Esztergom és Vidéke, 1903

1903-02-05 / 11.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtök ön. pLŐFIZETÉSI ÁRAK I Егвм évr — — — — 12 kor. — fii. Fel évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. Egyes •каш ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (lm a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendőt Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. száin. Köziratot nem adunk vissza. Decentralizáljunk. Esztergom febr. 3. Tagadhatatlan, hogy a centralisatiö évtizedes politikájának köszöni szeretett fővárosunk ?zt a nagyságát és hatalmasságát, melylyel büszkén kérkedhetik, de ha e tömörítés nagy munkájának következményeit a vidéken is szemügyre veszszük, szomorúan látjuk a visszhatást. Az, mit itt elmondottunk, kicsiben áll városunkra is. Intézményeink létesítésénél melegen karoltuk fel a központot, abból indulván ki, hogy az életerős központ, táplálja a külzetet. Azonban a város geográfiai fekvése, megcáfolta az emberi test példájára felállított azt a hasonlatot, hogy egy egészséges, életerős központ, sziv, éltetője a végtagoknak, az egésznek. Példa erre, a hídfeljáró kérdésével kapcsolatos forgalomtóli kivonása Szenttamás és Víziváros városrészeknek. Az elmultakon céltalanul töprengeni nem feladatunk, de a baj Két bűpös. Vétettünk mi mind a ketten, Hogy hazudtunk egymásnak; S most látjuk be, hogy napjaink Kin-szenvedéssé válltak. Hogyha néha találkozunk, Ajkunk titkon megremeg . . . Oh, de szólnunk nem szabad mert, A hazudság nem enged. Fehér. Nyomok a hóban. Irta: Nagy Renée. Az »Esztergom és Videke« eredeti tárcája. Egész nap esett a hó. A nagy fehér pihékkel bohókásan kergetőzött a der mesztő hideg szél, a mi mintha egye* nesen onnét jönne a sziklás hegytetőkről, miknek havas csúcsai ugy meredeznek az égre, mint jéggé fagyott óriásoknak borzas ősz fejei. Alkonyodott, a kora téli este terigetni kezdé barna fátyolát, mely ugy borult le erre a megfagyott fehér világra, mint egy gyászfátyol a fehér koporsóra. És a nagy halott fölött szomorú melódiákat dudorászott a szél, zörgetve az erdő fáinak kopár ágait. Sehol semmi élet a nagy kietlen pusztaságban. Gyász ül most itt, ahol még pár héttel előbb a végtelennek orvoslásában közreműködni kötelesjségünk. j Ha végig tekintünk ott, hol még egy évtizedje virágzó üzletek köpött hullámzott a nép, látjuk, hogy 1 ma, a siri csend ütött tanyát, mely! nek egyhangúságába életet önteni, nemcsak egyéni, de közérdek is. I A közelmúlt hetekben történt, jhogy az állandó színkör hetyének j megválasztásánál, szóbajött az a ! kérdés, hogy a sastelek dunai ré! szenek, a színkör céljaira való átadásával, a pénzügyigazgatóság — reméljük nem nagy idő múlva — építendő palotáját szorítaná ki az elárvult városrészek valamelyikébe. A kivitel módozatai felett tárgyalni, korai, de a célzatos ötlet fonalát elejteni vétek lenne. Közügyeink intézői, vezetőihez szóllunk e sorokban, s e figyelmeztetés nem korai. Lebegjen a város ügyeinek intézésénél állandóan lelki szemeik előtt az elhagyott városrészek jogos érdeke, mely méltán követelheti meg, hogy bármiként is, de meglátszó búzaföldeken a korán kikelt őszi vetés között a pipis madár jövendőigette hangosan a korán beálló telet. Alacsony házikó húzódik meg amott az erdő szélén, onnét is kiköltözött ma hajnalban az élet, a hogy elment szótlanul a szép Katica, a kerülőék egyetlen unokája, magukra hagyva gyámoltalan öreg szülőit, a kik egész nap szótlanul siratták a kiröpült hálátlan madarat. Tudták hová ment, nem is beszéltek sokat rola, csak könynyeztek és igyekeztek egymástol eltitkolni, hogy sírnak. Az öreg emberből kitört néha egy hangosabb szó. — Kitagadom, a becstelen kutya fajzatját ! — Ne bántsd apjuk! Csitította az öreg asszony. О nem rossz azért, hogy szereti azt az embert, a kinek pedig a felesége nem lehet. Elment hát hozzá ugy — hogyha Isten előtt nem is esküdhet meg vele, de azért az övé legyen ! — Hát legyen, hiszen én nem bánom de legalább megmondhatta volna hogy elmegy ! — Bizony megmondhatta volna bólongatott az öreg asszony. Aztán megént hallgatnak és törülgetik a szemeiket. — Hej tudtam én azt, szólalt meg nagysokára az öreg ember, nem jó vége lesz annak, hogy az ispán ur olyan sűrűn jár ide ! adják nekik azt, mit titkon szőtt érdekek kerítettek csalárdul hálójukba. — b. i [~~~ • A gumókor terjedése a tej élvezete utján. Irta : Hutyra Ferenc di\ A mióta Koch Róbert 1882-ben 'a tuberkulózis bacillusát fölfedezte I és ugyanezt a bacillust a szarvas[ marhák »gyöngykor« néven ismei rétes betegségénél a kóros szövejtekben kimutatták, általánossá vált az a meggyőződés, hogy a gyöngykór lényegileg nem egyébb, mint tuberkulózis és hogy az előidéző ok azonos lévén, az ember és a szarvasmarha gümőkórja azonos betegség. Ennek logikai folyománya volt az a szintén általánosan elterjedt hit, hogy a tuberkulózis emberről szarvasmarhára és viszont átragadhat. i Ezt a hitet maga Koch Róbert, a ki azt eladdig szintén helyesnek vallotta, iparkodott megingatni az 1901. évi londoni tuberkulóziskongresszuson tartott híressé vált előadásával. Korábbi fölfogásá— Oh bár csak soha be ne tette volna a lábát! sóhajtja az asszony, és lámpát gyújtva oda tipeg egy nagy szekrényhez, és rakosgatni kezdi ott a leány holmiját, a fodros fehér és piros szoknyákat, virágos selyem kendőket, szines pántlikákat. Némelyikre ráhullt a szeméből egy egy fényes könnycsepp. Hej, milyen máskép gondolta ő azt, mikor ezt a lányt elviszik a háztol! Itt van már készen a menyasszonyi ruha is. Emebbe pedig az esküvő után ment volna el a templomba, hogy mielőtt asszonnyá lesz, még egyszer kikérje a jó Isten áldását. Itt van a szép fehér koszorú is. Fehér, mint a szeplőtelen tisztaság. Erre is ráhult egy nagy fényes könycsepp és ugy ragyogott a csinált virág kelyhében, mint egy harmatcsöpp. Nincs már szükség erre sem, bukott leánynak nem kell többé a fehér koszorú ! Pedig hány becsületes ember közeledett hozzá igaz jószándékkal, és ha erre jártak a környékbeli legények, mindég utjokban ejtették a kerülőék házát, ha másképp nem — hát szörnyűségesen megszomjasztak, pedig csak itt van közel a Mária kútja, a mit a környéken szent kútnak neveznek, a ki csak erre jár, mindenki iszik a vizéből, hogy útközben ment légyen minden veszedelemtől, mivelhogy az minden rosztol megvédelmezi az embert. Szép fiatal menyecskék, lányok hordiák a vizét holdvilágos éiszakákon. >báinak megváltoztatására állatkísérletek késztették, melyeket Schütz berlini állatorvos-tanárral együtt végzett és melyek arra az eredményre vezettek, hogy a tuberkulózisban szenvedő emberek kóros zzerveiből 'és másfelől a szarvasmarhák gyöngykóros képleteiből kitenyésztett bacillusok az állatokra kifejtett hatásukban feltűnően különböznek egymástól. A mig ugyanis a marha-tuberkolozis bacillusainak tenyészetei szarvasmarha, juh vagy sertés testébe I ojtva ezeket súlyosan megbetegij tik, addig az emberi tuberkulózis I bacillusai hasonlóan beojtva az emjlitett állatokba, vagy éppen nem betegitik meg vagy pedig csak jelentéktelen kóros elváltozásokat • idéznek elő bennök. j Az állatkísérletek ez eredményé(

bői Koch azt a következtetést vonta le, hogy az ember tuberkulózisa és a szarvasmarha gyöngykórja egymástól lényegileg külömböző betegségek, hogy tehát nem is ragadnak át kölcsönösen emberről állatra és viszont és ezért — a mi különösen fontos — a szarvasmarha gyöngykórja nem is veszélyezteti az embereket s igy szükségtelen is ellene védekezni. — italnak.« mert a mellyik leány vagy asszony éjfélkor meritett vizéből ad inni a férjének, kedvesének, az soha sem lesz hűtlen hozzá. A szép Katicára is ráfogták, hogy ilyen vízzel babonázta meg az ispán ur szivét, pedig nem volt igazuk, mert az ispán csak egyetlen egy mély nézéssel fogta meg a Katica szivét. Pedig a lány nem akarta ezt, mert az öreganyja mindig arra kérte, csak az úrfélétől őrizkedj lányom ! De kitehetett arról, hogyha nem tudott ellent állni annak a csábos nézésnek, és még csábitóbb Ígéreteknek, ugy hogy még álmában is szüntelenül csak »ő« rá gondolt, s mikor aztán már nem tudott tovább küzdeni a szivével, az a rengeteg bükk erdő olyan jó őrizője lett a szerelmesek gyakori találkozásának. De midőn az őszi szél kezdte sárgára fújni a fák lombjait — a hosszan tartó őszi esők meggátolták a titkos találkákat, a Katica rózsás arca is egyre halványabb lett, és szomorú szótalansággal nézett ki az ablakon az ispán ur lakása felé. És a hogy egy novemberi hideg éjszaka leesett az első hó, s midőn az öreg kerülő kiment a házból, azon a 1 szűz fehérségen két pici cipőnek a nyöjmait látta, mely kivezette az utig, ahol ' összekeveredett egy uri csizma nyomaival. De visszafelé már nem volt nyom, i tehát a ki elment nem is jött vissza . . . És ezek a nyomok elvezettek egészen : az ispán lakásáig. Itt már nem ment toAz „Esztergom és Vidéke" tárcája.