Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-16 / 22.szám

ESZTERGOM es TIA A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. $4 eljelenik Vasárnap és csütörtökön. j^LÓRIZETÉSI ÁRAK Kgéw évre — —- — — 12 kor. — fll. fél évre— — — — — 6 kor. — fll. .legyed évre — — — 3 kor. — fll. Egyes »zám ára: 14 fll. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKASLaptulajdonosok : DrPROKOPP GYULA és társai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (nova a kéziratul, előfizetései, nyiltterek és hirdetések küldendő Szécljenyi-tér, 33Q. szán*. Kéziratot nem adn.uk viasza. HÉA nyomor. Két szellem küzd a társadalmi életben és folyton hadi lábon áll egymással. Ezek egyikének képviselői irigy szemmel nézik a másik vagyoni és szellemi magas értékét, holott lehet, hogy maguk okai, hogy saját megélhetésüket biztosítani nem képesek : hiányzik a kitartó szorgalom, takarékosság és munkakedv. Látjuk azt, hogy a dsentri osztály pusztul. Őseitől örókölte a 4 lovon járást — 1000 holdra. Az apának 5 fia van, tehát az utódoknak már azon területen 20 lovat kell tartariok. Örökölte az urhatnámságot és nem tud leszokni róla. A 3-ik nemzedéknek már se lova, se földje nincs, csak az ősi megmaradt kék vére, mely átkozódik, panaszkodik a sors és más minden ellen. A köznemesség, az úgynevezett hét szilvafás — pusztul; még mindég a költő szavai szerint él: »Munkátlanság csak az élet, Van életem mert henyélek. A paraszté a dolog, Én magyar nemes vagyok . . .« Nem csoda tehát, ha végvonaglását éli. Két osztály küzd tahát az életben egymás ellen : e szegény és a gazdag. Az előbbiekről nem volna szabad megfeledkeznie az utóbbinak, azoknak, kiket a gondviselés szerencsés körülmények közé helyezett ! A nyomor mindég betegség és pedig veszélyes kórjelensége a társadalomnak. A nyomor térhódítása a társadalmi béke, a jogrend és a Jóllét rovására esik mindenkor. Minél tágabb tért foglal el, annál inkább elárulja az egyesek, érzéketlen, műveletlen szellemi tulajdonát, mely a modernnek nevezett korszakban elmaradást jelent. Ezért van az, hogy a nemesebb érzelműek folytonosan hangoztatják a nevelés szükségességét, mely által a részvét, irgalmasság, könyörület érzetét ki ki elsajátítva, észre veszi a szegényt is, azt ápolja, segíti és vigasztalja. Külömben e téren javítani, enyCsak jött a helyébe meg uj és el nem [apadt soha. Most csendesen itt nyugoszik vezérünk, Oh már nem üzen a szegény minékünk . . . Ám eljön a kor — vigyázzatok reája — Med újra kinyil a magyar haza vérvirága, S a harc mezeje pirosra válik: Akkor kijövünk ide mind egy szálig, S még egyszer, utolszor, halljuk síri szavát, Mitől valaha egy nemzet talpra állt, .S ka még egyszer azt üzeni: Mindnyájunknak el kell menni! És elmegyünk e dalra, A nagy kivívott diadalra ; Mint Archimedes feldönti világát, Egy étheri pontra vetve a lábát : A te sírodon könyörögve, Kossuth apánk, Győzünk, ha egész mindenségjönne reánk! Dr. Nógrádi Jenő. Dr. sub-auspiciis . . . Van nekem egy barátném, a ki csak a regényekbői — meg tőlünk — tudta azt, hogy szerelem is van a világon . . . O előtte a szerelem — saját szavai szerint — jelekből Összeállított talány, a mit egy íérfi sem fog tudni előtte úgy megfejteni, hogy ő felfogná és átérezné annak magyarázatát és igazságait. Ha egyikünkön észrevettea szimptómáit ennek a palástolhatlan érzelemnek: jaj volt akkor szegény fejünknek ! Folyton ironizált. — Megint szerelmes vagy r — c>zr»Uf-a V<=»rr1í»7ni ariinvnsan — 1 ól érzed b .Esztergom és W tárcája. I^ossütl^ sírjánál. Csak hulljatok őszi fakó levelek, Borítsatok ö rá szemfödelet; Csak szálljatok halkan a bus temető tájon, Nehogy susogástok a nyugvónak fájjon. Majd néhanap eljön a távoli szél, És néktek a hallhatlan holtról beszél.. . Tudjátok-e majd, e síró szellő micsoda ? Az árva magyar nemzetnek sóhaja: Mert álom nélkül itt alszik atyánk, Vigyázva örökkön-örökre miránk. Oh hasztalan indulok el, temető útadón, Meg vissza e sírra egy ó dana von, Oly szép, olyan szivemelő, de olyan [szomorú, Mint ifjú leányka fején a gyászkoszorú, Mint haldokoló anya áldása gyermekére, Miként a porbatiport magyaroknak a sziv[verése, Miként sebesült kürtös búcsúzó riadója, Tudjuk, soha nem feledjük . . . ígyen a [nóta: Kossuth Lajos azt üzente . . . Te büvteli dal, te halottak ébresztője, Sziveink Örökké lángra gyulának tőle ! Mint akkor is... csak vér oltja e lángot, Hogy bámulatra készt egy egész világot. S ha talán: elfogyott a regementje, [milyen csoda: hiteni a helyzetet, némileg könnyíteni hivatva van a sajtó, mely kellő világításban tartja a nyomor képeit, azokét, kik nem annyira saját könynyelmüségük, hanem a véletlen szerencsétlenség áldozatai. De nem csak a szellem munkásai, a keresztyénség maga, a megváltó Krisztus szelleme — egy nemes célért küzd : a szegényeknek, a társadalom nyomorultjainak küzdelmét, szenvedését enyhíteni. ! A keresztyénség csak akkor lessz méltó örököse az Isteni eszmék maj gasztos hagyományozójához, ha az isteni alapító emberi végezetének erényeit tényleg magáévá teszi. Nézd meg a gazdagokat, kik fényben, kényelemben, gond nélkül élik életüket. i Nézd meg a szegényt — ki rongyokkal takargatja testét 2 nagy hidegben. Házról-házra, küszöbről-küszöbre szerzi táplálékát. Előtted mennyi irgalom tárgya ! Adj hálát a gondviselésnek, hogy neked hajlékot adott. Hozzátok szólok > Esztergom és magad ebben az általad kellemesnek mondott situációban ? — Ott van ni, — előbb nevettél, most meg boldognak vallod magad ! ha! ha ! — Bizony ha én sirok, akkor vagy méregből gördülnek egymásra könnyeim, vagy bánatom van, és ott sirok, de igazán szívből, a hol csak a jó Isten lát és senki ember fia ! mig te édesem ? Ledőlsz a sézlónomra, hogy harmatot hullass semmiért az én párnám festett rózsáira. Adsza csak ide, még utoljára felolvadnak szegénykék szerelmes könnyeidtől; vagy talán azt suttogod el nekik, hogy milyen édesen pityeregsz ? Hagyj fel szatirikus incselkedéseiddel! Hiába eksplikálom néked, hogy micsoda neme ez a boldogságnak, mikor sírunk mosolygó ajakkal, nevetünk könnyes szemekkel és még se látunk, lelkileg élünk, szóval ábrándozunk ... Ábrándozni, — hm — micsoda hálátlan működése az egy olyan leány észnek mind a tiéd is f Költőknek a tere az, a ki lábakba tudja szedni magasztos ábrándjait, nem pedig ilyen magunkfajta gyönge tehetségeknek. Hisz Vörösmarty is félve inti menyasszonyát, hogy ne ábrándozzék, mert olyankor >kancsalul festett, egekbe néz.« Te meg majd ugy jársz édes kis bogárkám, hogy nem az ég lesz kancsalul festve, a hova annyit kacsintgatsz haszontalanul, hanem szép fekete szemeid bandzsulnak meg. Hej! milyen költői lesz egy mélázó leány kancsal szemekkel! Brr ! vidéke* magas, emelkedett szellemű hölgyei, kiknél a humanizmus eszméi iránt kell, hogy nemesen érző szivetek legyen. Tudom azt, hogy a női sziv fogékonyabb és könyebben ébreszthető — minden nemes befogadására. Esztergom vármegye intelligens hölgyei álljanak össze ! Mint tudom, Esztergomban van Nőegylet, minden falunak van — ha kicsiny számú is — intelligentiája : Alakuljanak, alakítsák meg községenként a Nőegyleteket! Ne féljünk; az egyszerű s az anyagi gondoktól mentebb paraszt asszonyban is van sziv, mely a szép és nemesért fellobban. Teljesen igazat adok érdemekben gazdag szerkesztőnknek, hogy nem csak felfelé legyünk demokraták, hanem lefelé is. Szerintem inkább megfordítva kellene lenni, — lefelé demokrata és felfelé arisztokrata és nem a vagyon, az anyagiak, de egyedül csak a jó sziv és szellemi érték előtt kellene kalapot emelnünkHallgass kérlek, hallgass, ne káromold az idealizmust! Meg fogod még egyszer járni, hogy fogom vissza sújtani akkor rád azokat az életfilozófiákat, a mikkel minket akarsz felrázni illúziónkból ! Nem éred te meg a visszatorlás pillanatát, sohse fogom megtagadni hideg természetemet, hogy sírjak holmi hóbortosságokért, pláne még ábrándozzak is ! — Erre meg éppen képtelennek tartom józan eszemet. Az ilyen meddő vitatkozások napirenden voltak köztünk. Majd egy alkalommal, elragadtatással festette egyik barátném előtte azt a fontos momentumot, a mely nagy lánnyá üti egyszerre a bak[ fist és nem tűri meg a rövid szoknyát, t. i. az első kézcsókot ideáljától; pátoszszal színezte a részleteket, — és ő ekkor felkacag ás parodizálja szent érzelmeit. Ugyan kérlek, mit szavalsz itt nekem ilyen tragikomikus arccal egy közönséges kézcsókról ? Én az ilyen jelentéktelen motívumok után épp olyan semmit mondó érzést tapasztalok, mint a fontos esemény előtt; te meg hetekig elandalogsz az ilyen fölösleges illemszabályok felett. Illemszabályok ? ? Hallod Ámor ? Nem tud külömbséget tenni a kézcsók és kézcsók között; bocsásd reá nyilaid, — de duplán kérlek, mert e^y nem sebez ott, hol még csak fogalom sincs az édes szerelemről! — Ne kiáltozz Ámornak, sok dolga van ilyen hóbortosokkal, mint te is,