Esztergom és Vidéke, 1903

1903-09-03 / 71.szám

es A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : BzéM évr — — — — 12 kor. — ffl. Fél évre _____ 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. Egye* nzátii ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PR0K0PP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaabézirato-, előfizetések, nyiltterek ós hirdetései küldendők) Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk vissza. Gazdasági program-pontozatok. Esztergom, aug. 26. IV. A hatóság egyik legszebb és legfőbb hivatását és kötelességét képezi azon munkálni, hogy a város polgárai minél több megélhetési alaphoz jussanak, hogy igy az anyagi jobblét megteremtésével az adófizető képesség is emelkedjék. Kétszeres kötelesség ez nálunk, a hol a hatóság oly nagy követelést támaszt az adófizető közönséggel szemben. De ettől függ, már t. i. az anyagi téren való javulástól, a város, mint erkölcsi testület hitelképessége is, mert hiszen a hitelező is szivesebben ad kölcsönt egy ollyan városnak, mint erkölcsi testületnek, ha mindjárt anyagi javakkal nem is rendelkezik, a mely város minél több jómódú polgárokból, mint az ollyannak, a mely csupa szegény emberekből áll. És ez a követelmény a jövő fejlődés szempontjából Esztergomra nézve egy nagy életkérdést képez, ha meggondoljuk, hogy a várost ma oly nagy összegű tartozás terheli, a mely hosszabb időre kizárja egy újabb, jelzálogos kölcsön felvételét. Ezzel szemben ugyanis, mi abban a meggyőződésben vagyunk, hogy a várost nagy adóssága dacára az ő jövő fejlődésében megakasztani nem lehet, hiszen még mindég oly intézményeket kénytelen nélkülözni, a melyek ma már a társadalmi élet legelemibb követelményét képezik. Igy, lépten nyomon kifogásoljuk egészségügyi viszonyainkat, dacára annak, hogy csak a legközelebbi múlthoz képest ezen a téren is haladást tapasztalunk, és mégis tűrni vagyunk kénytelenek, hogy р. о. a hentesek, mészárosok az ő sertéseiket otthon szúrhassák le, nagyobb sertés készletüket házaiknál tarthassák csakis azért, mert a város nincs azon helyzetben, hogy a mai igényeknek megfelelő modern vágóhidat építhessen. Lépten nyomon panaszoljuk, hogy úgy a köz, valamint a magán házakban levő kutak rossz vizet szolgáltatnak és mindmegannyi melegágyai a tifozus megbetegedéseknek, és ezen sem tudunk segíteni gyökeresen, mert vízvezetékünk nincs, mely az egészséges ivóvizet szolgáltatná, de pénzünk sincs ahhoz, hogy ily közművet létesíthetnénk. Lépten nyomonszermjanui vagyunk, hogy az egyes házakban felgyülemlett szenyvizet az utcára, a nyilt csatornába eregetik ki, és nem segíthetünk rajta, mert az egész várost behálózó földalatti csatorna hálózattal nem rendelkezünk. Hát mindezek és sok más egyébb kérdés megoldásra vár és pedig rövid idei megoldásra, annál is inkább, mert hiszen a villamvilágitás bevezetésével egy oly modern közszükséget léptetünk életbe, a mely önként, mintegy parancsolólag követeli, hogy hozzá hasonló modern intézmények annál is inkább megteremtessenek, mert ő az ő világító fényével kétszeresen fogja mutogatni mindezen intézmények hiányát. Ha a város megszerezte a diszejsebb mentét, az illyen díszesebb j mentéhez, díszesebb kard, attilla, j nadrág és csizma kell, mert különben a fényes mente nem díszére, hanem csúfságára válik annak a ki azt hordozza.*) De eltekintve mindezektől, valósággal is —, ha mindjárt nem a legközelebbi időben, de legfeljebb egy évtized múlva ~— komoly gondolkozás tárgyává fog válni úgy a vízvezeték, mint a csatornázás és vágóhíd kérdése, komoly gondolkozás tárgyává is kell, hogy legyen, mert hiszen Esztergom jövő fejfödésének egyik sarkkövét képezi az, hogy ez a város, a mely a természet által oly nagy és bő kincsekkel van megáldva, tényleg betöltse azt a misszióját, a melyet betölt akár Gráz, akár más, hasonló természeti fekvéssel biró város, hogy otthona lehessen oly embereknek, kik a nagyvárosi zajt, a drágább életet nem bírva és nem kedvelve, csendes és mégis a haladott kor Az „Eszteroom és ja. 1848. évi nemzetori és honvédkori Irta: HORVÁTH GÉZA. Folytatás (XXVI.) Egy napon, szeptember hóban Szentgyörgy mezőváros határába értünk délelőtt mintegy и óra felé. A transport parancsnok megállított bennünket a városon kivül s hihetőleg szállás csinálókat küldött be a faluszerü városba. Szentgyörgy község azon határőr-ezred székhelye, vagy hadfogadó kerülete volt, melynek egyik zászlóalj maradványa képezte katonai kíséretünket. Midőn a kapitány már azt hitte, hogy az elszállásolás clőintézkedése megtörtént, megindított bennünket a városba. Azonban midőn beértünk, majd nem tudtuk elhatározni, nevessünk avagy boszankodjunk-e. Az utc a tele volt asszonnyal, kik seprűvel, meszelővel, itt-ott vasvillával felfegyverkezve, egész dühvel akartak reánk támadni. Az első pillanatban nem értettük a felháborodás okát, csak azután tudtuk meg, hogy a sajátszerű feífegyverkezés és harag mennyiben illet • bennünket. Csak azután magyarázták meg az asszonyok indulatoskodása és sirán^nakozásá okát, t. i. hogy a szálláscsinálók bejelentették az elesetteket, hogy kinek esett el apja, testvére, férje, sógora stb. a szabadságharc alatt. Azokért akartak rajtunk bosszút állani s oly engeszthetlenséget tanúsítottak, hogy kénytelenek voltunk, ha nem tévedek, Ráczmehaláera költözni a nélkül, hogy enni kaptunk volna. Ott minden házhoz húszat szállásoltak be s Így az egész lakást teljesen elfoglaltuk, úgy, hogy a háziak a tágas konyhába húzódtak. Ott néztem meg cüzetesebben a horvát konyha mélységét, melynek hátterében volt a vaskapcson lógó üst. Kémény a házon nem volt, hanem a füst a padlás ajtón szállt fel s annak ablakán tört magának utat a szabadba. Vacsoránk nagyszemü resztelt bab volt, melynek elköltése után nyugodni tértünk. Még egy reám nézve kellemetlen dolgot kell felemlítenem, mi velem Verőcén történt. Éhes voltam, mint majd mindig és a szép Pejacsevits kastély felé irányoztam lépteimet, melynek közelében egy vendég fogadó állott. Az összes pénzem két fertály bankóból állott s abból jól akartam lakni. Tudom a mostani generátió fogalmával sem bir annak, hogy mit neveztek akkor fertály bankónak. Megmagyarázom! Az aprópénz a forgalomból teljesen hiányzott, mely bajon az emberek akként segítettek, hogy a forintost négy egyenlő részre szakították s a forgalomban még arra sem volt figyelem, hogy a fizetésnél megfelelő Összeillő részek adattak-e. A vendéglő íelé haladva megtapogattam, hogy a két fertály bankóm megvan-e ? midőn annak kapujánál Szigeti Abrissal találkoztam, ki ott kivül ácsorgott. Kinéztem szeméből, hogy az ő gyomra is korog és azt kérdezé főiem mennyi pénzem van. Én őszintén bevallottam, hogy nincs több két fertály bankómnál, mire kicsinylőleg fordult hozzám, mondván : > Gyere, majd fizetek én«. Megörültem, hogy mecénásra akadtam s követtem őt az étterembe. A terem szorongásig telve volt fogoly tiszttár.sainkkal. Ő egy asztalhoz lépett és intett, hogy foglaljak helyet. Két adag sültet, kenyeret és egy palack bort rendelt. Hozzáláttam a viszonyainkhoz képest lucullusi vacsorához s midőn azt elfogyasztottam, még egyszer suttogva fordult hozzám, kérdezve : »Mennyi pénzed van ?« S midőn megismételtem, hogy két fertály bankó, hozzám fordulva monda : »Az nem elég !« Most viszont én kérdem tőle: »Hat neked ?« Azt felelte : „Egy krajcárom sincs !« majd folytatá : »Mar most nincs más hátra pajtás, hanem igyekezzél a konyhán keresztül kisompolyogni.* Bennem meghűlt a vér s midőn a vett utasítást követve a *) Amily nagy elismeréssel adózunk a tisztelt cikkiró úr városi gazdasági politikája és érzéke iránt s helyeseljük azt, oly kevéssé tartjuk a villamvilágitás behozatalát közszükségletnek. Sőt ellenkezőleg, a cikkiró által követett egészséges irányú gazdasági program egyik pontjaként részünkről a villamvilágitás kiküszöbölése és a jövedelmező gáz behozatala mellett vagyunk. Hogy pedig a villám hányszorosan fogja a jelenlegi világitásnál jobban megvilágítani a megvilági tan dókat, arról majd akkor szóllhatunk, ha a tények az ellenkezőről győznek meg. A szerk. konyha felé haladtam, szörnyű trémát álltam ki, mert attól tartottam, hogy valaki galléromnál fogva megragad, s Önhibámon kivül letartóztatt. Midőn félve remegve kiértem az utcára, már Abris ott várt és azzal fogadott: »De fene soká jösz !c Én is megkettőztetve lépteimet szállásom felé siettem, attól tartva, hogy hát ha üldözni fognak. D« nem is kértem többé az életben Szigeti ven' déglátásából. I De nem bocsájtkozom tovább apró dolgok elbeszélésébe, sem a megjárt vidék lefestésébc, az ott élő népek szokásainak ismertetésébe, mert a folyto• nos bolyongás alatt, ha figyelmünket ' pillanatra magára is vonta valami, az csak i a pillanatnyi megfigyelés és nem a I hosszabb tapasztalat szüleménye volt, . csupán annyit jegyzek még meg, hogy I Varasdon keresztül hagytuk el HorvátI országot. Pettaunál repülő hidon keltünk lát a Dráván, s ezzel Stájerország földijére léptünk, hol a jó hegyi levegő, a • tájak és imitt amott a fenyvesek és a ! sziklák ormain feltűnő várromok szép! sége, viditólag hatott idegeinkre. Pettau i várának leírását mellőzöm, csak annyit j említek meg, hogy épen az- almaszüret I ideje volt, s a gyümölcs félében bóveíI kedő vidéken és az elszórva fekvő házak Ikertjében a borsajtó működése volt látf

ható. Mi Marburgíg mindig gyalogoltunk