Esztergom és Vidéke, 1901

1901-02-17 / 14.szám

egyezségkötés megkísérlésére felkérték volna; semmi olyan körülmény az egész ügy folyamán föl nem merült, amelynek alapján vádlottnak dijakat akár felszámítani, akár elfogadni törvényes joga lett volna. Es mégis — bár vádlott ezt egyszerűen tagadásba veszi, Tenschert éa Feuer tanuk eskü alatt tett vallomásával, L\ pénzvárkönyv 1897. évi 60 sz. bejegyzésével és az 1897. évi október 30 án kiállított Cassa Anwei ^unggal megcáfolhatlanul beigazoltatok, hogy vádlott a Zab János féle földdarab vásárlásának hivatalos tekintélyének nyomásával való közveittéseérfc 75 frtot kapott (96. cs.). Ha Zab Jánosra a főszolgabíró tekintélye hatással nem lett volna; illetve, ha Zab János és a bányatársulat vádlott beavatkozása nélkül egyezkednek, úgy a legvalószínűbb, 'togy Zab és a bányatársulat között az utóbbira nézve előnyösebb szerződés jött volna létre, amit az ÍH igazol, hogy a bányatársulat sziveden honorálta vádlott követitését nma 75 forinttal, amit a közvetítés folytán a féllel szemben a vételárból megtakarított. Ez pedig világos bizonysága annak, hogy vádlott a társulat és a maga javára egy magán félnek anyagi kárt okozott. 4. Az Esztergom- szászvári kőszénbánya részvénytársaság határozottan megtagadta a pénztári könyveinek azon célból való betekintését, hogy a vádlottat terhelő', avagy mentó' adatok kiderittesenek: megtagadta a pénzokmányok kiszolgáltatását, de mindezek helyett egy szám nélkül 1900. március 21-én Chorin és Zichy igazgatók aláírásával ellátott dicsérő, bélegtelen beadványt intéz az alispán úrhoz, amelyben eló'adja, hogy a doroghi bányagondnokságnál a közigazgatási bizottság valamely küldöttje járt, hogy ennek a küldöttnek a gondnok mondóit is valamit, jegyzőkönyvet is vettek fel, azonban a gondnok, ki nem tud magyarul, nem tudott a társaságnak felvilágosítást adni arról, hogy mit tartalmaz ezen jegyzőkönyv. A közigazgatási bizottság kiküldötte n vármegyei főjegyző volt, aki 1900. március 17-én volt a föntnevézett bányatársulat doroghi irodájában s ugy ezen alkalommal, mint később is — a tárgyiratok tanúsága szerint — Pauck Rudolf bányafelügyelő és Ernst Dávid főpénztárnokon kivül az Esztergomszászvári kőszénbánva részvénytársaság részéről senki mással nem érintkezett. Való igaz, hogy Pauck Rudolf egy szót sem tud magyarul, de Ernszt Dávid főpénztárnok a magyar nyelvet teljesen korrekten beszóli s hogy Pauck Rudolf tudta, hogy 1900. március 12-én tőle a közigazgatás kiküldötte miket kérdezett s hogy adott feleleteivel is tisztában volt, az igazolja március 12-én fölvett jegyzőkönyv következő záradéka: . . . . " miután ezen jegyzőkönyv tartalma a németül értő főjegyző jelenlétében Pauch Rudolf felügyelő úrnak Ernszt Dávid főpénztárnok úr álkét izben, német nyelven megmagyaráztatok, azt ő általa megértettnek kijelentette s miután az összes jelenlévők előtt magyarul felolvastatott, — annak megemlítése mellett, hogy Nedeczky Zsigmond napidija 4 korona — aláíratott. " Ernszt Dávid és Pauck Rudolf pedig 1900. március hó 12-én egyértelmüleg vallottak s ezen vallomásukat német nyelven, tolmács által történt megmagyarázás után, 1900. évi november hó 19-én esküvel is megerősítették, hogy : ama honoráriumok, melyeket a vádlott kiszállásai alkalmával a társulat pénztárából kapott, 15 frt minimum és 50—60 frt maximum között váltakoztak. Amikor több esett összejött, akkor kapta a vádlott a maximumot. Vádlott díjfelszámítást nnm adott be a társulathoz, de szóval kérte a költségeket. E kérelemre is ritkán került a sor, mert 2—3 kiszállás után az inspector a honoráriumokat utalványozta. Legutolsó izben a vádlott, sajátkezűi eg irott elismervényre 1900. évi március 9-én délután vett föl 100 koronát sztrajkmozgalmi ellenőrzésekért. Legtöbb esetben csak olyankor honorálta a társaság, amikor az ő felkérésére kellett, hivatalos működés céljából, vádlottnak kiszállania. A november 19-iki esküjegyzőkönyvben Pauck Rudolf még e vallomást oda bőviti, hogy vádlottól minden honorálásról nyugtát vett s hogy egy izben új aknanyitásnál vádlott, mint általa meghívott tanú, 4—5 napig lévén kiszállva, 150 frt honoráriumot kapott. Vádlntt ezen vallomásokkal szemben a 119. csomóban található fönt hivatkozott 100 koronás elismervényével is véli igazolni azt, hegy Ő a socialisticus mozgalmak megfigyelése céljából detektiveket tartott. Pedig ebben az okmányban napi és fuvardíjról ugyan van szó, de detektivekről nincs benne semmi említés téve s ha tényleg vádlott a detektívek részére vette volna föl a 100 koronát, ugy ezt az F, alatti mentő-nyilatkozatot aláirt, tehát beavatott Pauck Rezső csakis abból a szempontból, kétségkívül bevallotta volna, hogy vádlottnak hasznára legyen. De mivel ugy ezen F.), mint a Gr.) alatti nyilatkozat szövegére nézve egymással az utolsó betűig megegyezik s igy vádlott által sugalmazottnak vélelmezhető s az aláírók legnagyobb része, — kö-, zöttük Pauck Rudolf is—magyarul egy szót sem tudván, azon záradék, hogy ezen nyilatkozatok nekik németül bírósági hiteles tolmács által megmagyaráztattak, — az okmányok mindenikéből hiányzik, végül mivel ezen okmányok tanukkal előttemezve nincsenek, — egyik sem vehető teljesen hitelt érdemlő okiratnak s igy vádlott javára egyik sem bir, még csak alaki bizonyító erővel sem. Es pedig épp úgy nem bir bizonyító erővel, mint a végtárgyaláson a vádlott ügyvéde által becsatolt, az Esztergom szászvári kőszénbány árész vény tánsaság igazgatósága által 1900. május 21-érői keltezve kiállított azon — kivül M.) betűvel jelölt — nyilatkozat, amely igazolni akarja, hogy vádlott a társaság pénztárái felvett Összegeket az igazgatóság megbízásából általa teljesített kész kiadásokra fordította és ezen összegről az igazgatóságnak beszámolt. Mert egy társulat a járás főszolgabirájának megbízásokat nem adhat s a főszolgabíró ily megbízásokat élnem szokott fogadni. S ha volt leszámolási viszony, ugy azt számadási iratokkal s nem egy magánfél által kiadott nyilatkozattal kellett volna igazolni. Nyilatkozatának további részében igy védekezik vádlott: „Ugyanezen tanuk — Pauck és Ernst — igazolják, hogy rendesen 15 frt, de több* izbeni eljárásokért 50—60 frtot utalványoztak kezemhez éí bizonyítják, hogz ezen bár teljesen törvényes járandóságaimat tőlük soha nem kértem". Holott a tanuk nem azt vallották, hogy vádlott rendesen, vagyis szokásos napidíj cimén kapott 15 irtokat, hanem azt, hogy napidijai, illetve honoráriumai 15 frt minimum és 50—60 frt maximum között váltakoztak. Hogy vádlott nem kérte volna a honoráriumokat, azt tagadásán kivül egyébbel igazolni nem képes ; holott a tanuk — mint fonnebb idéztetett — e tekintetben is ellene vallanak. Hogy vádlott többet egy krajcárral sem vett föl, mint ami őt a törvény és szabályrendelet szerint megilleti, annak határozottan ellene mond az a körülmény, hogy a főszolgabíró szabályrendeletileg meghatározott napidija 3 frt, az Esztergom szászvári kőszénbányatelep Esztergomtól 9 kilométernyire fekszik : ugyancsak a szabáyrendelet értelmében a fó'szolgabiró oda vissza 20 krt számithat kilométerenkint s igy fuvardíj a 7 frt 30 kr. Ha tehát csak a minimális 15 frt honoráriuma állíttatik szembe az összesen 10 frt 20 krajcárt kitevő napidíj és fuvarilletménynyel, akkor kitűnik, hogy vádlott minden egyes alkalommal, legkevesebb 4 frt 60 krral több napidíj és fuvarilletményt vett föl, mint menynyihöz szabályrendeletileg és törvény szerint joga lett volna. Eltekintve azonban ettől, vádlott teljesen törvénytelen alapon állott s a legnagyobb mértékben megsértette hivatalbeli kötelességeit akkor, amikor balesetek és bányaszerencsétlenségek alkalmával egyáltalán napidijakat és fuvarköltségeket, vagy honoráriumokat, akár felszámítással, akár anélkül kért, követelt, avagy elfogadott. Mert a közrend fogalmával, a bűnösök megfenyítésének s az ártatlanok megvédelmezésének céljával merő ellentétben van az, hogy a rend legfőbb felügyeletére hivatott rendes fizetést és utiátalányt huzó járási főszolgabíró, kötelességeinek teljesítéséért napidijakat, fuvarköltséget, só't többszörös napidijakat, vagy honoráriumokat csak elfogadjon, nem még, hogy kérjen, vagy követeljen ! Az ilyen eljárását pedig legkevésbbé menti vádlott azzal, amikor a selmeczbanyai honvédemlék leleplezésére és Ill-ik Béla király s hitvesének temetésére ment vármegyei küldöttség napi 10 ft pótdijat hozza föl például. Mert az ntóbb emiitett ünnepségre vonatkozólag a küldöttségi tagok és igy vádlott napi 10 frt pótlékát a belügyminiszter ur 1899. évi 35855. sz. alatt, inig az előbbi ünnepélyből felmerült s részben a vádlottat is érdeklő hasonló összegű pótlékokat 1900. évi 10037. sz. alatt, szabályszerű költségjegyzék alapján hagyta jóva. 5. Ehrenwald Hermann tokodi lakos 1898- november 11-én az esztergomi járás főszolgabirája előtt panaszt emelt Meitner Lajos tokodi jegyző ellen, hogy az nála adótartozás fejében ágyneműket foglaltatott le s hogy ujjonan épült házát nem adómentesitette. Ez ügyben 1898. november 17-én, december 1-én és 1899. január 23-án, tehát három izben tartott Reviczky tárgyalást s bár a két első tárgyalás alkalmával panaszló s panaszló t vehemensen támadnak egymás el len, mégis a legutolsó tárgyalás kor panaszló a továbbá eljárás be szüntetését kéri. Erre a hirtelei befejezésre világot vet Meitner La jos tokodi jegyzőnek Kakass he lyettes fó'szolgabiró előtt tett azoi vallomása, hogy azon ügy kedvezt elintézését elérendő, — a nélkül hogy jelezte volna a pénz rendel tetését — vádlottnak boritékbar 100 forintot helyezett az íróasztalára. E vallomás folytán, Meitnert a vizsgáló biztos 1900. szeptember 27-én ujolag kihallgatván tanú ezen vallomását ismétli, felhozván okul azt hogy bármily szabályszerűen óhajtott hivatalában eljárni, vádlottól egyebet nem tapasztalt, mint sértő korholásokat s folytonos szidalmakat. Vádlott Meitner ezen vádját tagadja, a 100 frtrót mit sem tud, habár ellene bizonyít Ehrenwald Hermannak 1900. június 25-én tett abbeli jegyzőkönyvi vallomása, hogy Meitner elleni panaszát az utolsc tárgyalás alkalmával Reviczky rábeszélésére vonta vissza (81. cs.^ Vádlottnak ezen egész ügyben tanúüitott magatartása fölöttébb gyanus : de perrendszerüleg be nem igazolt lévén, ezen ügyet a fegyelmi választmány vádlott terhére nem irta. 6. Borostyán Gyuláné, doroghi korcsmáros felesége 1900. januái 26-án postautalvánnyal 4 koronái küld vádlottnak ajándékul, saját illetve férjével együtt való bevallása szerint abból — a vádlottal különben levélileg közölt — célból, hogy a tőlük eltávozni akaró leányukat a házuknál való maradásra beszélje rá. Folytatólag vallják továbbá ezan tanuk, hogy, mintegy 10—11 évvel ezelőtt söritalmérésért beadott kérelmük pártolásának elérése céljából vádlottnak egy megtisztított hízott disznót és élelmi cikkeket küldöttek, illetve vitt Borostyánná. Ezen vallomásukra tanuk 1900. november 26-án letették az esküt. Vádlott beismeri, hogy tanuktól minden további meghatározás nélkül 4 koronát kapott; de, miként 81 bs. előadmányi iven látható, rögtön tárgyalásra idézte az asszonyt, hogy őt ezen összeg czélját illetőleg felelősségre vonja. Borostyánná és férje vallomásait egymással homlokegyenest ellenkezőnek mondja s ezt azzal véli bebizonyítani, hogy Borostyán Gyula tanú a disznó elküldésének határidejét 1883. évre tétté, holott vádlott 1883-ban még nem is volt esztergomi járási fó'szolgabiró. Eltekintve azonban attól, hogy vádlott 1883. deczember 20-án választatott meg esztergomi járási főszolgabírónak, egy jegyzőkönyvi leírási tévedésre utalva, sem volt képes meggyöngíteni a két tanú eskü alatt tett vallomását j mert a két tanú — külön, külön hallgattatván ki — egyértelműleg vallja, hogy 10— 11 év előtt vádlottnak a disznót küldötte s hogy tőlük vádlott viktuálikat kapott. 11—11 év előtt pedig nem 1883, hanem 1889—90-et irtak s Borostyán Gyula tanú 1892 évet mondott. Visszatérve azonban a 4 koronára, vádlott vallomása odáig áll csak helyt, hogy egy végzése van az iratok között, mely szerint Borostyánnét 1900 február 3-ára hivatalába berendelte; de hogy ez ügyben azután mi történt, arra sem további iratok, sem az esztergomi járási fó'szolgabiró iktatókönyve,