Esztergom és Vidéke, 1902

1902-12-24 / 101.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE. (101. szára. I 2 deczember 24 nagy erejével verhetjük vissza elleneinket, a sors csapásait. Üdv ami polgártársainknak békés otthonában, a szeretet születésének ünnepén, — üdv a közdolgokban faradoknak s jó törekvéseiknek sikere legyen városunknak karácsonyi ajándéka. Közvilágításunk kérdéseEsztergom dec. 23-án. Szándékosan adtuk e cimet sorainknak, mivel abban az ádáz harcban, melyet a villám a gázzal vív, oly fontos, majdnem kizárólagos szerepet juttatnak a villamfény hivei a magánvilágitásnak, hogy a mellett a város közvilágítása egészen eltörpül. Egyik igen tisztelt laptársunk már tudni véli, hogy kétharmadrésze a döntőknek a villám mellett foglal állást, és úgy látszik hatás keltés okából, megszavaztatja városunk hölgyeit, hogy döntsenek ők a világitás kérdésében. Hogy mindennek mi az oka érthetetlen előttünk. Magyarázatát csakis abban keressük s találjuk fel, hogy a kiindulási pont, az alap tévesztett. Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy a világitás kérdése, a közvilágítás alakjában került a város zöld asztalára, mert a jelenlegi rossz és e mellett drága (petroleum) világításon javítani volt azok célja, kik a kérdést napirendre hozták. Eljutottunk nagynehezen odáig, hogy a jelenleginél sokkalta jobb és e mellett olcsóbb gázvilágitásra egy oly terv feküdt előttünk, melyet elfogadni a város jól felfogott érdekében kötelesség volt. Ennek tudata vezérelte a város atyáit akkor, midőn a gázvilágitást elvben elfogadták. Az előjegyzések megkívántató száma, nem remélt gyorsan és várakozáson felül csakhamar biztosítva volt úgyannyira, hogy kilátásunk lehetett arra, miszerint egy jobb közvilágításunk lesz, mely rövid idő alatt nagyon kevésbe, sőt a magánfogyasztás növekedő arányában, mind kevesebbe, esetleg mibe sem jön. E közben kezdett a modernizálás frázisa a reális alapokon nyugvó praktikus elhatározással kacérkodni, s annyira uralmába hajtotta, hogy akkor, midőn a jelenleginél szebb, fényesebb és felette olcsóbb világítást kerestünk és találtunk, egy, majdnem mondhatnánk rosszabb és mégegyszer oly drága világításért rajongunk, mert azé a jövő, lehet, hogy csak a messze jövő, feláldozzuk a jelent, egy kétes jövőért. Utalunk e részben a kiküldöttek jelentésére, amihez bővebb magyarázat nem fér. Tapasztalataikon nyugvó véleményük szerint közvilágításnak a gáz határozottan előnyösebb, mert mig a drága izzókkal egy jobb fajta petróleum lámpa bátran versenyezhet, addig az ivlámpákkal való világitás oly költségbe jön, mit adózó közönségünk el nem viselhet. Ami a magánvilágitást illeti, miként a jelentés mondja, a villám kellemesebb. Ebben konkludál a kiküldöttek tapasztalata. Fényes és olcsó, majd gyenge és drága világitás között keli választani, s ha igaz, a többség az utóbbi mellett van. Nem hisszük, nem hihetjük, hogy akkor, midőn a közterhek súlya alatt rogyásig görnyedünk már, a város képviselete félre téve a polgárok jól felfogott anyagi érdekét, a villám fény tökéletesbitése által elérendő bizonytalan jövőért, a biztosat feláldozza. Az esztergomi sajtó jubileumai. Budapest, dec. 20. (K L. dr.) Minden ünneplés nélkül szenteljünk a bezáródó öreg esztendő végén néhány jó sort az esztergomi sajtó családi jubileumának. A helyi sajtó nehéz munkát végez mindenütt, de esztergomban talán még nehezebbet, mint másutt, ahol egységesebb a társadalom szelleme, csszetartóbb a művelt elem s termékenyebb talaj, a vidék népe. Az első koszorú kétségkívül a magyar Sión ormán megjelenő tudományos esztergomi vállalatot illeti. A negyvenesztendős magyar Sión. Negyvenesztendős pályafutását kezdi meg az idén a nagy nevű Knauz Nándor alapította Magyar Sión ez az egyetlen egyháztudományi magyar szemle, mely Esztergomban az egyház férfiak szellemi egységének országos emléke maradt. Knauz Nándor hat esztendeig szerkesztette a nevezetes szemlét, főkép egyháztörténeti anyagot gyűjtött s azt pragmatikai és kritikai világításban értékesítette. A Magyar Sión dicsőségéhez fűződik Fraknói Vilmos és Zádori János szerkesztő neve is. Az eisó esztergomi újság 40 év előtt Az első hetilapot Hontmegye nemre giben elhunyt derék emlékű alispánja Pongrácz Lajos alapította és szerkesztette 1863-ban Észtet gomi Újság Feldunavidéki Közlöny volt a neve és Horák Gyula nyomdájában jelent meg. Hontmegye akkori főjegyzője már a negyvenes években igen tevékeny munkatársa volt Frankenburg É'etképeinek s igy kellő hivatással fogott úttörő vállalatához. Első munkatársai közé tartozott Csalomjai (Pajor István) és Haan Rezső Hoatmegye 61 es aljegyzője. Pongrácz Lajos már az első évben fiatal munkatársának, Haan Rezsőnek adta át a lapot, a ki azt két esztendeig szerkesztette. Ekkor 1864 ben Sántha Ignác folytatta az első esztergomi újságot, mely rövid élete után csakhamar megszűnt. Az Esztergom és Vidéke negyedszázada. A hetenkint kétszer megjelenő helyilapot Körösi László dr. 1878-ban tervezte, ki akkor Herceg Odescalchi családjánál volt házitanár, de Sarkady István szerkesztette körülbelül másfél évig és Mellinger Rezső papírkereskedő adta ki. Ekkor zed. Szülötte gyerekemet se nevelhetem. Ilyen egészséggel mint az enyém ! hisz saját magammal tehetetlen vagyok — s lassan fuldokolva ismét zokogásba tört ki, közbe-közbe ziháló melle köhögésre késztette. — Bizony szólt a másik, — a szomorúságra mindkettőnknek elég okunk van. Hát nézzen engem! Igaz, hogy férjem él és egészséges, birja a munkát, látjuk is eredményét; de mi az mind az én bajomhoz ? Két kicsi fiam halt meg alig egy-egy hónapos korában mind kettő. Nem adta meg az Istőn nekem azt a boldogságot, hogy tovább tudtlam volna nevelni őket. Pedig milyen szépek, erősek voltak, hogy gyarapodtak már és egyszerre csak mint a virág ősszel ha dér megcsípte fonnyadtak és végrk volt. Két hete halt meg a második, pedig erre még jobban vigyáztam mint az elsőre — fuvó széltől is óvtam s mégis ez is elment a másik után. Ki tudja ad e az Isten mást ? — Sirva mondta már utolsó szavait s kendőjével törülgette arcáról a lefutó könnyűt. A gyerek már ezalatt el is aludt az ölébe, kicsi ujjaival esetlenül belemarkolva az asszony lelógó kendőjébe. Óvatosan kibontotta az apró ujjakat s letette a gyereket az anyja mellé az ágyra. — No igy most már ellehetsz reggelig. De ne sírj ám ! — Ha éjjel felkelne csak egy kis meleg teát adasson neki, azzal elmarad békében. Higyje el, ugy szeretem ezt a gyereket mintha énmagamé vo'na csak. Aztán ne sirjon majd maga se; csak megsegíti az Isten. No jóéjszakát én már megyek mett Istvánom már türelmetlenkedik azóta. Kint már esteledett, mikor kifordult az utcára. A nap vörös tányérja elbujt már az ég aljára, csak piszkos vörös viszfénye látszott alant. A közeledő juh nyáj felverte a port az uton s elébe siető férjét is már csak akkor vette észre, mikor az egészen közelébe ért. — Tudtam, hogy a gyereknél vagy, elődbe jöttem, — szólt a férj, egy széles vállú, tagba szakadt kováes, s melles bőrkötényéből írást vett elő. — Nézzed az uraság irta, hogy fölfodadna kovácsának. Jó pénzt ígér, meg kert is volna a házhoz, abból is kerülne ki valami, — olvasd. Megálnak, az asszony olvasni kezdi az irást; még végére se ér, csak leereszti a kezeit és halgát. — No, egy szód sincs rá ? Azt hittem, hogy örü'ni fogsz rajta. Hisz te akartál mindig oda jutni, hogy a falutokban lehessünk. — Igaz, de még ne. Most még nem volna jó. — Ugyan mért most nem ? — Mit csinálna az a szegény asszony a gyerekkel ? — A gyerek miatt ? Hisz nem is a tied. — Nem ; de . . . Kissé boszankódva teszi el a férfi az irást és szótalanul ballagnak haza felé. Szokatlan neki, hogy a felesége ellenkezik vele. — Évek óta, hogy együtt vannak ilyesmi nem volt közüttük. Haza érnek. Ahogy a kovács szinen átmennek rá teszi az asszony az ura vállára a kezét. — István! Most, hogy a gyereknél voltam, nagyon köhögött az az asszony. Nem soka huzza már. Mit gondolsz, ha megtalálna halni ? . . . — Akkor magunkhoz vesszük a gyereket, a Pistát. — Szólt a férfi és szinte örült, hogy kitalálta az asszonya gondolatát. — Igen? Te mégis jó ember vagy! Magunkhoz vesszük, felneveljük ! Úgyis épen a te neveden van. Mindkettőjük arcán lehetett látni azt a boldog megelégedést, mely csak az egyszerű, igaz emberek sajátja. — Te István ? ird meg akkor az uraságnak . . . — Hogy majd őszre elmegyünk, ugye — Őszre, — és szomorúan elgondolkozik e fölött az asszony, bizony addig úgyse huzza szegény ; kitudja hány napja van csak már. De a gyerekét azt ugy fogja nevelni, mintha a sajátja volna, hisz már eddig is úgy szerette. Einczinger Ferenc. a lapot Körösi László dr. vette át s esztergomi tartózkodásában tiz évig szerkesztette. Utódja Nógrádi Jenő tanár lett, a kit Munkácsy Kálmán követett. A korán elhunyt Munkácsy Kálmán után a lap a mai szerkesztessél folytatja huszonötödik esztendei pályafutását. A negyedszázados Esztergomi Közlöny Az Esztergomi Közlöny régibb forrná jában még 1867-ben alakút. Haan Rezső szerkesztette. Besze János Rényi Rezső volt főmunkatársa. Egy esztendő múlva a lap megszűnt. Mai formájában az Esztergomi Közlöny 1878 ban keletkezett s Haan Rezső szerkesztésében és kiadásában meg is élte negyedszázados juti leumát. Huszonöt esztendő előtt még csak két hetilapja volt Esztergomnak. Ma már öt lapja van, ami majd annyi mintha napilapja volna, A fejlődés ezt a fokát az esztergomi sajtó nem végezte még napilappal, mint egyebütt, ahol a journalisticai élénkség ugyanolyan volt mint városunkban. Huszonöt esztendő óta persze sok változás történt az esztergomi hirlapirás szolgálatában. Meghalt azóta az első tudományos szerkesztő Knauz Nándor püspök. Meghalt azóta az első esztergomi újság szerkesztője is Pongrácz Lajos. Elhunyt Sarkady István az Esztergom és Vidéke első s Munkácsy Kálmán az utolsó szerkesztője. Elhunyt Ompolyi Mátray Ernő az 1874-ben alakult Esztergom szerkesztője, dr. Rényi Rezső is, a ki az Esztergomot 1878-ban szerkesztette, Megszűnt az Esztergom megszűnt az Esztergomi újság, mely 1879 ben rövid igéig élt. Ezek a jubiláris esztendők halottjai. Tizenkét esztendő előtt uj alakulások keletkeztek, uj lapok indultak, de a régiek a jubilátó Esztergom és Vidéke s az Esztergomi Közlöny nem maradtak el, hanem megérték a küzdelmes negyedszázadot. A magyarvidéki sajtóban jelentőséges nevök van. Méltán megemlékezhetünk tehát róluk az elismerés hangján, mert hivatásuknak megfeleltek és SZÍVÓS küzdelmeik után hűségesen kitartottak Esztergom jobb jövője szolgálatában. Színészet. Esztergom dec. 23. Bodocsányi Henrik karmester jutalomjátékául adták szombat este a B. A. L. E. K. cimű francia operettet. A rokonszenves karmester jutalomjátékára igen szép közönség gyűlt össze s ez estén mesterünk Hervée gyönyörű zenéjét az ő ismert bravúros ügyességével interpretálta. Maga az előadás is, mint minden jó operetté a szezonban, igen sikerült volt. Ripertin házasságközvetitő szerepében Jeszenszky, Merlinger épitési vállalkozó szerepében Nyitrai, Zeneida szerepében Csányi Juszti szolgáltak dicséretre. Az est starja azonban Celine szerepében Báródy Ilonka volt. Sok kedves alakitására emlékezünk vissza a szezonból ennek a kis művésznőnek s ezúttal is jól esik megerősödve látnunk azon sejtelmünket, hogy rövid idő múlva, mint a vidék egy kiváló naivája fog feltűnni. Graciózus modorával, kedvesen csevegő dialógjával hódított s zengzetes lágy dalai ismét végnélküli ovációkat szereztek neki, ugy, hogy minden számát ismételnie kellett, szüntelen taps kisére tében. — Vasárnap este >A sárga csikó*, örökszép népszínmű ment, melyben Csányi Juszti, mint Bakay Erzsi, Krassói mint Laczi, a szerelmes és később begyár legény, Völgyi, mint Bakay András voltak a legjobbak. Hétfőn nem volt előadás. Kedden valami ál-Ivette Guilberttel tarka estély volt hirdetve, oríeumszerü attrakciókkal. T\