Esztergom és Vidéke, 1901

1901-06-29 / 52.szám

ESZTERGOM és TIME A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖli. Szerkesztőség és kiadóhivatal: p L ÓF,z E "X ARA* : = FELELŐS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY KÁLMÁN (h0?aa * ézi ^ Ká é évre v- " - r _ ~ - ? kJ'* - Sí' £s KIA1) Ö' ' Széclíeqyl-tér, 330. szán). Negyed évre — — — 3 kor. — fii. _ _. . Egyeg »Eám ára: 14 fii. ~* K4«Iratot nem adm>k vl«sa. ,«H Tűzoltószövetség várme­gyénkben. Esztergom, junius 27. Alkalomszerűnek látszik e kérdés elvetése a nyári szezon elején, mi­kor a tűzoltók éber figyelmére és buzgóságára van bízva a polgárok va­gyona felett való őrködés. De alka­lomszerű azért is, mert úgy a po­litikai hatóságok, mint a belügyi kormány át vannak hatva annak a feladatnak és hivatásnak fontossá­gától, melyet a tűzoltó intézmény betölt és minden mozgalmat, mely ezen intézmény tökéletesbitését cé­lozza, örömmel üdvözölnek. Nem akaruuk százszor megirt és immár közhelylyé vált dolgok is­métlésébe bocsátkozni s ezjtel olva­sóinknak a tűzoltóság hasznos tevé­kenységét bizonyítgatni. Erre a jó tűzoltóság nem szorul rá. Más kér­dés azonban az, van-e vármegyénk egyes községeiben jó tűzoltóság. Tisztelet a kivételnek, mint például a bátorkeszi, párkányi és nyerges­ujfalusi tűzoltó-egylet, melyek lan­kadatlan buzgalmú vezetés < mel­lett igazi minta tűzoltósággá fejlőd­nek, általában a vármegye igen sok községében mai nap még hi­vatásos, fegyelmezett és begyako­rolt tűzoltók nincsenek. Már pedig igen jól tudjuk, hogy tűzvész esetén többet ér két-három gyakorlott, élesszemű és gyorskezű tűzoltó, mint az egész közerő, mely fegyelmezve nincsen, alkalmasan nem vezényelhető és éppen a tö­meg súlyánál és nehézkességénél fogva hasznot nem hajt. Ezért kell a vármegye minden községének né­hány szakképzett tűzoltóval bírnia, akik a veszély idején helyt álljanak és polgártársaik vagyoni érdekeit a legjobb sikerrel óvják meg. Erre szolgálna a megyei tűzoltó szövet­ség, mely kapcsolatot volna hivatva létesíteni a vármegye egész terüle­tén működő tűzoltó testületek kö­zött, A vármegyének tűzrendészet! sza­bályrendelete ugyan kimondja a köteles tűzoltóságot, de arról nem intézkedik, hogy ezek a tűzoltók egyszersmind olyan egyének legye­nek, akikre nyugodtan lenne biz­ható a községek vagyona feletti őrködés fontos és nehéz tiszte. Ki­mondja azt is, hogy a tűzoltó testü­leteket, amennyiben saját szükség­letükről gondoskodni képtelenek, a községnek kell segélyezni, ha kell, pótadó útján is. Azonban a körülmények, sajnos azt mutatják, hogy a legjobb inten­ciókból alkotott és helyes intézke­déseket tartalmazó szabályrendelet, irott malaszt maradt, mert a lefolyt évtized alatt előfordult tűzesetek szomorú tapasztalatokkal tettek gaz­dagabbakká. A szabályrendelet azonban kevés gyakorlati útmutatást tartalmaz a tűzoltó-egyletek szervezését illető­leg : ezt lenne hivatvatva előmoz­dítani a megyei tűzoltó-szövetség. A mozgalomnak a megye szék­helyéről kellene kiindulnia, már csak azért, mert itt minden szükséges, szer, eszköz megvan s akadna férfiú, aki a tanfolyam vezetésére alkalmas ís, vállalkozik ís. A megyei tűzoltószövetség leg­főbb és legfontosabb feladata lenne : gyakorlati tűzoltókat képezni és Szakismeretekkel ellátni, mely cél­ból szükséges lenne évente bizo­nyos időben, mely alkalmasnak mu­tatkozik, gyakorlati tanfolyamot lé­tesíteni. A községi testületek kikül­denék erre a testületnek néhány kiválóbb és ügyesebb tagját, akik otthon a szerzett tapasztalatokat és szakismereteket hasznosan gyümöl­csöztetnék és bajtársaikat is beok­tatnák a szükséges tudnivalókra. Egy percig sem vagyunk kétség­ben az iránt, hogy a vármegye kö­zönsége az ilyen irányban megindí­tott mozgalmat nemcsak helyeselné, hanem azt anyagi támogatásban is részesítené, tekintve a fontos érde­ket, melyet az ügy szolgál. Sőt hisszük, hogy a községek sem fog­nak elzárkózni bizonyos áldozatok elől anyagi erejükhöz képest, hiszen első sorban nekik életbevágó érde­kük az, hogy jó tűzoltóságuk le­gyen. Azt hisszük, vármegyénk lelkes b.fcterp b Vidéke" tára. «&z elhagyottnak. Tudom, tudom, gondolsz reám Alkonyatkor, hajnaltájban . . . Reám szórod átkaidat, Reám ssorod mind, a hány van. De meg bánod, sirva fakadsz Imádkozol értem szépen . . . Mert te engem most is szeretsz, Én elhagyott üdvösségem. Simon Miklós. Afrikából Ázsiába­— Útirajz. — Irta: VÉRTESI KÁROLY. (Indulás. — Tünedező partok. — Csillagfényes éj­szaka. — Napkelet a tengeren. — Delfinek és si­rályok. — Gőzhajók és vitorlások. — Élet a hajón. — Páter Angeli. — Az ázsiai partok. — A flliszte­usok földe. — Jaffa látképe.) (Folytatás.) Felséges a tenger képe. Menglendül rajta sok vitorla. A ragyogó nap ezer fényes pikkelyt szőtt a vízbe. Kényel­mesen nézünk üllőhelyünkbŐI, fölénk ár­nyas sátort von a vitorla. Elsimu'nak a hullámok, mikor egymás­után illantak. Mire kinappalodott, telje­sen tükörsima lett a viz. A mágnes-tá­joló mutatás szerint biztosan haladunk előre. Előre, a merre képzeletem légi utja visz. Elnézhetném a tengert az idők vég­telenéig, annélkül, hogy érdekességéből valaha, valamit is vesztenn előttem. Mennyi vitorlaszárny villog most is rajta — röpüllve. Mennyi hajó és bárka fürdik most is a hullám fodrában. Him­bálóznak a viz színén. A morajló tengernek, a vizek ősanyjá­nak a csodás kincses méhe foglalkoztatja elmémet, melyért a zok halász-ember éjjel-nappal síkra szál s elmarad rajta, a mig bodosra váll. Tehát a teger lakóinak az örök vías­kodáshoz, a ragadozó halóriások folyto­nos cirkálásához, még az ember járul, az a legnagyobb vérengző és faló. Ezt ne­kem hnllámnyelven susogja a tenger. Az angol világbirodalom, a koronás asszony, a hármas sziget szorgalmas népének, a világ első iparos nemzetének \ a büszke tengerjárói uszkálkak szanaszét, a láttávlatunkben nesztelen, Vígan lobog rajtuk a hét oroszlános angol lobogó, háromszáz millió alatvalónak egyesilő jelvénye. Közbül közbül egy hatalmas vitorlás, mint valamely mesebeli nagy madár száll duzzadt vitorláival odább-odább. A dolláros yankeék hazájából is felgő­zöl a távol szélén egy vitorlás nagy hajó büszkén szeli a tenger habjait. Ma a számok idejét éljük. Az a nagy, a kinek sok van. Hig opálként ragyognak a fodrok, melyeket a a hajó orra tur fel, szaba­tosan oszt el két részre. A hajó kapitánya elhagyja az üveg­falu szobácskáját s közénk áll, Érdekesen beszél a tengeri életről. A csónakeresztő daruról a parafakarikákról és egyéb hasznos, életmentő, tudnivalókról. Körül álljuk a beszédes kapitányt. Ráfigyelünk. A fedélzetén nagyon jól esik a pihe­nés, a Kairóban gyöngyén átélt, ébren csodásan átálmodott szép napok és a holdfényes, mámoros esték után. : Elszállott; pazarul szép időben, az élet j Örömeit szinte szívtuk mindé pórusunk­kal. A gyönyör az érzékeinket fogva ' tartotta. Mennyit, de mennyit raboltunk el féktelen életvágyban a nyudalomnak . szentelt éj óráiból, kiki maga tudja leg­| jobban, mennyit volt ki az ottani élet­1 mód nagy szabadságából, mikor sietett ! élvezni az életet. j Tündérmeséket regélnek ott és élnek át az emberek. Tüzes a képzeletük, élénk ^a vérük, virágos a nyelvük és érzelmes a természetük. Seherezade pazar képze­lete szül ilyen dalokat. Nehéz volt a ki­ábrándulás a rózsás hangulatból. Az em­lékek vissza-vísszalopják magukat a 1 szívbe. Képzeletem vissza-visszaszáll a napfényes vidékre. Mott újra edződnek, acélosodnak ellan­kadt izmaink és idegeink. A tengeri sós légfürdő, a tenger ozónos Iehe mint a leg­alkalmatosabo gyógyító szer, öntött uj életkedvet ernyedő ideginkbe. Hallgatom a habok dalát. Jaj, be gyönyörű. A sza­bad végtelenbe veszek a tekintetemmel. Utunkba egyetlen sziget sem bukkan ki a tenger kékjéből, nincs előőrse a száraz­földnek. Együvé rázott minket a hajó ritmikus lökése. Ismét megeredt a tréfa, Eladomáz­tuk az időt. Kötöttünk szellemvirágból koszorút. Jótékony állom jött a szememre azután. Ébredéskdr felséges szép volt a nap­kelte. A szerte elágazó sugarak, mint lángostorok, fölkeltették a szunyadókat, mikor átment az éjjel a reggelbe. Nagy távolokat vettünk át. Ejnap dol­gozott a gép. Elesesedik a levegő a gyors mozgástól ; érezzük, hogy reg­geledik. Száraz felé haladtunk. Nagytudásu páter Angeli szal. Ferenc József, a fehérmegyei születésű Kapiszt­rán szerzetes*) volt a vezetőnk a Szent­földre. Tapasztalt volt mind a történet­írás. Hajlithatatlan akaraterő volt. Gyenge testben erős lélek. Ismerteivel, higgadt Ítélőképességével látókörünket tágitá. Szentföldi utunkban, társaságunknak volt a központja. Az élénk képzeletű férfiú, zománezot tudott vonni mindarra az érdekes do­logra, melyről szolt, de őszinte keserü­*) Angeli Ferenc a budai zárdából került a Sal­vator-zárdába, a Golgotához közel. Hét évet töltött a Szentföldön, mint a szentföld biztosa. Ismeri Pa­lesztinát minden zugában. Bécsben nemcsak mint hitszónok jeleskedett, de szerkesztette a cMissions Notizzení czimii lapot is a szentföldi hitküldérekkel folytonos érintkezésben állván.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom