Esztergom és Vidéke, 1901

1901-11-21 / 93.szám

ugy se használna semmit -, ez a bukott személy (férfialakban) első sorban pénzt akar, sok, igen sok pénzt és mikor már nincs több, akkor marad még valami érték az ő számára, egy botrány szenzációja. Ezt a rádást ő el nem engedné semmiért. Más oka van a gyenge akaraterőnek arra, hogy összerándult öklét kinyújtva, kezet rázzon a becstelenséggel. Tán nincs olyan család, amelyben valaki, vagy valami ne akadna, amit a többi családtag röstell, ha nem is tehet épen róla. Tán nincs olyan ember, akinek valaha egy gyönge pillanata ne lett volna, amit később megbán, szégyell és örömmel felejt. Nos, ezekből a feledésnek szánt dolgokból él a sajtóhiéna. Csodálatosan aljas tehetségével kikapar a multak temetőjéből minden olyan hullát, aminek valami buzit érzi és — eladja a hozzátartozóknak; megfizetteti magát, a mért hogy nem állítja ki közszemlére a hullát. Az ilyen zugirász többet keres azzal, amit meg nem ir a lapjában, mint a festék alá kerülő betűivei. Hogy mennyit képes a tisztességes sajtó hírnevének ártani, az kiszámithatlan. Hisz ma mindenki szeret általánosítani, az indukció korában egy ilyen revolveres firkász elég ahoz, hogy az egész sajtóban való bizalmat megingassa, mert hát: >ilyenek az újságírók*. Ezt mondja sok ember, a helyett, amit igazsásereg vezérei, ha a vezényszavakat megtanulják. Learatják a mi dicsőség és édesség terem e helyütt. Király, közönség nézi ezt gyöngéd szemmel. Hanem ha valahogy komolyra megy a játék, király "és közönség egyszerre megretirál a nagy uraktól. Békében egy főherceg a hadsereg feje, háborúban a legértelmesebb tiszt. Doktor öcscse van a királynak, — de ha megbetegszik, mégis egy egyetemi professzorra bizza magát, még ha történetesen zsidó is. Szóval a komolyság határain innen vig a grófok élete, de a Iineán tul megfordul a gróf a peches oldalára. Jó diplomata például lehet, de lehet-e jó chemiae professor ? Tartományi kormányzó is lehet egy gróf, de el tudna-e kormányozni egy birtokot? Pártokat, nemzeteket tud talán vezetni, mert az csak frázis, de egy vonatot nem — mert az komoly dolog. Hát még ha könyvet ir egy gróf! Ohó excellentiás uram ! A betűk nem udvariasak. A betűk nem segítenek excellentiádnak magoktól. Komornyikoknak meg nem fogadhatók. A betűk ellenkeznek és csak az az ur, a ki azokat olyan sorban és egymásutánban tudja gúzsba kötni, hogy piedestáljává legyenek leigázójuknak. — S a közönség ? No az meg épen visszájára romlik ebben a pontban. Naivitása csökönyösséggé válik. Könyv egy gróftól! A fejét rázza, panaszkodik és ilyenforma kifogásokat emel. A gróftól minden gezemicét kinyomatnak ! És mindent megdicsérnek, a mit egy gróf ir! A közönség hüvöa és tartózkodó. Ha jó gosan mondania kellene, hogy : »sajnos, ilyen újságíró ÍJ van.* De még ez sem helyes formula, mert hisz az ilyen firkonc minden inkább, mint újságíró. Az ő metyiéje nem a megírás, hanem az elhalgatás, mert ez >jobban fizeti ki magát* Uraim, gyengeségökben is tiszteletre méltó uraim, nem volna okosabb, célszerűbb éz hasonlithatlanul gavallérosabb eljárás, ha az az összerándult ököl a helyett, hogy kezet ráz, inkább egyebet, alkalomszerűbbet cselekednék ? Azzal elhárítanának magukról is egy ki nem mondott, de minden fejben benn motoszkáló gondolatot, hogy : »Mi oka lehet ennek a barátkozásra ? Nem volna e jó a körmire vigyázni, mert ok, nagy ok nélkül csak nem barátkoznék egy revolverzsurnalisztával?* Minket, tisztességes hírlapírókat pedig nagyon lekötelezne az a pofon, amelyhez a sajtónak igazán semmi köze se volnaÍródott pedig ez a cikk egész magyar hazánkban mindazon megyék és városok számára, akiket illet. A kinek nem fehérneműje, ne vegye magára! K. F. Esztergom ipara. Az esztergomi iparos ifjak egyesületének ajánlva. November kilencedikén nyilt meg az iparművészeti kiállítás az üllői úti remek palotában Wlassics miniszter és nagy, előkelő társaság je* lenlétében. Ez a kiállítás fényes tanúbizonysága annak, hogy az a könyv, akkor bizonyosan nem a gróf irta, de a titkárja, ha rossz a könyv, akkor bizonyosan a gróf irta, de olvastassa a titkárjával, ne velünk. Egy gróf nem irhát jó könyet, ez a közhit. Több, szinte dogma. Igazságtalan dolog, persze igazságtalan, de igy van. Maguk a grófok is tudják ezt és álnevekkel szoktak kilépni a könyvek eimlapjain. És ezzel mégis előnyben vannak, mert elhiresedhetnek az álnév alatt, nagy irókká lehetnek ás akkor egy nap leteszik az inkognitót. Mi lateinerek ellenben nem vehetünk fel reciprocitásképen grófi és hercegi álneveket, hogy ezek alatt főszárnysegédek és arany gyapjasok lehcs^ sünk. Csekély előnyünk csupán a könyvek nél van s az is csak eleinte. Itt a papi ros világban mások a mágnások és a kik az igazi világban mágnások, azok itt egyenesen gyanús alakok. Csak egykét olyan óriás, mint Tolstoj gróf birta, kiheverni, hogy ő gróf •— de Ő is szükségesnek látta, hogy a szegények csizmáit foltozza ellensúlyozásul. Ily elfogultság vezetett engem is, mikor az Andrássy Gyula gróí első könyve jelent meg évek előtt a kiegyezésről. Néhányan elolvasták, de nem merték megdicsérni. Pláne az is rontotta a könyv hitelét, hogy az akadémia megkoszorúzta. De mégis akadt bátor ember. Emlék szem, hogy Tisza István gróf Így szólt akkor egy nagy képviselői társaságban: — Régen jelent meg, a külföldi pia cokat se véve ki, olyan szép és nagy becsű essay, mint az Andrássy Gyula gróf könyve. iparművészeti kiáilitások színvonala évről-évre mennyire emelkedik, műiparunk pedig állandó fejlődésben van, és a közönség ennek a fejlődésnek örül. Több éve figyelem e kiállításokat s arra a szomorú tapasztalatra jutottam, hogy Esztergom városának ipara még eddig képviselve egyáltalán nem volt s igy az ipar fejlődése terén olyannyira fontos eseményekről, újdonságokról városunk még csak tudomást sem vehetett. Elszomorító ez a tudat, hiszen földrajzilag oly közel vagyunk a fővároshoz, hogy még a távolság nagyságával sem védekezhetünk. Csak az életrevalóság hiánya, az indolencia, a végtelen nagy maradiság lehet az ok. A mi iparos mesterségünk minden ága a fejlődésnek azon a fokán áll ma is, mint állott 25 évvel ezelőtt. Az az újitó, átható szellem, melynek neve szecesszió (a mi magyarul elszakadást jelent, t. i. a régi slendriántól valót) a mely felforgatta Európa egész művészetét és iparművészetét is, — idáig nem hatott el, túl rekedt a Dunán, még csak nyomait sem észlelhetjük. Részletezzünk. Ha végignézzük helybeli asztalosaink kirakatait, vagy műhelyeit, az ócska barokk bútorokra akadunk mindenütt, a melyeket máshol már rég a sutba dobtak, vagy az ócskaság kereskedőkhöz küldtek. Van e iparosunk, a ki tudná, hogy a bútorkészitésben a barokk irány rég lejárta magát a maga tömöttségével, nehézségével, végtelen sok kiugrásaival (a mik 1—2 év alatt porfészekké válnak) szóval célszerűtlenségeivel ? Ki tudja azt, hogy van egy másik, új irány is, a mely szerint a A mire csönd támadt, senkise akarta megcáfolni az állítást, sem bizonyítani, csak én szólaltam meg egy idő múlva, kerülő uton, mintha nem ís tartoznék a tárgyhoz ártatlan megjegyzésem : — Régen láttam még a külföldi muzeumokat sem véve ki, olyan szép nagybecsű szobrot, mint a nagy Kristóf a Kristóf-téren. Zajos derültség tört ki erre, Tisza István pedig haragosan vonta össze a szemöldjeit, de nem felelt, enyém maradt az utolsó szó. De nemsokára megjelent a >rözsnyói levél*, a legszebb politikai művek egyike és a. legszebben megkomponált helyzetkép azok közt, melyeket valeha olvastam és kezdtem már röstelni egy kicsit azt a bizonyos utolsó szót, a mi az enyém maradt. Az idén pedig napvilágot látott az Andrássy gróf nagy essay-je a magyar állam fejlődésének és fennmaradásának okairól, melyet olyan gyönyörűséggel olvastam végig, mint egy szárnyaló nemzeti epopeát a Bourget analizáló ere jével. Andrássy Gyula megszűnt e munkájával csak gróf lenni és excellentiás ur. Ott van ő már az Olympuson a nagy iróink között. Én nekem nagyon jól esik, hogy most az Almanach előszavában az Eötvös Károly és az ő könyvéről mint az év legnagyobb irodalmi eseményeiről diskurálva, a helyett, hogy állítani kellene valamit (az állításokra mindig lusta voltam), egyszerűen vissza kell vonni egy régi tréfás megjegyzésemet. Mikszáth Kálmán. házi bútorok minden fajtája fele fáradsággal, fél annyi költséggel is előállítható ? A felelet rá egyszerűés biztos — nincs. Pedig mennyire kívánatos volna, hogy legyen, hogy tengődő kis iparosaink anyagi fejlődését előbbre vigye. A második ág — agyagiparunk, a miről szólnunk kell. Ösmerem azokat a sablonos, német minták szerint készült kályhákat, a mik 50 éve mindig egyformák. De hogy e téren a magyar szellem, a magyaros ízlés is érvényesülhetne, arról sem iparosaink, sem közönségünk nem gondolkozott még. Pedig mí kellene hozzá ? Egy segéd, a ki tanfolyamot végzett s tud egy-két formát tervezni, vagy egy magyar irányú mintalap, a mit könnyű szerezni. Ennyi az egész. Mit látunk az edénykészités terén ? A legközönségesebb formákat, olcsó, tömegfogyasztásra szánva. Hová lettek a virágok, az 50—60 év előtti nemes, magyar díszítések, a melyek a magyar agyagedényeket jellemezték ? ízléstelen cifraság váltotta fel őket. S ha fazekasaink azt vélik, hogy az efajta edények csakis a nép számára valók, hát igen tévednek. A hódmezővásárhelyi, a sárospa" taki, az ungvári, a rozsnyói egy" szerű fazekasok saját, tervezett for* máik után csináltak olyan edénye* ket, a miket a szegedi kiállítás bíráló bizottsága lelkesedve fogadott, a közönség pedig szétkapkodott. Es mi kell ehez ? Egy terv, egy mintalap. De sajnos, nálunk ennyi sincs. Fém, vasiparunk, úgyszólván nincs is. Az az egy ember, a ki példakép működik itt hosszú évek óta, kitartó szorgalommal, megérdemli, hogy az ő iparágát is fölemlítsük. Az iparművészet nem válogatós. Mint a modern kor alkotása, koránt sem irtózik az emancipációtól. Egy stílszerűen hímzett terítő, kendő, ruha, egy magyarosan díszített napernyő — megannyi női munkák — épp ugy szerepelhetnek a kiállításon, mint az ipar bármely más ága. Mi hát a tenni való 1 Az iparos ifjak egyesületéhez szólunk, ők lehetnek csak az úttörők ! Határozzák el egy-két iparművészeti szaklapnak megrendelését, és — most jön az én ajánlatom — valamelyik közelebbi vasárnapon alakítsanak egy testületet az országos iparművészeti kiállítás megtekintésére. Szólítsák fel ez útra az iparos segédeket, a kevésbé tehetőseket segélyezzék önmaguk. Kérjenek a Magyar Állam Vasutak igazgatóságától kedvezményes vasúti jegyeket, — bizonnyal fognak is kapni. — Szánjanak e nemes célra egy napot, egy kevés pénzt és bizonyos, hogy egyik sem fog kárba veszni. Gróh József. Színészet. Bokody Antal társulata immár a harmadik darabbal kísérletté meg eloszlatni azt a közönyt, a mellyel városunk közönségénél találkozott, dc bár a társulat mivel sem áll a megszokott vidékiek színvonala alatt, ez nekik eddigelé csak részben sikerült.