Esztergom és Vidéke, 1900

1900-03-08 / 18.szám

ESZTERGOM és ÍME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M e áJelemik Vasárpap és CSÜtÖrtÖkÖn. Felelős • szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: PLÓFIZ^É!I ARAK , MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hofa a kéziratok, előfizetések, nyíltak és hirdetések küldendők) FŐ é **r* T — ~~ - ~~ - ~~ - ~~ — ! | koí* - S* Lspwisjdonos kiadókért: S^écl^cpyí-tér, 330. szán>. Negyedérre K ^ „ 8 k « : ~ M D R- PROKOPP GYUllA­A Régészeti és Történelmi társulat közgyűlése. — Március 4. — A jubiláris nagy évnek, amely­nek természetes középpontjában vá­rosunknak kell állnia, az első piros dátuma a vasárnapi volt: az >Esz­t&gomvidéki Régészeti és Törté­nelmi Társulat* közgyűlése. Azzá tette az a nagyszabású terjedel­mes titkári jelentés, amely lel­kes, csillogó, mélyhatásu szavakkal ecsetelte a nagy évforduló jelentő­ségét s azután művészi kézzel ve­tített képek sorozatában átvezetett a letűnt kilenc század változatos történetén. A közönség, amely eddig ez első tudományos karekterű egyesü­letünk iránt nem mutatta azt az ér­deklődést, amelyet annak kitűzött célja, de eddigi munkássága is kiérdemelt, mintha előérzete volna, hogy élvezetes egy órában lesz része: feltűnő számban, ünnepi csendben és érdeklődéssel hallgatta végig az ülést. Ott láttuk sokak ar­cán, hogy szinte meg voltak le­pődve attól a szereptől, amelyet vá­rosunk a históriában elfoglal. Fel-j ragyogott a szemünk az aranykorszak ismertetésekor, csillogott a Vitéz­féle ezüstkorszaknál is s bizonyos fájdalmas melankólia tükröződött az arcokon, amint hallgatták: mint értünk el mai, szürke — vaskó-! runkig . . . Hisszük, a vasárnapi napnak nem marad el a maga üdvös eredménye ; a »magister vitae* híveket hódított,: akik ezentúl nem feledik, hogy el­veszett az a nép, az a város, amely múltját elfeledi. Ez a mult ápolása, szeretettel való gondozása mind­nyájunk kötelessége. Eminenter teszi ezt a derék Társulat; hisszük :, e munkájában ezentúl sokkal több lelkes társa lesz. Es akkor — a kilencszázados év­forduló emlékére — megszülethetik; a vármegye monográfiája ! A gyűlésről, amely megköveteli,' hogy minél részletesebben foglal­kozzunk vele, tudósítónk a követ­kezőket jelenti: Déli tizenegy órakor a vármegyeház. tanácsterme már egészen a : gtelt | szép, előkelő, illusztris közönséggel. A 1 zöld asztal mellett helyet foglaltak : dr.! Walter Gyula pritnási irodaigazgató, dr. Csernoch János és dr. Klinda Teoúl kanonokok, Andrássy János kir. taná­csos, alispán, B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző, Hamar Árpád árvaszéki elnök, Vimmer Imre polgármester, Niedermann József rendőrkapitány, Frey Ferenc or­szággyűlési képviselő, Magos Sándor kir, Ítélőtáblai bíró, dr. Feichtinger Sán­dor és Heya Tivadar kir. tanácsosok, Hollóssy Rupert főgimnáziumi igazgató, Schedl Arnulf bencés házgondnok és a főgimnázium egész tanári kara, az egye­| sülét legbuzgóbb pártolói, Némethy La­jjos esperesplébános, Reusz József taka­rékpénztári igazgató, dr. Fehér Gyula plébános, udvari káplán, Guzsvenitz Vil­mos tanitóképezdei hely. igazgató, dr. Burián János egyesületi ügyész, dr. Rap­csák Imre kórházigazgató, Magurányi József és dr. Palkovics Jenő főkáptalani ügyészek stb. stb. Elnöki megnyitó. Pór Antal elnök, a nagy történettu­dós, a társulat lelke a következő zajos éljenzéssel fogadott, klasszikus beszéd­del nyitotta meg — az 6 imponáló, nyugodt modorában — a közgyűlést: Tisztelt Gyülekezet! Szeretett hazánk városai közt nincs egy is, melynek oly jelentékeny törté­nete volna, mint Esztergomnak, szent István apostoli királyunk szülővárosa­nak, az ország fővárosának az Árpádok korszakában, az érsekek székhelyének. Ha végig forgatjuk a magyar történe­lemnek akár arany metszetű fényes, akár a legnemesebb honfi vérrel megirt szo­morú lapjait, Esztergomot minden lapon ott találjuk. Esztergomban — mondhat­nók — minden kőnek, minden rögnek meg van a maga története. Épp ezért bátorkodtam többszörösen fölkérni az Esztergom vidéki Régészeti és Történelmi Társulat mélyen tisztelt tagjait, hogy segítsenek összegyűjteni az anyagot, melyből idővel városnak és vidékünk történetének nagykorú és pom­pás csarnoka felépülhet. Nincs tollfor­gató, írástudó ember, ki közre ne mű­ködhetnék e célra, még ha egyébre nem vállalkozik is, mint hogy összeírja határunk dűlői neveit, melyekben nem ritkán történeti vonatkozásokat találunk, vagy amelyek régibb okirataink meg­értésére vezetnek. Hiszem, hogy telálkoztak is már, kik­nél szavam nem hangzott el a pusztá­ban ; kik megszivelvén, hogy amely nép nem becsüli meg történetét, az nem becsüli Önmagát, s a község, melynek nincs története, szegényebb a koldusnál: már meg is kezdették a gyűjtés nehéz és fárasztó munkáját, melynek ered­ményével meg fognak lepni, bennünket és saját nevöket megörökíteni. Követendő szép példát mutatott erre nagyságos baranya-nádasdi dr. Feichtinger Sándor kir, tanácsos és városi ny. főor­vos ur, mélyen tisztelt tagtársunk, ki ötven évi fáradhatatlan munkásságának dús eredményeit mutatta be azon terje­delmes, 456 lapot kitevő művében, mely­ben Esztergommegye és környéke fló­ráját a szaktudós közönség hangos és őszinte ovációi közt bemutatta. Előttem fekszik az okirat, melylyel a b ísitep és lufi' tárcája. Esztergom története dióhéjban.*) A jelen év hazánkra nézve a vissza­emlékezés, a nemzeti és vallásos kegye­let esztendeje lévén, úgy hiszem, nem lesz időszerűtlen, ha néhány percre visz­szaszállva lélekben a rég lezajlott, majd fényes, majd zivataros századokhoz, futó pillantást vetünk városunknak di­csőségben és gyászban, örömben és szo­morúságban egyaránt bővelkedő nagy múltjára. Hisz Esztergom története ki­csiben úgyis az egész ország története. A honfoglaló magyarok Buda és Fest városoknak nem tulajdonítván fontossá­got, nekik kedvezőbb vidéket kerestek fel. Dunántúl két római eredetű virágzó várost találtak: Alba Regiát, Székesfe­hérvárt és Salva-t, Esztergomot. A ma­gyar állam megállapítása ehhez a két városhoz van kötve, ennek a két város­nak erősségén épült fel a magyar ki- j rályi hatalom erőssége. A király székhelye. ' Esztergom első sorban Géza fejede­lemnek köszöni régi hírnevét, ki azt fejedelmi székhelyül választa. Még in­kább emelkedett jelentőségében szent István uralkodásától kezdve, ki azt a magyar királynak és az ország első fő­papjának székhelyévé tévén, a politikai és vallási élet középpontja lett. Bonfi­nius s más történetírók szerint fényes templomok, kolostorok, nagyszerű palo­ták s egyéb köz* és magánépületek, di­•) Róssa Vitáinak a Történelmi Társulat vasárnapi közgyűlésén előadott jelentéséből. szitették ebben az időben Esztergom területét; nagyság, népesség és gazdag­ság tekintetében fölülmúlta az ország többi városait. Ipara és kereskedelme világhírü volt; olasz, német és francia kereskedőknek egész utcái valának a városban. Többi Árpád házi királyaink is sok­szor és szívesen időztek Esztergomban, amely nem egy történelemi fontosságú eseményt látott falai között. II. Géza király itt fogadta nagy ünnepélyesség­gel III. Konrád német császárt és VII. Lajos francia királyt, midőn ezek ha­zánkon át a Szentföldre keresztes hadat vezettek; hasonló pompát fejtett ki III. Béla Barbarossa Frigyes császár és kí­sérete tiszteletére. III. István és IV. Béla királyainkat itt temették el. Vak Béla a szigeten épült apáca-kolostor fal?i között, amelyek romjaiból egy­két kődarab máig is látható, 1136-ban országgyűlést tartott; ezenkívül még több izben volt városunkban országgyű­lés, nemzeti és tartományi zsinat. Tatárjárás. Azomban ez a virágzó fény és dicső­ség csak 1241-ig tartott, amidőn a ta­tárok, mint a sáskák, ellepték az or­szágot. A Sajónál történt szerencsétlen ütközet után Esztergom városát végső veszedelem fenyegette. A tatárok az esztergomi sziklavárat eredményte­lenül ostromolták ugyan ; a spanyol származású Simon hős katonái az ellen­séget visszaűzték s így a vár földét nem fertőztető meg a tatárok lábnyoma: de magára a városra nézve rettenetes nap volt az, Esztergom legsiralmasabb napjainak egyike. A felbőszült tatárok a kőfallal és árokkal erősített várost megrohanván, raboltak és pusztítottak, a lakosokat irgalom nélkül leöldösték; a szívtelen vezér nem kegyelmezett azon 300 előkelő nőnek sem, akik ék­szereik és drágaságaik átadása mellett életükért esedeztek; végre az egész vá­rost felgyújtották s azt tökéletesen fel­dúlták. Ezüst-kor. Az embertelen ellenség elvonulása után IV. Béla mindent elkövetett, hogy a j város előbbi jólétét ismét visszanyerje; j ugyanerre törekedett Vancsa István ér­jsek is, de ez többé nem sikerült, Esz­tergom megszűnt királyi székhely lenni. A királyi palotát már előbb, 1198-ban I Imre király Jób érseknek adományozta, i maga a vár pedig, amelyhez volt kötve mindenkor a város és megye sorsa, . 1256-ban jutott az érsekség birtokába. | S valamint a megelőző időkben a kirá­lyok kegyeinek köszönhette Esztergom fellendülését, ugy most az érsekek jóin­dulata és bőkezűsége folytán indult má­sodik virágzásnak. A városunk részint lakosokkal való betelepítésével és erődítésével, részint díszesebb épületek emelésével kiválóbb érdemeket szereztek maguknak: Vancsa István, Teiegdy Csanád, KanizsayJános, Székely Dénes érsekek. De valamennyi között az első helyet foglalja el Vitéz ! János. Ez a nagyműveltségű és kiváló műizléssel biró főpap gyönyörű helylyé (varázsolta a várost, ITj erődítéseket és érseki palotát emelt, a sz. Istvántól sz. Adalbert püspök tiszteletére épített ba­zilikát nagyszerűen átalakította, a hegy oldalán függő kertet, növényházakat, sétahelyet, fürdőket létesített; csillag­vizsgáló tornyot épített; gazdag könyv­es képtárat állított fel. A század leghí­resebb tudósai és művészei messze főid­ről eljöttek a nagyszellemü főpaphoz, akit Mátyás király is többször felkere­sett palotájában. A megye és város egyik legszebb kor­szaka volt ez, amelyben jelentékeny szerepe volt Bakács Tamás érseknek is. Egyéb alkotásain kívül Ő építette 1507­ben azt a remek kápolnát, amely úgy­szóllván egyedül maradt meg a régi idők építkezéseiből s ma ís egyik ne­vezetessége a bazilikának. A török hódoltság. De nemsokára eljöttek Esztergom vá­rosára, főtemplomára s a Bakács-kápol­nára a szomorúság napjai. 1526. augusz­tus 29-ik napján történt a mohácsi gyá­szos ütközet s utána vad ozmán tábo­rok, vérpatakok árjai közt, boriták el hazánk vidékeit. A győztes törökök las­san előre nyomulva, Buda elfoglalása után 1543-bah Esztergom ellen indul­tak. Ez azon szerencsétlen év, melyben Esztergom csillaga hosszú időre elho­mályosodott, dicsőségének napja leáldo­zott s másfél századon át tartó gyászos szolgaságba jutott! A várőrség vitéz ellenállásán az ozmá­nok ismételt rohama mindannyiszor meg­tört. A lelkes esztergomi nők a várfa­lak ormairól égő anyagok ledobásával és súlyos kövek lehengeritésével nagy^ pusztítást vittek véghez a feltörekví" ellenség közt; de végre árulás folyta^ mégis a hitetlenek kezébe jutott a ví és a város. Esztergom és vidéke ekk< élte leggyászosabb korszakát. Várds Pál érsek kénytelen volt a városból" költözni s a kanonokokkal együtt PJ zsonyba, majd Nagyszombatba vonul

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom