Esztergom és Vidéke, 1902

1902-01-12 / 4.szám

ESZTERGOM es TIME A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap cs csütörtökön. jÍLŐFIZETÉSI ÁRAK I JSeésa évre — — — — 12 kor. — ttl. *él évre— — — — — 6 kor. — fii. .íegyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes azám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKAS­Laptulajdonosok : Dr­PROKOPP GYULA, és társai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, elöflzeíések, nyilíterek és hirdetések küldendő Szécr^cqyi-tcp, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. •-*?— Párbaj. A felvilágosodottság és humaniz­mus jegyében ujabban mozgalom indult meg hazánkban a párbaj el­len. Hogy milyen iniciativákból kifo­lyólag birtak e mozgalom hullámai oly nagy területre elhatolni, az nem tartozik a dologra, hanem ide tar­tozik annak a megvitatása, hogy mit kell és mit lehet tennünk a párbaj ellen. A párbaj tényleg középkori in­tézmény és a >vitézi páros viasko­dás «-nak a Don Kizsottokkal együtt kellett volna sírba szállnia, de — a mint nem egy tyúkszemre lépésből eredt >ügy< bizonyítja, a hősködés, vagy modern kifejezéssel élve : krakélerség most éli még csak iga­zán fénykorát. Hogy ez ellen a törvény szigorát — s ha ez nem elég, annak szigo­rítását óhajtják sokan ellenszerül, ezt csak helyeselnünk lehet, de más kérdés az, hogy üldöznünk és eltö­rülnünk kell-e azért magát a pár­bajt, kivétel nélkül, minden esetben ? Meg lehet-e a társadalom e nél­kül a drasztikus, de olykor végső­esetekben talán elkerülhetlen refu­gium nélkül ? Félő, hogy nem. Csak distingvál­nunk kell a kényszerítő okok kö­zött. Erre a distingválásra igen alkal­mas lenne a permanens becsületbíró­ság, amely minden fölmerülő eset­ben elhatározhatná, hogy van e súlyosan kényszerítő ok a párbajra, vagy nincs. És ha azután mégis akadna valaki, aki az ilyen, a legtekintélyesebb és legkiválóbb jellemű gavallérokból összeállított»állandó becsületbíróság* határozata ellenére is verekednék, vagy terrorizálná ellenfelét s kény­szerítené a verekedésre, ám sújtsa a törvény szigora őt. De akad a családi élet szentélyé­ben, — a férfi és női becsület zo­máncán oly fajta sértés is, amelyért lehetetlenség kiállani a törvényke­zés nyilvánossága elé, piacra vinni a legintimebb titkokat és — ame­varos* (As Eszt. és Vid. számára iria : Körösi László dr.) II. Sajátságos, hogy mig a képző művé­szetek emlékei meglehetős gazdagok Pompéiben, diszes épületek, szobrok és festmények tömegeiben, addig irott em­léket csak igen gyéren találtak. — 1875-ben Jucundus bankár házában azon­ban nagyon becses megszenesedett via­szos fatáblácskákra bukkantak, melyek­ről arra következtettek, hogy a kényes anyagú följegyzések és hosszabb művek nem állották ki a katasztrófát, hanem el­hamvadtak, elpusztulták. Herculanumban több papyrustekercset találtak tökélete­sen megszenesedve. Egész kis bibliothéka látható belőlük a nípolyi múzeumban üveg alatt. Olyan kényesek ezek a nagy­becsű régiségek, hogy erősebb érintésre tökéletesen szétmállanak s a tudósok mégis fölfejtik a tekercseket és a szét­hullott darabokat vékony papirosra ta­pasztva, kibetűzik. A pompéi bankár házában 132 nyugtatvány volt, melyekből 127-et meg tudtak fejteni. Pénzüzletekre és árverésekre vonatkoznak a tanulságos irások, melyek a régi kultúrtörténet igen becses mozaikjai. Két órai barangolás után meglehetős áttekintést lehet szerezni a város képé­ről, a főbb utcákról, az utak irányáról. Már most rövid pihenő után áttérhetünk a tanulságosabb részletekre. A pompéi házak kisebb-nagyobb ará­nyokban jóformán mind egy mintára épültek. A gazdagok a város forgalma­sabb részein szerettek lakni, vagyis né­hány utcára terjedő telken építkeztek. A szegényebbek megelégedtek a szeré­nyebb negyedekben egész közönséges kis lakkal. A rabszolgák a ház bejárójától jobbra, balra, vagy az emeleten tartózkod­tak. Még a kevésbé tehetős római pol­gár sem birta elképzelni az életet egész csomó rabszolga nélkül, akik őt hódo­lattal uralták, akik lestek gondolatait, j vakon engedelmeskedtek parancsainak s , szeszélyeinek. A római polgár uri ké­1 nyelmét, uralkodó hajlamát, ezerféle ki- j vánságát a rabszolga elégítette ki s a. pompéi társadalom sem képzelhető egyéb- j ként, mint rabszolgák ezreivel, akik urai- j kat őrzik, szolgálják, szórakoztatják. De milyen egészen más volt a régi római ház. Ma jórészt bérházakban la­kunk, egymás nyakán. A római polgár szerette függetlenségét és uri kényét sa­ját külön házában kifejteni, a hol nem érintkezett idegenekkel. — A mi laká­sunkkal mindenki megismerkedhetik, sőt rendelkezhetik, akivel összeköttetésben állunk. A római polgár odahaza nem volt a közönségé, hanem a magáé és családjáé. A közélet ott találta a fóru­mon, ott végezte el nyilvános kötelessé­geit, odahaza ritkán zaklatták. Egyéb­ként is minden római lakásnak meg lyeket megtorlás nélkül sem lehet hegyni. Ezekre az esetekre kell a párbaj. Csak ráduplázás volna ilyenkor a törvény szigorítása egy égő sebre, amely úgy is eléggé sajog. Jól van, foglaljuk kódexbe, hogy a gyávaság csak lelki betegség és nem diszkvalifikál a férfiúi »becsülét­ben ; büntessük szigorúan és minő­sítsük gyilkossági kísérletnek a pár­bajra való kényszerítést, de tegyünk is kivételt olyan esetekben, ahol mind a két fél önként áll ki egy­I más ellen oly leszámolás végett, a \ mely a törvény előtt nem lehet­séges. Ismétlem, itt volna helye a be­csületbiróságnak, a mely megtilt­hatná, vagy megengedhetné a pár­bajt, saját legjobb belátása és lelki­ismerete szerint. Azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy ily diszkrét esetekben a be­csületbíróság is csak egy szűkebb körű, de mégis nyilvános fórum jellegével bir. voltak a maga szentélyei, melyekbe az idegeneket soha be nem vezették. Ná­lunk, ha máshol nem, ablakainkon is be­lopódzik a kíváncsiak tekintete. A régi római házon nem voltak ablakok, az ut­cáiról magas keritésfalak szigetelték el a világtól. Világosságot a födetlen ud­vartól és csarnoktól kapott a befelé for­duló lakás minden helyisége. A római család tehát a magáé volt, nem élt oda­haza a világnak, hanem pompás kénye­lemben s kitűnő kiszolgálásban gondta­lanul magába vonult. A szigorú őrizet alatt álló főkapu volt a jövevények és rokonok bejárata, de a kellemetlen láto­gatásoknak megint egy külön hátsó kis utcai ajtó volt a menedéke. És igy a római polgár kellemes családi életét nem zavarhatták kellemetlen látogatók. A mai nyilvános élet hol a hivatalos helyiségekben, hol gyülekező termekben, hol a kávéházakban üt tanyát. A régi ró­maiak a fórumon, a nyilt piacon jelen­tek meg s ott végezték el dolgaikat. A római lakásban először is feltűnik a szobák csekély terjedelme, de azután sokasága is. Majd minden helyiségnek meg volt a maga változatossága. Kü­lönféle nagyságú ebédlőik különféle tár­saságoknak szolgáltak. Rendes tartóz­kodó szobáikban nem aludtak s viszont a háló szobákban nappal nem laktak. Két udvaruk volt: egy födött s egy nyilt. A födettet átriumnak, a nyíltat peristlinek nevezték. Itt tartózkodtak legörömestebb családjaikkal és rabszol­Igaz, de lenne annak módja, hogy mindkét leszámolni akaró fél be­csületszavára az oknak súlyos volta annak pertraktálása nélkül is akceptáltassék s ilyen, de csakis ilyen kivételes esetekben megen­gedjék a viadalt. A mi hitünk az, hogy ily kény­szerítő esetekben csak árthatna a feltétlen tilalom, mert valószínű, hogy az amerikai párbajnak elter­jedését eredményezné, a mi pedig titokzatosságában és hazárd volta­' ban igazán nagyobb rosz lenne a ' szemtől szembe állásnál. j Tehát ne azon igyekezzünk, hogy J végkép meg akadályozzuk, lehetet­LENNÉ tegyük a párbajozást, mert ez az ős emberi motívumokkal szem­( ben kivihetetlen, sőt káros dolog is, hanem igenis törekedjék a tár­sadalom arra, hogy korlátozza a ma divatos ügyecskéket és redu­kálja a párbajokat arra a mini­mumra, a mely az emberi jellem kontrasztjainak ütköző pontján elér­hető. gáikkal. Itt élhettek leginkább a nyilvá­nos és a zajos élettől elvonulva és elszi­getelve cgyesegyedül önmaguknak. A nyilt udvaron, szerény terjedelméhez ké­pest fákat és bokrokat ültettek, virágokat tenyésztettek és szökőkutakat állítottak. A nyilt udvar világította meg a ház minden helyiségét, épen azért a peristilt szerették legszebben díszíteni. Még a ke­vésbé módosak is sokat adtak peristil jök takarosságára. A szobák falait fes­tették a padlókat remek mozaikok föd« ték. A falakon freskók, az udvaron hi­res szobrok bronzmásolatai. A falak szí­nei megnyugtatók, a festmények üdítők. A fáradt elme s a fáradt test odahaza kelle­mesen megpihent és művészeti gyönyörbe merült. »Meg tudták szépíteni életüket — irja Gaston Zsoissier — a jólót minden kellemével fölemelni, a művészetek élve;­zésével s azt hiszem, nagyvárosaink akár­hány kiváló személyisége megirigyelhetné e kis hely egyszerű polgárainak sorsát.* A pompéi lakások berendezésének eredetiségénél azonban még inkább meg­lepnek a pompás freskók, melyek eze­ket a kicsiny, de kellemes lakokat olyan bájosakká tették. A falfestmény volt a ház kincse, büszkesége, gyönyöre és sze­mefénye. Csodálatos, hogy a pompéi házakból alig maradt meg egyéb rom­latlanabbul és pompásabban, mint a fres­kók, melyek nagy részét megkímélte a tüzes hamu, mert a színek a vakolat szi­lárdságába nőttek s a falak kemény bur­kolatai épen maradtak. Hz .Esztergom is We' tárcája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom