Esztergom és Vidéke, 1899

1899-07-30 / 61.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. JLLŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fiL Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁIrMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetését, nyiltterek és hirdetések küldendők) Szécljenyintcr, 3SO. száin. Kéziratot nem adunk vissza. Duhajkodások. Esztegom, július 28. Ha valaki éjnek éjszakáján de sőt már az esteli órákban — különösen szombaton, vagy vasárnap — végig megy a belváros utcáin, nagyon gyakran olyan artikulátlan csevegéseket hall, mintha a vad indiánok földjén volna. Mindenféle részeg legénykék, bepálinkázott napszámosok járják be az utcákat, egy-egy csapszék, pálinkás bolt előtt szemérmetlen hancurozást, verekedést, dulakodást rendezvén. Dül belőlük a bor, sör és pálinka gőze vegyest az ocsmány beszéddel és állati dalározással-, akit arra visz utja közöttük, félve és sietve kerüli ki útjukat. Csöppet sem csodáljuk, hogy a rendőrség is kitér előlük. Bizony meg van ez okolva a tapasztalatok által, mert hisz ezek az ődöngő lumpok csoportosan járnak, valamennyi csoportot a rendőr nem kisérheti be, nem kockáztathatja oktalanul a saját testi épségét sem miatta. Ai .Eszteroom és Vidéke" tápcáia Könyek. Bekötött szemmel tévelyegtem, Szemem előtt rózsás lepel. Világosságot szomjúhoztam És vágytam az egekbe fel. S dohos könyvek fölé hajolva Voltak velem nagy szellemek . . . Ah, Isten, Isten, miért valál kegyetlen, Mért sújtottál így engemet! . . . És folyt a munka nappal, éjjel, Kevesbedett a sok talány. Átlátszó, hófehér ruhában Állott előttem mind a hány. A rózsás fátyol szertefoszlott És lelkem, az — megvénhedett . . . Ah, isten, isten, mért valál kegyetlen, Mért sújtottál így engemet! . . . Húsz év alig szállt el fölöttem, A szívem máris oly rideg. Látszat nem áltat, a valóság A boldogságtól messzi vet. Szeretnék gyermek lenni újra, Vivődöm — többé nem lehet; Ah, isten, isten, mért valál kegyetlen, Mért sújtottál így engemet 1 . . . Világom volt, arany világom, Volt éke, gyöngye, trónusa. Király valék, álmok királya S vagyok im álmok koldusa. Ledőlt világom, számkivetve Földönfutóként tévedek . . . Szomorú dolog ránk magyarokra, hogy leginkább a magyar nemzet munkásából telik ki ez a hős had s azóta ölt nálunk ily mérveket a duhajság, mióta a Mária-Valéria hid építése idecsalta a más vidékbelieket, meg hogy a sziget a népkocsmáké lett. A magyar faj hagyományos könyelmüsége jut kifejezésre ebben a tünetben ismét. A szépen kereső magyar munkás töri magát annyira, hogy megtakarítás helyett elpocsékolja szép keresményét.*) Mikor aztán elfogy az erő is, a pénz is, akkor beáll a züllés és a sorsra való panaszkodás. Elpusztultán, lenyomorodottan gondol a magyar munkás azokra a bolond jó napokra, a mikor szórta a pénzt, mert volt elég. Társai pedig megszedik addig magukat, mellette beleülnek az ő jogaikba. Nemzetgazdasági szempontból végtelenül szomorú ez a helyzet, a *) Éppen ma beszélte Thausz Ödön úr, hogy Amerikában minden nemzetségbeli néhány év alatt kisebb nagyobb tőkét gyűjt, csak a magyar kö lt el mindent, amit keres. Szerk. Ah, isten, isten, mért valál kegyetlen, Mért sújtottál így engemet! . . . Fejem tele, a szívem üres, Koldusbot a tapasztalat. A boldog kincsekért cserébe Csupán e koldusjel maradt. Megyek vele és ráhajolva Siratom azt, mi elveszett . . . Ah, isten, isten, mért valál kegyetlen, Mért sújtottál így engemet! . . . Palotai Hugó. Hervadó rózsa. — Angol rajz. — » Milyen meleg van itt Zsanett! Nyisd ki az ablakot — mind a két szárnyát. Törődöm is én azzal, a mit az orvos rendelt. Bizonyosan eszébe se jutott ma reggel, hogy csaknem megfuladok ! Aztán Zsanett, küldd ki ezt a mindig álmos, meredt szemű ápolónőt a szobából. Rettenetesen terhemre van azzal az örökös üvegcse-rakosgatással, orvosság beadogatással, »tessék csak egy kanálkával bevenni ebből a jóból, asszonyom*, — >ideje hogy megint bevegyünk az orvosságból, asszonyom.* Talán érdemes volna meghalni csak azért, hogy ettől megszabaduljon az ember. Tárd ki jobban az ablakot. Mikor ide küldtek, azt mondták az orvosok, hogy Florida levegője — Florida illata és balzsama, mint egy gyermeknek, uj erőt és egészséget fog adni. közrend szempontjából pedig egyenesen utálatos. Azzal a hatalommal, mely a közrend őreinek kezeiben van, szerencsére közbe lehet lépni ugy, hogy a közbelépésnek közgazdaságilag is üdvössé válik az eredménye. Mindenkor azt hangoztattuk, szóban és írásban, hogy az egyéni szabadságot nem kell korlátozni Esztergomban, elég itt az általános és átlagos intelligencia, hogy megtudja ítélni minden dolgának a kezdetét és végét. Ezt a nézetünket ma is fentartjuk az igazi esztergomi közönségre, de kivételt teszünk arra az uj tömegre nézve, mely a napszámoshad megnövekedése s a kis kocsmák szaporodása következtében keletkezett s az ő erkölcsi és anyagi érdekükben kívánjuk a záróra-szabályrendelet körültekintő és szigorú módositását. Aki mivel nem tud élni, hanem visszaél vele, — attól azt el kell kobozni, mint gyerektől a kést. Igy kell elkobozni a nagyobb zárCsak kinevettem őket! Eh, mit tudnak az orvosok ?« Nézd a karomat Zsanett, no most eltéptem a csipkét! Tesz is az valamit ? nézd, milyen vékony és sovány — szánalmat keltő csontváz. Ah, csak egy évvel ezelőtt is kacagtam volna olyan alakon, amilyen most vagyok, ha akkor láttam volna. Mikor tegnap ide adtad a tükröt, alig ismertem rá arra az aszszonyra, a ki belőle rám bámult; de az elmúlt éjszaka másféle arcokat is láttam a szobában, egészen másféle alakokat, a kik a függönyök mögül leselkedtek s a hold fényében nesztelen léptekkel suhantak végig a padlón. Te azt hitted, hogy én alszom, pedig én láttam valamennyit — egy fehérbeöltözött fiatal leánykát üde mezei virágok között; egy kedves fakadó bimbóhoz hasonló leánykát első bálja előtt; s a riadt tekintetű, vonagló ajkú menyasszonyt. Vánkosaim közé rejtettem arcomat, mikor előttem megjelent. Szivesebben néztem volna azt az arcot, melyet tegnap a tükörben láttam, mint az Övét. Hallga! Nem hallasz lódobogást a kavicson ? Mennyi az idő ? Csak tizenkét óra van? Férjem még soká nem tér haza. Ha reggel kérdezősködik rólam, mond meg neki, hogy már jobban érzem magamat s nem óhajtom a virágokat, hogy velők a szobámat megtöltsék, illatjuk terhemre van. Nem madár énekel odakinn a falombok között Zsanett? óra-szabadságot is attól a tömegtől, mely megbecsülni nem tudja. Végre is nem lehet a város nyugodt népét áldozatul dobni az állatias részegeskedésben kéjelgő csőcseléknek, meg kell vonni tőlük az alkalmat, mely anyagilag, testileg és erkölcsileg őket tönkreteszi. Vissza kell adni az utcák nyugalmát, a járókelők biztonságát, a város érett intelligentiájának kiérdemelt nevét, annál sürgősebben és erélyesebben, mert ővelök magukkal tesszük a legnagyobb jótéteményt, ha ezt tesszük. És ha addig is, mig ez megtörténhetik, elégtelennek bizonyul a mai rendőrség a rakoncátlankodókkal szemben, katonai- őrjáratokat kell cirkáltatni ünnepek napjain s előző estéin, hogy lássák, miszerint itt mindennek meg van a gazdája. Mert ami sok, az sok: tovább tűrni ezt a vasárnapiaskodást nem lehet és nem szabad. A városnak meg kell védelmezni azokat a fiait is, kik tisztességes, csendes, békés, Hogy meguntam a fekvést; segits az ablakhoz. Igy ! Milyen átható illatuk van ezeknek a magnóliáknak! Táncvigalom van ma a szállodában ? Igen, ez keringő. Hallgass csak ! Csaknem jól kivehető a táncosok szabályos lépteinek nesze is. S aztán ez a holdfény ! Milyen szép dolog volna újra tizennyolc évesnek lenni s holdfénynél viruló magnóliák között táncolni, kacagni — s pedig — alig hat éve, hogy tizennyols éves voltam — én! Szinte olyan hihetetlen, mintha a múzeumban valamelyek múmia aszott ajkait kinyitva, azt mondaná: >Én is ember voltam !« Zsanett, igazitsd meg a karosszék vánkosait — u

gy- Egy darabig még itt maradok az ablaknál. Hozd ide az indiai sálomat s aztán oltsd el a lámpákat valamennyit, A hold elég fényesen ragyog. Semmi szükség lámpára. No, most valamit levertél az asztalról! Oh, azt a karkötőt, melyet férjem ma reggel küldött, Gyönyörű ékszer ugy-e bár ? Házasságunk évfordulójára ajándékozott meg vele. Látod ezt az öt gyémántot a monogrammban! Ma öt éve, hogy férjhez mentem —• öt esztendeje. En meg is feledkeztem volna róla, ha ezt az ajándékot meg nem kapom. Egy szerető férj gyöngéd ajándékát, Zsanett ? Nesze, tedd félre ! Milyen rosszul esik a kacagás ! Ma reggelig nem is sejtettem, hogy ennyi érzéke legyen a humor iránt. Öt évvel ezelőtt, Zsanett! Te öltöztettél, emlékszel még reá? Az utcáról