Esztergom és Vidéke, 1899
1899-06-11 / 47.szám
XXI. évfolyam. 47. szám. Vasárnap, június II. es AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M c áJelemik Vasárnap és csütörtökön. • •»»<•• JSLŐFIZETÉSI ÁRAK: : Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre— — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁIxMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Széchenyi-tér, 330. szánj Kéziratot nem adunk viasza. Az adóprés. Esztergom, június io. Már csak igy nevezik, hol tréfásan, amikor az adókivetési eljárás, ha mérsékelt emeléssel is jár, de a méltányosság keretét tul nem lépi ; hol komolyan, amikor az elkeseredés szólaltatja meg az embereket. Amerre felé már megkezdték az adókivetési tárgyalásokat, ott olyan tapasztalatokat vonultatnak föl, amikből igaznak látszik az a föltevés, hogy országszerte megemelték — legalább javaslatokban az adót. Ez a tapasztalat Esztergommegyében már az első napokban jelentkezett, kellemetlen benyomásával együtt. Ha igy folytatódik a városra nézve is, akkor a felszólamlási bizottság forma szerint uj adókivetési tárgyalás tartására lesz kénytelen. Mi ennek az oka ? Másutt, Budapesten is, ugy magyarázták meg, hogy az egyes adóügyi előadók nem ismerik a helyi viszonyokat s ezáltal teremtenek oly emeléseket, a Az .Esiteroom és fiié" ttóia, Vigasztaló. Lenéznek és gúnyolnak engem, Ügy járok itt, mint idegenben. A gáncsot tűröm, hallgatom. Lenézve — büszkén, szabadon. Kiket feldob a sors szeszélye : Nagyok vagytok ti hozzám mérve, Piperkőc, ifjú gyermekek, Csak rajta, törekedjetek ! Én félre állok, — nem ragyogni, Csak egy-két dalom eldalolni, S ha eldaloltam pár dalom, A jövendőről álmodom: Nem harsona szó mellett nyújtják A költő igaz koszorúját, De sírjára, ha moh fedi, Egy ismeretlen kéz teszi. Szentessy Gyula. A tárnics regéje. — Mantegazza Virágregéiből. — (Vége.) Csaknem naponként találkozott ezután Sakia-mini Montanara tündérrel s hoszszasan elbeszélgettek. Sakia-mini erősen védelmezte mestere pessimistikus tanait, a tündér pedig hevesen támadta s az igazság kedvéért be kell vallanunk : hogy mik megzavarják az államháztartás fedezésének biztosságát, mert teljesithetetlen adót rónak a polgárságra. Bizony igaz, hogy ha már meg van az óriási anomália, amelyet adózási rendszerünk az egész vonalon felmutat s ha nincs arra remény, hogy a várva várt adóreform a közel jövőben létrejöjjön, ha már érvényben van az egész ország lakosságának súlyos és aránytalan megterhelése, legalább a végrehajtásban kell oda törekedni, még a jelenlegi körülmények közt is, hogy az elkeseredést, amely az adózás igazságtalan, célszerűtlen és zaklató volta miatt a kedélyekben lappang, ne fokozzák, sőt enyhítsék, amenynyire lehet és szállítsák le a minimumra. Az adóügyi előadókra azonban nem hárítható át az aránytalan emelés ódiuma, mert a javaslatot a nem általuk eszközölt puhatolások adataiból készitik. Az idei javaslatok arra szánvák, hogy lehesen belőlük jelentékenyen leszállítani, elengedni. Alkalmas mód-e ez az adófizetési hajlandóság fokozására ? más kérdés. A kincstár képviselője biztosítani kívánja — ez kötelessége is — az adóalapot. A mi a kivetési bizottság elé kerül, az csak javaslat. A város polgáraiból a helyi viszonyok ismeretével alakított bizottság feladata az esztergomi ipari és megélhetési viszonyokat az adóalappal kiegyenlíteni. Az adózási viszonyokra, az emelések súlyos voltára még visszatérünk. Memor. § Szabályrendeleteink. Emiitettük volt annak idején, hogy a városi tanács végre megelégelve azt a sök bajt és zűrzavart, amit egyes szabályrendeletek hiánya okozott, a város területén ez idő szerint érvényben levő összes szabályrendeletek összegyűjtését rendelte el. A tanács ezen intézkedése, illetve rendelete következtében hozzá is fogtak mintegy félévvel ezelőtt a szabályrendeletek Összegyűjtéséhez s ma végre odajutottak, hogy a ha a nyugat Buddhája azért jött, hogy Európában tanítványokra tegyen szert, mindjárt legélősször is olyan mesterre akadt, a ki képes volt őt magát is megtéríteni. Valóban ugy látszik, hogy Sakia-mini napról-napra mind jobban közeledik a tündér nézetéhez ; az élet optimistikus felfogása szebbnek és kedvesebbnek s talán igazabbnak is tünt fel előtte az ellenkező felfogásnál. Egy szép nyári este a holdfénynél ott üldögélt a két apostol a havas lábánál és sokáig hallgattak az őket környező gyönyörű tájkép szemlélete mellett. »Nem találod-e, kedves barátom, hogy ez az este igazán pompás ?c »Mindenesetre, kedves barátném.« »És te semmiféle örömöt nem élvezhetsz a nélkül, hogy a bánat, vagy sajnálkozás árnyékot ne vetne rá?« ^Kétségkívül úgy van.* » Pedig az életnek olyan sok édes, költői, gyönyörteljes órája van.« »De mégis a fájdalom győz mindig és mindenütt.« >Az nem igaz. Az ember természeténél fogva mogorva és azon felül kielégíthetetlen. Szeretné az életet fájdalom, a dicsőséget küzdelem, a gazdagságot munka nélkül; az ittasság óráit ittasságban, a kéjét kéjben szeretné tölteni; nem érti meg, hogy az öröm nem lehet öröm a nélkül, hogy fájdalommal ne váltakozzék — a nap se lehet el éj nélkül s szünet nélkül az öröm se lehetséges. « »Csakhogy a fájdalom nem szünet, az ember sirva születik és sirni kényszeríti azt is, a ki neki az életet adja.» »Egykor majd a nő is fájdalom nélkül hozza világra gyermekét . . .« »Most azonban az első hang, mely a gyermek kebléből kitör, a sírás s az anya első üdvözlete gyermekéhez egy jajkiáltás . . .« í >Melyre a boldogság dicséneke követ| kezik. A fájdalom az öröm árnyéka, nélküle az öröm nem is volna öröm. Ha ! az ember sirva jő is a világra, fogamzása a kéj kettős sóhajtása közben torj ténik s ez a két pillanat ad irányt jövőjének is. Az ember még alig kezdett élni, pedig életpályája hosszúra fog nyúlni. | — Ma már sokkal boldogabb, mint volt ! azelőtt s műveltsége haladásával mind inkább azzá válik. Minden nap, minden 1 egyes óra tágitani fogja örömeinek látj körét: ez az élet célja.« »Ezé az életé; de hát a másiké ?« »A másik életre sejtő reménységgel gondoljunk.« »Te kedves, jó tündér, meggyőződésed elragadó és biztató, s én magamévá tehetném vallásodat, de úgylátszik, ellentmondásban vagy önnön magaddal. Az elébb azt mondtad, hogy a művelődés célja az örömök határának kiterjesztése : de hogy volna az lehetséges a fájdalmak megsemmisitése nélkül, holott azt is mondtad, hogy a fájdalom szükséges feltétele az életnek, hasonlit a testek árnyékához . . .« »Nem, kedves barátom, nem vagyok én ellentmondásban saját magammal. A város közigazgatási ügymenetének jogalapját képező szabályrendeletek összevannak gyűjtve s mind szép diszes kötésbe összeállítva adattak át ugy a város közönségének használatába, mint a város saját ügyeinek vezetői kezébe. Hosszadalmas és fáradságos munka volt az, egyrészt örök feledés homályába borult, másrészt pedig annyira szétszórtan fekvő szabályrendeletek összeállítása. Sok oly szabályrendeletünk volt, melynek létezéséről maguk az egyes ügyosztályvezetők sem biítak tudomással és csak hoszas kutatás után kerültek napvilágra. Most aztán — mikor a különféle szabályrendeleteket oly sürü egymásutánban alkotják meg részint a város financiális érdekei szempontjából, iészint pedig a közigazgatás ügymenetének előmozdítása céljából — most aztán végre megtettük mi is azt, amit a többi városok legnagyobb része már évekkel ezelőtt megtett, t. i. összegyűjtöttük ezen szabályrendeleteket. Nehogy valaki Esztergomban keresse az összegyűjtött szabályrendeleteket! Nálunk is emlegettük már, kívánták is, de a rendszeres gyűjtemény még mindig hiányzik. Mi még nem tartozunk — még e tekintetben sem — a többi rendezett tanácsú városok legnagyobbrésze közé, mert a fenti sorokat a nagyváradi > Szabadság* irta. / fájdalomnak a művelődés által a gyönyörök valami epikureusi formája szerint kell átalakulnia ; mint egy gyógyszerré és illattá kell változnia, hogy az örömöt becsesebbé tegye.« »Ez mind kabbalisztika és metafizika.* >Ne hidd, ez a tiszta igazság. Holnap reggel jöjj el ismét erre a helyre s én ténynyel bizonyítom be neked, mivé kell válnia a fájdalomnak a tökéletes művelődés bekövetkeztével, az emberiség történetének még igen távoli jövőjében.* Igy szólva, mint rendesen hirtelen eltűnt Sakia-mini szemei elől. Az emberi büszkeségnek nem épen válik ugyan becsületére, de nyugat Buddhája már csaknem meg volt hódítva í Montanara tündér optimizmusának, midőn másnap a kijelölt helyen újra megjelent. A tündér már várta s alig pillantotta meg, eléje sietett s egy csodálatos szépségű zafirkehelylyel kínálta meg, hogy igyék belőle. > Igyál!« » Miféle ital van benne ? , »A kehely tiszta keleti zafírból készült s a folyadék benne az A^esek virágainak kelyheiből és pártáiból általam egybegyüjtögetett harmat. Ihatsz belőle bátran.* Sakia-mini egy hajtásra kiitta a folyadékot, melyet anynyi kellemmel oly drága edényben kináltak neki. » Milyennek találod az italt ?« »Keserűnek, de kellemes illatúnak és erősítőnek.«
