Esztergom és Vidéke, 1903

1903-10-01 / 79.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE. (79. szám.) I 3. október 1 suk folytán ; az ellenzék nemes hévvel tört előre, a hatalmon levők vas eszközökkel iparkodtak visszaszorítani, de a választásijog szabadságának alkotmányos érzete annyira áthatotta megyénk közönségét, hogy végre az áramlat elementáris erővel sodorta el mindazt, ami útjában állott, Azonban a kiélesedett ellentétek az elért győzelem után sem tűntek el, hanem hosszú évekre kinyújtották hatásukat. S ha végre évek multán mégis helyre állott a béke, vagy legalább a politikai küzde'tm fegyvertárából kiküszöböltettek amaz eszközök, melyek használóikra csak árnyat vethettek : azon férfiak kitartásának köszönhetjük, kik minden méltánylat nélkül, de céltudatosan és nemes buzgalommal a béke helyreállitásán fáradoztak. Ezen férfiak egyike volt Horváth Béla ! Már gyermekorában nemes érzékkel bírván minden iránt, ami szép és jó : oly dolgokkal szeretett foglalkozni, melyek a lelkinemesség és szivjóság kfejlŐdésének csiráit raktározták le a törekvő ifjú egész lényében. Ily hajlamokkal eltelve 1887-ben megyénk szolgálatába lépett mint főispáni titkár áz akkor hivatalban volt nagy tehetségű Majthényi László br. oldala mellé: ezen állást csak rövid ideig töltötte be, 1884 ben már az ipolysági iárás főszolgabírójává választották. Ott kezdődik azon időszak, melyben a politikai küzdelmek hullámai legerősebben tombolnak s a fiatal tisztviselő képessége és jelleme erős tűzpróbának lesz alávetve ; de Horváth Béla tanultabb s mélyebb belátásu, semhogy ítéletében egyoldalú lehetne, —• igazságosabb, semhogy az érdemet, mely ellene harcban áll, el nem ismerné ; sohasem ragadtatta magát ellenfeleivel szemben oly cselekményre, mely hivatalos állására homályt vetett, vagy őt polgártársai előtt

: megbélyegezte voina ; ő gyöngédebb volt, j minthogy akaratát minden eszközzel keresztül vigye, és szilárdabb minthogy j a jog és törvény által irányított meggyőződését a párt/egye lemnek feláldozza.' Ezen kiváló tulajdonainak köszönheté, hogy ellenfelei sohasem tápláltak ellene gyűlöletet, de a gyűlölet hatalma az б nemes keblére sem tudott beférkőzni soha. Főbírói hivatalát nagy szorgalommal és kiváló szakértelemmel töltötte be, mi dőn 1887-ben, majd ismét 1892-ben az ipolysági kerületből képviselőnek választották. Mint képviselő is lelkiismeretesen töltötte be hivatását; eleinte ismereteinek kibővítésére szentelvén idejét, utóbb a kérvényi bizottságnak lett előadója, mely minőségében rendkívüli szorgalma, a közigazgatás összes ágaiban való alapos jártassága és éles látköre által vonta magara a vezető kormányférfiak figyelmét ; gyöngédsége, előzékenysége és szerénysége által pedig teljes mértékben megszerezte képviselőtársai tiszteletét, és szeretetét. 1895. december havában Hontvármegye és Selmes szabad, kir. bányaváros főispánjává neveztetett ki. Ezen állasában Összes törekvését a közigazgatási állapotok javításának s a pártok kibékitésének szentelte; az ellenzékkel szemben a legnagyobb mérséklettel és tapintattal járt el; bármily oldalról jövő panaszt meghallgatott és a törvény korlátain belül minkinek orvoslást nyújtott; gyöngédség és előzékenység voltak fegyverei akkor is, midőn a legerősebb támadásoknak volt kitéve, ajkairól egy keserű szó sohasem hangzott el, mely ellenfeleink érzelmét sértheti; mindenkór bámultuk mérsékletét, mint nagy lelkierejének és fenköltségének kifolyását; mint a tiszta ég, akár egy darabját, akár egész boltozatát lássuk; mint az összhang, ha távolról vagy közelről halljuk ; mint a napsugár, mely fényt és meleget terjeszt mindenre, amir* kihat; ilyen vala ő; tiszta, összhangzó, világos. Jellemének nincsenek fényoldalai, egy egész az: eszményképe a becsületnek, igazságosságnak, jóságnak és kötelességtudásnak. S ha mégis ily nemes tulajdonokkal tündöklő férfiú saját megyéjében annyi heves megtámadásnak volt kitéve és ki kellett ürítenie a keserűség poharát, mely ezen támadásokkal csordultig telt, ennek valódi okát másban nem lehet találni, minthogy ellenfelei benne egy harmadikra kívántak csapást mérni, kivel szembtn azonban fegyvereiket már régebben elkoptatták é* ujabbakat kovácsolni többé nem tudtak. Ebben leli magyarázatát egyszersmind azon tény is, hogy Horváth Bélát uj állásába történt távozásakor vármegyénk és Selmec város közönségének oly fényesen megnyilatkozó osztatlan szeretete és ragaszkodása kisérte, mely azokat, kik benne uj főispánjukat tisztelték, valósággal bámulatba ejtette ; de akik e szeretetet és ragaszkodást ma már értik és maguk is teljesen átérzik, fölismervén a kincset, melyet uj főispánukban nyertek, s melyet mi, mint sajátunkat könnyelműen elprédáltunk. De emléke él sziveinkben s hogy azt megörökítsük, hulljon le a lepel a képről, melyet elévülhetlen szeretetünk és becsülésünk öntetett formába és függesszük fel tanácskozásunk termeinek falára, hogy szivének jóságát, melynek minden dobbanása a mienk volt, reánk sugározza és fennen hirdesse, miszerint a jellem és a becsület nem bukhatik el soha. Hosszan tartó frenetikus éljenzések és tapsok követték az érdemes férfiú méltatását, mely után Czobor László alispán indítványára elhatározták, hogy az ünnepi beszédet a közgyűlési jegyzőkönyvben megörökítik, majd egy-egy sokszorosított példányát a bizottsági tagoknak és a községeknek megküldik. Főispánunk az ünnepség alkalmából a következő sorókat intézte Honth vármegye törvényhatóságához. Méltóságos főispán ur ! Tekintetes törvényhatósági közgyűlés ! Azon meg nem érdemlett s csekélységemet mélyen megható, ritka kitüntetésért, melylyel Hontvármegye nagy érdemű közönsége arcképemet a közgyűlési terem számára megfestetni kegyesen elhatározta, fogadják ismételten mélyen átérzett hálás köszönetemet. Kétszeres kötelességem ezt ismételni ma, midőn a mélyen tisztelt közönség arcképemet leleplezni méltóztatik. Mely alkalommal nem mulaszthatom el kijelenteni azt sem, hogy a távolban is megőriztem szűkebb hazám, Hontvármegye iránti szeretetteljes ragaszkodásomat és soha megnem szűnhető hálámat és mély tiszteletemet, melyekkel maradtam változatlanul, Esztergom, 1903. szeptember 25. alázatos szolgájuk Horváth Béla főispán. mét Szabó Pál jeleskedett, az ördögöt pedig Mezei igazgató adta ismert leleményességével. Vasárnap este a Falu rossza került szinre. Göndör Sándor szerepében Kis Pista jeleskedett, a darab gyönyörű népdalaiban e kiváló énekes belevitte egész tudását s a közönség igazi műélvezettel hallgatta. Bátki Tercsit Lórinczy adta ismert üde temperamentumával, mig sok derültséget okoztak Heltai (Cserebogár Jóska) mókái is. A darabot azonban nem mint színikritikus, hanem mint publikum néztem végig s igy többet nem irhatok, mert tudvalevő, hogy a publikum figyelme egész másfelé irányul, mint a színikritikusé s igazán jól esik az elfáradt újságírónak is egyszer publikumnak lenni. Ezzel bezárultak Thália bérelt templomának ajtai bizonytalan időre. Tespts szekere lassan döcögött tovább Munkács felé s csikorgásai mintha panaszhangok lettek volna s szomorú dolgokat hallatva az esztergomi közönség közönyéről. Taffy. nyakába ugortam és sirva-zokogva panaszoltam el fájdalmam, hogy minők ők irányomban, ellenzik azt, a mi nekem a legkedvesebb. Atyám reám nézett és megszánt, homlokon csókolt. — Szereted ! ? — kérdezte komolyan. Szeretem ! Nagyon szeretem ! — feleltem könnyezve. Pártomra állt ! Óh mily öröm ért engem, a mikor szavai elhangzottak. Én örültem, hogy belenyugodott vágyamba, ő meg Örült, hogy látta leányát oly boldogan, minő talán nem lesz soha. Köztünk már biztos volt, hogy Zoltán nem lesz másé egyedül az enyém. Én szerettem Zoltánt, ő meg engem. Szegény ! ... az Isten vigasztalja meg, úgy örült, midőn megtudta szüleim nyilatkozatát, de az öröm hamar búra változott. Mikor már az esküvőnk küszöbön volt, a jó Isten lépett közbe, nem hagyta, hogy Zoltán az enyém legyen. Nagy körvadászatot rendeztek s Ő a szegény saját fegyverével lőtte magát keresztül. Sűrű bozótba bújt s a hogy a csőnél fogva vitte fegyverét, véletlenül elsült. Zoltán egy sóhajjal és »jaj<jal összerogyott. Pár napig szenvedett s midőn már nem birt a veszélylyel szembe szállni, csendesen elhunyt. Óh! elveszett örökre... Vigaszt nem bírtam találni szivemre, elhatároztam, hogy ide jövők e zárda szük falai közé. Szüleim ellenezték, nagy nehezen váltak el tőlem. Ma itt vagyok, de óh ! változtam . . . Halkan súgta az ifjú pap fülébe, ki egy fül s egy lélek volt, szenvedő lélek, ki elmerengett a szép szűz történetének elbeszélésén. Sajnálta s szerette. Tudta, hogy nem szabad, de a szűz fehér keze után nyúlt s azt simogatta meg, tartva reszkető kezében. Majd észrevétlenül ajkához emelte. Szivében egy tiltott érzés fakadt, melynek hatása alá került az ifjú mely legelébb szavaiban és tekintetében tünt fel. Érzelgős hangon szólt — — Sajnálom édes Aurél! de ön boldog, boldog fogadása csak rövid időre köti le. Oh ön boldog! — Egyet sóhajtott s elhallgatott. A hallgatást, mely csak rövid ideig tartott, a fiatal szűz zavarta meg. — Nem jól mondja édes tisztelendő úr; nem vagyok boldog. Igen sokat kell tűrnöm, mert vissza nyertem vidor jókedvemet, mert kedélyem ismét vig lett. — Miért? Ismét uj titok. — Oh nem! de nem lehetek boldog, mert . . , A fiatal pap szemébe nézett, melyben oly sokat látott; majd elpirult s a földre sütötte szelid szemeit. E kölcsönös pirulás volt az első jel, melyből mindenik olvasott. Esztergom, szept. 29. Szombaton este újból Casanovát adták az előző napi szereposztással, azonban Harkányi Gizella közbenjött állítólagos megbetegedése miatt az ő szerepét Herczeg Emilia adta. Ezzel a darab sikere is balra dőlt, mert a harmadik fel- j vonás nevezetes vetkezési jelenete ugyan- f csak elvesztette érdekességét és a sze-j replő terjedelmes körvonalai minden; érzékingerlés nélkül mosódtak el a fehér; vászonfal mögött; láttunk azért piruló j női arcokat, akik a színpad helyett ekkor a nézőtérre fordították tekintetüket, j avagy sürgős dolguk akadt a selyem-! zsebkendőknek az orrocskák körül, jóllehet, mint mondám, nekünk profán férfiaknak sem volt semmi izgató látványosság a deszkákon. Casanovában is— Selmecbánya üdvözlete. Horváth Béla arcképleleplezése alkalmából Selmec törvényhatósága Honth vármegye törvényhatósága közgyűléséhez következő üdvözlő táviratot intézte: Megye közönségének Ipolyság. Horváth Béla diszpoi gárunkat s volt közös főispánunkat tiszteletünk, szeretetünk elkísérte a távolba is, ez érzelmekkel üdvözöljük őt a mai ünnepen s titeket is testvértőrvényhatóság, kik őt ma ünneplitek, midőn leiketekbe vésődött kedves emiekét külsőleg művészi ecsettel is megörökitettétek. Szítnyai polgármester — A főispán Barton. Főispánunk kedden délelőtt Bartra ment, hol még ezideig látogatóban nem volt. A főispánt útjában mindenütt ovátiókkal fogadták, kivált Barton, hol valóságos ünnepség számba ment a fogadás. Az ottani plébános vendégszerető házánál szállott meg, hol nagy társaság gyűlt egybe tiszteletére. — Szent Mihály napja. Hét órakor kondult meg hétfőn az est harangszó, jelezvén Szt-Mthály napja előestéjét. Kis pihenés kezdte a szót. után a kedves nővér — Na tisztelendő úr, most magán a sor. Ugyan önt mi vitte arra a gondolatra, hogy pap lett. Beszéljen, de őszintén, ahogy azt én is tettem. í Ha akarnék se tudnék hazudni önnek édes Aurél. — Válaszolt szomorúan, j miután folytatta. — С ak röviden fogom elmondani történetem. Tudom, hogy kíváncsiságból kérdezi. — Tisztelendő úr mit gondol felőlem ? Az Ön története igen érdekel engem, talán jobban, mint az enyém önt. Szólott a szép apáca haragosan megsértve. — Bár igaz lenne! Felelt az ifjú pap. Folytatta beszédét. —• Engem is a szeretetből kifolyó csalódás hozott a rendbe. Én szerettem a a falunkban tartózkodó gazdatiszt leányát. Szerettem igazán önzetlenül. Ha fülembe szökött szavának lágy csengése, mely egy kis harang mélabús zenéjére emlékeztetett, szivem elszorult az örömtől. Ha tehettem utánna jártam s szórakoztattam hosszú időn keresztül. Ha Giza kívánta volna, hogy hagyjak el mindent a világon, még ezt is megtettem volna, de ő máskép tett. Egy ideig szeretett, ha tagadnám hazudnék, ugy szeretett, mint senkit mást, de később egy tiszt látása elvakította. Eltaszított engem magától, mint akit soha sem ismert s elfeledt. E rövid változás oly hirtelen történt, hogy meg sem mondhatom. Mielőtt a tisztet látta volna, megelőző estén még karöltve sétáltunk s bizalmasan beszélt velem a jegenyék között. Mosolyogva súgta — ugy-e maga az enyém ? — s karjával magához szorította karomat. Ezek voltak Végső szavai hozzám s elfeledt. A tiszté lett, én meg pap lettem. Fájdalmasan mondta e szavakat, mintha bánta volna tettét. A fiatal szűz pedig némán hallgatta s szánalmasan nézett reá. Vigasztalta volna, de б is szomorú volt. Szivük egygyé olvadt! Egyik is a másik is gondolatokba mélyedt, néha — néha egymásra tekintettek s tervezték a jövőt. A fiatal pap sóhajtott végre. Óh édes Aurél, a mi mult, az már megtörtént; a megtörtént már változhattam Nyugodjék bele! ... — Óh, én nem birom ki ezt az életet, menekülni vágyom. Elhallgatott. Arcza égett abensejében fel-fellobbanó lángtól. — Én nagyon szerencsétlen vagyok, ki örökké boldogtalan ! — Nem édes! ön boldog. — Vála-