Esztergom és Vidéke, 1903
1903-10-01 / 79.szám
es A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. }Ae£]e\ej\ik. Vasárnap és csütörtökön. ••>»<•• ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egens evr — ~ — — 12 kor. — fii. Fél é?re — — - — — 6 kor. — fii. Negyeit évre — — — — 3 kor. — fii. Egyee tzám ára: 14 fii. Dr. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hOYaakéziratok, előfizetőset, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Irajos (azelőtt ßuda) utca 485. szánj. ~$W Kéziratot nem adunk vissza. A munkaprogramm. Szept. 30. Márciusban volt, hova tovább fél éve mult el tehát már annak, hogy a városháza tanácstermében egy értekezletet tartottak, melyen a város szomorú helyzetének feltárása után, mindenek megegyeztek abban, hogy valamit tenni kell, mert fokról fokra, napról napra süllyedünk. Tizennégy pontban állapíttattak meg azon teendők, melyek állandó űzése fűzése egy rövid időn belül megválasztandó 12 tagú permanens végrehajtó bizottságnak lesz feladata, mely azonban mai napig sem alakult meg. Nem adhatunk mindenben igazat azoknak, kik a megindult mozgalomtól, a bizottság működésétől eredményt nem várnak, mivel ha annak tagjaiul tekintélyes, befolyásos, ambitiosus és a város közügyeiért tenni tudó és akaró egyének fognak megválasztatni, kik állásuk, összeköttetésüknél fogva az illetékes körök állandó figyelmét képesek lesznek ébren tartani, erős abbeli meggyőződésünk, hogy a mozgalomnak eredménye is lesz. A teendők sorába felvett kérdések között nem egy van, amelynél a kezdeményezés lépésén már is túl lehetnénk, igy, hogy egyebet ne említsünk, az idegen forgalom élénkítése, ami pedig városunknak; egy elsőrendű kérdése, mert a vagyonosodásnak képezi biztos alapját. i i . I Ott van a város gazdasági programmjának keresztül vitele, melyről e lapok hasábjain, főleg a közteherviselés egyenlősítése, s ezzel karöltve a pótadó leszállítása, uj adó, alap teremtése ügyében életre való eszméket láttunk megpendítve, helyesebben felújítva, mert azok egyike másika régen kisértő nebántsvirág, melytől fáznak azok, kiknek a kezdeményezés lépését kellene megtenniük. Egy izben olvastunk már sürgetést, melynek eredményét azonban még nem láttuk. Ezért az ujabbi sürgetés, hogy az üdvös mozgalom feledésbe ne menjen. A beköszöntő évszak az ülésezések ideje, tegyünk hát valamit! Semper. Horváth Béla arcképének leleplezése Honthban. Az a rajongásig menő tisztelés, becsülés és szeretet, mellyel Honth vármegye még ma is csüng volt főispánján Horváth Bélán, az elmúlt héten lelkes ünnepet ült. Szombaton tartotta ugyanis Honth vármegye ő»zi rendes közgyűlését, mely alkalomból volt főispánjának Horváth Bélának arcképét leplezték le. Lits Gyula elnöklő főispán megnyitójában jelezte, hogy midőn a törvényhatóság közszeretetben állott volt főispánja arcképének lefestését elhatározta, tette azt azért, hogy kifejezésre juttassa azon hálás és kegyeletes érzelmeit, melyeket a megye az iránt érez. Hosszas és lelkes éljenzések kisérték az elnök szavait, melyek lecsendesültével Haydin Károly emelkedett szólásra. Altalános tetszést szült beszéde, a következőképen szóllott. Méltóságos Főispán Ur ! Tisztelt Közgyűlés ! A férfiú, kiről szólani fogok s kiben vármegyénk szülöttjét és volt főispánját tiszteli, nekem benső barátom ; bizonyos aggodalommal vállalkoztam tehát azon megtisztelő feladatra, hogy emlékét Hontvármegye közgyűlésén megújítsam, midőn erre nálam érdemesebbek és képesebbek lettek volna hivatva; s ha mégis én 1 állok elő ; teszem azért, mert e teremben nem lehet senki, ki őt melegebben szeretné s mert meg vagyok győződve, miszerint szavaim nem lehetnek oly gyöngék, hogy Horváth Béla nevét kiejtve, visszhangra ne találnának Hontvármegye törvényhatóságának közgyűlésén. De azért ne féljenek uraim, hogy érzelmeim által elragadva, a kép, melyet róla adandók, csak személyes tiszteletemnek lészen kifejezője; nem, hogy a körünkből eltávozott magasztaltassék, hanem hogy emléke körünkbe megujittassék, lehet célja fölszólalásomnak. Horváth Béla nem tartozik azok közé, kiket magas alapra kell állitani, hogy becsültessenek, vele ugy voltunk, hogy benne nem a méltóságot, hanem az embert, a barátot tiszteltük nemes tulajdonainál fogva. Mielőtt életének rövid leírásába bocsájtkoznám, legyen szabad egy tekintetet vetnem azon időszakra, melyben megyénk szülöttje a nyilvánosság terén mögkezdte működését. Megyénkben a nyolcvanas évek elején egy mozgalom indult meg, mely oly kihatással volt a társadalmi életre, hogy apa a fiával, testvér testvérrel, a legjobb barátok egymással ádáz küzdelmet folytattak ellentétes politikai párt álláFELELET. — Erzsikének — Elpirulva súgta halkan: Miért nem ir rólam verset ? Mért nem énekli meg egyszer Azt az égő, nagy szerelmet, A melyet irántam érez ?! Eper ajkról, mely csókoljon Ében hajról, éjfél szemről, Kérdi, mért nem szól a dalom ?! S én nem szólok . . . Szemem hosszan Rátapad a kérdő ajkra . . . S úgy szeretném elmondani, Mért nem irok verset róla! . . . De csak benn a szivben tudom Megtalálni feleletét; Kővé válna ajkamon a Szó s talán meg sem értenéd ! ? Oh nem, nem irök én soha Rólad s szerelmemről verset! . . . Ne lásd ne halld, csak erezzed, Hogy én Téged mint szeretlek ! . . . Mezarthim. II zárdában. irta: Szőllősy Géza. Közvetlen mise után, midőn levetette ruháját, lesietett a kerti gloriettba. j Ott ült egy asztal mellett az imáját húsz éves volt, kinek sötét szemeiben végezte, mig elhozták reggelijét! még az élet örömsugarai ragyogtak s | Amint összetett kezére támaszkodott arcát a pir öntötte el, ha ifjúval beszélt. l s búslakodni látszott, jött a kedves test- j Igy kezdte : jvér egy kis nikkel tálczán hozta a kávét. 1 Oh kedves tisztelendő úr! NincseVidoran lépett a pap elé. nc fc so kan azok kik e zárda falai közé ! — Jó reggelt! tisztelendő ur. Eléje egyedül azért jöttek volna, hogy önként tolta a tálcát. — Tessék ! ' lemondjanak minden életörömről, szabadA fiatal pap hirtelen feltekintett, szinte ságról. Nem a vígság boldogság hozott megrezzent a hangra mely esábitó volt ide egyet sem. reá nézve. Köszönt. — Jó reggelt Aurél! . . . Mily jó kedvnek örvend, önnél ez ritkaság. — Jaj tisztelendő úr örökösen búsulni nem válik hasznunkra. — Egyet mosolygott s a szalvétát adta át melyet kezében tartott. Ezt még el is feledem. — Se baj ! . . . — Ugye! Ennél még nagyobb bajok is vannak a világon. A tisztelendő úr intett, hogy igen s j mosolygott elmerengve. Egyik szegényebb volt, itt boldogabb hely van az ő számára ; a másikat rokonai üldözték, azok kegyetlenségeit kiállani nem birta, ő a szegény ide menekült, itt szenved, de legalább nyugta van; a harmadik csalódott, végre a negyediknek kedvese halt el, s az ara ki a holtat szivből szerette azzal, hogy e'zárkózik, gyászol örökké. Ezek a legfőbb okok ! csak kevés az, kiket nem ezek valamelyike tört meg. Hiszi tisztelendő úr !?... Ne mosolyogion tudom, hogy tobb mint fee önöknél A kedves nővér furgen elsietett e par J r , , is igy jutott a fekete reverendaba. A tisztelendő úr csak mosolygót. Utóbb megszólalt. — Ugyan hát mondja meg nekem kedves Aurél, maga melyik kasztba tartozik. Ne kérdezze, — válaszolt szomorúan, de csakhamar vidoran folytatta. — Ma már egyikbe sem. — Nem értem ! tehát hová tartozott ? szó után. — Jövök ! csak még egy kis végezni valóm van. Rögtön jövök ! Jövök ! ! Pajzán mosoly vált el arcáról, de mosolygott a pap is, midőn Aurél távozott s édesden súgta: — Várom ! Minden áldott nap találkoztak ők itt, e kis helyen, hol elpanaszolták egymás nak bajaikat. |Ha akarja, igy teszem fel a kérdést. E kis asztal volt tanuja a kedves nő- j — Óh csak nevetni fog rajtam, ezért vér vallomásainak, ki még fiatal, alig jobb lesz, ha nem is mondom el. A férfiak nem szoktak szánakozni, ha a nő baját panaszolja. — De Aurél testvér ! — Már hiába, ez igy van ; ha csak a maga pap szive nem más. — Nekem hihet édes Aurél, én csak szánakozni fogok rajta. Hanem hisz, mint embernek, higyjen mint pásztornak, — De ne gondoljon semmit ! Ne gondolja, hogy . . . Hát elmondom, ha tisztelendő úr is közli velem, szive legnagyobb bánatát, a legnagyobb csapást, mely érte egész életében. — Jó ! En őszinte leszek, ha ön is! — Előbb mondom én ! A fiatal szűz bánatosan tekintett maga elé, majd a fiatal papra esett tekintete. Az oldalán függő rózsafüzér szemeivel ^átszőtt. — Nekem soha sem hiányzott semmim. Mindenem megvolt, a legnagyobb boldogságban éltem. Szüleim őriztek s a mit szemem szám, kivánt azt birtam is. Én egy főispán gyermeke vagyok, két testvérem van : egy fiú és egy leány. A nevem Mici, ezt a nevet Aurél a szerzet adta. Lássa tisztelendő úr engem az Isten miért, miért nem, de igen megvert. Szüleim ellenezték, hogy én egy öreg erdész fiát szerettem, ki szinte erdész volt, Zoltán. Ha tehették ellene voltak, hogy én vele összejőjek, de az apám, az én édes kis apám, nagyon szeretett. Egykor midőn egyedül volt, beléptem a dolgozó szobájába, a
