Esztergom és Vidéke, 1903

1903-09-06 / 72.szám

A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M

e

ej

e

l

ei

Uk Vasárnap és csütörtököt! Fél évre — Negyed érre jiLŐFIZETÉSI ÁRAK ', _ _ _ _ 12 bor. — ül. _____ 6 kor. — fii. _____ 3 kor. — fii. E<yes izáiii ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetései, nyütterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt ßuda) utca 485. szán}. Kéziratot nem adunk vissza. M«— Gavalléria rusticana. Esztergom, szept. 6. Nemcsak a színházak deszkáin játszódnak le megrendítő drámák, hanem a legközönségesebb emberek életében is. Az az, hogy a színpadra vitt dráma- és tragédia mindenkor az életben történt események után készül vagy pedig az iró képzeletében alakul olyanná, amely a való benyomást kelti. Hagyjuk a színpadi drámákat és vegyük elő azokat, amelyek a mindennapi életben játszódnak le. Ezek közül is azokat keressük elő, amelyek az együgyű nép körében folytak le s fő rugójukat jobbára ama természeti igazságok képezik, amelyek a műveltebb osztályok körében rendszerint inkább a hazugság látszatával bírnak. Egy közeli kis faluban rémes esemény történt szeptember elsején. Egy hivatásos vadászember két barátját kacsalesre hivta ki a Garam partjára. Felállította őket a Iz „Esztergom is Vidéke" tárcája IB4B. évi nemzetori és honvédkori lesre annak rendje- és módja szerint jó távol egymástól, azután előbb az egyiket, majd a másikat egy-egy jól irányozott lövéssel megölte. Tette pedig ezt előre kigondolt terv szerint és szörnyű cselekményét azzal tetőzte be, hogy a két haldoklót rettenetes módon meg is csonkította. Amikor pedig befejezte emberirtó munkáját, önmagát végezte ki. Eddig a történet a maga valóságában. Keressük most már az indító okot, amely azt az embert végzetes tettére késztette. Levelet hagyott hátra. A levél tizennégy lapon van megírva s ebből mindent meg lehet tudni. A gyilkosnak felesége a nyár folyamán elhalt . . . Mielőtt azonban kiszenvedett volna, vallomást tett férjének. Elmondotta, hogy két ember becsülete ellen tört. Egy napon tudtán kivül valami italt adtak be néki, amitől elkábult. Tehetetlen helyzetévei akkor gyalázatosan visszaéltek. A férj, aki nejét nagyon szerette, a halálos ágyon fogadalmat tett, hogy a gazembereket megbünteti. Felesége halála óta egyre főzte a gyilkos tervet, amelyet megérlelve, pár nappal ezelőtt végre is hajtott. Az ok tehát meg ván ; a boszú teljes. Annyira teljes, hogy a két ember halála a gyilkos halálával is meg van boszúlva. Nem lehet tagadni, hogy ebben a borzasztó tragédiában jobb erkölcsre valló motívum nyilatkozik meg. A gyilkos — mint ismeretes — becsületes és józan ember volt. ! Családját szerette. — Egy haldoklónak vallomása tette gyilkossá. Az la perc, amelyben a mindég hűnek j ismert feleség a halál küszöbén feltárta előtte a rettenetes multat, melynek kísérteiéivel folyton küzdött s amelynek árnya sirja széléig követte. Lehet-e ez esetben elképzelni, hogy egy emberben, aki életének boldogságát temeti, a válás megrendítő percében gyökeret ne • verjen a bosszú gondolata. Az a Irta: HORVÁTH GÉZA. Folytatás (XXVII.) Egy napon hire kelt, hogy Zsófia főhercegnő meglátogatja átutaztában a Brukkiakat is és ő kiséretével egy éjet ott fog tölteni. A város polgárságát ezen hír lázas Örömbe hozta s nagy készületek történtek fogadására és elhatározták, hogy a város zenekarával a főhercegnőnek és vele utazott Károly Lajos fiának fáklyás éji zenét adnak. Lehetetlennek tartom, hogy rövid pár szóban kifejezést ne adjak azon sajátos, különböző, benső és titkos érzületnek, mely polgársága lelkesedésével ellentétben, a fogoly magyar honvéd tisztikar keblében megfogamzott. Nem kell bővebben magyaráznom, hogy miért! Ezt a lefolyt események eléggé megmagyarázzák. Ezután röviden megemlítem még, hogy a fogoly tisztikar is látni akarván, a főhercegnőt s fiát, a tolongó nép közé vegyült. A főtérre nyiió erkély ablakában állt a főhercegnő, mellette balról 15—16 éves fia foglalt helyet. A háttérben egy magas, szikár koros osztrák tábornok és párbrukki polgár állt. A főhercegnő midőn a rázeaditett császári himnus elhangzott, szeme fölé emelte jobb kezéig s ugy látszék, mintha tudakozódott volna durva kőből és nem művészi kézzel fakőrnyezetétői, a szövétnek világánál feltűnt rágott huszár szobor áll. A huszár, kit vörös zsinórzatú honvéd tisztek nagy a szobor ábrázol, egymaga tartá fenn a csoportjáról, s midőn a kellő felvilágo- mult század elején egy francia hadcsasitást megkapta, többé kutató tekintetét patnak a hidon szándékolt átvonulását s nem irányozta felénk. j a kk 28 lövés terite le lováról. A huDe az első tekintet villámát már ! szart Rostásnak hívták, másnap megéreztük, mert az ott IevŐ • Ez a szobor is tanúskodik a magyar tisztikarnak, az osztrák ezredekbei idő- hősiességről és a dinasztia iráni hűségéhatárnélküli, vagy más szóval életfogy- ről, mit az uralkodó ház százszor és tiglani beosztása kezdetét vette és itt ezerszer tapasztalt századokon át, de értesültünk vérző szívvel tábornokaink teljesen megérteni még sem tudott, mert martir haláláról és Komárom várának \ mindig csak családi vagy kizárólag oszfeladásáról. I trák politikát űzött s velünk szemben Ezután csak Udinéig voltunk nagyobb; gyanúját levetkezni teljesen soha nem számmal együtt, azontúl kisebb oszta1 birta, holott a magyar nemzetre helyegokba oszolva, egy káplár alj kísérete zett fősuly, úgy Ausztriát, mint a dinasmellett, az ezredek elhelyezése iránya- I tiát s vele bennünket is sok keserűségban folytattuk utunkat. Az útirány meg-; tői és rázkódtatástól óvta volna meg. jelölése végett meg keli jegyeznem, hogy j Meg kell említenem, hogy mielőtt Laibaehon, Vibach, Oberloits, Adels-. Udine falai alá értünk volna, Sant An-| berg és Görcznek mentünk, valamint geló községben tölténk a déli időt és aj nem hallgathatom el azt sem, hogy fogoly tisztikar ingyen megvendéglésben | Krainban iszonyú volt élelmezésünk. Min-• részesült, de hogy ki volt a vendéglátó, denhol a tarlórépa borzasztó szaga ül- az előttem ma is titok, úgy hiszem, hogy dözött bennünket és az út mellett álló itt már bennünket az olasz rokonszenv kopár sziklás hegyek, e nép jövedelmi'nyilvánulása fogadott, forrásainak szük voltára engedtek követ- Mint már emlitém, Udinében bekövetkeztetést vonni. Maga Laichbach, akkor kezett az apostolok oszlása. Udine falain még leendő ezredem törzshelye csinos vá- kivül elvonuló országúton egy batár körös. A Lai vizén egy miniatűr lánchíd vezet j zeledett felénk s mi azt hittük, hogy át, fellegvára emelkedett hegyen fekszik, s . egy szép olasz nő üli benne. A feltevés előttünk azért vált nevezetessé, mert\ azon része, hogy nő ült benne való volt, Battyáni Lajos volt miniszterelnök, itt j azonban a bent ült nőnek majdnem kifogolyként őriztetett. I pederhetésig kifejlett szőke bajusza volt, j De azt sem mellőzöm felemlíteni, hogy kinek előrehaladott kora kiábrándított ' az Oberloits felé vezető hidon túl, egy bennünket. gondolat; hogy családi tisztességének meggyalázóit meg kell büntetnie, mert a haldokló vallomásának igaznak kell lennie. Az a gondolat, hogy az a két állatias gonosztevő j később dicsekedni fog az ő néhai feleségének szerelmével és árva gyermeke szégyen foltot visel majd egész életén át! . . . Különösen a I gyermek, akitől a gyilkos, mielőtt 1 önmagát megbüntette volna, csókkal búcsúzott el . . . A Cavaleria Rusticana teljes valóságában előttünk áll. A gyilkost j nem merjük vádolni, az áldozatokat nem érdemesítjük védelemre. Az igazságszolgáltatásnak ezzel ;a borzasztó tragédiával nem lesz dolga. Hőse és martyrjai csendes emberek lettek. A nép ajkán azonban firól-fira száll majd annak története s bizonyára a belőle levont morál is. Milyen lesz ez a morál. A szemet szemért, fogat fogért elvét nem ismeri a földi igazságszolgáltatás oly értelemben, hogy az ember Udine város nagy, Iombosfájú sétányán sok ember mozgott. Az első pillanatban feltűnt, hogy szives, szánó és imitt amott könnyező szemek tekintettek reánk, de feltűnői eg kerülték a velük való érintkezést, mit éppen nem csodáltunk, mert a levert és eltiport olaszország sorsa, sokban hasonlított a mienkhez. Másnap ezredek szerint felosztottak bennünket, és mi 10-en kik ugyanegy ezredbe valánk sorozva, egy tizedes és hat ember kíséretében Trevizóba és onnan tovább ballagtunk. Egy délután Cesenikóba értünk, s itt láttam először a tengert, bámulva annak beláthatlan nagyszerűségét, közép mértékű hullámzását, kis vitorlás csónakok és a partfelé közeledő halász bárkák hullámmal küzdő hánykódását. Kiéhezve, egyik társammal egy osteria felé közeledtünk nyugtalankodó gyomrom éhségének lecsillapítása végett, hova betéive igen megörültünk, mert annak gerendázatára illesztetett fán kolbászhoz hasonlító fálnivalót vettünk észre s midőn arra mutatva annak elkészítését kértük, mosollyal fordultak hozzánk azon felvilágosítással, hogy az nem kolbász, hanem zsír, mit belekben szoktak tartani. Rántott tojást kértünk hát, de ez sem volt,' hanem apró csigákat hoztak kétszersülttel. Hosszú réz,tű volt mellé téve, s megmutatták, hogy miként hell az apró kagylócskákból a csigát kipederni, és sóba mártva enni. Éhségemben megkezdtem a csiga evést, de biz az sehogy