Esztergom és Vidéke, 1901

1901-09-28 / 78.szám

* A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA" -NAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" -NEK HIVATALOS LAPJA. McáJclC^ik Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖtl. Szerkesztőség és kiadóhivatal: p L ón Z ^t w K : = FELELŐS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY KÁLMÁN (HOVAAWRA ^ fefévre­6 ~ - ~ - ~~ ~ ~~ llr - S" ÉS KIADÓ : ' S^écl} erőtér, 330. szánj. Síegye'd évre — — — 3 kor. — fll. t w . . Egye* Sí ám ára: H fll. Kéziratot nem adunk vlB«a. Dr. Földváry jelölésének híre. Esztergom, szeptember 28. Az első erősebb hullámok csü­törtök óta verődnek a választási mozgalmak eddig lomha tükörén. A nép szinte egyszerre fordul régi hívéhez : dr. Földváry Istvánhoz, akinek érdemeit és tehetségét, elv­húségét, egyenes politikai gondol­kozását jól ismerheti. Most tűnik csak ki komoly mérlegelésük ered­ménye. Küzdenek, ostromolnak s beakarják bizonyítani, hogy a »nép szava — Isten szava ! Kijelentették, j hogy akarata ellenére is jelölik és szavaznak reá. Ma este pedig értekezlet lesz a t »Fürdő* szállodában, ahol ötszáz] aláírást tartanak készen. Onnan! montsre — küldöttségben szándé-j koznak dr. Földváryhoz menni s holnap már várják programmbeszé­dét. Dr. Földváry István teljes komoly­áággal és köszönettel veszi a nép 1 szeretetét, de így az utolsó napok-1 ban, a város békéje érdekében,; jelöltséget nem vállal el és ha aj tiszta szabadelvűség és haladás em-j bere is s az elvekért minden küzde- \ lemre kész, de szervezetlen, célta-1 lan harcoknak magát kitenni nemj hajlandó, amiben teljes igaza van. De igaz örömmel konstatáljuk azt is, hogy a nép gyújtó eszmékkel, lel­kesedő gondolatokkal van tele és hogy ha tiszta választást akar, ak­kor a pálmát szive szerint adja, Dr. Földváry a béke és a nyu­galom érdekében megtesz mindent, személyi hiúság nem vezeti, aminek ezúttal is könnyen áldozhatna. Csak \ a közjó és a város érdeke vezeti. | Arra kéri tehát a hozzá fordulókat,! hogy e szeretetet tartsák fenn más , alkalomra. Különben, mint értesülünk, dr. Földvárynak fontos hivatalos ügyek­ben el kellett néhány napra utaznia. O maga külömben ezeket mondja : Nagyszámú polgártársaimnak, akik ugy a maguk, mint más elvbarátaink nevében, az utóbbi napokban felkeres­tek, buzditottak és felszólítottak, hogy jelöltséget vállaljak, — bárha a sza­badelvű eszmék és szeretett szülőváro­som szolgálatára egyébként mindég kész vagyok, — úgy amint élőszóval tettem nekik és mindazoknak, akik ha­sonló szándékban vannak, ezen az úton is hálás köszönetet mondok megtisztelő bizalmukért s kellő tájékozás végett így is kijelentem, hogy a mostani vi­szonyok mellett jelöltséget nem válla­lok s kérem, hogy csekély személyem­től eltekinteni szíveskedjenek. Esztergom, ipoi. szept. 28-á?i. Hazafias üdvözléssel dr. Földváry István. I A szerdai nap. Esztergom, szeptember 27. j Megyünk tehát, ballagunk szer­dán az urnák felé. Csönben, Jassú lépésekben. Részben — legalább itt Esztergomban — nem is balla­gunk, még ha valami »non puta­remt, következtében szavazásra ke­rülne is a dolog, ami nem látszik le­hetetlennek, (van is már körülbelül vállalkozó) legalább, hogy zászló, banda, nóta legyen. Tudják, hogy eredménytelen bosszantás lesz az egész. »Minek menjek! Ha Föld­váry nem akart, — Frey úgyis meg­lesz ! t A külső kerületekben már csak inkább készülődnek. Több magtár­ból könnyebben jut elszórt mag, meg nem is akarnak »bosszutállani« a félrevonulással. És harmadszor : az a fuvardíj nem enged nyugodni. A nép spekulál, okoskodik, reménykedik. Igaz, hogy az nagyon akkurátusan meg van állapítva, de ott bizo­nyosan lehet majd trafikálni ! Álmos, élettelen, szürke volt kü­lönben az egész választási mozga­lom. Ha jött jelölt, reámondották : *Dobzsé«, ha késlekedett, — vár­tak nyugodtan. Alig törődött valaki a jelöltekkel, ezek viszont nem tud­tak éppen semmi hangulatot sem csi­nálni, legfeljebb a néppártiak né­hány kortese. Áz .Esiterp i\ Mii tárcája. tettvágya sodort és a tehetsége vitt előre. Szóval, a közélet egész vonalá­ban ott volt a török társadalom, szá­mottevő tagokkal. Olyan fölfelé meré­Bzen kunkorított Vilmos bajusza, a minő­vel nálunk a nevetségig majmolják a né­met császárt, eg/iknek sem volt. Min­dezek után következtek az alantosak, végre pedig a különböző bérruhával kiöl­töztetett, sok cselédi kenyeret megett szorongó szolgaraj, ezek között a fényes Hberiáju szolgák között, a parancs foly­tonos leséséből dermesztően merev ar­cok. Agyunk a gondolatok fészkévé válik s ha annyi szemünk volna mint Árgusnak, akkor sem láthatnók meg mindent a drágakövek pompájában, mert csak ugy hömpölyög, hullámzik előttünk az em­beráradat s a mit már egyszer elvesz­tett szemünk egyszer, másodszor fel nem találja. Mint a mozgó tengervízben, egyik hullám a másikat elnyeli: ugy ebben a a felvonuló, szemenszedett társaságban, a melybe nehéz ugyan bejutni, de nem lehetetlen, mert Törökországban birtok­és születési arisztokrácia nem lévén, a szultán maga is többször rabnőnek a magzata, mégis bejuthat a nagyok közé minden, a közért dolgozó, a nádverte gunyhóban született is. De gyakran olyan hamar, á mint bejutott, ép oly gyorsan is csöppenhet ki az uraságból. A szultán kegye magához emel és ma­gától eltaszít. (Vége köv.) A szelámlik*) — Konstantinápolyi útirajz. — Irta: Vértesi Károly. (Folytatás.) A sötét lepelbe burkolt fátyolos asz­szonyokkal és asszonyokon kivül sok eladósoros, szépséges török leány is ki­váncsiaskodott a szelámlikon. Bájos le­ány fejek, mosolygók és ragyogók. Gö­rög szépek, nemkülönben finom metszésű sasorral. Picinyitett kiadássban ez is szép és jól áll az okosszemű leányok­nak. Virágoknak nincs a mezőn annyi szinök, ahányféle kelme színnel virítanak a török leányon. Hamvas olajszin teinte­jükkel, szénfekete hajukkal, igézetesek és kecsesek, kicsattanó tavaszok, barna­piros arcok. Édes mosolygás lebeg az ajkukon. Odavalók, ahol a vér forróban lobog. Kár hogy a parádé eltereli a sö­téten tündöklő szemektől a figyelmünket, pedig a lehellet könnyűségu, hártyavékony tüllepleken áttetsző csipkefátyolokon, átrózsál az arcuk, meglátszik a meleg, hideg mosolyuk. Olyik georgiabeli, a szépsége, mint az álomlátás, férfi eszét bomlasztó. Csupa gyönyörűség. A lég megittasul illattuktól. *) Mutatvány szerzőnek >Konstantinápoly*, című, sajtő alatt levő, 63 képpel illusztrált útirajzából. A diszmű ára szép kötésben 6 korona. Előfizetni lehet a szerzöuél Zomborban és a szerkesztőségünkben. Nagy kérdéseket mozgató diplomaták, a parancsoló politikai szükség megte­remtői, közéleti tevékenységű férfiak sü­rögnek-forognak, iparaodnak a fentartott helyükhöz jutni. Senki sem akar elkésni mindenki igyekszek helyhez férni, hogy a legnagyobb keleti udvar pompájából minél többet láthasson és a fényes jele­netek sorából látatlanba veszni ne hagyjon semmit sem. A harmadik imaidő elközeledtével a müezzin a minaret erkélyéről — ponto­san egy órakor — Mekka felé fordulva, magas és szép tremolo hangon rázendít az imádságra: » Jertek imádkozni. Allah a legnagyobb.* A nagy- és világváros zajába, meg­mozdul a keleties jellegű, szingazdag kép, elevenülni kezd. A mozgás zaja hullámzik végig az egész fényes, ünne­pies tömegen, mikor a Jildisz-kjöszk fe­löl kürtszó rival. Jeladás, melyre a csa­patok kürtösei felelnek. Felhangzik erre a jelzésre a Hamidie induló, amire a lo­vas katonák kardot rántanak és fegy­verbe lép az őrség. Táncol a napsugár a feltüzdelt szuronyokon, kiemelt kardo­kon, hegyükön, élükön és a sok szép fényes tárgyon. A helyzet kialakul. A menet megindul az ázsiai földdel teleszórt uton. Visszajoftott lélekzettel várják, Ámnló világ, bámulat moraja s azután elnémul az embertömeg, mintha bűvös erő hatna rá. Legelői egy java­korbeli főtiszt, nagyok között is nagy, elsők között is a legelső, jó járó lovon. T»-iT:ilrii hitrnnvairii. hószín diszoaríoáíá­nak méltóságos, egyenle'es a menete. Némelyik ló, nemes arabs mén, mintha parázs között táncolna, kényesen szedi lábait. Csupa ragyogvány a főtiszt melle. Oroszlánként talán ő is ott küzdött Plevna alatt, összeségben sikert szerzett. Talán a Sipka-szorosban is megfordult, ott tünt ki a vitézségben, szolgált rá az érdemre, beszélvén a tett. Fürge lábu szárnysegédek, testőrök díszegyenruhában. Nagy a szultán sze­szélyétől való függésük. Aszott diplo­matának, a kiknek a pórázon függ min­den, feketében. Jócskán deresedő, érmek­kel díszített basák gazdag diszegyenruhá-! ban. Az érdemes múltú öregek, megne­hezedten mozognak, hosszú szakái bo­rítja mellüket. De voltak közöttük test­ben erős, lélekben ifjú aggastyánok is. Ott van valamennyi, miniszterséget vi­selő. Előkelő elmék, politikai becsvágy­gyal biró fényes tehetségek. Az egyik­nek ráncba húzódik a büszke homloka, a másiknak az arcán erélyes a vonása. • Mind. mind az állam után élő, a köz­életben helyet foglaló, sok főtisztviselő, — a legtöbb, férfikora delelőjén, kevés a horgasztott fő, — ezüsttől, aranytól, szines kövektől csillogó ruhában, melyen szépen festenek a rendjelek. A görbehátu államférfiak nyomában ! előkelően fényes fogatokon azok az egyéniségek jöttek, akiket az elsők közé ' a sors szerencsés helyzete juttatott. Végre következtek, akik nem is voltak egyéniségek, csak olyan szuszogó sze­mélyiségek. Olyan sok volt, aki a ka­tonai ranglétrán emelkedett, vagy akit

Next

/
Oldalképek
Tartalom