Esztergom és Vidéke, 1902

1902-05-25 / 42.szám

ESZTERGOM es TIMI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. j^egjelei>ik Vasárnap és csütörtökön. fÍLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész érre fél éyre—• — — 12 kor. — fll. — — 6 kor. — fll. .tegyed éyre — — — 3 kor. — fll. Egyes uám ára: 14 fll. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : [Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetősek, nyilttorek és hirdetések kőiden dó' Buda^utcza 485. szám. Kéziratot nem adunk viasza. nf-; A város gazdasági kérdései. Esztergom, május 22. IV. A gazdasági bizottságnak legutóbb tartott ülésében, az öregtónak halastóvá való átalakítása tárgyában fölmerült vita során két kérdés emelkedett ki különösen, az egyik kérdés volt a város, mint erkölcsi testület tulajdonát képező s ezidő szerint bérlet utján értékesített külhatárbeli ingatlanságának a kisgazdák tulajdonába való átadása, a másik kérdés pedig a tehenek istáloztatása. Ugy az egyik, mint a másik kérdés nem lett egészében megvilágítva és éppen ez lehetett okozója annak, hogy a bizottsági ülésben jelenvolt földműves bizottsági tagok egynémelyike veszedelmes újításnak jelezte mindakét dolgot, sőt az odavetett megjegyzés, hogy a földek eladása esetén azt >a vidékiek fog^^prológ.*) Légy üdvöz te kedves, jó közönség köztünk, Engedd meg, hogy itten jő sziwtl köszöntsűnk. Hogy kik ide jöttek, apraja és nagyja, Hálánknak szavait méltán meghalhassa. Az emberi szívnek nincsen szebb virága, Mint a jótékonyság gyümölcsöző fája, Mely könnyeket töröl, sinlődőket ápol, S a nyomor eloszlik üde illatától. Ünnepe van ma az emberszeretetnek : Erősek a gyengék védelmére kehiek. A ki eljött ma e vidám mulatáshoi, Szenvedő nyomdásiok hajlékának áldoz. Szenvedő nyomdászok ... haj de sokan vannak, A kik idő előtt sirba hulladoznak. Kik a halál mérgét keblükbe fogadják, A mikor a szellem mécsét gyújtogatják. Vértanúi ők az észnek, tudománynak, Munkájuk jutalmát átengedik másnak. A kultúra jármát húzzák görnyedezve, És az ő nevüket nincs ki feljegyezze. Pedig ha mindenki ki hasznukat látja, Csak egy téglát adna az épülő házra, Fényes templom gyanánt emelkednék égbe A beteg nyomdászok biztos menedéke. Régi nemes város, elüljársz a sorba, Az emberszeretet zászlóját kibontva. Neved példaképen be leszen majd vésve; Épülő házunknak minden kis kövébe. *) Az esztergomi könyvnyomdászok május iS-iki hangversenyén szavalta: Salzer J. ják megvenni« azt látszik igazolni, hogy ezekkel a kérdésekkel a mi földmivelőink absolute nincsenek tisztában és igy azt hisszük, hogy csak hasznos munkát fogunk cselekedni ha ezekkel behatóbban foglalkozunk. Ahhoz nem kell bővebb indokolás, hogy a város lélekszámához viszonyítva — a város külhatára, különösen a művelés alatt álló földje kevés. Kicsiny, volt a külhatárbeli terület már akkor, midőn még a phyloxera a szőlőterületet élnem pusztította, mennyivel inkább megkevesbedett pedig ezen veszedelmes rovar pusztítása következtében, a mikor is látjuk, hogy az a hegység a mely eddig a legbiztosabb jövedelmi forrása volt a szőllósgazdáknak, ma jórészt pusztasággá vált. Viszont az 1901 iki évben megejtett népszámlálás adatai szerint — viszonyítva az 1891-ik évi népszámláláshoz — látjuk, hogy sztgyörgymező kerület lélekszáma 259-el, a volt kir. város lélekszáma 952-vel, megszaporodott Legyen áldott itt e jó szivek csapatja, Adjon bő jutalmat lelkük öntudatja. Aranyos betűkkel nyomjuk rá az égre: Éljen Esztergomnak nemes közönsége ! Morócz Jenő. és ez a szaporodás jórészt a földmivelő osztályra esik. Ha ezen két adatot összehasonlítjuk, ugy már ez is teljesen indokolttá teszi a jövőre való abbeli gondoskodást, hogy egyrészt, a kisgazdák, a földmivelők érdeke szempontjából nem lehet helytelen intézkedés, ha azoknak — kiknek a sorscsapása kivette szájukból a mindennapi kenyeret, a kik elvesztették a megélhetés alapját, — földet ád a város, és pedig nem bérföldet, hanem azt teljesen tulajdonukba bocsátja. Meg kell mentenünk a földműves osztályt az elzülléstől, biztositanunk kell részükre a mindennapi kenyeret, és pedig nem ugy, hogy alamizsnát osztogassunk ki közöttük, hanem ugy, hogy találjon teret a munkálkodásra. Látjuk hogy népünk — konservativ természete dacára — nem idegenkedik a gazdászati téren felmerült újításoktól és küiönösen a szőlőkulturával járó védekezést jórészt magáévá tette, elfogadta és foganatosítja. Látjuk, hogy földmivelő népünk nem ijed meg a munkától s a mit hegyeink felmondották a szolgálatot, elment a sik, a homok területre szőlőt telepíteni De szabad e belenyugodnunk abba, hogy az a hegység, mely évszázadon kezesztül biztos keresetet nyújtott a kapás embernek, még biztosabb megélhetést nyújtott a társadalom minden osztályának, — véglegesen minden időre jórészt parlagon heverjen ? ugy-e bár nem. Habár a szőlőkultúra terén ez idő szerint is elég sok ingadozást és bizonytalanságot tapasztalunk, mindazonáltal ma már elég bizonyossággal tudjuk megállapítani, — sőt már e részben a tapasztalásra hivatkozhatunk, — hogy a hegyen szénkénegezéssel is sok trágyával, a homokon még több trágyával, képesek vagyunk szőlőt teremteni, bort termelni. Hát az bizonyos, hogy a mai A sors keze.*) Az >Esztergom és Vidéke« tárcája. irta; Tuba Károly. I. Leáldozóba tért a nap ; hátra maradt pirja biborszint vont az ég azúrjára, a kert lombjain rózsaszínben ragyogott a harmat csepp. A gyönge esti szellő lágy fuvalma csókdosta a tarka virágok, meg a rózsafák erős illatot árasztó rózsa seregeit. A kert közepén, az Ámor szobra előtt titkosan csacsogott a szökőkút; a medrében úszkáló arany halak fíekándozása meg meg hasitotta a csöndet s a terebélyes akácok egymásra borulva bűvösen susogtak, regéltek, mintha minden bokor, minden levél azt beszélte volna az ott enyelgő két szerelmesről, hogy >ezek boldogtalanok". Ők mégis boldogok voltak. Gyönyörökkel telt szívok nem tudott csalni ajkukra szót, de annál önzetlenebbül érezték az egymás iránti vonzalmat, szerelmet ... Az a szerelmes bohó fiu mégsem tudott uralkodni szive, lelke érzésén s megeredt ajakán a szó s beszélt mit érzett mámorában : *) Mutatvány, szerzőnek »Szivek harcac cimen ? most megjelent kötetéből. — Margit! édes egyetlené életemnek, meg kell vallanom, mit eddig titkolva zártam keblembe, a szeplőtlen tiszta ér-! zelmeket; be kell vallanom, hogy . . . hogy szeretem ! . . . Szeretem olthatatlan szerelemmel, szivem, lelkem egész' hevével, ön az én életem, üdvösségem, mindenem e világon! . . . Vájjon ? — ; itt az ifjú szava elakadt és hévvel emelte ajkaihoz a lányka puha kis kacsóit s egy hosszú, forró csókot lehelt arra az aranyos kezekre. Hallgatott minden. Csak a panaszos hangú fülemüle szomorú dala rezgett át. a légen, búsan, mintha az ott mélázó ábrándos szerelmesek szerelmének hattyúdalát zengte volna el. — Beszéljen, szóljon édes Margit? — folytatá az ifjú — szóljon, vájjon valósulnak-e álmaim ? Leszek-e olyan boldog, mint álmaimban valék ? . . . Öntől függ az én életemnek minden boldogsága; szóljon tehát szerelmem, ez az égő szerelem, mely lelkemben lávaként forrong, lesz-e örökre viszonozva ? .... . Lássa Margit, az életünk oly rövid, oly gyorsan repül el s vele száll el ifjúságunk is; mi fiatalok vagyunk, nekünk nyílik az élet ezer virága s minden virág egyegy boldogság . . . — Istenem ! miért e nagy némaság ? miért hagyja ömlődni szivemet? Vagy talán megveti szerelmemet . . . Ah, akkor . . . akkor . . . — Nem, nem Béla — vágott közbe Margit — elhiszem, hogy lelke mélyéből fakadt minden szó, de . . . — de — itt elnémult a lányka ajka s könnyes szemekkel borult az iíju keblére. — És — kérdé az rajongva — szeretem Béla 1 tanúm legyen az Isten, meg ott fenn az égen tündöklő csillagok milliója . . . De szerelme nem lesz e muló, nem lesz-e olyan mint a csalfa délibáb ? . . . Ha szerelme oly igaz, oly önzetlen mint az enyém, ugy boldogok leszünk örökre. — Aztán fürtös fejecskéjét simulva hajtá Béla vállaira. — Szerelmem muló ?! — Nem soha!! — s forrón ölelte magához a lányka könnyű termetét, — szerelmem olhatatlan lesz a sirig. Elsötétülne előttem e gyönyörű természet, ha hűségemet, szerelmemet porba tipornám. Oh Margitom nem, nem soha! Szeretni foglak a sirig! — És égő ajka oda tapadt a lányka kipirult arcára. A szellő édesen suttogott, ringatta a holdsugaraitól ezüstös lombokat. És Margit ott pihent Béla kebelén ; szemében a boldogság könnye ragyogott! Boldognak érezte magát a viszontszerelem tudatában: szive a bűvös szerelemtől megnyílt, mint a virág, mely kipattan a nap éltető sugarától! . . . Szegény Margit, boldogsága mámorában nem gondolt arra, hogy feje felett a derült égre hordhat a szél vészhozó fellegeket. Béla ezután még sűrűbben tevé látogatását Margitéknál, kinek szülői a legbarátságosabban fogadták, annyival is inkább, mert benne remélték lányuk jövendő boldogságát. Az .Eszterpm is Vidéke* tárcája.