Esztergom és Vidéke, 1902

1902-04-13 / 30.szám

ESZTERGOM es TIME A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. {j]egjelei)ik Vasárnap és csütörtökön. űi. fli. fii. JÍLÓFIZETÉ8I ÁRAK I Egész évre — — — — 12 kor. fél érre— — — — — 6 kor. .tegyed évre — — — 3 ker. Egyes szám ára: 14 fll. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetősek, nyiltterefc ős hirdetések küldendő Spécije qyi~tér, 330. szánj. ~4-t Kéziratot nem adunk vissza. t4é~ A nyéki levél epilógja. Esztergom, április II. A városi adminisztráció minden ágában tapasztalt hanyatlás, a fegyelem lazulása és az egyes tisztviselőknél a tisztviselői dekorummal össze nem egyeztethető magaviselet hozta létre azon leiratot, amelyet a mult év augusztusában Horváth Béla főispán a város polgármesteréhez intézett s amely azóta a >nyéki levél* híressé vált elnevezés alatt lett közismertté. Sajnálatos és a mi még sajnosabb nem alaptalan tünetek provokálták ezt a nevezetes leiratot, mely hivatva lett a város administrációjába egészségesebb vérkeringést létrehozni. Az a talán kíméletlennek is látszó polgármesteri körlevél, amelynek kiséretében a nyéki levél a város összes hivatal főinek kiadatott, nem tévesztette el hatását, mert egyrészról felrázta a káros lethargiából a tisztikar nagy részét, felébresztette az önérzetet, amelyhez tapintatosan hozzászólott, nem feledkezvén meg radikális eszközöknek alkalmazásba hozatalától sem. Eéy kenjénysziVű leánynak. Nem mondtam sohsem hazug bókot [néked, Mert hízelegni léhán nem tudok. S bár jól tudod, hogy szivem a tied, Közeledbe mond, mért nem juthatok ? Hogy megláttalak az első percben, Már éreztem lángoló szerelmet S hogy virágot adtál, boldog lettem S az voltam mindig-mindig melletted . . . Nagy néha, ritkán még összejöttünk, Repültem — mint pille, lángba — feléd. Kéjes gyönyör volt, ha beszélhettünk Láttam hogy mégis boldogság a lét. * Elmúlott, Te könnyen elfeledted . . . Szép álmomnak gyorsan vége szakadt. Nem nagy dolog, mert árt-e az neked Ha érted egy ifjú, legény marad ? Lenkei Emil. Az emlék. Az »Esztergom és Videke« eredeti tárcája. Uraim — szólt a herceg — nincs szerintem e földön nevetségesebb valami az emlékeknél. Az előtt, a régi rossz világban, sajnos sokat törődtek velük, de Hatékony intézkedés volt a tevékenység eredményes produkálására a nyéki levél azon kötelező ! rendelkezése, melylyel minden hónapról minuziozus kimutatást kívánt ' a legalárendeltebb alkalmazottról is, hogy mivel töltötte a szorgalmi időt, indokolandó lévén minden időmulasztás, avagy fogyatkozás az ügymenetben. Ezen körülmény s azon jól alkalmazott kijelentés, melylyel az ügybuzgó tisztviselőket honorálni késznek nyilatkozott a nyéki levél magas irója, nem maradt hatástalanul a Bottyán palotában s minden téren oly szemmel látható javulás állott be, mely maga után vonta a kilátásba helyezett méltánylást, amelynek első megnyilatkozása volt a főispán azon elismerő levele, melyet a napokban intézett a város polgármesteréhez, melyben megelégedésének ad kifejezést és annak folyományaként a nevezetes nyéki levél rendelkezéseit hatályon kivül helyezte. Érthető örömet keltett ezen leirat a városházán, mert egy terhes felhőt távolított el jobb jövőnk egéről, a hanyatlás hála az emberek felvilágosodásának, ma már csak nagyon kevés tisztelőik vannak. Merem mondani, hogy napjainkban alig van ember, a ki emlékeinek valamit feláldozna, a mi tökéletesen helyes is, mert az emlék az a felesleges dolog, ami, ha meg van nélkülözhető, ha hiányzik, nem érezzük szükségét. — De kedves herceg — szólt a háziasszony — a mint látom ön ma nagyon skeptikus hangulatban van, átkozottul skeptikus hangulatban. — Nem csoda grófnő — siránkozott a herceg — beteg a májam. Aztán meg a doctor ott künn a verandán az előtt oly poétikus hangulatban volt, hogy én skeptikus lettem. S ezzel a doctorra mutatott, aki egykedvűen nézte a verandáról a tenisezőket. A herceg folytatá. Az imént megint azt mondja, hogy vannak öreg emberek, a kik emlékeikért készek még nélkülözni is. Aztán ne legyén az ember skeptikus. Nos doktor szólt a háziasszony ön nem is védekezik a herceg vadai ellen ? Nem védi magát? — Én istenem grófnő, meg keli vallanom, hogy a herceg tekintélyével szemben nem merek oly igazságokat hangoztatni, melyek szerinte nem azok. Skeptikus embert pedig nem igen lehet meggyőzni, főleg ha öreges. — Már megint arra a csekély néhány évtizednyi korkülömbségre céloz ? Ej, ej ! Ily fegyverrel harcol ? felhőjét, amelynek sötét rétegei oszladozni kezdenek. Örömmel veheti ezt tudomásul a város közönsége is és több bizalommal tekinthet a Botyán palota felé, ahonnan a múltban, meggyőződése szerint jót nem remélhetett. A héten lefolyt tisztújítás, amely figyelemre méltó erőket vitt be az elöljáróságba, megerősíti ezen reményünket, amely remény sugara még a tisztújító közgyűlésen megvillámlott, hűeen kifejezte azon lelkes beszéd, melyett Palkovits Jenő dr. képviselő az elnökhöz intézett. Előlegezte és azt hisszük, nem fogunk csalatkozni, a bizalmat az uj tisztikarnak, melyet odaadólag és hűen támogatni, a képviselőtestület lesz hivatva, a közérdek előmozdítására irányzott mindenkori munkájában. Fátyolt tehát a múltra. Szívesen feledi e város közönsége a multak sérelmeit mulasztásait, ha látni fogja, hogy éled reménye, a város jövője iránt mindenkit átható jobb érzése tápot nyer az örvendetes tapasztalatokban. Megszűnvén a keserűség, —Bocsánat herceg ! Bocsánat ! Talán megbántottam azzal, hogy ifjúságára emlékeztettem ? — Emlékekkel én nem törődöm doktor, öregemberek ezt mem igen teszik a mi napjainkban. — Dehogy nem herczeg! Dehogy nem! Ugyan doktor ne bántsa a szegény herceget, szólt mosolyogva a háziasszony, majd halkabban hozzá tette; amúgy is önnek van igaza ! - A doktor jelentőségesen mosolygott. Igy uram — szólt a herceg, —csak annak szabad mosolyognia, aki betudja állítását bizonyítani. — Herceg, én ennek ellenkezőjét sohse állítottam ! Tehát ön fel tud esak egy esetet is tenni, ami kétségünk eloszlatására ? Konkrét esetet doktor, konkrét esetet. — Félek, hogy untatom Önöket felelt a doktor. — Szó sincs róla ! sietett a háziaszszony vendégét megnyugtatni. — Tehát megengedik, hogy egy kis elbeszéléssel untassam önöket ? — Untatni! Lobbant fel a grófnő. Doktor, hogy mondhat ilyet ?! — Sőt kérem is erre felelt egyidejűleg a herceg. — Hogy untassam ? Doktor! szólt a háziasszony, ujjával megíenyegetve a doktort. Doktor! Úgy tehát legyen szabad figyelmüket az állandó panasz, a bizalmatlanság, s ezek eltűntével ragyoghat újra az erkölcsi és anyagi jólét sokszor elborult napja. Ugy legyen ! A kisgazdáknak szóló gazdasági előadásokról. Bátorkesz ápril^hó.J| Mióta Őméltósága Horváth Béla főispán ur vette át gazdasági egyej sületünk vezetését, ennek élénkebb működését jelzi az is, hogy elkezd1 tünk foglalkozni kisgazdáink helyzeI tével is. Es Esztergom megyében j nagy szükség is volt már erre, jmert itt a kisgazdák osztálya pusz(

tulóban van, kicsi földbirtokát évről-évre nagyobb adósság, teher 1 nyomja és megy-megy végpusztu! lása felé. Pedig ez nagy veszteség lenne nemcsak közgazdasági, hanem nemzeti szempontból is itt a betegség szélén. Ugy látszik, hogy gazdasági egyesületünk tagjai ezt át is érezték, azért vállalkoztunk oly szép számmal arra hogy kisgazdáinknak előadást tartsunk. Igy aztán az első lépés már megtörtént, sok jó tanáfelkérnem. Néhány év előtt egy sötét pince lakásba hivtak. Ne ijedjenek meg hölgyeim nem tragikus a dolog. Mint mondom egy pincelakásban lakó beteghez siettem. Nem akarom ez előkelő atmosterát itt a pinczelakáshoz vezető ut borzalmainak leírásával dohossá tenni, s ezért hallgatok a szenvedésekről, melyeket ez uton át éltem. Dohos hátsóudvar . . . Sötét lépcső . . . hívatlan sivitó négylábúak . . . Brrr! Tehát bejöttem a beteghez. A mint a dohos pincelakásba beléptem, megakadt a szemem az ablakfüggönyén s első pillanatban nem tudtam mosolyogjam, vagy sem. Ax ágyon egy beteg ember feküdt, beesett sápadt arccal, melynek minden vonása az éhtifuszt tükrözte vissza. E pillanatban el is felejtettem a bohóságot, s csak a szegény haldoklót láttam magam előtt. Szánakozva léptem az ágyhoz s a beteg felé hajoltam. Már alig lélegzett. Szemeit egy tárgyra, az ablak függönyre meresztette s én e percben ismét nevelni kezdtem. Majd erőt véve magamon, kérdem a betegtől, mi a neve ? — Baranyai Pál báró felelte a haldokló. Csakugyan az volt. A híres Baranyaiak utolsó sarja. Elmondta, hogy már napok óta nem evett, csak száraz zaemlemaradékokból tengeti életét. Bosszantott a dolog. Ez az ember itt azt hiszi, hogy igaz amit az anÄi .Esztergom és Vidéke' tárcája.