Esztergom és Vidéke, 1902

1902-08-10 / 64.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. %^e§je\ei}ik Vasárnap cs csütörtökön. JÍL.ŐFIZETÉSI ÁRAK : Egésí évre — — — — 12 kor. — öl. fél évre— — — — — 6 kor. — fll. .Jegyed évre — — — 3 kor. — fll. Egyes nzáni ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a Kéziratok,.előfizetések, nyiltterek és hirdetéssk küldendő Buda-utcza 485. szám. H»-» Kéziratot nem adnak vissza. t-«e~ Esztergom helyzete. A lezajlott 1848/9 iki eseményekre az országban beállott általános stagnátió után, az alkotmányos aera beálltával a fejlődésnek lenyűgözve tartott rugói országszerte élesebben pattantak fel ; és akként, mint az eltorlaszolt folyamnak árja, ha lezárt zsilipjei megnyittatnak — rohanva tör előre, — úgy indult meg mindenütt a haladás iránti törekvés. Országunk a leigázott nép békói által szült apathiájából a polgárok öncse lek vési pályájára tért s az önálló nemzetek sorába lépett. Azok kik hazánkat az 1850— 1867. évek közi időköz után felkeresték, az Ázsiának gúnyolt országban, a cultur nemzetek intézményeit találták. A főváros szédületes fellendülése, vidéki emporiumok keletkezése, a gazdasági viszonyok gyökeres átalakulása, a gyáripar teréni úttörő kezdeményezések sikerei, — önérzettel, a legszebb reményekkel tölthették be a hazafiúi kebelt. Íz .Esztergom és Iiis" tárcája. A Irta: SERRAO MATILD. — A szerető hitvestársak szerepében ? Vissza kell magunkat képzelni a régi időbe, az első esztendő balgaságaiba, monda Emma gúnyolódva. — Elfeledtem én azokat, szólt sietve a férj. Merően néztek össze s méregették egymást a szomökkel, mint két bajvivó az első összecsapás előtt. — De talán nagyon is önző vagyok, hogy önnek igy egész napját lefoglalom. Eligérkezett talán holnapra ? — Nem, de ha eligérkeztem volna is, lemondanék. — Köszönöm még egyszer. Ma estére természetesen szabad ön ; nincs szükségem társaságra. — Társaságra ? Nem értem . . . — Itt maradok estére. A mint már mondtam; várom a holmijaimat. Azután pedig rendbe — azaz, hogy rendetlenségbe — akarom őket hozni; hiszen olyan látszatának kell a dolognak lenni, mintha mindig itt lettek volna. De önnek nem akarnék még jobban terhére lenni: menjen el, jöjjön haza, a mikor tetszik. Holnap tiz óráig szabad ön. — Igazság szerint most bálba kellene mennem; de ha akarja, itthon maradok. Bár e rohamos haladás itt-ott a lázas működésű erők elernyedését hozta, és sok helyen az egészséges öszmüködést teljesen megbontotta, — mégis úttörője lőn egy uj iránynak, az áldozatokból merített tapasztalás pedig leszűrte a további teendők körüíi eljárásra az üdvös tanulságokat. A lefolyt 3 évtizedre visszatekintésből vett e tényeket városunk helyzetével kapcsolatba hozni óhajtjuk. Elfogulatlan bírálat után fájdalommal kell constatálnunk, hogy az uj aera városunkat a polgárok nagymérvű áldozatai arányában nem emelte; mert bár a nemzetgazdaságtan néhai tanára Kerkápoly volt minister azon tétele, hogy : *a polgárok tevékenységének serkentésére, a produktiv erők fokozására, a produktio minél több ágainak létesítésére, az adók emelése a legalkalmasabb mód* — városunkban talán nagyobb részben érvényesült, mint az államháztartásban, — még is az ipar, a kereskedelem, és az általáf — Minek ? Beszélgetnünk kellene, pedig semmi mondani valónk sincs egymás számára. — Igaz, igaza van. Szives engedelméI vei tehát elmegyek. I Emma meghajtotta magát és Guido : kiment a szobából, mint az olyan ember,

1 akinek semmi gondja, semmi lelki zakla-' tása sincs. De kissé mégis izgatott volt. Ez a kaland nagyon is különös volt, j annyit gondolkodott, töprenkedett rajta,

1 hogy megbocsáthatatlanul szórakozott

1 j volt a bálban. Még a Stefánia bárónő tüzes pillantásait sem látta meg és csakhamar szó nélkül kilopózott a teremből. j Hazatérve, ugy érezte, mintha más, egészen uj légkörbe jutott volna; a nagy , termet, a mely olyan sokáig volt elzárva, j kiszellőztették, a hálószobákba világosság volt, a szekrények, fiókok nyitva I voltak s lenge ibolya-illat szállt ki belőlők. A szalonban a zongora .nyitva volt, I a kóták szerteszét hevertek, a vázákban friss virágok illatoztak, a bútorok itt-ott helyet változtattak, és Emma, házi pongyolában, épp lábujjhegyre állott, hogy levegyen egy etazsérről egy szobrocskát. Álo m ez ? Emma őt itthon várja . . . A válás három esztendeje mintha ki volna törölve, a fájdalmas napok, amelyek megelőzték, feledve . . . mily esztelenség ! — Jó estét! szólt Guido s elhaladt Emma mellett. — Jó estét! felelt Emma, rá sem nézve. II. Meg kell vallanom, hogy azon az éjjnos közgazdászati helyzet terén a j hanyatlás jelenségeit kell találnunk, nem maradván egyebünk, mint a királyság itteni bölcsőjéből Esztergomra visszasugárzó dicső múltban talált szerény vigasztalás és Magyarország herceg primása névleges székhelyének hideg fénye és e fény melegének visszaszerezhetése feletti reménytelenségünk. Fájdalmas érzésünket növeli a szomszádos városokkali összehasonI litás. Komárom, az első rendben kajtonai és hadászati célokra szolgáló j város, melynek fekvése az egészjségügyi viszonyokra nézve kedve; zőnek alig mondható, melynek hozj-táférhetése a gyakori dunai áradásoknál kérdésessé válik, — a polgári kormányzat alá tartozó intézmények központjául lett kiszemelve. Ott székel egy nagy terület törvényszéke, folyammérnökség, culturmérnökség, legújabban pedig egy, téli kikötő berendezése emeli a közforgalmat és közkeresetet. Az egészséges fekvésű Esztergom i _______„_ ! szakán abban a házban sem álmatlan órák, sem könnyáztatta párnák nem vol-; tak. Emma is, Guido is erősen meg volt róla győződve, hogy az eljátszandó komédia semmit sem fog változtatni a jövőn. Nagyonfis jól ismerték egymást s tudták* hogy őket soha semmi sem egyesitheti többé. Emma mikor egykori hálószobájába tért, fogadói szobában képzelte ( magát, Guido pedig nyngodtan aludt el,' minekutána három oldal Herbert Spencert• elolvasott. (Nem akarom ezzel becsmé-. relni a filozófust ; a hősöm álmos volt.) Valóban ugy volt: semmi sem egye-! sithette őket többé. A legnagyobb nehéz-: ségeket győzték volt le, hogy egymáséi lehessenek. Guido Flórencből Nápolyig, szaladt utána Emmának s ablakai alatt, töltötte az éjszakákat. Emma mindennap ; nyolcoldalas leveleket irt neki és fél éj-' szakákon át állt az erkélyen. Végre az | atyja, inkább kényszerűségből, semmint, jószántából, beleegyezett, mint a legtöbb, apa. A jó öreg valójában csak azért té-j továzott, mert nehezére esett, hogy aj leányát olyan messzire engedje magától;! de végre igent mondott, mert nem tu- í dott ellentállni a leánya esdeklésének. Az uj házasok kimondhatatlanul boldogok voltak s három esztendeig imádták egymást. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy köztük is nem voltak apró összeszólialkozások, féltékenykedések, nevezetesen az Emma részéről. Emma különös természetű volt, módnélkül büszke CSJ igen heves; semmit sem tudott félig j körülvéve a modern közlekedési eszközök hálójától, mintaszerű középiskoláival, és kiválóan berendezett alsóbb iskoláival, a stagnatió helyzetébe került. j Es midőn mindezekre rámutatunk, önként merül fel a kérdés: mit tegyünk ? j Nézetünk szerint a helyzet javiI tásául három főtényezőnek gondoi zására kelendne súlyt fektetnünk, i Első sorban, gazdasági viszonyaink fejlesztésére, másodízben a kereske' delmi élet és forgalom fellendülésére, harmádrendben pedig a gyáriparnak j itteni megtelepítésére, j Esztergom régi hírneves kincses fori rásánakmegnyitásaa szőlőszet emelése, s ebből eredő termeivényeknek könnyű értékesithetésének utján volna biztosítandó. j Sok történt e tekintetben a magán tevékenység terén ; áldozatokat hoztak egyesek a régi szőlők reconstruállása és uj szólőtelepek létesítésével ; ez áldozatokat az elismerés hangjai sem kisérték, véleményünk szerint pedig a hatóság feladata lenne ily tevékenységet tenni, sem szeretni, sem gyűlölni. Hiábavaló volt a Guido könnyed fagyossága és gúnyos mosolygása. Sokszor igen hevesen zördültek össze, de a kibékülés aztán annál kedvesebb volt. Egyszer — nem is tudom, hogyan esett — Guido véletlenül összetalálkozott egy ifjúkori szerelmével ; beszélgettek, közös emlékeken édelegtek, levéleket váltottak, össze-összejöttek. Guido inkább csak gyöngeségből, semmint hajlamból csábittatta erre magát, és röstellte is, hogy mint valami iskolásfiú szót fogadjon. Kitől tudta ezt meg Emma? Vigyázatlan cseléd, csacsogó barátnő, vagy névtelen levél volt-e az áruló ? Nem tudom ; de nagyon erős bizonyítékai lehettek, mert egész lángoló, vak szerelme hideg megvetéssé változott át. Nem talált mentséget a férje számára, halálosan sértve érezte magát szerelmében, büszkeségében. Behivatta magához Guidót és csodálatraméltó higgadtsággal, hangjának egyetlen rezdülése nélkül kijelentette neki, hogy válniok kell, még pedig tüstént és minden további szóváltás nélkül. Guido néma lett az ijedtségtől; ellene akart szólni, mosolyogni, tréfának fogni fel a szavait, mentegetni a saját ballépését ; de Emma kevély szigorú szavakkal felelt s neki hallgatnia kellett. Nevetségesnek találta ezután, hogy mentegesse magát, elfogadta az Emma feltételeit s elbocsátotta. Dölyfös, szeretet nélkül való lénynek tartotta. Azután szórakozni, felejteni iparkodott s belevetette magát