Esztergom és Vidéke, 1904

1904-07-07 / 54.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M^gjelcx>ilc Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK '. E$É>* évr — — — — 12 KOR. — FII. fSl ÉVRE — — — - 6 KOR. - FII. NOVELL ÉVR* — — — — 3 KOR. — FII. E<V«*» *£ÁII! ÁRA: 14 ÍIL. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetősök, nyillterek ős hirdetések küldendőt Xíossuth Ixajos (azelőtt @uda) utca 485. szán). -•H Kéziratot nem adunk viasza. Elmélkedés a szocializmusról. Esztergom, jvili 4. Mi is tulajdonképen az a szocializmus ? Erre a kérdésre röviden csak azt felelhetném : nem egyéb az, mint az emberek között tapasztalható osztályellentétek kiegyenlítésére és az emberek igényeinek kielégítésére törekvő oly berendezkedés szükségessége, mely megélhetést, békét, egyetértést biztosítson minden ember részére. És ennek megvalósítása valami nagy dolog ? Bizonyára az, mert különben nem képezné állandó tárgyát a világ folyásának. Más kérdés azonban, vájjon megvalósítható e ? Erre a kérdésre határozottan azt kell felelnem, ha a berendezkedés nem a tekintély alapjára helyezkedik, hanem egyedül az emberre s mig túlhajtott igényéivel fel nem hagy, nem ismeri fel, nem becsüli végzetét: akkor soha. S miért nem ? Egyszerűen azért, mivel az ember szocialisztikus szempontból kielégithetlen. Hogy kielégithetlen, mutatja a szocializmus fogalmának számtalan b „Esztergom és fiié" tárcája. 8 szalmaözvegyek. Az „Arany Bárányában álmosan huzza már a cigány. A klarinétos, csak sóhajszerüen sipog, a brácsás behunyt szemmel húzza a vonót, csak az Isten adta érzéke muzsikál, az agya pihen, alszik. A nagy tükörablakon belopódzik egy friss napsugár, végig táncol az asztalon, a poharakon, megsimogatja Bércy fáradt fejét, azután letelepszik a nagy bőgős hátán! Jön utána a többi is; lecsavarhatják a villanyt. Csak a Tóni pincér állja vitézül. Ő csak tetteti az álmot. Ha nem nézik, olyan éber ö kelme, mint a kopó ! Lát, hall mindent. Takaritani kezdi az asztalokat, idegesen tologatja a székeket, felül a biliárd asztalra és onnan pro-1 bálja kinézni a vendégeit. Akkorákat ásit, mint a Basilika! Tudja, hogy az' volt az utolsó pezsgő, amit az imént bontottak. Most már fizessenek az urak É3 elmehetnek. Bércyn meglátszik, hogy elszokott az éjjélezéstől. Nagyon gyűrött a képe ! j Mandics ? Az vigan birja, most is 6' kurjongatja, hogy: | — „Felkötöm a réz sarkantyúm, én már innen elmegyek !" ' árnyalatú meghatározása, melyek szociáldemokratizmus, anarchizmus és nihilizmus elnevezések alatt ismeretesek. , Ezek az árnyalatok egymás ellenében és egymással szemben oly méretben élesednek ki, amint az ember szaporodása a földtekét benépesiti, — és oly méretben nőnek az igények, amily méretben kinálkozik az alkalom minden jóban, kellemesben és élvezetben részt venni. j Ehhez járul, hogy a régi emberek, bár kevesebben voltak, még sem voltak korukhoz képest igénytelenek, de mégis sokkal kevesebb igényűek, mint most s mig őket a munkára, a mostaniakat pedig a kevés munka után való szélesmederű szórakozásra való törekvés jellemzi. A régi embernek a munka képezte megélhetésének központját, sőt abban találta szórakozását. A mai ember a szórakozást keresi, ami természetes és akadálytalan utja az igények felgerjesztésének, mely azután tetőpontját éri el abban — El ám! mondja Bércy! Ezt is nehezen nyögte ki. Olyan kinosan mosolyog, mint a mikor az egyik gyerek jól hátba vágja a másikat, ez meg a világért sem mutatná, hogy fáj — mosolyog hozzá! Juszt sem fáj ! Rövidesen fizettek, aztán kikászálódtak a kávéházból. A friss hajnali levegő kihajtotta egy kissé az agyukból a mámort. Bércy kocsi után akart nézni, Mandics tartóztatta. — Hadd el! Legalább kisétáljuk hazáig ezt az istentelen itókát! — Ah! Bóroy ékesszólása csak idáig terjedt, ezt is csak azért mondta, hogy mondjon valamit. Mandics annál vígabban haladt! Egy pék legény hozzá dörzsölte a kosarát, úgy leszidta, hogy kisebb fajta csődület támadt körülöttük! A másik pillanatban, már el is felejtette, hogy pók is van a világon és a „Jánosbogárka" keringőt dúdolta ; majd hirtelen elkomolyo- j dott. Karon fogta Bércyt és elkezdte: — Béla! Hallod-e ? No ne aludj! Tudod e, hogy komisz kutyák vagyunk ? itt szünetet tartott; úgy látszik feleletet várt, de Bérczy csak álmosan bólogatott és nem reagált, hát folytatta. — Tegnapelőtt utazott el az asszo- j nyunk és ma már ilyen orgiát csapunk ! — A fene egye meg ! Csak az ágyban volnék már. Mandics nem zavartatta magát! az elvben, hogy minden ember egy forma

t semminemű válaszfal közöttük nem lehet és egyaránt követelheti az anyagi és szellemi közösséget a nélkül, hogy azt kiérdemelte volna, anélkül, hogy számot vetett volna önmagával, ki lelkében a legnagyobb válaszfalat hordja: a féltékenységet, a haragot, az irigységet, a kabzsiságot és több oly tulajdonságot, melyek örök időkre lehetetlenné teszik az embert egy, a maga valójában teljes egyenlőséget magánviselő sociális társadalom létrehozásában. Osszatok fel ma minden talpalattnyi földet és rendezkedjetek be ugy, hogy a kenyéren kivül minden szükségest csere utján kapjátok. Tegyétek kötelezővé, hogy minden ember egyetemi képzettséggel birjon. A férfiak magas cilinderben, a nők bokrétás kalapban, sikkesen öltözve álljanak munkába: látni fogjátok eredményét. De az igényeket is s vájjon kielégithetők lennének-e ? És vájjon békében élnének-e az emberek ? Aligha ! Mert minden ember világot látott, pompás borhoz, — Hát neked nem tetszik az a kis szőlke ? Veszettül hasonlít a Vermes Macához ! Ugyanez szőkében! Béla! Mi ? Ugy e ? Hát mi bajod ! Ne egyen a fene! Nem kapott feleletet, Bélát nagy dolog foglalkoztatta. — Ödön! Ha most haza megyek, a kedves „II mi tánt" révén holnap már I pontosan értesült róla a feleségein, hogy ma öt órakor botorkáltam haza ! — Micsoda »Ilmi tánt" ? — Hát nem ismered ? A szomszédunk. \ Ilyenkor már a macskáit eteti! — Aludj nálam ! Hallod-e? Az a barna leány nem megy a fejem-, bői . . . tudod a Helvétiában veled kacérkodott! Ajnye, hát nem emlékszel rá? Még cognakot is fizettél neki? — Az imént a szőkét emlegetted! — Mindegy ! Igazán nagyszerű . . . hogy nem emlékszel rá ? Pedig eleget telegrafáltatok az asztal alatt! -— No ami azt illeti, itt a „Bárányban" > te sem az arcát simogattad annak a • lánynak ! Elunták. Egy darabig szótlanul halad- i tak; Bércy attól tartott, hogy beárul-, ja, az Ilmi tánt, Mandicsot pedig az a barna lány foglalkoztathatta. Bérczy hirtelen megállt. — Ödön, be vagy rúgva ! Olyasfor-, mán mondta ezt, mintha azt constatálta ' i volna, hogy Milőcker sokkal tartalma- j sabban componált mint Huszka. j több fogásos ebédhez, színházhoz, hangversenyhez és Isten tudja mi mindenféle élvezetre vágyó, jobban mondva szokott ember akarna lenni és ezen akaratát teljesíteni egyszerűen követelné is. De tegyük fel, hi minden vágya teljesülne is, egynek nem tudna parancsolni : a szívnek, melynek dobbanása a nőnek, a gyermeknek szól, kiket közösnek akarnak ismerni a socializmus kérdésein tengődök. Egy nő s két vetélytárs pártot ütne. És ahol pártütés van ott a harc elkerülhetlen. A harc az egyik félre nézve diadal, a diadal pedig felsőbbségi jogot követel és a hol felsőbbségi jog van nyomában, ott terem az alantosság és igy tovább. Ugyanígy támadnának vetélytársak a gyermek tulajdonjoga fölött is azok között akik emberhez illőn át tudják érezni atyai tudatát szerzőségüknek. De ne menjünk tovább. Bemutattam mint végcélt és végeredményt a szocializmust ma általánosságban dívó felfogásában. Ne gondoljuk azonban azt, hogy ez be fog követMandics is megáll, Bérczyre néz, erre hangosan felkacag mindakettő. — Jól adod! Ha a szegény feleséged tudná, hogy hogyan szívleled meg a jó tanácsait, ellátna tudom! — Ne prédikálj ! Az aszonyom Feketehegyen van . . . alszik még . . . rólam álmodik! — Megérdemelnéd, hogy rólam álmodjon ! Ez alatt haza értek. A kapunál elfelejtette Bérczy, hogy ma Mandicsnál alszik, megfeledkezett Ilmitántról, a mac8káiról, éa feltámolygott az emeletre. Az agya tisztán működött, csak fáradt volt. Fájt a feje, a lába. Megivott egy akó vizet. Ruhástul dült az ágyra és el is aludt rögtön. Nyolc óra tájt felcsengette a takarítónő — elzavarta. Délig aludt, azután lement a vendéglőbe. Mandics ott várta már. Egy levelező lappal bajlódott; a feleségének irt. Oda tolta Bérczy elé .. . egymásra nevettek! — Bizony ezt megteszem én is. A mire a levest hozták készen is volt vele. Csak a végét mutatta meg Mandicsnak, a többit eltakarta : a Maga hű Bélája. Mandics nevetve odatolta a magáét, ő is eltakarta a többit: csak reád gondol Ödön. Szegény asszonyok! Kállai Ede.