Esztergom és Vidéke, 1901

1901-11-21 / 93.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztö és kiadi . s 2e rkes„ő s é g és kiadóhivatal-. p L 6,iz E TÉs. KEMPELEN FARKAS- (hovaakéíiratok,olöflietések,aylltteríkésMrfletéset kflldandSk h«n«m- - - - 12 kor. - Jl. Laptulajdonosok: Szécljepyl-tér, 330. Szám. tt"™ ------- 1 & I S: Dr- PROKOPP GYULA és társai. .. t • ­£ Egye* "ám ára: 14 fll. viasza. Revolver zsurnaliszta, írok pedig erről a témáról min­den célzatosság, minden vonatko­zás nélkül. írnom kell, ezt a tisz­tességérzetem parancsolja, de céloz­gatni viszont nem szándékom, mert ezt a gyengédségem tiltja ; nem a társadalom ezen hiénáival szemben, hanem azokkal a külömben derék, jellemes, de — gyenge energiájú úri emberekkel szemben, akiknek a gyengeségén élősködik, rágódik az ilyen revolveres tollbetyár, akiknek a gyengesége az a melegágy, a mely nélkül az ilyen becsületgyil­koló pöfetegek vegetálni képtelenek volnának. A >Hét« legutolsó számában Újságírók cim alatt a következőket olvassuk: »Elhűlve látom olykor, hogy akik tegnap kezdték meg vo­lontér pályájukat, ma már melegen kezelnek Hegedűs Sándorral és gomb­lyukánál fogják meg Keglevich Ist­vánt. Ezek az emberek a vakmerő modortalanságukban állandó fenye­getést fitogtatnak, hogy lehet a sajtó hatalmával vissza is élni és ezeknek az uraknak is van tekin­télyük, van súlyuk, megint nem az újságíró voltuknál, hanem a minden egyébre való képességüknél fogva.* Igy ir a Hét. A >Magyar Géniusz* pedig szint­azon cim alatt ezeket irja : »Hogy meddig állja a tisztességes hirlapirás azt a sok gyalázatot, a mit a minden más foglalkozásból kikopott sötét alakok hoznak a *sajtó szabadság*, számára — ez problematikus. De a közönség már kezdi a maga purifikáló munkáját: büntető följelentéssel, vasbottal, pofonnal tisztítja a sajtót a revolverzsurna­lisztáktól, akikre most nehéz idők járnak. Csak az a kár, hogy ez a puri­fikáló munka nem a hírlapírók tes­tületéből indul ki. Ha még sokáig tart a revolver­tollászok garázdálkodása, akkor baja lesz ebből a tisztességes sajtónak is, amely most egyszerűen nem akar tudomást venni a testén rá­gódó férgekről.* Ismét a Hét irja > Vasbot* cim |alatt: >Ha az országgyűlési képvi­selők is hiszik, hogy a Szilágyik (egy elvert firkász) szavát va­laki meghallja, mit szóljanak a kis emberek, a fűszeresek, a hentesek, a parasztok ? S a mig a középosztály nem lát keresztül a a szitán s nem vasbottal irtja a poloskát, hanem zaherlinnel, addig a kis élősdiek vígan kaparásznak a közélet falain.* Igy ir két tekintélyes, liberális hetilap. E sorokban két erős vád foglal­tatik és fájdalom mindkettő igaz. Igaz, hogy magának a tisztessé­ges sajtónak lenne kötelessége pros­kribálni, irtani ezeket a ragálybacil­lusokat és ez az ok, amiért én is érzem, hogy irnom kell. A másik vád pedig a gyönge középosztálynak szól, amely meg­tűri testén ezeket az éíősdieket, — ez az ok, amiért kíméletesen akarok írni erről a kínos tárgyról. Ki nem ösmeri a revolver zsur­nalisztát ? Hány megye van olyan, amely ben ne lappangana egy mások be­csületében és főkép zsebében utazó tollvigéc ? Es mit látunk mégis ? Hogy épen azok az uri emberek, akik legjobban szidják és megve­tik háta mögött az ilyen gaz firkászt, szembe fordulva vele, elkényszere­detten mosolyognak rá, kezet fog­nak, karba fogózva sétálnak vele, kávéházban az asztalukhoz ülnek és mirdezt a legnagyobb undorral, erőszakot téve gavallérságukon, szé­gyenkezve cselekszik, mert — nos, mert »mindnyájunkat érhet baleset!« A mentőknek ezt a népszerű mottóját pedig ne tessék olyan pa­namás vonatkozásban érteni. Oh, a panamáknál az ilyen barátkozás Hí .Esiteroom és Vidéke" tárcája. geteg emberiség. Az emberiség nagy beteg S baját senki sem értt meg. Keresik rá az orvosságot Tudósok és a sarlatánok. összeszednek hetet-havat: Hogy az ember még nem szabad, S addig a boldogság csak álom, Mig hatalom lesz a világon. Az egyik nem vágyik, csupán A régi jó idők után, S rámondja minden bajra, roszra: *A túlgyors haladás okozta.* A másiknál fó baj a pénz, A Mammon, mely mindent lenéz, S nem segit — hiszi — a bajon más, Egyedül a vagyonfelosztás. És a poéta igy dalol: > Nincs orvosság, nincsen sehol . . . Xjj Messiásnak kell születni, Ki újra megtanít — szeretni.* * Mezarthim. Az elmúlt naptári, vagyis inkább al­manachi évben (novembertől novemberig) két iró támadt, a kikről érdemes beszá­molni az Almanachban. író, hiszen min­den esztendőben támad, reményt keltő palánta, a miből lehet valami, ha a fagy vagy a szárazság el nem pusztitja . . . akarom mondani a kritika, vagy a kö­zöny. De ez a kettő nem palánta. Erős ki­fejlett fák, nagy koronákkal. Mind a ketten elbeszélők. Csakhogy az egyik mesékbe rakja le a valóságokat, a má­sik valóságokat szed ki a mesékből. Ez az utóbbi essaysta, talán nem is volna figyelembe veendő az Almanach közönsége előtt, mely a szépirodalom elbeszélő ágának a tábora. Ugy de a modern essay annyira édes testvére az elbeszélő művészetnek, hogy el se lehet tőle választani. Carlyle Tamás Dickens­től tanulta az előadás bubáját. Mit tesz az, hogy az egyik költött dolgokat mond el ugy, mintha igazak lennének, a má­sik a történelmet meséli el ugy, mintha hősköltemény lenne ? Régi szilárd hitem, hogy a magyar történelmi essay csak akkor születik meg, ha egy poétái szem hatol be a multak mélységébe, életet fújva té­nyékbe, adatokba és viceversa ; csak ak­kor lesz a magyar regény igazi magas­laton (a >Háború és Béke* niveau-ja kö­rül), ha az elbeszélő az essay-ista esz­közeivel is hathat, vagyis ha az essay­istában benne van egy kicsit.az elbe­szélő poéta s emebben az essay-ista. Ily szerencsésen vannak megkeverve a tulajdonok az elmúlt év két felbuk­kant Írójában. Az egyik mesél, mesél, hömpölyög szabálytalanul, mint egy nagy folyam, kigyózik, visszafordul, a hogy épen neki tetszik, magával visz hajókat, csónakot, lyukas szakajtót, vi­rágot és esetleg a. partból, az anyaföld­ből is leszakít egy-egy darabot. A má­sik behatol a szürke ködbe, a nemzeti fejlődés bizonytalan tájékain s a nagy homályból finom cérnaszálakat fejt ki s azokat összeköti, analizál, kombinál és hidakat épit a beláthatadan mélységek és vizek fölé. Az egyik iró Eötvös Károly, aki az >Utazás a Balaton körül* cimű művé­vel hatvan éves korában lett a közön­ség kedvence. Nem Pegazuson nyargalt fel az Olympusra, neki az is lassú do­log, neki sikló kellett. Harminc eszten­deig volt első szónok és prókátor az országban, minden furfangokkal és zsí­rokkal bővelkedő, polemizáló és gúnyo­lódó talentuma. S most egyszerre a ma­gyar tenger poétája! Hogyne volna ez csodálatos! Mintha a fa előbb hozna gyümölcsöt és csak azután kezdene vi­rágozni . . . De Eötvös írói dicsőségéről már sok szó esett, térjünk át inkább a másik iróra, aki szintén szokatlan régiókból jön. Egy excellentiás ur, a ki már mi­niszter is volt, a ki rendjeleket, kitünte­téseket osztogatott a földi hatalmasok köst, s ki- s bejárt a király palotájában, a hol a világ-események szövődnek. És ime e fényes légkörből elvonult csendesen az ő Íróasztalához, mélységes magánosságba:. >Asztalkám, asztalkám vigyél engem följebb !« Csodálkozni lehetne ezen, ha meg nem mondta volna már régen egy klasz­szikus korbeli bölcs, hogy csak két irigylendő dolog van a világon: a) olyan tetteket vinni véghez, me­lyeket érdemes könyvbe irní, és b) olyan könyveket irni, melyeket ér­demes elolvasni. Ezt a két irigylendő dolgot ritkán követi el egy ember, mint a hogy elkö­vette II. Zrínyi Miklós, a hadvezér és költő, sőt az is ritkaság, hogy egy csa­ládban egymásután következik istenek mosolygása a bölcsők fölött. Első Andrássy Gyula gróf leírni méltó tettek után tért meg őseihez, második Andrássy Gyula gróf, az elsőnek fia pedig egy elolvasni méltó könyvet irt ebben az esztendőben. Ejh, bolondság ! Hiszen egy grófnak bizonyosan az is könnyű. Mint a hogy könnyű minden egyéb ebben az ország­ban. Ölébe hull, a mit megkíván. Lesz főispán, államtitkár, vasúti és bankelnök, a mint hatalmat akar vagy pénzt. A nagy tömegek utat nyitnak előtte, ön­ként emelik maguk fölé. A nép a gró­fokkal operál, a válás'tó kerületek, mint már több izben megtörtént, grófot kér­nek a jó Podmanickytól és olykor csak azt kívánják tőle, hogy szőke legyen. A korona is grófokkal dolgozik : gró­fokból lesz a főszárnysegéd, hopmester, ! asztalnokmester, nagykövet és tudja isten mi. Nagyúri szeszélyből megkívánják néha a lateíner pályákat s lesznek az akadémiák elnökei, ha valamelyest hoz­t zászagoltak a tudományhoz és a had-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom