Esztergom és Vidéke, 1902

1902-12-24 / 101.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. |y|e^jclei)ik Vasárnap és csütörtökön. JELŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 12 kor. — fll. m évre— — — — — 6 kor. — fll. begyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes ceátu ára: 14 ül. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Lap tul aj donos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetősek, nyiltterek és hirdatésafe kőiden do Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utcza 485. szám. HM Kéziratot nein adunk viasza. t-^~ Karácsonykor. Karácsonyfa tündér fénye mellett, Imádkozik három pici gyermek, Kis kacsóik szépen összetéve, Arcukon az égi liljom éke ; — Angyalszelid áhítattal nézik A lobogó lángok tünde fényit; Mind a hármat ugy öleli által A boldogság szelid mosolyával, Majd megcsendül ajkaikon halkan, Mint valami túlvilági dallam. Angyaloknak kara mintha zengne : Pásztorok, pásztorok örvendezve . . . Kebelemre zárva feleségem, Gyönyörködünk a mosolygó képen . . . A szivünknek sarja mind a három : Rózsabimbók zord tavaszi tájon, Mind a három szelid esti csillag, Mely vezeti rögös utainkat, Egy-egy emlék; leikeinknek álma, Boldogságunk hajnalhasadása ; Elő emlék: szerelmünk emléke, Milyen nem lesz több, csak a mecsekbe — Emléke az elmúlt szép időknek, Mely csak volt, de többé soh? se tér [meg . . . Hz .Esztergom fe liiif tárcája. Karácsonyfa, tündér fénye mellett, Imádkozik három pici gyermek, Szivükből az égi hit sugároz; Imádkoznak a kis Jézuskához ; Elmondják, kogy milyen régen var[ják Mily epedve a karácsonyfáját. Szótfogadó jó gyermekek voltak, Nem is mondhat senki semmi rosz[szat Imádkoztak ... Künn a néma [éjben Hol csillagok ezre vigyáz ébren, Pásztoroknak dala csendül, lágyan, S elmerülünk mind az imádságban. — Libád — LÉVAI SÁNDOR. Esztergom 1902 dec. 24. (F.) Hulló, szitáló fehér pillékből szőtt takaró borul a földre : béke j és szeretet száll az emberek szivébe; a betlehemi pásztorok: — á földnek munkás népe, buzgó fohásszal keresi a szeretet éltető melegét, szelid fényét. Egy uj világnak, a szeretet világának megszüntetését ünnepli az emberiség s mindenki siet, hogy a pihenés, az áhítat egy egy órájával bár, a családi tűzhely, a békés otthon körül kivegye részét az »isteni kisded« ajándékából, a szeretetből. A legszegényebb gunyhó párás levegőjébe is bevillan a szent estén egy-egy fénysugár, parányi részekben valóra válik a nagy eszme, mely varázs erejével testvérekké avatta az embereket s nyilván annak emlékére maradt meg a kedves ajándékok szokása a kis Jézus küldeményének kultusza — hogy ezen a napon az egész emberiség kapta egykoron legnagyobb legfényesebb ajándékát, mely évezredek alakulásának forrása lett. Csöndes kis városunk, mely a j megpróbáltatások nehéz idejét éli, vájjon mit vár a kis Jézus ajándé1 kából ? Sok, sok megoldatlan nehéz kérdésének sikeres eredmé! nyét hozhatná meg neki, hogy azok alapján biztos reménynyel nézhetne a jövő szemébe. Mi azonban csak egyet kívánunk e napon a városnak, mint közületnek is, a szeretetet, mely beszője arany szálait az Az erős asszony sietve vet egy érdeklődő pillantást a gyerekek~felé, de arcáról leolvasható elégedetlensége. Szinte látszik rajt, hogy magába mondja : ha az enyém volnál nem volna ilyen sápadt az arcod, nem volnál magadra hagyva az út porában. Egy a többinél is szegényesebb, tövis kerítéses ház elé érve, letörli izzadt homI lokát, idegesen igazit a kendőjén és beJ$i 8 VSlft. ! lép a házba. _ A

Z Esztergom és Vidéke eredeti tárcája. - | Bent vár

J

ák

« A nyitott konyhában hallja már a kis gyerek sirását, melybe Forró nyári délután, a néptelen utcán, olykor a beteganya fájdalmas nyögése egy asszony sietett keresztül. Erőteljes, ég elfo

j

tott zo

k

0

gása vegyül, magas alak volt és mozgékony, mint egy | A szegény

esen bútorozott rossz levegőjű nőstény párduc. Kis kosár volt a karján,

! szobában erőtlenül fekszik az ágyon egy melyből valami fehér ruha féle látszott vékony sápadt asszony ; mellette pólyába ki. Nagy volt a meleg és megoldotta j takarva m

i

n

tegy egy hónapos gyerek sir. fehér babos kendőjét, mely alól kikerül-, _ Elkéstem, mert az Istvánnak sürtek fekete hajának a sietségtől megizzadt' gős dolga voltj _ szolt a belépő kiszálai. Amint elérte a sarki boltos nagy eme

i

ve az ágyból a síró gyereket. Látkirakatát, lopva egy pillantást vetett szott v

i

se

lkedésén, hogy otthonosan érzi abba és gyorsan befordult a szük magat e helyen és hogy ez nem első malom-utcába. j iá

togat

ása. A beteg alig hallhatóan mon- j Szegény emberek utcája ez. A mély \ dott valamit és görcsös zokogásba tört ki.

! kátyús girbegörbe uton szerényen sora-j A másik azalatt az asztalra tette a koznak egymás mellé a szalmatetős há- csöpséget, — ki abban hagyta a sirást, zak. Az udvarokban itt-ott látni egy és kosarából tiszta ruhát adott rá. Ahogy pár fehér népet amint a szárnyasokkal, elvégződött ezzel a dolgával, magához meg holmi házi dolgokkal foglalkoznak, j vette a gyereket és leült vele az ágy Az utca porában pedig elkényszeredett szélére. Kigombolta könyú nyári derekágyerekek játszadoznak, kiknek arcáról nak elejét, melyből mint maga az élet lerí a jó mód és kellő táplálkozás hiánya, fordult ki naey gömbölyű . melle, intézők szivébe s összeforrassza, összekösse az egyre törekvők érzéseit. A fásult közönyösséget, a csüggedés leverő .hangulatát semmisem képes oly erővel legyőzni, mint a szeretet, melyet egymás iránt érezünk, amely feltámad bennünk és nagy feladatok megoldására képe-' sit. Ez az isteni erő szállja meg töltse be polgáraink szivét, hogy ; mi akiknek sorsa, e darabka fölI i * ; dön élni és halni, — megértsük egymást a szeretet fényében és melegében, hogy bizni tudjunk egymás igaz törekvéseiben. Nincs veszve ott a köznek dolga, hol a kölcsönös szeretet ereje támogatja a közügyért munkálkodók ! törekvéseit s távoltartja attól a ! visszavonás, a gyanúsítás romboló ' erejét. Tévedhetünk, de csak a jóban s küzdésünk csak viszonylag jót, de jót eredményezhet. j A szeretet isteni ereje szálljon polgáraink szivébe e napon s maradjon mindvégig velünk; ha egymást szeretjük, — akkor egymást megértjük s az egyetértés megigazitotta a gyerek fejét és boldogan nézte, hogy az mily mohón szívja az életet. A beteg is végre kisírta magát és csöndesen nézte a gyerekét, amint azt a másik táplálja. Örömmel s mégis irigykedve tapadt a szeme az erős asszony gömbölyű tagjaira, fázósan húzta álláig magán a takarót és az alól szólt ki. — Maga milyen erős, maga milyen szép. Oh Istenem ! ha én ilyen lehetnék. Erős, vagy ... És megvolt törve a halgatás. Mind a ketten beszéltek már, mind a ketten szomorúságról, gyászról. Arról, hogy az Isten mint osztja boldogságot a keserűséggel, az örömet a lájdalommal; és a halál mint szedi áldozatait találomra. Azokat kikben oly nagy volt az örömük, reménységük, — másiknál kinek erős munkás karjára nagy szükség volt, s kinek elmultán a betegen hátrahagyott, gyenge özvegy a nyomorral, a kétségbeeséssel küzd. — Szépen gyarapszik a gyerek. — Gyarapszik. Mi haszna ? Apát nem fog ismerni, apja meg se láthatta, — hisz tudja, — épen a temetése napján feküdtem ágyba és azóta itt vagyok. Pedig milyen öröme lett volna benne. Szegény, hogy meghalt a tavaszon még a halálos órájában is a gyereket emlegette. Hogy vi« gyázzak rá, azt mondta. Istenem, Istenem ! nagyon reám nehezedett sújtó ke. Lapunk mai száma 10 oldalra terjed.