Esztergom és Vidéke, 1903

1903-09-17 / 75.szám

A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" -NEK HIVATALOS LAPJA. egjeíei^ik Vasárnap és csütörtökön. JÍLŐFIZETÉSI ÁRAK I Eeésí évr — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. Egye* szám ára: 14 fii. •МГМЯ™""»'— ——• ' IM'IL'JHJ. НИЩИ I Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaakéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. -^-í Kéziratot nem adunk vissza. f«$­Szabályrendeleteink végre­hajtása. szept. 15. Addig, mig szabályrendeleteink nem voltak, az volt a baj. Ma, többé kevésbbé bőviben vagyunk azoknak, s a cél, elérve még sincs. Kettőről, a sebeshajtásról és a járdákon kézi kocsikkal stbvel való menésről szóllunk ezúttal. Valóságos botrány számba megy, hogy nap nap után vagyunk tanúi hajmeresztő jeleneteknek, melyeket a sebeshajtnokok idéznek elő, s nem egy esetben látjuk, hogy a sebes és vigyázatlan hajtás véráldo­zatot kivan. Ha pedig járdáinkat nézzük, kezdve a taligától a legmegrakottabb kézi kocsiig vigan járnak kelnek azon, mintha nem is lenne gyalogjáró, nem is említve azt, hogy e mellett még a kerékpározók is veszélyezte­tik a járó-kelők testi épségét. H|Mindezen segíteni, rendőrségünk feladata. Nem keressük az okokat vájjon a rendőr létszámban, avagy a ki­Iz „Esztergom és léke" tárcája. fi vérboszu. — Guy de Maupassant. — Paolo Saverini özvegye egyedül lakott fiával egy kicsiny, szegényes házban, Boni­facio bástyáin. A város, mely a hegy fokra épült és helyenként még a tengerre is kinyúlik a magasból, a sziklarepedések- ] kei tele tengerszoroson át Szardínia part- í iára néz. Lábainál kikötőül szolgál a ! iuloldalon a áziklahegy egy vágása, mely , Sriási folyosóhoz hasonlit és melyen, í, IOSSZU kerüjővel, két meredek fal között, ] \z apró olasz, vagy szardíniái halászbár-' •• iák járnak, kéthetenkint pedig a régi ] jőzös, mely Ajaccio és a város legszélső I, lázai közt metszi a hullámokat. A fehér hegyen az a kis házcsoport | i még fehérebb foltnak látszik. A házak j 1 yadmadarak fészkeihez hasonlítanak, oda- ] ragasztva a sziklához, mely e borzalmas 1 szoros felett uralkodik, a hová még a bitorlás hajók sem mernek behatolni. ! A szél szüntelenül korbácsolja a tengert 1 és a terméketlen partot, melyet elpuszti- ; tott és fűvel borított el; végig száguld ; a szoroson és megsemmisíti a partokat. ! A tiszta habfoltok, melyek a sziklák fe- ] fekete szögletein képződnek, vászondara- ,1 bókhoz hasonlítanak, melyek reszketve úsznak a viz felületén. ] rendelt rendőrök kötelesség tudatá­ban van-e az ok, az azonban tény, hogy a hiba főleg rendőrségünkben van, mert nem egyszer vagyunk szemtanúi, hogy annak a poston álló rendőrnek, mintha észre sem venné, figyelmét a közvetlen közelében előforduló visszaélések is elkerülik. De nem akarunk igazságtalanok lenni, s felemiitjük, hogy sok, na­gyon sok esetben történik feljelen­tés a rendőrség részéről, s hogy állandóan vannak a sebes hajtás miatt eljárások folyamatban, s lesz­nek a felek megbüntetve, mi csak örvendetes esemény, de ennek da­cára nem lesz a szabályrendeletek­nek oly hatásos érvény szerezve, mint amilyen a közérdeknek meg­felelne. Ami pedig a járdákon való kézi kocsi közlekedést illeti, arra esetet nem is hallani, hogy valakit a miatt feljelentettek, avagy megbüntettek volna. De ha már mindezekért a rendőr­séget okoljuk és az erélyes végre­hajtását a szabályrendeletnek sür­jgetjük, nem hagyhatunk felemlités j nélkül egy körülményt, aminek a polgárság az előidézője. Ha a baj magunkkal, avagy hoz­! zátartözóinkkal történik, ütjük a I rendőrséget, ha azonban a bajnak imi vagyunk okozói, elnézést arro­\ gálunk, Nem egy esetet tudunk, hogy ! egy bizonyos X avagy Y úrral szem­jben sem tett kivételt a rendőrség, 's a rendeletnek érvényt szerzett, 1 aminek aztán az lett a vége, hogy azok a bizonyos v urak, kik egyúttal nemes lelkű gyámolitói j a szegényeknek, megvonták azt a 'nemes szivü adományt, mely éven­Ikint X úrnál például 40—50, mig У urnái 100—200, sőt több száz ko­i'rona évi segélyből állott, csak azért, : mert a szegény ügynek ezidősze­I rint — dicsérendő elismeréssel szólva ezen működéséről, — a rendőrkapi­tány az intézője. j Sajnos, nagyon sajnos, hogy ez igy van! Azon bizonyos nemes szivű és tiszteletreméltó uraknak elvégre is — Légy nyugodt, meg léssz boszulva, kicsikém, jó fiam, szegény gyermekem. Aludjál, aludjál; meg léssz boszulva, hallod-e ? Anyád igéri ezt neked ! És б mindig megtartja szavát, a mama, ugy-e tudod, hallod ezt ? És lassan lehajolt hozzá és hideg aj­kait rászorította a halott ajkaira. Erre Fürge nyöszörögni kezdett. Hosz­szasan nyögött, egyhangú, szivszagga­tott, rettenetes módon. Ott virrasztottak mindketten, az anya I és a kutya. Saverini Antóniót pedig másnap elte- | mették és rövid idő multán nem is em-1 legették többé Bonifációban. Nem hagyott hátra sem fivéreket, j sem közel rokonokat. Nem volt egyetlen ember sem a ki vérboszut teljesítette volna. Csak az anyja gondolt rá, azj öreg. A tengerszoros másik feléről, reggel- j tői napestig egy fehér pontot lesett a j parton. Kicsiny, szardíniái falu az, Longo­sardo, a hová a korzikai banditák szok­tak menekülni, ha már nagyon szoron-j gatják őket. Úgyszólván csakis ők lak-! [ák azt a falut, hazájuk partjávai szem­ben és ott lesik a pillanatot, a mikor \ ismét visszatérhetnek. Az Öreg asszony tudta, hogy Ravoletti j abba a fészekbe menekült. Egész napon át egyedül volt az ablak- j nál és lenézett oda boszút forralva. Mint; fogjon hozzá, a mikor igy magában van, minden segítség nélkül és már oly közel • be kellene látniok, hogy saját hibá­jukért, nem a rendőrkapitányt, ha­j nem a szegényeket büntetik. к E. К. E. egy évi munkássága.*) I — Feilitzsch Arthur báró orsz. képviselő elnöki meg­1 nyitója az E, K. E.'-nek Brassóban tartott közgyű­lésén. — j Tisztelt Közgyűlés ! Egy sötét kép [körvonalai domborodnak ki lelki ' szemeim előtt, amikor visszatekin­tek egyesületünk 12 évi fáradságos, i nehéz és küzdelelemteljes munkás­ságára. I Nemes és magasztos célokért küz­J döttünk, de valahányszor eredmény­jhez jutottunk, vagy a kitűzött célt i megközelítettük, nyomban reá min­; dig felütötte undok fejét az irigy­\ség, és reánk zúdult a rágalom, a í gáncsoskodás mérges nyilainak özö­i ne. — Sötét kép ez tisztelt közgyű­lés, a melynek szemlélésénél fájdal­mas érzés hatja át keblemet, mert általános bajunk, megölő betegsé­günk, hogy úgy a testületi, mint az egyéni eredményes munkásságot, a céltudatos, önzetlen, becsületes tisz­*) Az erdélyi kárpát egyesület megkeresése foly­tan készséggel adtunk helyet az alábbi soroknak. A szerk. a halálhoz. De ígéretet tett és megeskü­dött a halottnak. Azt nem felejtheti el, nem várhat tovább. Mit tegyen ? Éjjel sem aludt többé, nem talált se nyugal­mat, se békét, folytonosan keresett. A kutya aludt lábainál és időnkint nagyo­kat vonított. A mióta ura nem élt már, gyakran vonított ugy, mintha б hívná, mintha állati lelke szintén vigasztalanul őrizné azt az emléket, melyet nem pusz­tít el semmi. Végre egyszer, éjnek idején, midőn a kutya vonítani kezdett, az anyóban hir­telen egy eszme ébredt, boszuvágyó, rettenetesen vad gondolat. Reggelig folyton azon tépelődött ; hajnalhasadtá­val aztán felkelt és a templomba ment. Emádkozott, végignyúlt a kőpadlón, meg­semmisült az Isten szine előtt, hozzá kö­nyörgött, hogy legyen segítségére, tartsa meg, szegény, elgyengült testének pe­dig adja meg az erőt melyre szüksége van, hogy fiát megboszulhassa. Aztán hazament. Udvarán egy régi hordó állt, melybe az esővizet szokta összegyűjteni; azt felborította, kiürítette, majd ismét beékelte a földbe; a kutyát adakötötte az ólhoz és visszament. Folytonosan járt kelt most a szobá­ában, szemeit mereven szegezte Szar­dínia partjának. Odaát van a gyilkos. A kutya folytonosan vonított, egész lap és egész éjjel. Reggel csak vizet /itt neki az öreg asszony egy cserép­iáiban, egyebet semmit, se levest, se íenyeret! Saverini özvegyének háza épp a sza kadék széléhez volt ragasztva és házi ablaka a vad és kietlen szemhatárt nézett. Egyedül élt ott Antonio fiával és > Fürge« kutyájával, a sovány, hosszú' szőrű, juhászebfajtával, mely a fiata! embernek a vadászatnál segédkezett. Saverini Antoniót egy este verekedés közben tőrrel orozva gyilkolta meg Ravoletti Miklós. A gyilkos még ugyanaz éjjel elmenekült Szardiniába. Midőn az öreg anya átvette fia holt­testét, melyet az emberek hoztak el neki, nem sirt, hanem sokáig elmerült a nézésébe, aztán kinyújtotta ráncos kezeit a halott felé és megígérte neki a vér­bosszút. — Éppenséggel nem akarta, hogy valaki ott maradjon mel­lété és bezárkózott a halott mellé ku­tyájával. Az eb folytonosan vonított az ágy lábánál, fejét oda fordította ura felé, farkát pedig behúzta lábai közé. Épp ugy nem mozdult, mint az öreg asszony, ki a halott fölé hajolva, merev szemei­bői néma könyeket hullatott. A fiatal ember, hátán fekve, vastag szövet-kabátjába öltözve, mely a melle táján rongyos volt és átlyukasztott, aludni látszott; de véres volt mindenütt, az inge, melyet az első segélynyújtásnál széttéptek, mellénye, nadrágja, arca, kezei; vércseppek ragadtak hajában és szakállában is. Öreg anyja beszélni kezdett hozzá. E hang hallatára a kutya elnémult.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom