j Tekints reám, vesd reám szép virágom : Vagy az lesz — a balálom ! NEM VÁGYOM A . . Nem vágyom a temetőbe, Elkerülök messze tőle, Nincs szükségem biíbánatra, Az örömnek van ma napja. Nem vagyok már olyan árva Mint az erdő violája, Ma tudtam meg, bogy engemet Mégis csak van a ki szeret . . . Tuba Károly Zivatar a Gallért hegyen. — Elbeszélés. — A Gellért hegy Pest felé néző kioszkjában, szokatlan zajos vig társaság ütött tanyát. Nem volt vasárnap, éppen ezért nagyon idegenül hangzott a vig nevetés, mulatozás az egyébként csendes, vasárnapi vendégekhez szokott kioszkban. Pestről jöttek, megunva a belvárosi és Duna parti feszes, poros korzói élvezetet, tágra nyilt tüdővel szivták, élvezték az ózondus gellérthegyi levegőt. A hölgyek pikegve futkostak a puha bársonyos gyepen. Az egész társaságra valami csoda- hatással volt az illatos tavaszi lég. Az arcuk égett, szemeik fénylettek egész mámorosán évődtek, mulattak a kioszk előtt elterülő fenyvesben. A levegő tüzes volt — mind forróbb, forróbb lett, majd lassan észrevétlenül elborult az ég, melyből lomhán hullottak a nagy eső cseppek. A hirtelen bekövetkezett rettenetes zivatar a kioszk üveg verandájára kergette a megzavart mulatozó- kat. Egy ifjú hölgy gyorsan a citadellába futott, mire a zivatar teljes erőben dühöngött. Öt a vén falak védték. Kabátját erősen remegő vállaihoz szőritva járt a régi cellákban. Maga volt. A széles falak kicsiny ablakához ment és onnan nézte a zivatar okozta borzalmasan szép látványt. Az imént még oly bájos fehér virágokkal boritott fakat, kegyetlenül a földre hajtotta, úgy nézett ki koronájuk, mint egy megtépett menyasszonyi fátyol. Oly szélvész kerekedett, hogy; még a csendes Dunát is megbolygatta, a kis propellereket csak úgy hányta a felkorbácsolt hullámokon. ítélet idő volt, ilyen zivatarra még a legöregebb emberek sem emlékeztek. Úgy csapkodta a házadat mintha elakarná söpörni a fold szinéről. A kioszkban levő társaságtól elvált fiatal lány, egy kis cella vakolatlan! tégla párkányára könyökölve, dacosan; nézett farkas szemet a haragos felhők meg-megujuló villámaival. Majd rettenetes dörgés reszkettette meg a földet, a villám éppen az ablak előtt ütött egy fába. A leány ijedten ugrott vissza és rohant tovább az üres, dohos szobákba. — Miért nem maradtam velük — kiáltotta — de nem, ez az idő, ez a hely olyan, mint a kedélyem, inkább azt, mint a többiek kacaját — csak kacajt ne halljak ... A vig, a boldog, vidám Jolán! most nézzétek meg Jolánt ! milyen boldog! . . . azt hiszem ez az egész zivatar reám szakad, oly nehéz a szivem. Az egyik cellában egy kiáló kőre ült, fejét a falhoz támasztva, mereven nézte a lóTésen látható felhők vad táncát és halkan, panaszosan beszélt magában. — Fiatal vagyok és le kell mondanom mindenről, az én számomra nem süt többé a napsugár — nekem nem hoz boldogságot az élet . . . — Mi az élet . . . ? megtört szivek bölcsője. Ah tudom, hogy kacagnak ha egy fiatal lány vádolja sorsát, amely csak csalódást hozott néki — gúnyosan mondják : te is ember vagy, ismerd meg az életet! Miért? Miért ismerjem az életet erről az oldalról ? Mikor engem elkeserít, nem tudok szerelem nélkül élni, nekem kell, hogy ölelhessem, akit szeretek, dédelgetve gondozhassam, kell az, hogy éljek valakinek.
