Esztergom és Vidéke, 1902

1902-05-25 / 42.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. (42. szám.) ir 2. május 25 szőlőmüvelés kétszer annyi kiadással jár, mint járt a phylloxera fellépte előtt, sok a borra kivetett akcis és mégis lemondhatunk-e a szőlőkulturáról, a bortermelésről ? Nem és pedig azért nem, mert már a természet által is ugy vagyunk berendezkedve, hogy szőlő nélkül, bor nélkül nincs jövedelmünk. A sik föld, mely müvelésre alkalmas, kevés. Az nem adja meg a 17. ezret számláló lakosságnak a mindennapi búzát, krumplit, babot, kukoricát, pedig adót is kell fizetni, a családnak, jó magának ruha is kell, a gyerekeket iskolába is kell ma már járatni, ezeket a kiadásokat a szőlőnek, a bornak kell kiadni, megfizetni. Hát tenéked jó földműves gazdám, nem szabad megriadnod a sors üldözésétől, szemébe kell nézned a phylloxerának, mert a te hegyed, a mely a te városodat körülövezi, bort, jó bort termő föld. Be kell azt mindenáron telepítened, mert ennek hiján szegény, de nagyon szegény maradsz. Az Országos Gazdasági Munkás-és Cselédsegélypénztár központi igazgatóságának jelentése a pénztár ipoi. évi működéséről. Az 1900: XVI. t.-c. alapján szervezett Országos Gazdasági Munkás- ét Cselédsegélypénztár 1901. évi január hó í-én kezdte meg működését. Tekintettel azon emberbaráti célokra, melyeket a földmivesnép részére nyujNapok, napokra hónapok multak; Margitnál nem volt boldogabb senki. Kicsike szobájának ablakánál — mely a paradicsomszerű kertbe nézett — fürtös fejecskéjét tenyerébe hajtva sokszor órákig merengett, tűnődött a boldog jövendő titkain . . . Béla, az ő édes Bélája; együtt fogják élvezni majd az ifjúkori álmok valósulását. II. Béla megkapta kinevezését. Nyolc nap múlva távoznia kellett a fővárosból Erdély kisebb városába, hivatalának betöltése Végett. E hir nagyon lehangolta a két szerelmes leiket. Az utolsó nap alkonyán újra ott látjuk őket az akácok alján, hol ezelőtt pár hónappal szőtték az ifjú ábránd alkotta képeket. De most e kert méla csendjét nem a dalosajku fülemüle bus dala, meg a viruló lombok susogása törték meg, hanem a sárguló levelek egyhangú zizegése s egy fájón siró hang szomorú rezgése hullámzott át az idő borús egén. — Ne zokogjon édes Margitom ! hisz fáj nekem, ha sírni látom ; ne aggassza magát keserű gondolatokkal . . . Nyugodjék meg; majd meglátja, hógy elfog jönni az idő: midőn egymás karjaiba borulva Ölelünk egy szebb világot s ez lesz a mi édes boldogságunk! — Nekem is fáj, kimondhatatlanul fáj, midőn elém lebeg az a tudat, hogy távoznom kell s nem láthatom azt, kit imádok! De hát mit tegyek ? a kötelességem az első, melyből megélhetésem ered . . . Édes Margitom, mit jelentsen ez ? —• monda Béla hirtelen — ön remeg, valami külünös borzongás futott végig egész lényén keresztül, éreztem; az arca is olyan sápadt, az Istenért mi lelte ? — Béla ... én édes Bélám! Mintha tott nyugdíj, hatáleseti és aggkorra szóló, segélyek, valamint baleseti segélyezés által megvalósítani hivatva van, már működése kezdetén a társadalom általános rokonszenvével találkozott. E rokonszenvnek tanujeléül vehető, hogy a társadalom minden rétegéből nemeslelkű birtokosok, továbbá a törvényhatóságok, községek, pénzintézeteknek hostzu sora támogatta működésének mindjárt kezdetén, részint alapítványok tétele, részben pedig cselédjeik nyugdíjbiztosítása utján. De példát adott erre O császári és apostoli királyi Felesége, a midőn ez intézmény működését 6000 koronás alapítvánnyal segítette elő. Alapítványok és adományok címén az 1901. évben összesen 1003 alapító részéről 129,622 korona 89 fillér bevétele volt a pénztárnak. Ez összeg a mérlegszámlában azon okból szerepel mint teher, mert a központi kezelésre vonatkozó szabályaink előírják, hogy annak csakis kamatjövedelme használható fel. Intézményünk életbeléptének első évében már sikeresen küzdötte le a földmivesnépünknek conservativismusából folyó közönyét, s a tagok jelentkezése, melynek folytonossága az ország különböző részeiből meg nem szakad, a kezdet nehézségeinek számbavételével kielégítőnek mondható. Legtöbb tagunk a rendkívüli tagok csoportjába iratkozott, mely csoportba évi csekély 1 korona befizetéssel szemben, az illetők a pénztár által nyújtott baleseti segélyezést biztosítják maguknak. Ezeknek számát megközelítette az I. csoportbeli rendes tagok száma, mely tagok évi 10 korona 40 fillér tagsági dij ellenében a baleseti segélyeken felül, a munkából való kiöregedés esetére nyugdijat, továbbá aggkor és természetes halál esetére segélyeket biztosítanak minden azt súgná fülembe, hogy ezek az utolsó percek, melyeket mi együtt töltünk s aztán . . . aztán ketté szakad boldogságunk örökre ! Ugy-e nem ? ugy e csak képzelődésem csaljátéka az egész? — aztán zokogva borult Béla kebelére. — Soha, soha 1 A távol, a messzeség sem fogja kiölni belőlem azt az égő szerelmet, mely lelkemnek éltető ereje. — És hően ölelte magához Margitot. Aztán egymás oldalához simulva hagyták el a hervadásnak indult kertet; valami különös, sűrű köd ereszkedett le és szép csendesen permetezett belőle az eső. Mintha talán az ég is siratta volna annak, a két szerelmesnek az egymástól való elválását. III. A vonat — az a rémes szörnyeteg — elrobogott Bélával arra, messze Erdély felé. Margit, az első hetekben sűrű egymásutánban kapta a kedves leveleket. Majd ritkán . . . mig végre semmit. Hírét sem hallotta többé Bélának. A boldogtalan leány majd megőrült; nem tudott feledni s egyre küldte leveleit . . és hiába . . . hiába. Szegény, már belebetegedett ; ott sirt az ágyában éjjel, nappal; zokogott mint egy kis gyerek. Már könnyei sem voltak. Azok is kiapadtak az örökös sírástól. Édes anyjának majd a szive repedt meg egyetlen leánya siralmas helyzetén. Már az édes apja is kétségbe esett s csak nyugtatni iparkodtak ezt a hű leányt. — Igaz . . . igazuk van jó anyám ! Béla az én édes Bélám lehetetlen, hogy elfeledjen engem . . . Ah, nem . . . nem hiszem . . .! — Ezt mondogatta és csak keservesen sirt. Igy áltatta magát napról-napra. Pedig ugy volt. Béla elfeledte őt, el maguknak. Ellenben ezeknek alig 7°/

0-Át teszi ki a II. csoportbeli rendes tagok száma, vagyis azoké, a kik évi 5 korona 72 fillér tagsági dij ellenében, a baleseti segélyezésen felül fentebb körülirt segélyeknek csak felét biztosítják maguknak. Ez utóbbi körülmény azt látszik bizonyítani, hogy a mely földmives leszámol azzal, hogy a rendes tagok közé belépne, magát a tagsági dijak lefizetésére állandóan lekösse, annál rendszerint nem tesz számbavehető különbséget, vájjon a különben is mérsékelt összegben megállapított tagsági dijaknak egyszeresét, avagy kétszeresét fizesse, s miután a nagyobb befizetés által elért eredmény a tényleges szükséget inkább kielégíti, a belépők között nagyobb a törekvés a segélyeknek teljes összegükben való biztosítására. Az 1901. év végéig volt: I. csoportbeli rendes tag .... 5,695 II. » > > .... 386 rendkívüli > .... 6.361 Összesen 12,442 E ciraeni díjbevételeink : I. csoportbeli rendes tagoktól 56,950.40 K II. > > > 1.304.16 » rendkívüli > 6,361.— > A rendes tagoktól együttvéve felvételi dij cimén befolyt I8,OI6•-- korona. Összes bevételeink tehát a pénztár rendes és rendkívüli tagjai után kitettek összesen 82,631.56 koronát. (Vége köv.) A „Gazdasági Egyesület ft-böl A n. m. földmivelésügyi miniszter ur azon célból, hogy az elismerésre méltó kiválóság megjutalmazása révén serkentő példát nyújtson a gazdasági munkásoknak, hajlandónak nyilatkozott ez évben is Esztergom vármegye törvényhatóságában két olyan gazdasági cselédnek, aki becsületes és hűséges szolgálattal egy munka adónál hosszabb időt talán örökre. Mert boldogabb volt mint régen, boldogabb, mert neki százszor szebb volt a szép Viktoria — hozzá még principálisának leánya, — kinek szemei sötétek, mint az éjszaka s benne látta a föld minden boldogságát, minden gyönyörét. Azok a szép szemek, az a karcsú termet, az a piros pozsgás arc megbabonázták Bélát, ellopták a szivét, kitörültek egy áldott lelkű teremtést onnan s elvették az eszét egészen s Béla elfeledve a multat, rabja lett szenvedélyének s újra szerelmet vallott. Hetek multak. Margit, az a testben, lélekben megtört, meggyötört s már már javulni kezdő leány egy levelet kapott, amit olyan mohón, olyan izgatottan tört fel, mert az irás olyan szép, aranyos, olyan ismerősnek tünt fel. Aztán olvasta: Kedves barátnőm ! Ne vegye zokon, hogy eleddig hallgatók ; meg volt az oka; mert ily magamfajta vőlegénynek már nem illő előző viszonyokról levelezni. A végzet határozott sorsunk felett. Tehát én — egy más — szintén szeretetre méltó hölgynek a kezét nyertem el, mit rövid idő múlva házasság követ. — Igaz ugyan, hogy . . . hogy önnek ... de hát dobja a feledés leplét a múltra s bocsássa meg elhibázott tettemet és feledje : — Béláját. Ez a levél halált hozott. Az a jó lélek most már örökre hervadásnak indult, mint a virág, melyet korán megdermeszt a halált lehelő fagyos szél. A szivet megdobogtató édes álmok, sok, sok tarka emlék mindenüvé követték, kisérték, el elringatták szivét, mintha még nem veszett volna el egészen hite, reménysége. Eszébe jutott szerelmüknek rövid históriája, s mintha a csalódás nem törte volna össze szivét. De nem töltött és 1 gazdasági munkásnak a ki megbízhatósága és szorgalmas viselkedése által munkatársai közül kitűnt, egyénenkint 100 korona pénzbeli jutalmat utalványozni és részükre elismerő oklevelet adományozni. Az ily módon való kitüntetésre érdemes egyének javaslatba hozatalával O méltósága, Esztergom vármegye főispánja az Esztergom vidéki gazd. egyesületet bizta meg, mely magas megbízatás folytán egyesületünk az erre vonatkozó intézkedéseket meg is tette, a mennyiben az uradalmak és nagyobb birtokosokat a fenti kellékekkel biró egyének ajánlaIatára felkérte. A pozsonyi országos mezőgazdasági kiállítás alkalmával sorsjáték is rendeztetik 50,000 korona főnyereményei, az 50 filléres sorsjegyek Brutsy Gyula, Frey Ferenc, Leitgeb János, Metz Sándor, Paulovics Géza, Scheiber Rezső, Willy József, Vörös József urak kereskedésében szerezhetők meg. Tekintve a célt, a melyre szolgál, igen kérjük egyesületünk tisztelt tagjait ugy a közönséget ezen sorsjegyek vásárlására. A II. pozsonyi országos mezőgazdasági kiállítás az előmunkálatok után ítélve nagyobb arányú lesz, mint a szegedi volt, fénypontja lesz O felsége a király megjelenése. Gazdasági egyesületünk mindent elkövetett, hogy létesítsen, — ha szerény alakban is, — nagy gyűjteményes kiállítást, mely megyénk mezőgazdaságát és házi iparát feltüntetné, hogy azonban ez lehetővé váljék okvetlenül kell, hogy megyénkben lévő birtokosok ehhez hozzájáruljanak, mert ha ez a részvétlenség folytán nem létesül, az egész ország előtt nagy szegénységi bizonyítványt álIitunk ki Esztergom megyéről. Igen kevés annyági áldozatot kérünk, a többit gazdasági egyesükletünk elvégzi. A kiállítás ügyében itt járt Horváth Jenő pozsonyi gazdasági egyesület ügyvezető titkárja és tisztelgett a megye alispánjánál, kérve a községek támogatását, illetve a kikiáltáson való részvételét. Három hónap múlva megnyílik a kiállítás, az idő rövid, de jó akaratú támogatás mellett még lehetséges lesz sokáig tartott az a bizonytalan élet. Valami nehéz, fojtó terhet érzett nehezedni kebelére, amit alig birt, már lassan, nehezen cipelte s ügy érezte, ugy látta, hogy ő előtte olyan ködös, olyan homályos az élet. Mig más örül, nevet, vigad, addig ő sirni, keservesen tudna sirni. Megbetegedett. Agyba fekvő beteg lett és lassan lassan sorvadt . . . sorvadt a nagy szerelemtől, elégett a vágytól, a mi űzte, hajtotta annak a hűtlennek nyomába. Meghalt. Az volt az utolsó szava : — Talán ott . . . ott találkozunk . . . Ott nyugszik már a temetőben; egy nagy márvány kő, mtg két szép szomorú fűz jelzi sirját. De Bélát utolérte a sors keze. Nejével folytonos egyenetlenkedésben élt, a ki nem a békés családi tűzhely körül kereste a boldogságot, hanem csillogni, ragyogni vágyott fiatalemberek társaságában, a kiket egy-egy mosolylyal, egy-egy kézszorítással elbódított, megbabonázott s mikor lábaihoz borultak, hát nagyot kacagott. Csak eggyel foglalkozott komolyan; néma férjével, nem, az már nem érdekelte ; hanem egy fŐhadnagygyal, a kiért még az életét is odaadta volna. A titkos viszonyt aztán családi botrányok követték, melynek az lett aztán a vége, hogy a szép, de kackiás és kacér asszony egy napon . . . elhagyta a puha, családi fészket s megszökött a titkos házibaráttal, aki az ottani gyalogezred tisztikarának egyik dendije volt. Az a szerencsétlen ember pedig a sok családi és anyagi gondok, bajok, a mult és jelen miatt egy örjögő pillanatában önkezűleg vetett véget életének.