Esztergom és Vidéke, 1902

1902-07-27 / 60.szám

fel őket a pozsonyi kongresszuson, illetve a kisgazdák és földmivelők helyzetének javítására irányuló munkálatokban való részvételre. A falusi olvasókörök és gaz­dakörök mindaddig nem lesznek képesek nagyobb arányú tevékenység kifejtésére, mig egyöntetŐ működést nem folytatnak s a mig nem egyesitik erőiket ezen leg­fontosabb kérdések megoldása érdeké­ben, melyek a kisgazdák és földmivelők helyzete javulásának tulajdonképeni forrásait képezik. Kívánatos tehát, hogy azon falusi olvasókörök, egyesületek és szövetkezetek, melyek tagjai nagyrészt földmivelők, továbbá a gazdakörök elfo­gadják a Magyar Gazdaszövetség által feléjük nyújtott segítő kezet s tömörül­jenek mindannyian a Magyar Gazdaszö­vetség kötelékébe, mint a kisgazdák és földmivelők érdekeit gondozó országos központba. A Magyar Gazdaszövetség kötelékébe való felvétel és a pozsonyi gazdakongresszuson való részvétel végett jelentkezni lehet augusztus hó 15-ig a a Magyar Gazdaszövetség titkári hiva­talánál (Budapest, Baross-utca 10. sz.). A falusi olvasókörök, egyletek, gazda­körök és szövetkezetek felvétetnek a Ma­gyar Gazdaszövetség tagjai közé, a nél­kül, hogy jelenlegi szervezetüket meg­változtatni volnának kénytelenek. A Ma­gyar Gazdaszövetség csakis a hazafias szellemben s a föld munkásainak érde­kében való céltudatos működést óhajtja. A pozsonyi kongresszusra való utazás, vasúti, elszállásolási és ellátási kedvez­ményekkel lesz megkönnyítve. — A lábbeli. Shmidt F. A. orvostu­dor, közelebb felolvasást tartott Bonn­ban a cipőről. Különösen a női cipők Kérdésével foglalkozott. Érdekes fejte­getéseiből kiemeljük az alábbiakat, mint olyan pontokat, amelyek valóban figyel­met érdemelnek. Shmidt határozottan kárhoztatja azokat a cipőket, amelyeket mindkét lábon szoktak hordani. Bebizo­nyítja, hogy a jobb és balláb alkata annyira különbözik egymástól, hogy kü­lön kell a czipőnek mindegyik lábra készülnie. Ostorozza a hegyes orrú ci­pőket, mert a járást nehézzé teszik, a lábra kényelmetlenek, sőt veszélyesek annyiban, amennyiben az ujjakat ter­mészetellenes helyzetbe késztetik. Leg­hevesebben támadja azonban a magas sarkúakat. A magas sarok mellet a lábfő tengelye tompa szöget képez az alsó lábszár tengelyével. A természet azonban azt mutatja, hogy ennek a szög­nek — derék szögnek kell lennie. Miért nem követjük tehát a természetet ?! Avagy ki tagadhatja, hogy a láb leg­kényelmesebben van akkor, ha a lábfő egész hosszában nyugszik a talajon ?! Azt ajánlja ennélfogva a tudós orvos, hogy a lábbelin semmi, vagy csak igen alacsony sarok legyen. Ha — úgymond — kényelmes és nem a >pici* cipőt viselne a hölgyvilág, nem irtóznék annyira a járás­keléstől, mint jelenleg, midőn a kényel­metlen lábbeli aránytalanul fokozza a fáradságot. = Kiadó Utcai lakás! 3 szoba előszo­bával és tartozékaival — f. év szt. Mi­hálytól — bérbe vehető. Tudakozódhatni Rudolf István tulajdonosnál. — Sertósvósz. Bajóthon f. hó 24-én 3 drb. sertés hullott el, melyek hullájá­ból, a vész fellépte megállapittatott. — Titokzatos eset foglalkoztatja ren­dőrségünket. F. hó 25-én ugyanis a d. u. órákban egy 40—45 évesnek látszó ismeretlen munkásnő feküdt az üveggyár melleti vasúti őrháznál eszméletlen álla­potban, kit a kórházba szállítottak. Ki­halgatható mindezideig nem volt, mivel magához nem tért. Magyarországnak e legrégibb pártoktól \ és klikkektől teljesen független szabadelvű \ és szókimondó napilapja lepi meg vele karácsonyra olvasóit, ajándékul adván — teljesen ingyen — a gyönyörű kötésű j remek ilusztrációkkai diszitett Zichy Mi­hály album ot. E valóban értékes és nagy irodalmi becscsel biró művet — melynek az Atheneum kiadásában meg­jelent eredetije 90 koronába kerül — a Pesti Napló uj kvart kiadásában kará­csonyi ajándékul megkapja a Pesti Napló minden állandó előfizetője. És megkap­ják díjtalanul azok az uj előfizetők is, akik egész éven át fél negyedév vagy havon­kint. de megszakítás nélkül fizetnek elő a Pesti Napló-ra. 3ST3Tilttér- *) Utánzásoknál nagyon célszerű. — Rövid használat után nélkülözhetlen Orvoshatóságiiag megvizsgálva. (Attest Bécs Julius 3. 1887.) nélkülözhetlen F O G-C KEIÉ Előkelő hygiénikusok állítják, hogy a fogaknak és szájnak szorgos ápolása az egészségre okvetlen szükséges, neveze­tasen a gyomorbetegségeket meggátolja. Erre nézve a „Kalodont" antiseptikus hatása, a fogaknak szükséges mecha­nikai tisztításával összekötve, kitűnő szernek bizonyult. II. *)Ezen rovatban közlőitekért nem vállal felelős­séget a szerkesztőlég. A Pesti Napló karácsonyi ajándéka Zichy Mihály Album. A Pesti Napló, ameiy eddigelé Madách Ember tragédiáját, Arany balladáit Zichy Mihály képeivel, Katona József »Bank bánját«, Kisfaludy Sándor »Himfy szerelmeit« remek albumba foglalva és leg­utoljára a »Költök Albumat« adta olvasóinak kará­csonyi ajándékul, az idén az eddiginél is nagyobb szabású, diszben, tartalomban nemcsak az eddigi ajándékokat fölülmúló, de a könyvpiacon is ritka­ság számban menő diszművet, a Zichy Mihály Albumot szánta olvasóinak karácsonyi ajándékul. Zichy Mihály képeinek válogatott, impozáns albumba foglalt gyűjteményét a >Költök Albumánál nagyobb és díszesebb alakban, Zichy Mihály világhírű művészi termelésének legja­vát, legszebb festményeit és rajzait foglalja magá­ban ez a diszmű negyven mülapon, amelynek mind­egyikéhez legkiválóbb esztétikusaink és mübirálóink irnak szövegmagyarázatot. A valóban remek kivitelű műlapoknak egy része gyönyörű színnyomású lesz, olyan, amilyen eddig alig jelent meg magyar dísz­műben. A negyven pompás mülapot, a kísérő szöveget és »Zichy Mihály egyéniségének és. változatos életpá­lyájának regenyes rajzat«, Zichy rajza után készült gazdag bekötési tábla foglalja gyünyörü dí­szes kötetbe. A s Pesti Naplo« e nagyszabású diszművet az Athe­naeum állítja ki. A »Zichy Mihály Albumot«, amely­nek ára az Athenaeum eredeti kiadásában 90 korona, a »Pesti Naplo« uj kvart kiadásában karácsonyi ajándékul megkapja a »Pesti Naplo« minden állandö előfizetője. És megkapják díjtalanul azok az uj elő­fizetők is, akik egész éven át fél, negyedév, vagy havonkint, de mogszakitás nélkül fizetnek elő a Pesti Naplóra. Egyedül valódi angol Thierry ft. gyógyszerész B alzsama. Egészségügyi hatóság által megv izs gálva és véleményezve ! Az üvegek felszerelése a kereskedelm védjegytörvény védelme alatt áll. ICH D1 £N Allein echter Balsam aus der Schulzenzel-ApiUwka A. Thierry in Pregrada hei Rahits'ch-Sauarbrmin. ] Ez a balzsam belsőleg é külsőleg használ — Ez a balzsam: Felülmúlhatatla­nul hatékony gyógyszer a tüdő- és mell minden hetegségeiben, enyhíti a hurutot és megszünteti a váladékot, elállítja a fáj­dalmas köhögést és meg gyógyítja az ilyen hajó kat, még ha idültek is. 2. Kitűnően használ torok gyuladásnál, rekedtségnél és a rorok minden beteg­ségeiben stb 3. Minden lázt alaposan megszüntett, 4. Meglepő gyorsasággal meggyógyítja a gyomor­görcsöt, kólikát és hascsi karást. 5. Gyöngéd székelést okoz és tisztítja a vért, meg a veséket, megszünteti a lépkőrt és a melabút és megerősíti az étvágyat és az emész­tést. 6. Kitűnően szolgál fogfájásnál, odvas fo­gaknál, szájposhadásnál és minden fog- és száj­betegségnél, megszüntetit a felbüfögést és a száj meg gyomor rosz szaga . 7- Külső használatban csodás gyógyszert képe 2 minden sebre, lázas kiütések, sipoly, szemöl c sök, égett sebek, fa­gyott tagok, rüh, kosz és bőrkiütések ellen, megszünteti a fejfájást, z ugást szaggatást, kösz­vényt, fülfájást stb. Vigyázni kell mindig a zöld apáca-védjegyre, mely fent látható 1 Leg­biztosabb védele a hamisítások ellen, ha köz­vetlenül hozatjuk a gyárból, eredeti karton dobozokban : bérmentve bármely postaállomásra Ausztria-Magyarországon 12 kis, vagy 6 kettős üveg 4 korona. Bosznia-Hersegovinába 4 korona 60 fillér. Kevesebb nem küldetik. Küldés csakis az összeg előre való utalványozása mellett. Miért szenved ön ? ^ £ hogy minden, bármilyen idült sebei biztosan begyógyulnak és elkerülhet majdnem minden fájdalmas és veszé­lyes műtétet, sőt amputátiót is, ha alkalmazza Thierry A. gyógyszerész egyedül Yalódi Centifolia-kenőcsét melynek rendkívüli nagy a huzóképessége, s a sebek gyógyításában, valamint a fájdalmak csillapításában felülmúlhatatlan. Valódi centi­folia-kenőcs alkalmazható: gyermekágyas nők fájó emlőire, a tej megrekedésénél, orbáncnál, mindenféle régi sebeknél, fólfakadt lábaknál, sebeknél, sós csuznál, dagadt lábaknai, még csontszuriál is ; ütött, szúrt, lőtt, vágott és zúzott sebeknél; minden idegen test, mint szálka, ho­mok, serét, tüske stb. behatolásánál ; minden da­ganatnál, kinövésnél, pokolvarnál, uj képződések­nél, sőt ráknál s ujjfekélynél, körömméregnél, hólyagoknál, járástól kisebesült lábaknál, mín­nemü égett sebeknél, fagyott tagoknál, betegek fekvésétől származó sebeknél, nyakdaganatnál, vérdaganatoknál, fülfolyásnál és gyermekek se­bes fülénél stb. stb. Küldés csak az összeg elő­leges utalványozása után. Ara postadíjjal, szállí­tólevéllel es csomagolással stb. együtt 2 tégely 3 korona 50 fillér, Nagymennyiségű eredeti bizonylatok betekinthetők. Óva intek a hatás talán hamisítványok megvételétől és kérem, hogy tessék vigyázni arra, hogy minden tégelyen be kell, hogy égetve legyen e cim : „Scliutzengel­Apotheke des A. Thierry in Pregrada.« Ez a győgyerejében fölülmulhatatlan két szer soha sem romlik meg, hanem ellenkezőleg men­től öregebbek, annál értékesebbekké és hatéko­nyabbakká válnak, sem fagy, sem meleg meg nem árt nekik, minélfogva minden évszakban használhatók. Csaknem mindig meghozzák a se­gélyt és sikert, legalább az orvos megérkeztéig; természetesen sohasem szabad hamisítványokhoz vagy más hatástalan, úgynevezett pótszerekhez nyúlni, melyekért csak hiába dobjuk ki a pénzt, hanem forduljunk mindenkor csak ezen két rég kipróbált, kitűnő, olcsó, megbízható, amellett teljesen ártalmatlan, világhírű szerhez,*melyet min­den eshetőségre készen, minden családban kész­letben kell tartani. Ahol nem lehet valódi mi­nőségben, a valódiság minden ismérvével meg­kapni, ott rendeljék meg közvetlenül ily cim alatt: An Apotheker A. Thierry limited Schutzengel­Apotheke in Pregrada bei Rohitsch Sauer­brnnn. Központi raktár Budapesten Török józsef gyógyszerésznél, Zágrábban Mittelbach S. gyógy­szerésznél és Bécsben Brady C. gyógyszerésznél. IRODALOM: f Ingyenes diszmüajándék, Aki e címet elolvassa, 'akaratlanul is Ameri­kára, a képtelenségek hazájára gondol, Pedig ezúttal sokkal közelebbről, Buda­pestről kél szárnyra e hir. A Pesti Napló Első ca. és kir. osztrák-magyar kizárólag szab. TT OMLOKZAT-FESTÉK-GYÁR * A Kroonsteiner Karolj Becs, III., Hauplsr. 120. (saját házáliaan) = Aranyérmekkel kitüntetve­Főhercegi és hercegi uradalmak, cs. és kir. katonai inté­zősógek, vasutak ipari-bánya és gyári társulatok, épitési vál­lalatok, építőmesterek, úgyszintén gyári és ingatlan tulaj­donosok szállitója. E viharmentes homlokzat festékek, melyek mészben föloldhatók, száraz állapotban, poralakban és 46 kü­lönböző mintában kilón Vint 16 krtól fölfelé szállítanak és aani-.,. a festék szintisztaságát és tartósságát illeti, azonos az olaj ­festékkel. 200 korona jutalék ntánzások kimutatásáért. Mintakártya, úgyszintén utasítás kívánatra ingyen és bérmentve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom